A szakértői jelentés szerint az atomerőművet üzemeltető Tepco nem készített minden eshetőségre kiterjedő katasztrófavédelmi forgatókönyvet és lebecsülte egy esetleges cunami romboló hatását.
Egy, a karácsonyi éjféli miséről hazafelé tartó, 75 éves asszonyba kötött bele három szerb férfi. Dulakodtak, az asszony megsérült. Az idős nő segítségére sietett egy házaspár, őket is megverték.
Kotta nélkül szerepel a január elsején hatályba lépő alaptörvényben a Himnusz. A jogszabályból azonban nem derül ki, hogy Erkel zenéjének melyik hangszerelése lesz a hivatalos himnusz.
Amint azt a Pénzcentrum.hu olvasói is tapasztalhatták, nem állt meg az élet karácsony hetében sem. Sokak számára ezekben a napokban a halászlénél, a bejglinél és az utolsó szaloncukor megtalálásánál is fontosabb kérdés, hogy a végtörlesztést vagy az árfolyamrögzítést válasszák - természetesen ehhez is adtunk tanácsot az elmúlt napokban. Idei utolsó tematikus hetünk pedig az öngondoskodás…
Budapest - Elfogta a rendőrség az utolsó, még szökésben lévő tagját annak az ámokfutó betörőbandának, amelyet egy hónappal ezelőtt zavartak meg „akció" közben.
A Premier League 18. fordulójában lejátszott Liverpool–Blackburn találkozó meglepetésre 1–1-es döntetlennel ért véget. Bár mindkét gólt liverpooli játékos szerezte, Charlie Adam nem volt boldog, mert a saját kapujába pörgetett.
Nehéz évet zárnak a magyar vállalkozások 2011-ben, és nem lesz jobb a helyzetük 2012-ben sem - nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek.
Budapest ‒ Irigykedhetnek a külügyi tárca dolgozóira más minisztériumok alkalmazottai! Idén ugyanis egyedül a Külügyminisztériumban osztottak említésre méltó jutalmat.
Világszerte elítélték azokat a pokolgépes támadásokat, amelyeket a Boko Haram nevű radikális muzulmán szekta követett el nigériai templomok ellen vasárnap.
Az új észak-koreai vezetőt újabb címekkel jelölve említette a hivatalos hírközlés, jelezve, hogy az elhunyt Kim Dzsong Il utódjának a hatalma tovább szilárdult.
Kim Dzsong Un új észak-koreai vezetőt újabb címekkel jelölve említette hétfőn a hivatalos helyi hírközlés, jelezve, hogy a december 17-én elhunyt Kim Dzsong Il utódjának a hatalma tovább szilárdult.
Norvégiában lehet a legdrágábban, napi átlag 49 euróért síelni, Szlovákiában és Csehországban viszont már 21-25 euróból is hódolhatnak szenvedélyüknek a sízés kedvelői.
Marco Borriello esetleges érkezése nem hat ki Fabio Quagliarella jövőjére az olasz Juventus labdarúgócsapatánál. Erről Beppe Bozzo, Quagliarella menedzsere nyilatkozott.
A kétezres évek (egyik) legnagyobb műkorcsolyázó egyénisége, Jevgenyij Pljuscsenko karrierje kilencedik orosz bajnoki címét is begyűjtötte. A klasszis sportoló térdműtét és profi kitérő után tért vissza az amatőr műkorcsolya világába.
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszában a Sapa Fehérvár AV 19 hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a cseh Znojmo felett. A Volán a tizenhatodik győzelmét ért el a szezonban – a tizenharmadikat a rendes játékidőben –, és továbbra is biztosan őrzi a helyét a felsőházban.
Sztrájkba léptek hétfőn a londoni metrósok, mert a munkáltató, a London Underground a szakszervezetek szerint nem hajlandó a karácsonyi munkavégzés fejében követelt feltételek teljesítésére.
Az angol kalendáriumban Boxing Day december huszonhatodika elnevezése. Azért nevezik így karácsony második napját, mert régi szokás szerint ilyenkor színes papírba csomagolt boxokban, azaz dobozokban a háztartási alkalmazottaknak nyújtja át ajándékát a ház ura.
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 23. fordulójában a feljutásra jó eséllyel pályázó West Ham United döntetlent ért el Birminghamben a házigazda City ellen.
Amszterdam - Az amszterdami repülőtéren éjszakázott Hanga Ádám (22). Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő San Antonio Spurs által draftolt magyar játékos kalandos módon ért haza szeretteihez ünnepelni.
Végleg hivatalosan is kimondta Mel Gibson és exneje, Robyn válását egy bíró a Los Angeles-i bíróságon. A megállapodás anyagi jellegű részleteit nem hozták nyilvánosságra.
A buszon felejtette 170 ezer dollár értékű ritka antik hegedűjét az amerikai Philadelphiában egy tajvani konzervatóriumi növendék, de a több mint 38 millió forintot érő hangszer végül, három nap után meglett.
Az osztrák másodosztályú jégkorongbajnokság (Nationalliga) alapszakaszában a Dab.Docler ötgólos vereséget szenvedett Grazban. A házigazdák a 3–0-ra megnyert első harmaddal rögtön jó esélyt teremtettek maguknak a győzelemre.
Államcsínyt kísérelt meg "katonák egy kis csoportja" kedden a Bissau-Guineai Köztársaságban, de a próbálkozás gyorsan meghiúsult, és őrizetbe vettek több tisztet, köztük a haditengerészet vezetőjét - közölte a hadsereg.
Még a héten elhagyhatja a kórházat Eusebio, a portugálok legendás futballistája. A 69 éves Eusebiót múlt hét szerdán szállították be egy lisszaboni kórházba kétoldali tüdőgyulladással.