Több mint 100 ezer dollárt, azaz valamivel több mint 22 millió forintnak megfelelő készpénzt szórt szét egy bankjegy szállító furgon az Egyesült Államokban.
A magyar nemzeti identitás, kultúra és közösség állapotáról tart szakmai napot Haza és haladás címmel a kulturális és sajtóbizottság a parlament Felsőházi termében.
Magyarország egy klasszikus készenléti hitelmegállapodást (SBA) kaphat a Nemzetközi Valutaalaptól - írja a Financial Times az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
A megújuló energiák terjedésének egyik legnagyobb gátja, hogy a tisztán előállított elektromos energia nagyléptékű tárolására még hiányoznak a megfelelő technológiák. A megoldás onnan érkezhet,...
A Bankszövetség által kidolgozott devizahiteles mentőcsomag már a sokadig a sorban. Ez a tervezet is egyértelművé teszi, hogy a devizahitelesek végső megoldása csak úgy lehetséges, ha az állam (értsd: adófizetők) és a bankok (és velük együtt ügyfeleik) is szerepet vállalnak a devizahitelek problémájának mérséklésében. Melyiket tartod eddig a legjobb adósmentő csomagnak?...
A reggeli órákban valósággal kilőtt az európai piac, az emelkedés üteme azóta mérséklődni látszik. A DAX 1,8%-os emelkedést, a francia CAC 1,7%-os növekedést mutat, a londoni FTSE 1,2%-kal került...
Izgalmas délután elébe nézünk, fél háromkor látnak ugyanis napvilágot a novemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok az Egyesült Államokban. A szakértők szerint a foglalkoztatottság nem...
Az NHL pénteki játéknapja sem szűkölködött látványos jelenetekben. Válogatásunkban láthatnak egy korongot, amely különös módon elkerülte a kaput, a kilencgólos Vancouver–Nashville összecsapást, egy igen heves bunyót, Bryan Little technikai bravúrját, valamint egy szenzációs védést.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte Aczél Zoltánt, a Siófok labdarúgócsapatának korábbi, a Haladás Sopron Bank jelenlegi vezetőedzőjét, akivel szemben kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel.
A párt tárgyalna a vegyes rendszerről és az Országgyűlés létszámáról. Közben élénk vita zajlik a választójogi törvényről a parlamentben. Semjén szerint a határon túli magyarok is választók és választhatók lesznek.
Rokonoknak, barátoknak zsíros közpénzek, megbízatások jutnak, a nemzet gyermekeinek fűtetlen iskolák és közéheztetés. Ez a családbarát Fidesz.Az alábbiakban változtatás nélkül adjuk közre Török Zsolt közleményét.
A The Banker nemzetközi magazin a "The Bank of the Year in Hungary - 2011" címet adományozta a K&H Banknak - közölte a pénzintézet pénteken az MTI-vel.
Szinte Hollywood-i forgatókönyvnek tűnnek azok a tömeges lehallgatási rendszerek, amelyeket nyugati titkosszolgálati cégek építettek ki, magánvállalatok segítségével – írja a WikiLeaks legújabb kiszivárogtatásával kapcsolatban. Csütörtökön a portál „Kémakták” (The Spyfiles) néven több száz dokumentumot kezdett el nyilvánosságra hozni, 160 titkosszolgálati vállalat érintett.
Több mint másfél millió svájci frankos sikkasztással vádolják a lausanne-i Olimpiai Múzeum volt igazgatóját. A posztjáról még tavaly távozott Hiroshi Griedert őrizetbe vették.
A bíróság ma délelőtti döntése értelmében Aczél Zoltánnak, a Haladás vezetőedzőjének még 30 napig fogdában kell maradnia, vagyis előzetes letartóztatásba helyezték.
Az elmúlt tíz év átlagát figyelembe véve az idén rekordmennyiségű búza termett a Vajdaságban, de Szerbiában folyamatosan csökken a kalászosok vetésterülete, ezért jövőre az ország akár importra szorulhat - mondta az MTI-nek csütörtökön Fremond Árpád, a szerb parlament képviselője, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának tagja.
Cameron Jerome, a Dinamo Kijevvel 1–1-es döntetlenre végző és továbbjutó Stoke City egykori U21-es angol válogatott csatára „fenomenális csapatszellemről" beszélt a tegnap esti Európa-liga-találkozót követően.
A gyermek gondozása érdekében járó fizetés nélküli szabadságot a gyermek 10 éves koráig továbbra is igénybe lehet majd venni, és ugyaneddig jár a gyermekgondozási segély is a munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat szerint - közölte Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Gazdaságbiztonsági rendszer létrehozását tervezi a kormány - derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározatból. A feladat felelőse Matolcsy György és Fellegi Tamás, egyéb...
Nem emelkednek a jegyárak, bevezetjük a csoportos napijegyet, szélesebb kör veheti igénybe a kisgyerekes bérletet, kutyák számára is lehet napi- és hetijegyet váltani, az éves bérletet vásárlók választhatnak az 1 db éves és a 12 db havi bérletszelvény között, a HÉV-bérletek az éjszakai buszon is érvényesek - ezek a legfontosabb változások jövőre, annak nyomán, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán…
Manapság a remake-ek korát éljük. Nem csak filmtörténetileg, egyébként sem könnyű egy adott műfajban eredetit alkotni. De erre nincs is szükség, ha olyan „feldolgozásokkal” találkozunk, mint a Range Rover újragondolt, kompakt kiadása. Az Evoque jött, látott, a szájak pedig tátva maradtak.
A BKV kollektív szerződésének felülvizsgálatával Budapest vezetése elemezni szeretné a cég belső szabályozási rendszerét - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Továbbra is visszaváltják az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) tagvállalatai az általuk kibocsátott utalványokat, minden kibocsátott utalványt fel lehet használni a rajta feltüntetett érvényességi időn belül - hívta fel a figyelmet az egyesülés közleményében.
A volt szocialista országok körében a harmadik legmagasabb juttatási csomag Magyarországon jár a dolgozóknak csak Csehország és Oroszország előz meg minket - derül ki a HayGroup menedzsment tanácsadó társaság csütörtöki közleményéből.
Klasszikus készenléti hitelmegállapodást köthet Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Ez hasonló hitelkeret lenne, mint amit 2008-ban a Gyurcsány-kormány kötött. A Blikk úgy tudja, jelen helyzetben a kormány 5-6 milliárd eurót (1500-1800 milliárd forint) kérhet az IMF-től.
A Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) Ladányi Balázst, a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozóját választotta meg az év játékosának – a szövetség Rónai Alexandrát és Kiss Tamást is díjazta.
Lemondott posztjáról Kántor Sándor, a férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya. Döntéséről a szakember péntek reggel levélben tájékoztatta Földvári Pétert, a magyar szövetség főtitkárát.
Megnövekedő feladatokat és nagyobb felelősséget, de ezzel együtt több eszközt és jelentős fejlesztéseket is ígér a budapesti Honvédkórház számára, hogy az ország egyik nagytérségi, egyben fővárosi sürgősségi ellátó központjává válik.
A mai vizsgálatok szerint a mogyoródi Forma-1-es futam 14 milliárd forinttal járul hozzá a magyar GDP-hez, és több mint a dupláját hozza vissza annak, mint amennyibe belekerül - mondta Gyulay Zsolt.
Aung Szan Szú Kji erről az amerikai külügyminiszternek beszélt, amikor megtartották első hivatalos találkozójukat Hillary Clinton mianmari látogatásán.
Egy brit cég vezetője, Adrian Roland (†53) Indiában késelte magát halálra skype-ozás közben. Az üzletember chatpartnere és egyben barátnője, Julie Zalinski 11 ezer kilométerrel arrébb, online nézte végig az öngyilkosságot.
Daganatos betegek Jász-Nagykun-Szolnok megyei civil szervezetei tiltakoznak a fővárosi Uzsoki Kórház onkológiáján dolgozó orvosok és ápolók meghurcolása ellen.
A tea - amellett, hogy igen népszerű ital és egyes kultúrák szerves hozzátartozója - az egészségre is számos jótékony hatással bír. A teának az antioxidáns hatás mellett fertőtlenítő, antibakteriális hatása is van a benne található katekinek jelenlétének köszönhetően.
Kínában hét év után idén újabb rekordot döntött a gabonatermés, amihez jelentősen hozzájárult, hogy meglepetésre a tavalyihoz képest 8,2 százalékkal 191,75 millió tonnára nőtt a kukoricatermés. Ilyen nagy kukoricatermésre eddig még nem volt példa.