2011. december 7. szerda

dec. 7
11:06
BL: veszélyben a két manchesteri csapat (Infostart)
Nyolc mérkőzéssel zárul ma este a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre. A nyolcból egyetlen sem tét nélküli, a résztvevő két csapatból legalább az egyik számára fontos a győzelem. Négy hely még kiadó, veszélyben az angol Premier League első és második helyezettje, a Manchester City és a Manchester United.
dec. 7
11:08
Kérdezd a KFT zenekart! (Blikk)
dec. 7
11:09
Összefog a Bonbonetti és a Hell (Privátbankár)
Összefog a Bonbonetti és a Hell
dec. 7
11:09
Emelkedik Európa a sorsdöntő napok előtt (Portfolio)
Mérsékelt emelkedést mutatnak az európai indexek, a befektetők feszülten várják a következő napokat, amelyek sorsdöntőek lehetnek. Holnap kamatmeghatározó ülést tart az EKB, pénteken pedig...
dec. 7
11:09
Policy Agenda: stílust vált a kormány? (ATV)
Az Országgyűlés hétfői ülésén fogadta el az új Munka Törvénykönyvéhez beadott módosítókat. Ennek és a múlt héten a szakszervezeti konföderációkkal és a munkáltatói érdekképviseletekkel aláírt megállapodás kapcsán a Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálja, hogy ez stílusváltást jelent-e a kabinet részéről, azaz elkezdődnek-e a komolyabb egyeztetések a különböző érdekképviseleti és szakmai…
dec. 7
11:11
Az állam beszállna a mobilpiacra is (Privátbankár)
Az állam beszállna a mobilpiacra is
dec. 7
11:11
Matolcsy részleteket árul el a stabilitási törvényről (Portfolio)
A 11 órakor kezdődő kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Giró-Szász András beszél a vasárnap beterjesztett (sarkalatos) pénzügyi stabilitási törvény részleteiről,...
dec. 7
11:12
Dallas Mavericks-Miami Heat rangadóval indul az idény (Agroinform)
Bár a csapattulajdonosok és a játékosokat képviselő szakszervezet 11 napja kötött "próbamegállapodása" még szentesítésre vár, kedden elkészült a bérvita miatt szünetelő NBA menetrendje.
dec. 7
11:18
Nemzetközi trendek a tréningpiacon (HR Portál)
A képzés-fejlesztést érintő nehézségek ellenére a cégek továbbra is fejlesztik embereiket - derül ki egy nemzetközi tréning kutatásból. Magyarországon a válaszadók 90 százaléka vett részt valamilyen képzésen az elmúlt három évben. Jellemzően a hagyományos, tréner vezette tantermi tréningek állnak az első helyen, de az online távoktatás is terjed. Míg a szakmai képzések népszerűek, a menedzsment…
dec. 7
11:18
Belpolitikai okokkal magyarázzák az orosz tőzsde tegnapi esésést (ProfitLine)
Az orosz választások utáni tüntetések miatt estek az orosz tőzsdeindexek és gyengült a rubel - írja a Védomosztyi című orosz napilap szerdai száma.
dec. 7
11:20
Meglepte az elemzőket az ipari termelési adat (ProfitLine)
Az ipari termelés októberi 3,0 százalékos éves emelkedése felülmúlta az elemzői várakozásokat, s az MTI által megkérdezett szakértők továbbra is növekedést várnak.
dec. 7
11:22
Jó hangulatban Európa, emelkednek a részvényindexek (ProfitLine)
Erősödtek szerda délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután értesülések szerint az európai vezetők megdupláznák az euróövezeti mentőkapacitást azzal, hogy egyszerre működtetnék az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt (EFSF) és az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM).
dec. 7
11:24
Felsőoktatási-, választási-, sarkalatos törvényjavaslatok (Gondola)
Az Országgyűlés mai ülésén a felsőoktatási és választási törvényjavaslat tárgyalása, az alapkezelőkről szóló indítvány általános vitája.
dec. 7
11:24
Elfogták a pénzszállítólopás összes elkövetőjét (Alternatív Energia)
A Hír Televízió értesülése szerint elfogták a múlt heti pénzszállítólopás összes elkövetőjét.
dec. 7
11:24
"Ma egész Görögország szomorú Megyeriék miatt" - BL-nyilatkozatok (Sport365)
Az E, F, G és H csoportokban véget értek a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei. Továbbjutók és szomorú kiesők, köztük a Megyeri Balázzsal remekelő görög Olympiakos, nézzük mit mondtak a főszereplők.
dec. 7
11:27
Megvárja a Fitch a kormány-IMF tárgyalások kimenetelét (Portfolio)
Ameddig nem tudunk több információt a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap közötti tárgyalások kimeneteléről, addig valószínűtlen, hogy változna a magyar állam hitelminősítése - jelezte a Fitch...
dec. 7
11:27
Ugróiskolát rajzol Deutsch Tamás az MTI főbejárata elé? (ATV)
A Fidesz európai parlamenti képviselője ismét a Twitteren üzent. Mivel szerkesztőségünk kevésnek érzi magát ahhoz, hogy Deutsch Tamás írásából akár egy szót is elvegyen, az egészet közöljük. Az egész bejegyzésben egyébként egyetlen csúnya szó sem volt.
dec. 7
11:29
Matolcsy: az EU legmodernebb szabálya segít nekünk (Portfolio)
A 11 órakor kezdődő kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Giró-Szász András beszél a vasárnap beterjesztett (sarkalatos) pénzügyi stabilitási törvény részleteiről,...
dec. 7
11:30
David Luíz a Juventusba menekülne Angliából (Agroinform)
A brazil védő nem tud alkalmazkodni az angol körülményekhez, ezért elhagyná a londoni klubját még januárban.
dec. 7
11:32
Három korzikai szakasszal indul 100. Tour de France (Agroinform)
Két év múlva Korzikában rajtol a francia kerékpáros körverseny, ahol három szakaszt is rendeznek a jubileumi Tour de France-on.
dec. 7
11:42
Január elsején lép hatályba a szociálpolitikai kedvezmény (Infostart)
Január elsején lép hatályba a kormány rendelete a lakásépítési támogatásról, s ezzel újra indul a szociálpolitikai kedvezmény a gyermekes, illetve gyermeket vállaló családok számára.
dec. 7
11:42
Kultúrharc – Rózsa szája elnyílt (Gondola)
A Népszabadság kétségtelenül az egyik legjobban szerkesztett és írt magyar napilap. Volt. Mára ennek alig van nyoma.
dec. 7
11:42
Kígyó mászott elő a karácsonyfából (Blikk)
Minden gyerek tudja, hogy a karácsonyfa meglepetéseket tartogat - de arra egy család se számít, hogy kígyót találnak benne.
dec. 7
11:42
MSZP: nehezebbé válik a hatalomváltás (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz választójogi törvényjavaslatának elfogadása esetén egy választókerület megnyeréséhez több ellenzéki szavazat kell majd, mint kormánypárti, így egy hatalomváltáshoz a választók mintegy 58-60 százalékának támogatása kell.
dec. 7
11:42
Zsarolja a minisztérium a Rajkó együttest? (Spa Trend Online)
Adja fel a függetlenségét, legyen a minisztérium zenekara - ezt az ajánlatot tette a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára tegnap, amikor meglátogatta a Rajkó Művészegyüttest. Ha beleegyeznek, megkapják azt a csaknem negyvenmillió forintot, amit a KIM meghívásos, zárt pályázatán augusztusban elnyertek. A Rajkó Művészegyüttes tagjai már tíz hónapja nem kapnak…
dec. 7
11:44
Népszava: már a szerkesztők is undorodnak tőle? (Gondola)
Ugyanaz a cikk jelent meg a mai Népszava 4. és 5. oldalán. Mindkettő a "gazdaság" rovaté.
dec. 7
11:44
Titokban, sírva buliztak a kirúgott magyar televíziósok (Alternatív Energia)
Elbúcsúztak egymástól és a Mészáros utcai székháztól is a kirúgott Duna tévések. Vélhetően többet már a lábukat sem tehetik be az épületbe, ahol sokan több évtizedet húztak le.
dec. 7
11:45
Megvárja a Fitch a kormány-IMF tárgyalások kimenetelét (2.) (Portfolio)
Ameddig nem tudunk több információt a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap közötti tárgyalások kimeneteléről, addig valószínűtlen, hogy változna a magyar állam hitelminősítése - jelezte a Fitch...
dec. 7
11:45
Csak Gyurcsányt akarja elkaszálni a Fidesz (ATV)
A 2002 és 2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság szerint külön kell választani a Medgyessy- és a Bajnai-, illetve a két Gyurcsány-kormány felelősségének kérdését, ugyanis amíg az előbbi kettő esetleges gazdaságpolitikai hibái nem alapoznak meg büntetőjogi felelősséget, a két Gyurcsány-kormány tevékenysége miatt ez felvethető. A testület ezért azt fogja javasolni,…
dec. 7
11:45
Fokozatmentes okosodás - Toyota Yaris 1.33 VVT-i CVT teszt (Auto Pult)
Akárhogy is nézzük, a kisautók piaca az alsó-középkategóriához hasonlóan egyre erősebb mezőnyt alkot, amiben nem könnyű jó eredménnyel helytállni. A Toyota Yaris a kezdetektől kedvelt, korrekt kisautónak számított, mára viszont már kissé beleszürkült a mezőnybe, amin az új generációnak van esélye változtatni. Lássuk, mire képes a japánok újdonsága!
dec. 7
11:47
A lassabb növekedés miatt újra módosíthatja a 2012-es büdzsét a kormány (Portfolio)
A kormány most 0,5-1%-os növekedést vár jövőre a magyar gazdaságban. Matolcsy György ennek kapcsán elmondta: nem zárja ki, hogy a jövő évi költségvetésben emiatt kis korrekció következzen be. ...
dec. 7
11:48
A Volkswagen munkások kifütyülték Felix Magathékat (Agroinform)
A Volkswagen gyár munkásai hűvös fogadtatásban részesítették a Wolfsburg labdarúgóit, ezzel is jelezve, keveslik az általuk nyújtott teljesítményt.
dec. 7
11:51
Könnyebben mondhatnak fel a gyes-en lévő kismamáknak? (HR Portál)
Az LMP véleménye szerint az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága olyan módosító javaslatot nyújtott be a közszolgálati tisztviselőkről szóló tervezethez, ami megszünteti a terhes, valamint a szülési, illetve gyermekgondozási szabadságát töltő nők felmentési védelmét - írja a Népszabadság.
dec. 7
11:51
Nélkülözhetetlen téli kellékek az autóba (Édenkert)
A nagy hidegek beköszöntével egyre valószínűbb, hogy leesik az első hó, és ónos eső nehezíti meg a közlekedést. A gyerekek és a téli sportok kedvelői örömmel fogadnak minden milliméter havat, az autósok számára a tél viszont plusz feladatokat tartogat, amelyek megoldásához jól jön néhány segédeszköz.
dec. 7
11:51
Kell-e félni a sugárterheléstől? (WebBeteg)
A modern képalkotó diagnosztikai módszerekkel időben elvégzett vizsgálat akár életet is menthet, azonban sokakban felmerülhet a kérdés, hogy milyen veszélyekkel járhat a sugárterhelés. Mielőtt azonban erre részletesebben kitérünk, ne felejtsük: a környezetünkből bennünket érő háttérsugárzás évente kb. 100-150 mellkas röntgen vizsgálat sugárterhelésével azonos! (x)
dec. 7
11:51
AUD/USD – Erősen short lehet a mai nap (ProfitLine)
Fontos ellenállási szinthez érkezett az Aussie, 1.0300-nál kiderülhet mit hozhat számunkra a mai nap. Ma hajnalban érkezett egy fontos makroadat és a GDP hozta az elvárhatót, rásegített egy újabb hullámra felfelé és így az ausztrál dollár, folytatta menetelését.
dec. 7
11:53
Név szerinti szavazást akarnak a köznevelési törvényről (HR Portál)
A Hálózat a Tanszabadságért azt kezdeményezi Kövér László házelnöknek írt levelében, hogy legyen név szerinti szavazás az új köznevelési törvényről.
dec. 7
11:53
A mai naptól nehezebb lett az élet Olaszországban (ProfitLine)
Megkezdődött a Monti-kormány megszorító csomagjának megvalósítása: máris megemelték az olaszországi üzemanyagárakat és azonnal életbe léptett a vagyonadó is.
dec. 7
11:55
Január elsején lép hatályba a szocpol (ProfitLine)
Január elsején lép hatályba a kormány rendelete a lakásépítési támogatásról, s ezzel újra indul a szociálpolitikai kedvezmény a gyermekes, illetve gyermeket vállaló családok számára.
dec. 7
12:00
Végignézte a fia halálát (Blikk)
Alltwen, Dél-Wales - A családi autó gázolta halálra azt az 5 éves gyereket, akinek édesanyja véletlenül sebességben hagyta a kocsit, mielőtt bement volna a házba.
dec. 7
12:00
Matolcsy: Egy modern képlet segít nekünk (Infostart)
Magyarország gyorsabb, fegyelmezettebb államadósság-csökkentést követ, mint az eurózóna - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdai sajtótájékoztatóján. Matolcsy György nem zárta ki, hogy korrekciót hajt végre a kormány a jövő évi költségvetésen.
dec. 7
12:00
Ultravörös galaxisok fura új "faját" fedezték fel (Gondola)
Az univerzum peremén, majd tizenhárommilliárd fényévnyire a Földtől ultravörös galaxisok ismeretlen fura "faját" fedezték fel.
dec. 7
12:00
Osztálypénzt sikkasztott egy szülő (Blikk)
dec. 7
12:02
Börtönbe vonult Izrael korábbi elnöke (Blikk)
dec. 7
12:03
Nincs újabb leminősítés: a Fitch megvárja, mire jutunk az IMF-fel (Privátbankár)
Nincs újabb leminősítés: a Fitch megvárja, mire jutunk az IMF-fel
dec. 7
12:03
Lassabb növekedést vár a kormány, módosulhat a 2012-es büdzsé (Portfolio)
A kormány most 0,5-1%-os növekedést vár jövőre a magyar gazdaságban - árulta el a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György ennek kapcsán elmondta: nem zárja ki, hogy a jövő évi költségvetésben...
dec. 7
12:05
Matolcsy elárulta, hogyan is csökkenti a kormány az adósságot (Portfolio)
2015-ig a konvergencia program szerint csökken az államadósság, ezt követően pedig az Alaptörvényben szereplő adósságszabály szerint. A stabilitási törvényben szereplő adósságszabály mindennél...
dec. 7
12:06
Magyar pilótának ajánlottak szerződést a Forma-1-ben (Agroinform)
Kovács Lászlót a tavalyi világbajnok gyorsasági motorcsónakcsapat, a Mad Croc F-1 Team szerződtetné a 2012-es szezonra.
dec. 7
12:08
Hat versenyszámban csökkentek az olimpiai szintek (Agroinform)
Kedden a nemzetközi szövetség hat versenyszámban is módosította a londoni olimpiai atlétikai versenyeinek kvalifikációs szintjeit.
dec. 7
12:15
A Fitch megvárja a magyar IMF-tárgyalások eredményét (Infostart)
Valószínűtlennek nevezte Fitch Ratings hitelminősítő vezető elemzője, hogy azt megelőzően változtatnának Magyarország adóskockázati besorolásán, amíg nem áll rendelkezésére több információ a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások kimeneteléről.

Keresés