Egy gyerek meghalt és mintegy tízezer ember vesztette el otthonát, amikor tűz ütött ki a Fülöp-szigetek egyik legnagyobb nyomortelepén. A tűzoltók egyelőre nem tudják, hogy mi okozta a mintegy ötszáz házat megsemmisítő és több száz további lakhelyet súlyosan megrongáló tüzet a manilai Bahay Toro telepen.
Gyurcsány Ferenc után párttársa is kétségbe vonta a 2006-os rendőri túlkapásokat. Steiner Pál szerint a Fidesz túloz, és attól fél, hogy ez kiderülne a felülvizsgálatok során.
Romlik a 82 éves Hoszni Mubarak megdöntött egyiptomi elnök egészségi állapota, és a politikus elutasította, hogy kezelésre külföldre utazzon - írta kedden internetes oldalán az as-Sark al-Auszat című szaúd-arábiai lap
A banki szolgáltatások közül az ügyfelek messze a hitelkártyákkal kapcsolatban a legelégedetlenebbek. A bankkártyáknál sem jobb a helyzet, bár kevesebb a panasz
Szinte meg sem ismerni sötét barna hajjal a mindig szőke Gáti Katit (43). A magyar származású, de évtizedek óta Hollywoodban dolgozó színésznő egy éve új filmje, a Visszatérés főszerepe kedvéért festette be a haját, de mivel párjának is tetszett, egyelőre nem szőkült vissza. Interjú a színésznővel
A németeknél borúlátóbban és kevésbé tájékozottan tekintenek a május 1-i munkaerőpiaci nyitás elé az osztrákok, ugyanakkor mindkét országban a lehetséges érkezők közül a magyarokat látnák a legszívesebben.
Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a kecskeméti hajléktalant, akit hétfőn késelt meg egy idős férfi. A késelő a kihallgatáson beismerő vallomást tett.
Egyhetes csúcsra erősödött ma késő délután a svájci frank az euróval szemben, miután az eurózónából több kedvezőtlen fejlemény is érkezett és így óvatosabbá váltak a befektetők. Mindez rendszerint...
Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke megvédte Schumachert és elmondta, a hétszeres világbajnok Jerezben mutatott sebessége valós volt. Emellett nyilatkozatában beszélt a csapat jelenlegi helyzetéről is.
Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést és foglalkozástól való eltiltást indítványozott Geréb Ágnes perében, kedden elmondott vádbeszédében, a Fővárosi Bíróságon. Az ügyész nem módosította az eredeti vádat gondatlanságból elkövetett emberölésre, így az otthonszülés népszerűsítésével elhíresült orvosnőt változatlanul maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett…
A forgalom nagyon alacsony, alig haladta meg a 9 milliárd forintot. Ma a vállalati gyorsjelentések kerültek a fókuszba, hiszen a tegnapi piaczárás óta a MOL, a TVK és a Rába is közzétette negyedéves...
Bér- és adómonitoring bizottságot hozott létre a Fidesz-KDNP-frakció; a Rogán Antal vezette testület feladata az lesz, hogy mind a köz-, mind pedig a magánszférában megvizsgálja, teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén született bérmegállapodások, amelyeket Rogán Antal szerint "messze nem mindenhol" hajtottak végre teljes mértékben.
Sokan az egykulcsos adó bevezetését teszik felelőssé azért, hogy csökkent a fizetésük, holott a magyarázat ennél jóval összetettebb. Az adójóváírás- és a jogosultsági határ csökkenése miatt legrosszabbul a gyermektelen, bérből élők járnak. Számukra is van azonban megoldás.
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentésére vonatkozó szabályt keddi határozatában. Az alkotmányjogász szerint ez valójában kiegyezés a politikával
Az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász megalapozottnak tartja az Alkotmánybíróság döntését, amely szerint alaptörvénybe ütköző a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentése.
A Forma-1-es nagydíj a bahreini tüntetők célpontjává válhat. A helyi emberjogi szervezet alelnöke szerint az egyiptomi tüntetések után kirobbant bahreini zavargások érinthetik a március 13-i autóversenyt is. Véleménye szerint a rengeteg külföldi újságíró jelenléte miatt így kívánnak majd a tüntetők bekerülni a hírekbe.
A négy visegrádi országot mélyen nyugtalanítja az élelmiszerek, a nyersanyagok és az energia árának világméretű gyors növekedése - állapította meg a szlovák, a cseh, a magyar és a lengyel miniszterelnök kedden Pozsonyban, a visegrádi országok miniszterelnökeinek csúcstalálkozóján
A bahreini uralkodó bejelentette, hogy nyomozást indít annak a két tiltakozónak a halála miatt, akiket hétfőn egy temetésen lőttek le a biztonsági erők. Közben arab sajtóértesülések szerint a tüntetők arra készülnek, hogy megzavarják a Forma-1-es világbajnokság bahreini nyitófutamát.
Ukrajnában elfogták a januári makejevkai kettős robbantás feltételezett elkövetőit, akik ügyészségi források szerint beismerték tettüket – adta hírül kedden az ukrán Ria Novosztyi. Meg nem erősített hírek szerint a nyomozást lezárták.
Nem elég, hogy a Magyar Birkózó Liga közzétette a birkózószövetség könyvvizsgálói jelentését, amely vitatható pénzügyi gazdálkodást sejtet, de dr. Hegedüs Csaba szövetségi elnök olimpiai bajnoki életjáradékával kapcsolatban is felvet kérdéseket...
A Forma-1-es világbajnoki címvédő Sebastian Vettel kinyilvánította, hogy feltett szándéka valamikor a Ferrari csapatában versenyezni és ezért sokmindenre képes lenne.
Megéri tanulni, mert diplomával jóval többet lehet keresni - derül ki a Fizetések.hu bérfelméréséből. A diplomások közül az egészségügyben dolgozók kullognak a sor végén
Az idősek elleni támadásokról készített riportot Riasztás című bűnügyi műsorunk. Két borsodi településen, Lakon és Kovácsvágáson is egyedül élő, idős asszonyokat vertek agyon saját otthonukban.
A Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) a Portfolio.hu megkeresésére közleményt adott ki az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának mai, távhőárakat érintő döntésével összefüggésben. A döntés egy...
Hazánkban a hatóságok a mézvizsgálatok közel felénél találnak valamilyen hibát: az antibiotikum-tartalmú, valamint a hamis mézek is komoly problémát jelentenek. A két hónapja elrendelt országos mézellenőrzési akció eredményeképp sorra buknak le a veszélyes mézek....