2011. december 26. hétfő

dec. 26
13:54
Mourinho nem mond le álmáról, Angliáról (Agroinform)
A Real Madrid vezetőedzője reméli, hogy következő állomáshelye ismét egy Premier League-ben szereplő együttes élén lesz.
dec. 26
13:56
Baka András: jogellenesen mozdítottak el (ATV)
Baka András főbíró szerint elmozdítása nyilvánvalóan jogellenes volt, bár nincs hazai fórum, amely ezt kimondhatná. A hatéves mandátumának félideje előtt távozni kényszerülő legfelsőbb bírósági elnök azt állítja, minderre azért került sor, mert az elmúlt hónapokban nyilvánosan szót emelt a bíróságok alapvető európai jogelvei és ezen keresztül a jogállamiság védelmében, ám mint az MTI-nek adott…
dec. 26
14:06
Szupergyorsvonatot teszteltek Kínában (Infostart)
Óránként 500 kilométeres sebességre is képes szupergyors vonattal tettek próbautat Kínában a hét végén, annak ellenére, hogy két szupervonat júliusi összeütközése óta gyakorlatilag leállt a nagysebességű vasúti szerelvények gyártása az ázsiai országban.
dec. 26
14:09
Tömegek viszik vissza az ajándékokat - Mire érdemes figyelni? (Alternatív Energia)
Csomagolás hiányára és a gyártó hibájára hivatkozva nem lehet lerázni a vevőket, de a "három napon belül mindent visszacserélnek" - elv sem működik. Igen ritka, hogy visszafizetik egy termék árát, erre ugyanis csak akkor kötelezhető az eladó, ha az árut nem lehet javítani és cserélni sem.
dec. 26
14:11
Baka András: jogellenesen mozdítottak el (Alternatív Energia)
Baka András főbíró szerint elmozdítása nyilvánvalóan jogellenes volt, bár nincs hazai fórum, amely ezt kimondhatná.
dec. 26
14:12
Aczélt 1,5 millió forinttal menesztették a Haladástól (ATV)
A fociedzőt november 30-án állították elő a rendőrök, kötelességszegéssel, vesztegetéssel gyanúsítják.
dec. 26
14:30
Megkezdődött a londoni metrósztrájk (ATV)
Sztrájkba léptek hétfőn a londoni metrósok, mert a munkáltató, a London Underground a szakszervezetek szerint nem hajlandó a karácsonyi munkavégzés fejében követelt feltételek teljesítésére.
dec. 26
14:48
Sípálya éjszakára és szerelmespároknak a Mátrában (ATV)
Kiépült a szezon elejére a leghosszabb hazai éjszakai pályarendszer a mátraszentistváni Síparkban, a hóágyúzásnak köszönhetően pedig december 26-tól százezer négyzetméternyi hófelület áll a síelők rendelkezésére.
dec. 26
14:48
Jordantől Növényi Norbertig - két különböző sportágban is maradandót alkotó sportolók (Agroinform)
Néhány sportoló nem elégszik meg egy sportággal, belevág egy másikba is.
dec. 26
14:50
Mourinho visszatérne Angliába (ATV)
José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője azt reméli, hogy következő állomáshelye ismét Angliában lesz egy Premier League-ben szereplő együttes élén.
dec. 26
14:52
Kedden akár 8 fok is lehet (ATV)
Többnyire erősen felhős, borult, a Dunától keletre párás, ködös időre számíthatunk.
dec. 26
15:00
Londoni elemzők: csúsznak vissza a legnagyobb európai gazdaságok (Infostart)
Az Egyesült Államok belátható ideig a világ legnagyobb gazdasága marad, ám a vezető európai gazdasági hatalmakat az évtized végéig megelőzik a legnagyobb felzárkózó országok - jósolták hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
dec. 26
15:00
Embercsempészt fogtak a határőrök (Blikk)
dec. 26
15:06
A felzárkózó országok mögé csúsznak a legnagyobb európai gazdaságok (ATV)
Az Egyesült Államok belátható ideig a világ legnagyobb gazdasága marad, ám a vezető európai gazdasági hatalmakat az évtized végéig megelőzik a legnagyobb felzárkózó országok - jósolták hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
dec. 26
15:06
Gyepes karácsonykor sem kapott játéklehetőséget (Agroinform)
A Watford ellen játszott 1-1-et a Championship 23. fordulójában a Cardiff, amelynek keretébe nem került be Gyepes Gábor.
dec. 26
15:08
Paul Lendvai: az igazi baj tavasszal lesz, amikor elfogy a pénz (ATV)
Senki sem akarja Európában Magyarország tönkretételét, de az ilyen stílussal az ország nem teszi szimpatikussá magát - tette hozzá a publicista.
dec. 26
15:09
2011 legnagyobb magyar sportsikerei (Sport365)
Hamarosan véget ér a 2011-es év. Szerencsére sportolóink idén is elláttak minket kiváló eredményekkel, a Sport 365 összegyüjtötte a kiemelkedő sikereket.
dec. 26
15:18
Baka András: Eltávolításommal a jogállam sérült (Infostart)
Baka András főbíró szerint elmozdítása nyilvánvalóan jogellenes volt, bár nincs hazai fórum, amely ezt kimondhatná. A hatéves mandátumának félideje előtt távozni kényszerülő legfelsőbb bírósági elnök azt állítja, minderre azért került sor, mert az elmúlt hónapokban nyilvánosan szót emelt a bíróságok alapvető európai jogelvei és ezen keresztül a jogállamiság védelmében, ám mint az MTI-nek adott…
dec. 26
15:18
Fülöp-szigeteki áradások: több mint 1200 áldozat (Infostart)
A Fülöp-szigetek déli részén 1236-ra emelkedett a másfél héttel ezelőtti áradások és földcsuszamlás halálos áldozatainak a száma, s több mint 60 ezer ember vesztette el az otthonát.
dec. 26
15:24
Megunta a Sony az LCD TV-ken elszenvedett veszteséget (Portfolio)
Megegyezett a Sony és a Samsung arról, hogy közös LCD gyártó vállalatukban meglévő 50%-os részarányát a Sony 940 millió dollárért értékesíti a koreai vállalatnak. A Sony kilépésnek az oka, hogy ezzel...
dec. 26
15:24
A magyar sztárok kedvenc zálogháza: ezért járnak a zaciba (Pénzcentrum)
Egyre többen teszik zálogba értékeiket, hogy így szerezzenek pénzt a végtörlesztéshez. Úgy tűnik, a magyar hírességeknek is megvan a kedvenc zálogházuk....
dec. 26
15:33
Szűrővizsgálat után fél évvel tudta meg, hogy méhnyakrákos (WebBeteg)
Egy 45 éves nőbeteget nőgyógyászati szűrővizsgálatra rendeltek be a lakhelye szerinti illetékes kórház Nőgyógyászati Onkológia Osztályára. A szűrővizsgálat elvégzése után azt a felvilágosítást kapta, hogy csak pozitív lelet esetén kap a vizsgálat eredményéről értesítést. Ez esetben berendelik, mert ekkor meg kell beszélni a további teendőket.
dec. 26
15:36
15 évesen világrekorder (Blikk)
dec. 26
15:42
BM: lesz hely a nyugdíjból visszatérő rendvédelmiseknek (ATV)
Biztosítani fogja a Belügyminisztérium (BM) a szolgálati nyugdíjból visszatérő rendvédelmi dolgozók elhelyezését a rendőrség szervezeti keretei között - közölte a tárca parlamenti államtitkára hétfőn.
dec. 26
15:54
Lesz munkája a visszatérő rendvédelmiseknek (Infostart)
Biztosítani fogja a Belügyminisztérium (BM) a szolgálati nyugdíjból visszatérő rendvédelmi dolgozók elhelyezését a rendőrség szervezeti keretei között - közölte a tárca parlamenti államtitkára hétfőn.
dec. 26
16:00
Tovább folytatódik a szír kormányerők offenzívája, legalább húsz halott (ATV)
Egy nappal azelőtt, hogy az Arab Liga megfigyelői megkezdik missziójukat az országban.
dec. 26
16:12
Színpompás jégvilág (Blikk)
dec. 26
16:12
Berki Krisztián: Pihenni már nem nagyon fogok (Infostart)
Az ideinél is nehezebb gyakorlattal készül a jövő nyári londoni olimpiára a tornász Berki Krisztián. A lólengésben világ- és Európa-bajnok versenyző a tokiói kvalifikációs vb-n emlékezetes körülmények között szerzett olimpiai indulási jogot: a hivatalos számítás nyilvánosságra hozatala előtt a csapattagok és a szakértők napokig számolgatták, hogy sikerül-e a kvótát kiérdemelni a kiegészítő…
dec. 26
16:12
Mégis skizofrén Breivik (Blikk)
dec. 26
16:14
Motoros cipő lustáknak (Blikk)
dec. 26
16:15
Besokkolt a bejglitől a Chelsea (Sport365)
Túlette magát a Chelsea a Karácsonyi vacsorán. André Villas-Boas együttese 1-1-es döntetlent játszott a Fulham FC-vel.
dec. 26
16:18
Pusztító vihar: több mint ezren haltak meg a Fülöp-szigeteken (ATV)
A Fülöp-szigetek déli részén 1236-ra emelkedett a másfél héttel ezelőtti áradások és földcsuszamlás halálos áldozatainak a száma, s több mint 60 ezer ember vesztette el az otthonát.
dec. 26
16:18
Cserekapusa mentett egy pontot a Fulhamnek a Chelsea ellen (Agroinform)
Sokáig önmaga volt a Chelsea legnagyobb ellenfele, de a hajrában David Stockdale vált a vendégek legnagyobb hősévé.
dec. 26
16:30
Kikészítette a nővéreket Fülöp herceg (Blikk)
Cambridge - Naphosszat csak veszekszik a kórházi személyzettel Fülöp herceg (90), aki szívinfarktusgyanúval került be a cambridge-i kórházba szenteste előtti napon.
dec. 26
16:33
A kenyér ízű karácsonyi igazság (Gondola)
Családi, kisközösségi, nemzeti szétszéledésben is élünk, s ahol egy „bogban” vagyunk, mint egyelőre Székelyföldön, egymást „esszük”, az „üsd, vágd, nem apád” modorban.
dec. 26
16:36
Ferguson maradásra bírná Giggset (ATV)
Az MU szakmai főnöke szerint a walesi szélsőre 38 esztendősen is szüksége van a csapatnak.
dec. 26
16:48
Djokovic Európa legjobb sportolója (Infostart)
Sorozatban nyolcadik alkalommal egy teniszező bizonyult a legjobb európai sportolónak a kontinens hírügynökségeinek választásán: ezúttal Novak Djokovic végzett az élen.
dec. 26
16:48
Húsz gépjárművet rongált meg (Blikk)
dec. 26
16:54
Djokovic Európa legjobbja (ATV)
Sorozatban nyolcadik alkalommal egy teniszező bizonyult a legjobb európai sportolónak a kontinens hírügynökségeinek választásán: ezúttal Novak Djokovic végzett az élen.
dec. 26
16:54
Priskinék nyertek, Futácsék kikaptak 1-0-ra (Agroinform)
Hazai pályán győzött 1-0-ra a Derby County a Championship 23. fordulójában a Leeds United ellen.
dec. 26
16:56
A portugál Európa-bajnoknő hat hónapig nem futhat (Agroinform)
Hat hónapig nem versenyezhet a portugálok Európa-bajnoki bronzérmes futója, Sara Moreira, mivel doppingolt.
dec. 26
16:58
Európa hírügynökségei szerint Djokovics volt a legjobb 2011-ben (Agroinform)
Sorozatban nyolcadik alkalommal egy teniszező bizonyult a legjobbnak a kontinens hírügynökségeinek választásán.
dec. 26
17:12
Kivándorlás Borsodból: tízezrek mentek el (Pénzcentrum)
Bár továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén az ország második legnagyobb megyéje, de a lakosság lélekszáma folyamatosan - az országos átlagnál nagyobb arányban - csökken....
dec. 26
17:12
A hűség mintaképe - Matt Le Tissier (Agroinform)
Játszhatott volna a Chelsea-ben, lehetett volna kupagyőztes a Spurs-szel, ő mégis a Southamptont választotta.
dec. 26
17:24
Lázár: Orbán Viktor 2014-ig miniszterelnök marad (Infostart)
Jó megállapodást kell kötnünk az IMF-fel és az Európai Bizottsággal - mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője szerint bár "megy a kavarás", Orbán Viktor 2014-ig biztosan miniszterelnök marad.
dec. 26
17:42
Feczesin a legjobb légiós (Blikk)
Az olasz másodosztályban szereplő Brescia csatárát választották a focisták évzáró partiján a legjobb légiósnak. A győztes kilétét a játékos kedvese, az est háziasszonyaként közreműködő modell, Dukai Regina (28) jelentette be.
dec. 26
17:42
Doppingolt, ezért fél évig nem futhat Moreira (Blikk)
dec. 26
17:48
Középcsapatok parázs mérkőzése, avagy Stoke-Aston Villa (Agroinform)
Mindkét csapatnak óriási szüksége van a három pontra, így vélhetően egy jó iramú, jó focit produkáló meccset láthatunk.
dec. 26
18:00
Mary Zsuzsi barátai érezték, hogy baj lesz (Blikk)
Gyászolják a pályatársak is a szenteste öngyilkosságot elkövető Mary Zsuzsit.
dec. 26
18:06
Brit karácsony: két és fél milliárd font felesleges ajándékokra (ATV)
Csaknem két és fél milliárd font értékű olyan karácsonyi ajándékot kaptak az idén a britek, amelyre semmi szükségük.

Keresés