Kemenesmagasi ‒ Virág (11) talán sohasem tudja feldolgozni a tragédiát; amíg békésen aludt szobájában, apja, B. Szabolcs (36) kalapáccsal szétverte édesanyja fejét.
Jelentősen, csaknem duplájára bővíti a kormány az új egyházügyi törvényben az elismert egyházak listáját - tudta meg az Index.hu. A nyáron elfogadott, és a napokban megsemmisített jogszabály mindössze 14 közösséget ismert volna el egyházként. Ezt hétfőn vonták vissza, még azelőtt, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) semmisítő döntése kedden hatályba lépett volna.
Eldőlt, hogy a fővárosi önkormányzat feltett kézzel, ingyen átadja a fenntartásában álló 12 kórházat az államnak. A Fidesz-KDNP támogatta a tegnapi közgyűlésen az erről szóló megállapodást, Tarlós István pedig - korábbi nyilvános ígéreteit megszegve - bármikor alá is írhatja a dokumentumot.
Két fővárosi színház minisztériumi támogatása szűnik meg január elsejével, erről levélben értesítették az intézményeket. A szaktárca helyettes államtitkára arra hivatkozik, hogy a két színházat a fővárosnak kellene tovább üzemeltetnie. Erről azonban máig nem született megállapodás. A színházak felháborodtak és ügyvédet fogadtak, szerintük ugyanis a szaktárca szerződésszegést követett el a…
Havi 5 ezer forinttal is érdemes takarékoskodni - mondják az öngondoskodásra biztatók. Ennek egyik lehetséges formája, ha az újszülött gyermekek után járó egyszeri állami támogatást Start-számla nyitásával további befizetésekkel fejelik meg a szülők, amihez plusz állami támogatás is jár. Így összességében több millió forint gyűlhet össze a gyermek 18 éves koráig, amit adómentesen kap kézhez....
Dunaújváros - Édesapja ébresztette szerdai címlaplányunkat! Ő látta ugyanis a családból elsőként Ősi Mariann t (20) az újságban, aki nagyon büszke volt táncos lányára.
Nem szívesen látott vendég többé Kínában Christian Bale Oscar-díjas brit színész, aki azzal vívta ki a távol-keleti ország politikai vezetésének ellenszenvét, hogy meg akart látogatni egy másként gondolkodót.
Felravatalozták tegnap a szombaton meghalt észak-koreai vezető holttestét, Kim Dzsong Ilt üvegkoporsóban tették közszemlére. A phenjani televízió bemutatta, amint fia és utódjelöltje, Kim Dzsong Un és több illetékes lerója kegyeletét a néhai "kedves vezér" előtt.
A Standard & Poor's szerdán bejelentett döntése Magyarország befektetési ajánlású államadós-osztályzatának megvonásáról nem Magyarországról, hanem az euró válságáról szól - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nem engedik egyedül uralkodni a szombaton meghalt észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il fiát és utódjelöltjét, Kim Dzsong Unt. A Reuters hírügynökség egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt közölte, hogy a hatalomgyakorlásban szerepet kap a hadsereg is.
Néhány héttel az olasz kormányfői posztról való lemondása után már saját visszatérését készíti elő Silvio Berlusconi - állítják olasz lapok. Hírek szerint elsősorban az államfői székre áhítozik. Cseppet sem zavarja, hogy Giorgio Napolitano elnök 2013-ös távozásakor már 77 éves lesz. Elvégre Napolitano 2006-os megválasztásakor már elmúlt 80.
A magyar munkavállalók többsége szerint nehéz év áll mögöttünk, de 2012 még nehezebb lesz pénzügyileg, a megkérdezettek több mint 80 százaléka nem számít fizetésemelésre a jövő évben - derül ki a Randstad Workmonitor 29 országra kiterjedő felméréséből.
Show címmel írt a show-biznisz eldurvult világáról könyvet Bárdos András tévés személyiség, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese. Véleménye szerint abban a lefelé gyorsuló spirálban amiben a magyar média benne van, nem szabad már tovább zuhanni.
A siker sokféleképpen mérhető. Azzal is például, ha valaki néhány szóval talpra tud ugrasztani több száz embert. "Lesz még Magyar Köztársaság/ Álljunk fel hát érte - énekelte Bródy János és a keddi koncert közönsége egy emberként emelkedett fel.
Az ATV információi szerint a kormány 5 milliárd euró felhasználását tervezi a devizatartalékból. Még a növekedési terv bejelentése előtt a miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a jegybank devizatartalékát a növekedésre lehetne fordítani. A Nemzeti Bank elnöke kedden az Egyenes Beszédben azt mondta, hogy vele erről még nem egyeztettek.
Az Országgyűlés csütörtöki ülésén kezdheti tárgyalni az új egyházügyi törvényjavaslatot, amely továbbra is tizennégy egyház elismerésére tesz javaslatot. A képviselők ezt követően a Fidesz dohányügyi előterjesztéséhez érkezett módosító javaslatról mondhatják el véleményüket.
Új vezetőséget választott a Magyar Filmművészek Szövetségének választmánya: a szervezet elnöke Tarr Béla rendező, tiszteletbeli elnök az eddigi elnök, Jancsó Miklós lett.
Idén is február elején leplezi le a legtöbb csapat új versenygépét, a sort a McLaren kezdi. A hivatalos tesztek ezt követően kezdődnek, mely előtt azonban még át kell mennie minden autónak az FIA töréstesztjén.
A szalvéta technika, avagy a decoupage (dekupázs) technika segítségével nemcsak az elnyűtt, kopott használati tárgyainkat "öltöztethetjük át", hogy ünnepi hangulatot varázsoljunk, hanem csodaszép ajándékokat is készíthetünk karácsonyra! Lássuk a technikát az alapoktól, azoknak, akik még soha nem próbálták ezt a kreatív díszítést!
Norvég orvosok megkérdőjelezték annak a pszichiátriai szakvéleménynek a helytállóságát, amely szerint nem beszámítható Anders Behring Breivik szélsőjobboldali merénylő, aki júliusban lemészárolt 69 tinédzsert Utoya szigeten.
Karácsony története a biztos fogódzót, az orientációt mutatja az embereknek, miközben felhívja a figyelmet a legnagyobb válságra, a bűnös ember meghasonlott állapotára - mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek adott karácsonyi interjúban.
Jövőre két bértárgyalásra számíthatnak a munkáltatók - írja a Napi Gazdaság. A lap emlékeztet: a bérkompenzáció és a munka törvénykönyvében foglalt változtatások miatt várható egyeztetés.
A befektetési ajánlású magyar adósosztályzat immár két hitelminősítő által bejelentett megvonásának várható technikai következményei "negatívak lesznek, de nem hatalmas mértékben" - jósolták csütörtök hajnali helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
November végéig csaknem 60 ezer magánszemély törlesztette kedvezményes árfolyamon devizaalapú jelzáloghitelét, az év végéig pedig akár 120 ezer főre is nőhet a végtörlesztők száma - írta csütörtöki számában a Világgazdaság banki nyilatkozatokra hivatkozva csütörtökön.
Idén mintegy ötödével kevesebb munkavállaló, a dolgozók 14 százaléka kap 13. havi juttatást, átlagosan 239.300 forintot, ami 12 százalékos növekedés az előző évi juttatásokhoz képest - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legújabb felméréséből.
A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint a karácsony üzenete az egymás felé fordulás. Gáncs Péter az MTI-nek adott karácsonyi interjúban Jézus születésének, életének üzenete mellett egyháza karitatív és oktatási tevékenységéről is beszélt.
A Standard&Poor's szerdán bejelentett döntése Magyarország befektetési ajánlású államadós-osztályzatának megvonásáról nem Magyarországról, hanem az euró válságáról szól - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A szíriai ellenzék szerdán az ENSZ BT és az Arab Liga a rendkívüli ülésének az összehívását sürgette az erőszak miatt, írja a BBC. Szíriában katonák körülvettek egy falut, és lelőtték egész lakosságát, állította szemtanúk beszámolóira hivatkozva az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Több budapesti kórházban nem készül vészforgatókönyv arra az esetre, ha január elsejével életbe lép az orvosok felmondása. Az ATV Híradó által megkérdezett intézmények vezetői közül többen azt mondták azért, mert náluk nem számottevő az így tiltakozók aránya, így nem számítanak komolyabb fennakadásra. A János Kórházban azt mondják, jelenleg 10 főről tudnak, akik letétbe helyezték felmondásukat.…
Több, zárószavazás előtt módosító indítványt nyújtott be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az új felsőoktatási törvényhez, így például az önköltséges hallgató számára valamennyi, állami ösztöndíjjal támogatott képzési formára biztosítanák az átsorolás lehetőségét.
Szócska Miklós nem kíván az "adventi riogatókhoz" csatlakozni, az egészségügyi államtitkár az MTI-nek szerdán azt mondta, hogy e helyett a krízishelyzet elkerülésén dolgozik, mindeközben nyitott ajtóval várja a rezidenseket.