Bár Magyarországon még nem aktív az influenzavírus, többen kérték már a védőoltást - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója. Az idei vakcina összetétele gyakorlatilag megegyezik a tavalyival, ennek ellenére a védőoltást azoknak is javasolják, akik tavaly már megkapták - mondta Melles Márta.
A magyar kormány megvárja az Európai Központi Bank állásfoglalását az új jegybanktörvényről és csak ezt követően terjeszti a Parlament elé - válaszolta a Reuters kérdésére a kormányszóvivői iroda. Az...
Novemberben 79,9 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerében. Ezzel az év 11 hónapja során már összesen 1247,9 milliárd forintos hiányt...
Megszüntetik a szükségállapotot abban a 16 szlovákiai kórházban, amelyben november végén orvoshiány alakult - így határozott szerdán a szlovák kormány.
A Nemzetközi Légiszállítási Szövetség, az IATA az idei évre a tavalyi profit felénél kevesebb nyereséget, jövőre pedig akár veszteséget becsül a világ légitársaságai összesített gazdálkodásában.
Huddersfield - Jegygyűrűjének köszönheti életét az a fiatal lengyel nő, akit párja és annak barátja élve temetett el egy erdőben, miután sokkolóval megbénította.
Az év végi ünnepi időszakban terveznek többször is sztrájkot két európai légitársaság, a spanyol Iberia és a portugál TAP pilótái, tiltakozván az átalakítási tervek ellen.
Novemberben 79,9 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerében, köszönhetően a nyugdíjvagyon újabb elemeinek értékesítéséből származó 220...
Az új egészségügyi törvény végre rendezi az alapellátók helyzetét, ám a rendszer már olyan mértékben kiüresedett, hogy a jogi rendezés önmagában nem jelent megoldást – ezt a Magyar Orvosi Kamara elnöke mondta szerdán az ATV Start-ban.
Szupergyors mobilinternetet nyújt a kettes és a hármas metrón a Vodafone Magyarország szerdától, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója szerint a tömegközlekedés népszerűbbé tételének, fejlesztésének része az is, hogy a legmodernebb technológiát is elérhetővé teszik az utasoknak.
A kecskeméti önkormányzat többségi tulajdonában lévő sportegyesület működését vizsgáló bizottság jelentése alapján Zombor Gábor polgármester feljelentést tett a számvitel rendjének megsértése miatt.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal Rósa Dénes orális szexre utasító felszólítása volt szerintetek a "Hét leggázabb" sztorija!
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - 2011. január-novemberi hiánya 1.247,9 milliárd forintra teljesült, ez a törvényi módosított előirányzatnak a 82,3 százalékát jelenti - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az idei első tizenegy havi adatokat összegző államháztartási gyorsjelentésében.
Budapest – Szobrot készítettek a Blikk egyik címlaplányáról, egészen pontosan július szépéről. Larion Zoé (28) ugyanis modellt állt egy szobrászművésznek.
Pécs — Az utcán árulja könyveit Nagy Bandó András (64). A humorista Pécsett, a Dóm tér melletti karácsonyi vásáron állított fel magának pavilont, hogy kivonuljon könyveivel a nép közé.
Novemberben 79,9 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerében, köszönhetően a nyugdíjvagyon újabb elemeinek értékesítéséből származó 220...
A házigazdaként résztvevő japán bajnok Kashiwa Reysol és az új-zélandi Auckland City selejtezős összecsapásával csütörtökön kezdődik a labdarúgó klubvilágbajnokság, amelynek döntőjét jövő vasárnap rendezik.
A tervek szerint január elsejétől az euró/forint árfolyam változásához igazodva átlagosan 7,5 százalékkal emelkedik az autópálya e-matricák díja, és megszűnik a négy napos matrica - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Brüsszel - Mobil eutanázia szolgáltatást vezetne be a belga kormány, a mi felfogásunk szerint meglehetősen bizarr elképzelést maga a belga egészségügy miniszter, Edith Schippers ismertette a törvényhozással.
Ismét nyilatkozott a CNBC-nek a neves befektető, Jim Rogers, aki a korábbi felszólalásaihoz hasonlóan most is az árupiaci termékek vásárlása mellett érvelt. A guru a napokban kezdődő EU-találkozótól...
Indiában Facebook-cenzúrát akarnak bevezetni. Ha elfogadják a távközlési miniszter javaslatát, akkor valamennyi indiai kommentet át fognak vizsgálni a megjelenés előtt. A kormánynak nem ez az egyetlen, az internet szabadságával szembeni korlátozási kísérlete.
Viszonylag nyugodt kereskedési napot láttunk ma a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amely a forintpiacra is átszűrődött. Az euróval szembeni jegyzések egész nap a 300-as szint közvetlen közelében...
Valóban megszűnne a négynapos sztrádamatrica, és egy új, az útpénztárba befolyó tételt vezetne be a kormány, ami megemelné az üzemanyagárakat is - értesült az origo. A 2013-tól elindítani tervezett...
Miután meglepetésszerűen emelkedtek az amerikai olajtartalékok a múlt héten, a WTI árfolyama rövid időre még a 100 dollár alatti tartományba is benézett. Az olajár jelenleg 1%-os mínuszban...
A tervek szerint január elsejével az euró/forint árfolyam változásához igazodva átlagosan 7,5 %-kal emelkedik az autópálya e-matricák díja. A díjstruktúra legfontosabb újdonsága, hogy a heti (10...
Visszatérhet Németországba Torghelle Sándor a Honvéd labdarúgója. A nyáron a Fortuna Düsseldorftól távozó támadót a pepsifoci.hu információja szerint a másodosztályban szereplő Energie Cottbus szeretné átigazolni.
A tervek szerint január elsejével az euró/forint árfolyam változásához igazodva átlagosan 7,5 %-kal emelkedik az autópálya e-matricák díja. A díjstruktúra legfontosabb újdonsága, hogy a heti (10...
A Magyar Közlönyben megjelent lakásépítési támogatásról szóló kormányrendelet sorai között olvasva kiderül; nemcsak, hogy kimaradnak a leginkább rászorulók a szociálpolitikai támogatásból, de vásárlás esetén akadnak olyan területek szép számmal - például Budapest - ahol igénybe sem lehet majd venni a szocpolt....
Átrendeződik a magyarországi sütőipari piac: a lakosság egyre nagyobb része keresi az olcsóbb pékárut, miközben szűkül azok köre, akik a középkategóriás, illetve a prémiumtermékeket meg tudják fizetni - mondta Kurdi András, a Magyar Pékszövetség elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A legenda szerint az Alfa Romeo egy érzelmes márka, ami időnként féktelen örömök forrása, míg máskor a viszonzatlan szerelem, vagy éppen a vagyonunk felét elnyerő ex-feleség szimbóluma. Érthető módon az olaszok inkább autóik pozitív oldalát domborítják ki, amit a MiTo hangzatos Quadrifoglio Verde elnevezésű változatának brit piaci bevezetése kapcsán nem akármilyen látványossággal tettek meg.