A nyugdíjkasszában szó sincs hiányról - jelentette ki a szocialista Korózs Lajos szavaira válaszolva Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra kérte az MSZP elnökségi tagját, hogy "hagyjon fel valótlan állításaival".
Kővári Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója az egységes személyszállításhoz kapcsolódó döntések megvalósítása érdekében személyi változásokról döntött a MÁV-START Zrt. vezetésében - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A Balatonnál az idén a tavalyinál 15-20 százalékkal több horgászengedélyt sikerült eladni, a horgásztavak forgalma megduplázódott, gondot okoz viszont, hogy a térségben rég nem látott csapadékhiány miatt kiszáradt több halastó - számolt be Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp) vezérigazgatója az MTI-nek szerdán.
Eladói nyomás várható a forint árfolyamán és az állampapírpiacon, a hozamok holnap 20-30 bázispontot ugorhatnak - kommentálta a várható piaci reakciókat Gárgyán Eszter, a Citibank elemzője a...
Az Országgyűlés csütörtöki ülésén kezdi tárgyalni az új egyházügyi törvényjavaslatot, majd ezután a képviselők Fidesz dohányügyi előterjesztéséhez érkezett módosító javaslatról mondhatják el véleményüket.
Csökkenést mutatnak az ázsiai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, miután a régióban sem tartják meggyőzőnek, hogy az Európai Központi Bank szerdai, hároméves refinanszírozási aukciója elég segítség lenne a bankközi piac és az euróövezeti államadósság-válság gondjainak kezeléséhez.
Az előzetes várakozások szerint a vezető nyugat-európai indexek a tegnapi csökkenés után ma némi emelkedéssel indulhatnak, annak ellenére, hogy az EKB tegnapi likviditási aukciójának nem sikerült enyhíteni az adósságválsággal kapcsolatos félelmeket.
Budapest ‒ Felismerték Oláh Ibolya (31) és barátnője támadóját: P. László nemrég szabadult a tököli börtönből, s mivel szabadlábon van, az énekesnőt önkéntes testőrök védik.
A tartozás tetemes részének elengedését jelentő végtörlesztésnél kedvezőbb ajánlatot még elképzelni is nehéz. Ennek ellenére az új árfolyamrögzítés az lehet. A forinthitelek költségeinek emelkedésével egyre több devizahitelesnek éri meg kivárni az új mentőcsomagot. Már most is találni olyan devizakölcsönt, melyet jobb nem végtörleszteni. Forintosítás vagy árfolyamrögzítés, erre a kérdésre kerestük…
A Világgazdaság által megkérdezett kilenc nagy bank arról számolt be, hogy az árfolyamrögzítés iránt kevesen érdeklődnek, a végtörlesztés viszont még mindig népszerű, év végéig akár százhúszezer főre is nőhet a végtörlesztők száma. A végtörlesztők által törlesztett hitelek értéke 725 milliárd forint körül alakulhat.
Szeretném megtudni, hogy ha megbízási jogviszony keretében látja el az illető az ügyvezetői tevékenységet ingyenesen akkor 2012-től milyen járulékokat kell fizetnie a cégnek és a megbízottnak, valamint milyen összeg után? Köszönöm
Itt fejtse ki a kérdést... Nem vezető tisztségviselő tag Kft- tevékenységi körében Megbízási szerződés alapján végezhet e munkát? Milyen járulék terhei vannak? 2012 -től társas vállakozónak minősül e? Megbízási díja 2012 évre 50.000 Ft/hó lenne.
A betéti társaság beltagja, aki csak ügyvezetői feladatokat lát el, nyugdíjas 1952 szeptemberében született férfi, rokkantsági csoport: III-as, össz-szervezeti egészségkárosodás: 50%, rehabilitálható, de komplex (intézményes) rehabilitációja nem javasolt, jelenlegi állapota alapján felülvizsgálata nem szükséges. 2012-ben milyen járulékot kell utána fizetni?
Egy kis kft.-ben az egyik tulajdonos az ügyvezető és heti néhány órában látja el a feladatait, máshonnan bérjövedelme és járulékfizetése nincs. Azt szeretnénk megtudni, hogy az ő esetében 2012-ben kötelező-e megfizetni a diplomásoknak járó garantált bért. És ha nem, akkor milyen bér fizethető neki és annak milyen járulékvonzatai vannak. Köszönjük.
Helyreállítják és védett régészeti területté alakítják át a Circus Maximust. Az ókori lóversenypálya egyik része zöldövezet marad, másik részén megnyitják a látogatók előtt az ásatásokat.
A japán kormány a legtöbb állami és nemzetközi intézményi előrejelzéssel ellentétben a világgazdaság javulására számít jövőre, és ezért erős növekedést jósol a japán gazdaságnak az idei visszaesés után.
A PannErgy közölte, hogy 2011. december 21-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 13 350 darab saját részvényt vásárolt 607,36 Ft/db átlagáron. A PannErgy tegnapi...
A hajnali órákban tovább gyengült a forint, az euróval szemben a 308-as szinten is járt a hazai fizetőeszköz árfolyama, majd érkezett a korrekció. Túl sok bizakodásra nem igen van okunk a tegnap esti...
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Estek az ázsiai tőzsdék a ma reggeli kereskedésben, a Nikkei 0,8%-os csökkenéssel fejezte be a napot. A befektetők fókuszában ismét az európai adósságválság állt, miután az EKB likviditási tenderén a...
A leminősítés egyik legfőbb oka a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel folytatott tárgyalások megszakadása, és az, hogy a nemzetközi környezet ellenségessé vált - mondta az InfoRádióban Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője, miután a Standard & Poor`s hitelminősítő megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól.
A FreeSoft közölte, hogy leányvállalata, a HUMANsoft Kft. a tegnapi napon tőzsdén kívüli adásvétellel 40 000 db FreeSoft részvényt vásárolt 1 000 Ft/db áron. Ugyanezt a 40 000 db FreeSoft részvényt...
Nyoma sem volt a tegnapi jó hangulatnak az amerikai részvénypiacokon, és az EKB beindított likviditási tendere sem fűtötte az optimizmust. Különösen a technológiai szektort adták, de a kereskedés...
Megállapodni csak a tárcavezetővel lehet; amennyiben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkárral javasolt találkozót előkészítő tárgyalásnak szánja, akkor azon Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója fog részt venni - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című…
Befejeződött a tartósan munkanélküliek és a munkatapasztalattal nem rendelkezők képzését célzó, a munkaerőpiacra történő kilépésüket segítő program a Dél-Nyírségben; a több mint 34 millió forint értékű, teljes egészében uniós támogatású projekt záró rendezvényét szerdán tartották Nagykállóban.
A FreeSoft közölte, hogy leányvállalata, a HUMANsoft Kft. a tegnapi napon tőzsdén kívüli adásvétellel 40 000 db FreeSoft részvényt vásárolt 1 000 Ft/db áron. Ugyanezt a 40 000 db FreeSoft...
Még karácsony előtt megkapják a MÁV átszervezésében 2005 és 2007 között részt vevő és jelenleg is a MÁV-nál dolgozó vasutasok a MÁV Cargo privatizációja után őket megillető bevétel első részletét, összesen egymilliárd forintot.
Főként az európai adósságválság, és a részvénypiacok megnövekedett volatilitása miatt a vállalatfelvásárlási tevékenység összeomlott a negyedik negyedévben, kiváltképp Európában. Az előző negyedévhez...
A Bankszövetséggel megkötött megállapodásnak megfelelően törvénymódosítási javaslatokat nyújtott be tegnap a Parlamentnek Matolcsy György a végtörlesztés korlátozására, az ehhez adott munkáltatói...
Mit jelent az ontológia? Mitől működik az ontológiai alapú mediáció és egyezségközvetítés? Erről beszélgetett Kurucz Attila, kkv-tanácsadó, gazdasági mediátor, az IACM alapító tagja Dr. Kollár Józseffel, az International Association of Coaching and Mediation elnökével és a szervezet több alapító tagjával.
A kiskereskedelmi üzletek októberben 0,6 százalékkal nagyobb volumenű forgalmat bonyolítottak, mint az előző év azonos időszakában, ezzel elmozdultak a holtpontról az eladások - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Októberben (egy stagnálást és egy növekedést hozó hónap után) újra esett a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző hónaphoz képest. Az éves index viszont a tavalyi gyenge bázis miatt 0,3...