A kosártól-pakkig című rovatunkban összegyűjtjük a hétvége eredményeit. Minden magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda eredmény egy helyen.
Három szakszervezet, két munkaadói képviselet és a Nemzetgazdasági Minisztérium részmegállapodást kötött a már parlamenti vitára beterjesztett – és azóta megszavazott, de ki még nem hirdetett - új Munka törvénykönyve egyes rendelkezéseiről. Nézzük, miről állapodtak meg!
Tizennégy évet kapott a golfozónő gyilkosa. Gyulai Gusztáv azt mondta, bármilyen büntetést vállal, mégis enyhítésért fellebbez. Az áldozat testvére kiakadt.
Bár az olajár és ennek megfelelően a finomított termékárak csökkentek, a forint árfolyamának gyengülése miatt az előttünk álló héten akár emelkedhet is a benzinár Magyarországon. A dízelesek viszont...
Nem mindegy, mikor adósodott el a devizahiteles. A kormány és a Bankszövetség közös mentőcsomagja azoknak lehet nagyobb segítség, akik később, tehát már a figyelmeztetések záporában vették fel kölcsönüket. Azoknak nő nagyobb mértékben a törlesztőrészlete 2017-től, a rögzített árfolyam védelme után, akik régebben vették fel a kölcsönüket....
Az FA döntése értelmében nem vehetnek részt a londoni olimpián azok a játékosok, akik néhány héttel korábban az Eb-n is pályára lépnek a szigetországi válogatottban.
Kedvező helyzetben van a Real a La Ligában, így a vezetőedző szerint nem kell felrázni a csapatot, még azzal együtt sem, hogy a legutóbbi fordulóban hazai pályán kikapott a Barcelonától.
Íme a bizonyíték arra, miért is a világ egyik legnézettebb sportja a baseball. Satoshi Furukawa, asztronauta annyira rajong a sportágért, hogy a japán űrállomáson saját magával játszotta azt a súlytalanságban.
Budapest ‒ Kevés esélyük volt eddig a hölgyeknek az RTL klubos show-műsorok történetében arra, hogy nyerjenek. Csekély kivétellel ugyanis mindig férfiak győzedelmeskedtek.
Könyvtárnyi a szakirodalom arra vonatkozólag, kik és miért ölték meg John F. Kennedy amerikai elnököt 1963 novemberében. Biztosat senki sem tud. Legfeljebb maga Kennedy – odaát... Arra kértük hát Nadint, a nemzetközileg elismert budapesti médiumot, jósnőt, idézze meg a holt lelket.
Különleges mangrove varánuszok (Varanus indicus) érkeztek egy csehországi állatkertből a Nyíregyházi Állatparkba. Az ivarérett hüllők a karantén lejárta után már birtokba vették terráriumukat.
Franciaország elit "AAA" adósosztályzatának kilátását negatívra rontotta, hat másik euróövezeti országot pedig rövid időn belüli leminősítésre jelölt pénteken a Fitch Ratings, gyakorlatilag megoldhatatlannak nevezve az euróövezeti adósságválságot.
Az olasz képviselőház bizalmat szavazott a Mario Monti vezette szakértői kormány 30 milliárd eurós megszorító csomagjának: 404 igen, 75 nem szavazattal és 22 tartózkodással bizalmat kapott a miniszterelnök által Olaszország-mentőnek nevezett csomag.
Kihirdették az OTP Bank jövő évi támogatásának elnyerésére kiírt pályázat eredményét, a szoros versenyre való tekintettel kiterjesztették a díjazásban részesülő szervezetek körét, és a díjak eredetileg tervezett keretét 5 millió forintról 7 millió forintra emelték.
Cristofel másodszor is berágott Csabára. Felháborodása érthető, hiszen a villa helyes pasija a skalpvadász fiút már kint hagyta a villa falain kívül, a következő párbajon pedig Veronikával is ugyanez a terve.
Először szólalt meg súlyos sípcsonttörését követően David Villa, a Barcelona támadója, aki megnyugtatta a szurkolókat, hogy a 2012-es Eb-ig fel fog épülni.
A furfangos, bármilyen problémát megoldó MacGyverként ismert Richard Dean Anderson mára elhízott, slampos színésszé vált. Ráadásul hiába vizsgálta lerobbant kocsiját, nem tudta megjavítani.
Mennyire biztonságos a bankkártya használata? – veti fel a kérdést az, hogy több tízezer magyar számlatulajdonos adatait szerezték meg, emiatt a kártyákat le kellett tiltani.
A szurkolók Nagy Lászlót választották az év legjobb kézilabdázójának. A Barcelona klasszisa örül az elismerésnek, mégis gond nélkül elcserélné egy újabb bajnoki aranyra vagy BL-győzelemre.
Az amerikai képviselőház megszavazta pénteken a szövetségi kormány jövő október 1-jéig terjedő költségvetését, amelyben 915 milliárd dollárt hagytak jóvá az intézményi kiadásokra.
A harmadik helyezett Kékek ebben a fordulóban nem állnak megoldhatatlan feladat előtt: a 18. helyen álló szerénykedő Wigan stadionjában lépnek pályára.
Trópusi vihar tombolt a Fülöp-szigetek déli részén szombatra virradó éjjel, és hirtelen áradást idézett elő, amely csaknem 200 ember halálát okozta, illetve 400-an eltűntek - közölték a hatóságok a legfrissebb adatokat ismertetve.
Munkaerő-átcsoportosítással és többletmunkával november végéig sikerült beszednie az állami adóhatóságnak azt a plusz 40 milliárd forint általános forgalmi adót, amit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptemberben meghatározott - írta a Magyar Hírlap szombaton.
Egy amerikai elektronikai termékgyártó megbízásából készült felmérés szerint az amerikaiak közel kétharmada naponta mintegy három órát ül a televízió készüléke előtt - derül ki az ELTE TÁTK hírleveléből.
Izraeli katonák megöltek egy palesztin férfit szombatra virradóra a Gázai övezetben. A 35 éves áldozat az el-Bureidzs menekülttábor közelében vesztette életét.
Száztizenöt millió forint értékű, hamisított védjegyű fülbevalót, valamint cipőt foglaltak le a pénzügyőrök a vámosszabadi határátkelőnél egy kamionból - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
Tovább nőtt szombat délelőttig, és már hatórás a kamionok határátkelési várakozása a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Tüntetők és biztonsági erők összecsapásai során nyolc ember meghalt és 299 megsebesült pénteken az egyiptomi fővárosban - közölte szombaton az egyiptomi egészségügyi minisztérium..
A dortmundiak szombaton egyébként a sereghajtó Freiburghoz látogatnak, a Schalke ugyanakkor rangadót játszik majd az ötödik pozíciót elfoglaló Werder Bremennel a Bundesliga 17. fordulójában.
Balázs Klári elárulta: számára egy igazi férfi szőrös. Az énekesnő azt is elmondta, hogy férje jelentős testszőrzettel rendelkezik, ám a beültetett haja lassabban növekszik a vártnál.
A sztúpa legalább 30 méter magas és 25 méter széles lenne, és egy összesen 600 négyzetméter alapterületű, közösségi terekből, szerzetesi cellákból és meditációs termekből álló vallási komplexum részét alkotná.
Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói pénteken. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 7,57 ponttal, azaz 0,06 százalékkal 11.861,24 pontra csökkent. Az S and P 500-as mutató 3,47 ponttal, azaz 0,29 százalékkal 1.219,22 pontra erősödött. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 14,74 ponttal, vagyis 0,58 százalékkal emelkedett és 2.555,75 ponton zárt.