Egyre több a náthás beteg, de influenzás megbetegedésről egyelőre nem tudni. Berencsi György virológus elmondta: több mint száz vírus okozza a náthát, amely ellen védekezni nehéz. A legfontosabb az alapos kézmosás, valamint az, hogy hideg időben kabát és sál legyen az embereken.
Izraeli miniszterek felháborodottan reagáltak vasárnap a Hillary Clinton amerikai külügyminiszternek tulajdonított kijelentésekre, amelyek szerint belső veszélyek fenyegetik a nők jogait Izraelben.
Mesterházy Attila szocialista pártelnök úgy véli, a jelenlegi hatalom nehezen viseli az őszinte beszédet, amely egyébként a művészek egyik fő feladata.
Az iráni külügyminisztérium szerint a jelenleginek több mint a duplájára, 250 dollárra is emelkedhet a nyersolaj világpiaci ára, ha a Nyugat komoly gondolja, és megakadályozza Teheránt abban, hogy nyersolajat exportálhasson.
Nem tudott duplázni Michael Schumacher a Bajnokok Tornáján, a csapatverseny megnyerése után egyéniben csupán az elődöntőig jutott. Némi elégtétel számára, Sebastian Vettelt így is sikerült legyőznie.
Düsseldorf - Verhetetlen a Sebastian Vettel (24), Michael Schumacher (42) duó. A Forma–1 tavalyi és idei világbajnoka, valamint a száguldó cirkusz hétszeres vb-első legendája sorozatban ötödszörre nyerte meg a Bajnokok Tornáján a nemzetek versenyét – a német pilótákat az sem zavarta, hogy az egyéni küzdelemben mindketten alulmaradtak a francia ralis, Sébastien Ogierrel (27) szemben.
Színek szerint osztályozzák az elítélteket az olaszországi börtönökben, és más eszközökkel is igyekeznek emberségesebbé tenni a gyakran drámai körülmények között raboskodók életét.
Bárhol is rendezik az olimpiát, minden város azt szeretné, ha valamiben minden elődjénél jobbat, szebbet, többet tudna nyújtani. Annyi bizonyos, soha nem volt még olyan „zöld” a nyári olimpia, mint amilyenre London készül.
Rég nem látott szárnyalás bontakozott a múlt héten a világ vezető tőzsdéin, a pénteki hétzárásra azonban jelentősen alábbhagyott a lendület. Mint az alábbi grafikonokon is látható, több tőzsdei...
Két mérkőzést rendeztek a mai napon az angol élvonalban. Az Everton hazai pályán 1-0-ás vereséget szenvedett a Stoke együttesétől, míg a Wolwerhampton a Sunderland gárdáját győzte le 2-1-re.
FÜZESABONY - Mi lesz, ha jön a végrehajtó? Hova megyek a kisfiammal? – ezek a kérdések zakatolnak megállás nélkül Antal Marianna (29) fejében, akinek a mindennapi megélhetés is gondot okoz.
A "Kukurikú"-koalíciónak nevezett balközép-liberális koalíció vezet az exitpoll-adatok szerint a vasárnap tartott horvát parlamenti választásokon: a független Ipsos Puls intézet felmérése szerint a Horvátországi Szociáldemokrata Párt vezette koalíció 83 helyre számíthat a 151 tagú törvényhozásban.
Ötszáz éves titokra derülhet fény olasz kutatók nyomozása révén. A szakemberek azt sejtik, a XVI. században szoktalan módszerrel rejtették el Leonadro egyik festményét.
Kína számára kiemelt cél, hogy jövőre megakadályozza a gazdaságnövekedés túl gyors lassulását - közölte a 21st Century Business Herald című lap, idézve az ázsiai ország fő gazdaságtervezési intézetének egyik vezetőjét.
Kövér László szerint a Nemzetközi Valutaalappal tervezett együttműködés kialakítása során az lesz a fő kérdés, hogy Magyarország milyen pozíciót tud kiküzdeni magának: alárendelt szerepet vagy tényleges alkupozíciót.
Két mérkőzés került terítékre a mai napon a Bundesligában. A Hamburger SV a Nürnberg együttesét győzte le 2-0-ra, míg az Augsburg a Schalke 04 otthonában szenvedett 3-1-es vereséget.
A mai játéknapon többek közt Atletico Madrid - Rayo Vallecano, Real Sociedad - Malaga és Osasuna - Betis összecsapásokat rendeztek a spanyol élvonalban.
A kosártól-pakkig című rovatunkban összegyűjtjük a hétvége eredményeit. Minden magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda eredmény egy helyen.
Elsősorban a televíziós sorozatok, a betelefonálós és jósműsorok átfogó vizsgálata várható a médiatanács jövő évi felügyeleti és ellenőrzési terve alapján.
Az iráni állami média azt közölte, az ország hadserege lelőtt egy amerikai kémrepülőgépet. A hír szerint a pilóta nélküli eszközt a pakisztáni határ közelében találták el.
Egy közelmúltbeli, az iráni atomprogramról szóló jelentés óta egyre nagyobb az Irán és Nagy-Britannia, illetve az Egyesült Államok közötti feszültség, amelyet ma az fokozott, hogy iráni katonai...
Az eurózóna gazdaságának megtorpanására számítanak a japán befektetők, relatív többségük úgy látja, a problémák megoldása az övezet közös büdzséjének megteremtése lesz.
Egy Európai Valutaalap létesítésében látja a jelenlegi adósságválság megoldását egy osztrák közgazdász. Az Ausztriában tervezett alkotmányos "adósságfékkel" kapcsolatban fenntartásainak adott hangot az MTI-nek adott interjújában Stephan Schulmeister.
David Beckham a Fülöp-szigetek elleni barátságos mérkőzésen bizonyította, hogy lövőtechnikája semmit sem csorbult. A meccset a Galaxi nyerte, 6-1 arányban.
A Zoran Milanovic vezette, "Kukurikú"-koalíciónak nevezett balközép-liberális koalíció áll nyerésre a horvátországi választásokon a voksok 70 százalékának összeszámlálása után. A horvát államfő gratulált a győztesnek, a kormányfő azonban nem.
A tél beköszöntével az idő hűvösebbre fordul, a nappalok rövidebbek, így több időt töltünk a lakásban, a négy fal között. A légúti és allergiás megbetegedések szempontjából fontos, hogy a szobalevegő minősége megfelelő legyen. A belső levegő minőségét több tényező, így a hőmérséklet, páratartalom, füstmentesség, illetve égéstermékekkel, allergénekkel való telítettség is befolyásolja.
Schmitt Pál szerint nem a várt módon alakultak a világgazdasági folyamatok, de Magyarország megáll a lábán. Nehéz helyzetben legjobb a lovat kicsit megsarkantyúzni - tette hozzá.
Az olasz Északi Liga egyik vezető politikusa bejelentette, a gazdagabb tartományok alkotta Padánia létrehozásához Csehszlovákia békés kettéválása adhat példát.
Több mint egymilliárd forint kárt okozott az államnak egy apa és fia irányításával működtetett bűnszervezet. Minimum 19 tagja volt a csoportnak, amely áfacsalásra specializálódott: fiktív számlákkal, adó- és járulék eltitkolással manipuláltak éveken keresztül - tájékoztatta a NAV a ProfitLine.hu-t.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Vlagyimir Putyin pártja elveszítette az alkotmányozó többséget a vasárnapi parlamenti választásokon a felmérések és a hivatalos előzetes eredmények szerint és az abszolút többség elnyerésében sem lehet biztos.
Zoran Jankovicnak, Ljubljana balközép irányzatú polgármesterének pártja, a Pozitív Szlovénia vezet meglepetésre a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokon.
A német politikusok többsége határozottan elutasítja a közös euróövezeti kötvények azonnali bevezetését, de hosszabb távon, bizonyos feltételek teljesülése, az uniós alapszerződés módosítása estén már lehetőséget látnak rá.