Úrasztali terítőket, címeres poharakat és kelyheket, könyveket, szablyahüvelyeket és még sok már személyes tárgyat láthatnak az érdeklődők február 18-tól a Magyar Nemzeti Múzeumban a Bethlen családot bemutató kiállításon- mondta a Független Hírügynökségnek Tamás Edit, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma igazgatója.
Tavaly 88 millió forint bírságot szedett be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fogyasztóvédelmi ügyekben - közölte Siklósi Máté, a felügyelet ügyvezető igazgatója pénteken egy...
A régi lakók egy része elmenekült, sokan pedig mennének, amióta az együttélés szabályaira fittyet hányó, úgynevezett fészekrakós családok költöztek a miskolci Avas-lakótelepen található házakba. A kapcsolókat, a vezetékeket már régen lelopták, az ajtók sem kilinccsel záródnak már, az áramot a lépcsőházból vételezik, vizelet és ürülék mindenfelé, éjszaka dajdajozás és néha késelésig fajuló…
A magyar médiatörvény nem volt kifogástalan, több ponton is módosítani kell, de utána "az első betűjétől az utolsóig" megfelel majd az uniós normáknak és értékeknek - mondta Deutsch Tamás (Fidesz) európai parlamenti képviselő
774 millió forintos büntetést szabott ki a Pécsi Közlekedési Zrt.-re a Nemzeti Adó- és Vámhivatal áfatartozás, valamint a városi buszeladási botránnyal kapcsolatos szerződés miatt.
Február végéig biztosan marad a téli időjárás - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus. Hozzátette: a hideg nappalok és fagyos éjszakák mellett azonban számottevő csapadék nem lesz a hétvégén.
New York - Az amerikaiaknak durván a fele a mai napig nem hiszi, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások egyszerűen a gonosz Oszama bin Laden rovására írandók.
Tököl - Zonga egy két év körüli németjuhász-keverék kutya, akit a Szomorú Szív Állatmentő Szolgálat vett pártfogásába. A kutya Tökölön kóborolt sérült lábbal. A jobb mellső lába csak lógott.
A bruttó hazai termék (GDP) arányában fokozatosan csökkenő és kiegyensúlyozott költségvetésre van szükség, valamint a költségvetés szerkezetében előtérbe kell helyezni a gazdaságélénkítést szolgáló kiadásokat - mondta Járai Zsigmond, miután Schmitt Pál köztársasági elnök a Költségvetési Tanács tagjává nevezte ki a Sándor palotában
Sportolóknak szánt teljesítménynövelő szerek birtoklása és terjesztése miatt hét embert tartóztatott le a spanyol rendőrség - közölte pénteken a katalán rendőrség szóvivője. Az akcióban a tiltott szernek minősített EPO-t és clenbuterolt is lefoglaltak.
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) energiahatékonyságot javító pályázatai között a tervek szerint lesz majd panelfelújításra is kiírás - hangsúlyozta Körtvély Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium...
Valamivel több mint 3 kilogramm kokaint találtak a Nemzeti nyomozó Iroda (NNI) nyomozói egy török származású férfinál egy I. kerületi lakásban tartott házkutatás során. A gyanúsított, Y. Mustafa feltehetően árulta a kábítószert, az ehhez használatos eszközök is előkerültek a rendőrségi akció során.
Donald Tusk lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök társházigazdája lesz az Európai Unió keleti partnerségi politikájáról tartandó csúcstalálkozónak - közölte újságírókkal Györkös Péter nagykövet, a brüsszeli állandó magyar EU-képviselet vezetője
Érezhetően növekszik az érdeklődő ügyfelek száma a Tigáz budapesti irodájában, miután a héten megérkeztek az első számlák az eredetileg az Emfesszel szerződött fogyasztókhoz - mondta az InfoRádiónak a társaság ügyfélszolgálati vezetője. Postás Péter hozzátette: ők részletesebb számlát bocsátanak ki, mint a másik szolgáltató, és ez okozhat félreértéseket.
Nem bánta meg a Mercedes, hogy új gyáregységét Kecskemétre hozta, az első magyar "Merci" 2012 elején gördülhet le a szalagról. A régióban több mint 10 ezer embernek adnak munkát
Több mint 30 éves csúcsra emelkedett pénteken az ezüst ára: egy uncia a nemesfémből 31,95 dollárt ért Frankfurtban, és ez 1980 márciusa óta a legmagasabb jegyzés.
Mint ismeretes az IPM magazin munkatársai 2009. decemberében és 2010. márciusában az Auchan áruházakban vásárolt Auchan Super Aqua ásványvizekben a határértéket kétszeresen meghaladó mennyiségű, mérgező arzént, sőt az egyikben higanyt is találtak.
A Húscéhet alkotó belföldi kis- és közepes húsipari vállalkozások szeretnék kihasználni meglévő kapacitástöbbletüket, ennek érdekében együttműködést ajánlanak a termelőknek és a kereskedőknek is, így növelve a magyar húsipari termékek kínálatát.
Bár tegnap felröppent a hír, hogy esetleg Baumgartner Zsolt ülhet a Forma 1-es Hispania Racing Team még szabad autójába, ma az olasz Vitantonio Lizzi teszteli a gépet.
Párizsban üléseznek a G20-ak pénzügyi vezetői. A kétnapos csúcstalálkozó fő témái között a nemzetközi pénzügyi rendszer megreformálása, a magas élelmiszer- és nyersanyagárak elleni küzdelem, a korrupció elleni harc, illetve a globális egyensúlyi és árfolyam-politika szerepel.
Saját fiait veszélyeztette a gyújtogató Csengerben. A gyanú szerint benzint locsolt szét a házuk egyik szobájában, meggyújtotta, majd elment otthonról, miközben tudta, hogy az emeleten van két fia. Szerencsére nem sérültek meg, a lángokat a tűzoltók fékezték meg, az apát beutalták a pszichiátriára.
Nyolc ember - közte egy rendőr - vesztette életét pénteken a kelet-afganisztáni Khost városban, amikor öngyilkos merénylő robbantott fel egy gépkocsit egy rendőrőrsnél - közölte a helyi rendőrség, hozzátéve, hogy a támadásban mintegy harminc ember megsebesült.
A mobilplatformok rövid történetének kétségtelenül egyik legfontosabb mérföldköve az Apple eheti bejelentése az új előfizetési rendszerről, ami minden korábbinál világosabban jelzi, hogy az iOs...
Csak a teherautók után kell majd kilométer-alapú, használatarányos útdíjat fizetni az autópályákon 2013-tól - mondta az infrastruktúráért felelős államtitkár a Hír Televízió Rájátszás című műsorában.
A hozzátartozók jelentették fel a Veszprémi Büntetés-végrehajtási intézetet a február 10-én, már a kórházban meghalt, H1N1 influenza vírussal fertőzött férfi ügyében. Az ügyben a Győri Katonai Ügyészség "halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége" gyanújával rendelt el nyomozást, ismeretlen büntetés-végrehajtási alkalmazott ellen. Az elhunyt férfi egyébként…
Több mint két hete nem látott mélypontra süllyedt a forint a svájci frankkal szemben ma kora délutánra. A mozgás főként azzal magyarázható, hogy a svájci frank több hétig tartó gyengélkedés után az...
Tovább csökkent a belvizes területek nagysága a Közép-Tisza vidékén, jelenleg 485 négyzetkilométer áll víz alatt, ebből 135 négyzetkilométer vetett terület - közölte a térségi vízügyi igazgatóság védelemvezetője pénteken az MTI-vel.
Meglehetősen sok hír jelent meg mostanság a világ olajkészletével kapcsolatban. Wikileaks dokumentumok a szaúdi állami olajtársaság, az Aramco korábbi kutatási vezetőjét idézték, aki szerint a...
Visszatérünk újra az Ájurvéda világába. Rajiv Arorát, mint az Ájurvéda és az indiai asztrológia avatott ismerőjét kértük, hogy küldjön egy megbízható dosha- vagyis energia-tesztet, amelyből kibogozhatod, hogy milyen energia dominál benned a három meghatározó minőség, a Vata, a Pitta, a Kapha közül.
Líbiai ellenzéki körök szerint 45 ember halt meg a csütörtöki összecsapásokban, amelyek tüntetők és a rendfenntartó erők között zajlottak le az ország több városában
Pénzt, italt és cigarettát vitt magával az a férfi, aki egy késsel fenyegetőzve rabolt ki kedden egy italboltot Mindszenten. A rablót csütörtökön fogták el a rendőrök és felfegyverkezve elkövetett rablás miatt eljárást indítottak ellene. A férfi előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság…
Nőtt tavaly a francia Lafarge adózott eredménye, a világ legnagyobb cementgyártója 827 millió euró profitra tett szert, ez 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Látványos erősödésnek indult péntek kora délután az euró arra a sajtóértesülésre, miszerint az Európai Központi Bank kamatot emelhet. Lorenzo Bini Smaghi, az EKB Kormányzótanácsának tagja a...
Összesen mintegy 88 millió forintnyi bírságot gyűjtött be a 2010-es évben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - mondta el Siklósi Máté a szervezet ügyvezető igazgatója. A válságot követően Európa szerte felértékelődött a fogyasztóvédelem szerepe. A PSZÁF alelnöke, Balogh László szerint amennyiben a fogyasztói bizalom megrendül, akkor az hosszú távon nagy mértékben a pénzügyi stabilitás ellen…