A miniszterelnök egy francia lapnak adott interjút, amiben kifejtette, hogy 4-5 milliárd dollár elegendő lenne Magyarország számára az IMF-től. Orbán szerint a gyenge forint az európai bankok nehézségeivel és a német növekedés mérséklődésével magyarázható.
Az Iránban múlt héten lezuhant lopakodó CIA-drón feladata az iráni nukleáris létesítmények feltérképezése volt, egy intenzív megfigyelési program keretében - közölte csütörtökön a New York Times külföldi hivatalos személyekre és amerikai szakértőkre hivatkozva, akiket tájékoztattak a programról. Teherán szerint egyébként "elektronikus csapdát" állítottak az amerikai kémrepülőgépnek.
Csaba letöri az Alfahím szarvát vagy Gergő tanítja móresre az Aréna győzhetetlen bajnokát a ringben? Ez lesz talán a vasárnapi VV5 Bokszgála legizgalmasabb kérdése.
Az amerikai légierő doveri halottasháza összesen 274 katona maradványait szállíttatta egy virginiai szemétlerakóba - adta hírül a The Washington Post című lap honlapján.
Vevőre talált 50 ezer forintért a merengô Orbán Viktort ábrázoló, bukott pályamű. Az alkotó szerint a kép művészileg megfelelő, értéke pedig hamarosan a háromszorosára emelkedik.
Bár még csak három-négy éve vették fel hitelüket, máris törlesztési árfolyamuk duplázódását könyvelhették el egyes devizahitelesek. Nem a frank, és nem is az euró alapon eladósodottakról van szó,...
Kommandós megszállásként élik meg a fővárosi kórházak az intézmények államosításával megbízott munkacsoportok jelenlétét - fogalmaznak a Népszabadság pénteki cikkében.
Ma ismertetik a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem közös előzetes számítását arról, miként alakult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban decemberben.
A Népszabadság arról ír, hogy kommandós megszállásként élik meg a fővárosi kórházak az államosítással megbízott munkacsoportok jelenlétét. A Magyar Nemzet a chipsadóból fedezett egészségügyi bérkiegészítésről ír.
Az euróövezeti államok és kilenc további EU-s tagállam új kormányközi szerződést készít elő. A bolgár, cseh, dán, lett, litván, lengyel, magyar, román és svéd kormányfők jelezték: készen állnak csatlakozni a folyamathoz azt követően, hogy - ahol ez szükséges - a kérdésben konzultáltak törvényhozásukkal.
Képtelen felocsúdni a korai BL-kiesés okozta sokkból Manchester. A város mindkét sztárklubja, a United és a City számára is már csak az Európa Liga-szereplés maradt, de ez cseppet sem elégíti ki a klubokat.
Az utóbbi évtizedek leghevesebb, helyenként 260 kilométeres sebességet meghaladó szélvihara tört rá csütörtökön Skóciára és Anglia északi vidékeire. Csütörtök estére több tízezer háztartás maradt áram nélkül, és az orkán komoly közlekedési fennakadásokat is okozott.
Milyen életet él, hogyan viselkedik a kulisszák mögött Magyarország talán legnépszerűbb popsztárja, SP? Ezt tudhatják meg a tévénézők abból a minisorozatból, amelyet most forgatnak az énekessel.
Földcsuszamlás temetett maga alá egy autóbuszt Kolumbiában: féltucatnyian meghaltak, hatan megsérültek a kolumbiai vöröskereszt képviselőjének közlése szerint.
A tizenhét euróövezeti ország és legalább hat további európai uniós tagállam új kormányközi szerződést köt annak érdekében, hogy új szabályokat vezessenek be a pénzügyi fegyelem szigorítására - jelentette be Herman Van Rompuy, a tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke péntek reggel, a brüsszeli csúcstalálkozó első napját lezáró sajtótájékoztatón.
Magyarországnak minden lehetősége megvan a kertészeti ágazat fejlesztésére - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) évértékelő rendezvényén.
Az Európai Részecskefizikai Laboratórium, a CERN tudósai szerint lehetséges, hogy a jövő héten megpillanthatják az "isteni részecske" néven emlegetett, egyelőre még csak hipotézisekben létező Higgs-bozont.
A korrupció és a feketekereskedelem melegágya lehet, ha állami monopóliummá teszik 2013-tól a dohányáruk forgalmazását, 40 ezerről hatezerre csökkenhet a dohányt árusító boltok száma - írja a Népszava pénteki száma.
A Ford, amely az UEFA Bajnokok Ligájának Hivatalos Partnere és Hivatalos Autószállítója immáron 20 éve, s ezzel egyben a sorozat legrégebbi támogatója, bejelentette, hogy 2015 júniusáig meghosszabbítja szponzori szerződését: mint a vállalat közleményében szerepel, a szenvedélyes, kiemelkedő teljesítményeknek és technikai bravúroknak színteret adó, kimagasló minőségű játékot biztosító UEFA Bajnokok…
Az OTP Bank oroszországi leányvállalata élére Illés Zoltán került Alekszej Korovin helyett, aki közel öt évig vezette a pénzintézetet - tudta meg a Védomosztyi című napilap csütörtökön.
A rendszerkockázati jelentőségű európai bankoknak összesen 114,7 milliárd euró többlettőkére van szükségük a 9 százalékos tőkemegfelelési követelmény teljesítéséhez - közölte az Európai Bankhatóság (EBA) csütörtökön.
Kiürítik a metró Deák Ferenc téri állomását péntek reggel, miután füst árasztotta el az alagutat - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Aláírták péntek délelőtt Brüsszelben Horvátország európai uniós csatlakozási szerződését. A ceremónián beszédet mondó uniós vezetők, valamint a Zágrábot képviselő Ivo Josipovic köztársasági elnök és Jadranka Kosor miniszterelnök történelmiként méltatták a pillanatot.
Nem mindennapi mérföldkőhöz érkezik pályafutásában Xavi, a spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona labdarúgócsapatának karmestere: a 31 éves középpályás szombaton a Real Madrid elleni El Clásicón 600.tétmérkőzésén léphet pályára a katalán klub színeiben.
Kiürítik a metró Deák Ferenc téri állomását péntek reggel, miután füst árasztotta el az alagutat - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Csütörtök este héttől péntek hajnali ötig tartott az EU-csúcs első napja, de az egész éjszakán át tartó tárgyalás sem hozott igazi áttörést a válság kezelésében. Miközben leminősítések és egyre...
A régiós devizáknál jelentősebben gyengül a forint a bankközi devizapiacon; pénteken 9:20-kor egy euró 307,9 forintot ért a reggeli 305,38 és a csütörtök délutáni 303,06 forint után.
Nemcsak a városházi vezetők, hanem a Fővárosi Önkormányzat mintegy ezer dolgozója is jutalomban részesül. A Népszabadság úgy tudja, átlagosan 300 ezer forintot kapnak a bérmaradványból, amelyet a Városháza indoklása szerint nem lehet átcsoportosítani.
Nem mindennapi mérföldkőhöz érkezik pályafutásában Xavi, a spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona labdarúgócsapatának karmestere: a 31 éves középpályás szombaton a Real Madrid elleni El Clásicón 600. tétmérkőzésén léphet pályára a katalán klub színeiben.
Xavi 1998-ban, Louis van Gaal irányítása alatt mutatkozott be a felnőtt csapatban, azóta többek között 397 bajnokin és 121 Bajnokok Ligája-mérkőzésen szerepelt gránátvörös-kékben.
Magyarországnak minden lehetősége megvan a kertészeti ágazat fejlesztésére - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) évértékelő rendezvényén.
Az OTP Bank oroszországi leányvállalata élére Illés Zoltán került Alekszej Korovin helyett, aki közel öt évig vezette a pénzintézetet - tudta meg a Védomosztyi című napilap csütörtökön.
A fogadási csalással gyanúsított, de szabadlábon védekező H. Gáborról nincsenek jó véleménnyel a tápiószecsői rokonok és szomszédok. A focista miatt kikészült a családja.
Szentendre — Megverték Maros Gábort (64). A népszerű operaénekes a Margit hídnál keveredett közlekedési afférba, s az incidens odáig fajult, hogy egészen Szentendréig üldözték, majd – miután megállt a kocsijával – elverték. Marossal visszamentünk a helyszínekre.