Esztergomban megszavazta a helyi intézmények idei működési költségeinek átcsoportosítását a képviselő-testület. Határoztak arról is, hogy a következő ülésre napirendre veszik az alpolgármester-választást.
Sérülése miatt nem indul az úszók jövő heti, szczecini rövidpályás Európa-bajnokságán Risztov Éva, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola klasszisa. A debreceni klub tájékoztatása szerint Risztovnak vizesedés miatt hátfájdalmai vannak, ezért volt kénytelen lemondani a szereplést a lengyelországi Eb-n.
Egyelőre még nagy a bizonytalanság a Fordnál, a márka ugyanis még nem jelentett be hivatalosan, hogy jövőre is indul-e a rali-világbajnokságban. A gyári csapat az idei bajnokságot másodikként zárta.
Miután Aczél Zoltánt pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Haladásnál úgy döntöttek, hogy a jövő héten taggyűlést tartanak.
Több száz munkás kezdett tüntetésbe csütörtökön egy elektronikai cég sanghaji gyártóegységénél a vállalat munkatársainak tömeges elbocsátása elleni tiltakozásul, és a megmozdulás pénteken is folytatódott.
A dél óta tapasztalt erősödési hullámának köszönhetően a forint egyre közelebb kerül ahhoz, hogy áttörje a 300-as szintet az euróval szembeni árfolyama. A hazai fizetőeszköz erejét most a külföldi hírek táplálják. A forint egy hét alatt hatalmas, 5 százalékos szárnyaláson van túl, bő egyhavi csúcson jár....
Bűncselekmény hiányában a Budaörsi Városi Bíróság pénteki, első fokú ítéletében felmentette a három vádlottat a több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének vádja alól a törökbálinti petárdarobbanás ügyében.
Viktor Janukovics ukrán elnök is részt vesz a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének kijevi sorsolásán, melyet nálunk élőben is figyelemmel kísérhetsz!
A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés e heti ülésezése azt bizonyítja, hogy létezik együttműködés az MSZP és a Jobbik között, valamint azt is, hogy az LMP a Jobbikkal is képes megtalálni a közös nevezőt.
A cégautók üzemeltetési költsége nem csak nálunk mindennapos kérdés, hanem például Angliában is, ahol a mienkhez hasonló - 60-70% - arányú az ilyen jellegű járművek forgalomba-helyezési aránya. A...
Ahogy Magyarországnak, úgy a többi régiós országnak is meg kell küzdenie a rövid távú gazdasági sebezhetőség problémájával; a növekedést hosszabb távon a hitelezés javulása és a működőtőke-beáramlás...
A fukusimai atomkatasztrófa ellenére Japán nukleáris technológiát akar exportálni, de csakis békés célokra - közölte Noda Josihiko kormányfő pénteken egy parlamenti bizottság előtt.
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapír piacokon. Az amerikai tőzsdék árfolyamnyereséggel nyugtázták a foglalkoztatottak számának novemberi növekedését és munkanélküliségi ráta vártnál nagyobb mértékű csökkenését két és fél évvel ezelőtti szintre.
A navigációs megoldásokat szállító NNG Kft. 2011-ben megtriplázta a nemzetközi autóipari projektek során értékesített licencek számát és további jelentős növekedéssel számol 2012-ben is. A vállalat ezért bővíti munkahelyeinek számát és első körben 50 új, többségében fejlesztői pozíciót nyit meg - tudatta a cég közleményében.
Pénteken 18 órakor kisorsolják Kijevben a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság csoportbeosztását. Szerkesztőségünk megpróbálta öszeállítani a legerősebb és a leggyengébb csoportot is.
Szerda délután óta a Margit híd minden eleme használható a lakosság számára, miután megnyitották az átkelő pesti hídfőjének északi oldalán a felső rakpartról az alsóra vezető lehajtót. A munkálatok azonban még nem értek véget, a hivatalos határidő emiatt 2012. június 15.
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy férfi Tápiószelén pénteken kora délután, amikor megpróbálta eloltani a lakásában keletkezett tüzet – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese az MTI-vel.
A Fidesz-KDNP-frakció kedd reggeli ülésén tárgyal a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról; a tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz majd - közölte Lázár János pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Dél óta tapasztalt erősödési hullámának köszönhetően a forint egyre közelebb kerül ahhoz, hogy áttörje a 300-as szintet az euróval szembeni árfolyama. A hazai fizetőeszköz erejét most a külföldi...
Az Őrmester Nyrtés és a BricoStore Hungária Kft kötött szerződés 2012. január 1. napjával megszűnik - áll a társaság BÉT közleményében. A megbízás szolgáltatási havi díja nettó 8 millió forint volt...
Csakúgy, mint 2009 tavaszán és 2010 nyarán, az utóbbi hetekben is nagyobb számú short pozíció nyitásával reagáltak az OTP árfolyamának közelmúltbeli esésére az amerikai alapkezelők. A kéthetes...
Furcsa bejelentést tett Kurt Cobain botrányos életű özvegye, Courtney Love. A nemrég még alkohol és drogproblémákkal küzdő sztár Lindsay Lohannek akar segíteni a leszokásban.
Életének 69. évében, hosszú betegség után elhunyt Vilhelm Károly festőművész. A Munkácsy-díjas alkotót családja körében csütörtökön Pilisszántón érte a halál.
Bűncselekmény hiányában a Budaörsi Városi Bíróság pénteki, első fokú ítéletében felmentette a három vádlottat a több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének vádja alól, a törökbálinti petárdarobbanás ügyében.
Összefoglaló anyagot tett közzé a 2012-es adóváltozásokról a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány portálján. A legfontosabb változások mellett az összefoglalóból kiderül az is, hogy a munkáltató...
Nem dönthetnének a munkáltatók szabadon a jövőben arról, hogy bérpótlékot fizetnek vagy szabadidőt adnak a rendkívüli munkavégzésért. Az ellentételezésről alapesetben meg kellene állapodniuk a munkavállalókkal, noha a kormány fenntartaná azt a lehetőséget is, hogy erről munkaviszonyra vonatkozó szabály rendelkezzen. Ez az egyik legfontosabb vívmánya a ma a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók…
A portugál kormány megállapodott az ország négy nagy magánbankjával, hogy ezek összesen 5,6 milliárd eurót utalnak át az államnak a náluk levő nyugdíjalapokból annak érdekében, hogy Portugália tartani tudja az idei évre vállalt államháztartási hiány-előirányzatot - közölte a központi kormányzati államtitkár pénteken.