Új taggal bővül decembertől a Raiffeisen Bank Zrt. menedzsmentje: Dr. Martin Pytlik, mint kockázatkezelésért felelős vezérigazgató-helyettes csatlakozik a pénzintézethez.
Olyan helyzet alakult ki, hogy úgy éreztük, itt az ideje annak, hogy nyilvánosságra hozzunk olyan információkat, amiket részben a folyamatban lévő tárgyalások, részben pedig az EU eljárás miatt nem...
Lemondott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöki tisztségéről Kónya Péter, ezzel egy időben kezdeményezte a Magyar Honvédség vezérkari főnökénél hivatásos katonai szolgálati viszonya alóli felmentését.
Egyre intenzívebbek a recesszió jelei a ciprusi gazdaságban - mondta hétfőn a parlamentben a nemzeti bank elnöke, aki egyben az Európai Központi Bank kormányzótanácsának a tagja is.
Folytatódhat a múlt héten látott emelkedés a tengerentúli piacokon, miután a határidős indexek pozitív nyitást vetítenek előre. A Dow futures 130 pontos, a Nasdaq futures 28 pontos, míg az S&P...
Bár még semmilyen hivatalos információ nincs a vadonatúj videón szereplő X6 M részleteiről, a BMW máris gondolkodóba ejtette az autós médiát. A kitakart, elhomályosított részek őrzik az autó titkát, azonban könnyen lehet, hogy dízelmotorral vértezik fel a legnagyobb bajor SUV-t az M-divízió garázsában.
Kína részese a nemzetközi erőfeszítéseknek, amelyek Európa megmentését célozzák, de nem áldozhatja fel mintegy 3200 milliárd dolláros devizatartalékát arra, hogy más országokat kihúzzon a bajból - jelentette ki a kínai külügyminisztérium európai ügyekért felelős miniszter-helyettese egy pekingi fórumon.
Európa könnyen harapófogóban találhatja magát a következő évtizedekben, miközben a világ a "pusztulás" irányába halad. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) "Word Energy Outlook 2011" című...
A határon túli magyaroknak is két szavazatuk lenne az eredetileg tervezett egy helyett, ha az Országgyűlés elfogadja Kövér László erre vonatkozó módosító indítványát.
A Sport365.hu légiós-rovatában ezentúl egy csokorba szedi az Európában játszó magyar légiósok mérkőzéseit, és körképében összegyűjti, milyen produkciót nyújtottak a magyar focisták a különböző bajnokságokban.
Columbus, USA - 3300 méteres magasságból ugrott ki 2 ejtőernyős barátjával Tim (34) egy repülőgépből. Ernyője azonban 800 méterre a földtől belegabalyodott társáéba, és a férfi a földbe csapódott. Csodával határos módon túlélte a balesetet, de lebénult.
A határon túli magyaroknak is két szavazatuk lenne az eredetileg tervezett egy helyett, ha az Országgyűlés elfogadja Kövér László erre vonatkozó módosító indítványát. A parlament és a Fidesz választmányának elnöke hétfőn nyújtotta be módosító javaslatát az új választójogi törvényhez.
Egy múlt héten megjelent törvénymódosítás értelmében 2012-től a munkáltató által kötött betegségbiztosítások díja adó- és járulékmentessé válik. Mindez komoly változásokat jelent a magán-egészségügyi...
Hatvanhat ország átlagánál a magyarok nyitottabbak a külföldi munkavállalásra, a magasabb fizetésért és a karrierlehetőség miatt keresnek munkát a határokon túl. Ezt mutatja a világ piacvezető állásportáljait tömörítő nemzetközi szervezet, a The Network és az Intelligence Group 2011-es felmérése.
Wladyslaw Szpilman neves zeneszerzőt, zongoraművész Roman Polanski A zongorista című Oscar-díjas filmje tette világszerte ismertté. Szpilman, aki éppen 100 évvel ezelőtt, 1911. december 5-én született, annak a varsói lakóháznak a padlásán bujkált utoljára, amelynek falán az emléktábla helyet kapott.
Olyan helyzet alakult ki, hogy úgy éreztük, itt az ideje annak, hogy nyilvánosságra hozzunk olyan információkat, amiket részben a folyamatban lévő tárgyalások, részben pedig az EU eljárás miatt nem...
Couch Surf címmel készül Dyga Zsombor új filmje, amelyet a rendező "neurotikus vígjátékként", szkeccsfilmként jellemzett az MTI-nek adott interjújában. A mozgókép tavasszal kerülhet a közönség elé.
A klímaválságról, a lehetséges megoldásokról is beszélt Budapesten a Nemzetközi Energiaügynökség vezető munkatársa. Fatih Birol szerint a magyaroknak is vannak teendői.
Nemcsak új adósságszabályokat, hanem az adórendszer alapvető rendelkezéseit, valamint a Költségvetési Tanács és a nyugdíjrendszer szabályait is tartalmazza a kormány által vasárnap beterjesztett...
A FuturAqua a mai napon tőzsdén kívüli ügyletkötés keretében összesen 90 000 darab saját részvényét szerezte meg vételi jogának gyakorlásával tulajdonosaitól, az ENVIRO-GEO Bt-től és az Oberschall &...
A száraz idő elhúzódása miatt második napja emelkedett a szójabab az amerikai határidős piacokon, a piac a kínálati zavarokat árazza arra az esetre, ha a tartós szárazság miatt visszaesne a betakarítási kvóta. A jelenlegi időjárás a dél – és közép amerikai régióban veszélyesen tartós lehet, mialatt a márciusi határidős kontraktus árfolyama egy éves mélyponton van. (SolarCapital)
A magyarok 84 százaléka vállalna más országban munkát, ezzel megelőzzük a nemzetközi átlagot. Jelentősen nőtt az országon belüli elvándorlási kedv is - derül ki egy felmérésből.
Az európai üzleti szektor szereplőit súlyosan érinti a behajthatatlan adósság az Intrum Justitia követeléskezelő csoport felmérésre szerint, a helyzet 2012-ben romlani fog, de vannak olyan végrehajtható, megelőző intézkedések, amelyek segíthetnek Európa gazdaságának fellendítésében.
Az X-Faktor legfiatalabb énekese volt szerkesztőségünk vendége. A rengeteg gratuláció mellett olvasóinkat főleg az érdekelte, vajon hogyan alakul a kapcsolat közöttük Gergővel.
Közös megegyezéssel távozott posztjáról Bartha Csaba, az Újpest FC labdarúgócsapatának eddigi ügyvezető igazgatója, helyét a belga Filips Dhondt veszi át, akit hétfőn sajtótájékoztatón mutatott be a klub.
A játékadó emelését követően felére csökkent a pénznyerő gépek száma, a befolyó költségvetési bevételről még nem lehet nyilatkozni, de az adóhivatal növekedésre számít.
A mai nap folyamán az euró forinttal szembeni árfolyama már 300 forint alatt is járt a bankközi devizapiacon, ami nagyon jó hír. Ellenben az igazi kérdés az, hogy a devizapár képes lesz-e tartósan a...
A tervezett minimálbéremelés és a járulékalap másfélszeresére emelése a könyvelők szerint a szürkegazdaság és az elbocsátások felé sodorhatja a vállalkozásokat....
A Marilyn Monroe-ról készült első fotósorozat képei 352 ezer dolláros (80 millió forintos) áron keltek el vasárnap egy Beverly Hills-i árverésen. A képek 1946-ban készültek, amikor a színésznő - első férje után - még Norma Jeane Doughertyként szerepelt.
Jogerősen két év - öt esztendőre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta hivatalos személy elleni, társtettesként elkövetett erőszak bűntette miatt a Csongrád Megyei Bíróság hétfőn Túri Csabát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) makói elnökét.
Lemondott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöki tisztségéről Kónya Péter, ezzel egy időben kezdeményezte a Magyar Honvédség vezérkari főnökénél hivatásos katonai szolgálati viszonya alóli felmentését. Döntését hétfőn közölte az MTI-vel, és tudatta, hogy a jövőben politikai pályára lépve kívánja képviselni a rendvédelmi dolgozók érdekeit.