2011. február 18. péntek

febr. 18
11:57
Újabb feljelentést tesz Budai Gyula a filozófuspályázatok ügyében (Gondola)
Újabb filozófuspályázat ügyében tesz feljelentést az elszámoltatási kormánybiztos
febr. 18
11:57
Újra ezrek a Tahrír téren (Kripto Akadémia)
Több ezer ember gyűlt össze péntek reggel a kairói Tahrír téren, az elmúlt hetek demonstrációinak központi helyszínén - jelentette az egyiptomi fővárosból az AFP.
febr. 18
11:57
Miskolcon és Kecskeméten is jeltolmácsolt színházi előadások (Spa Trend Online)
A budapesti Centrál Színház után jövő szombaton már Miskolcon, márciusban a fővárosi Nemzeti Színházban, áprilisban pedig Kecskeméten is elindul a 90 decibel Projekt. A kezdeményezés célja, hogy jeltolmácsok segítségével akadálymentessé tegye a színházi előadásokat a siketek és nagyothallók számára.
febr. 18
11:57
A kedvezőbb szja miatt idénre halasztották a bónuszkifizetéseket (Portfolio)
Az év utolsó hónapjában a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 4,6 százalékkal csökkent, a nettó reálbérek 3,8 százalékkal estek vissza. Eközben a rendszeres bruttó keresetek 3...
febr. 18
11:57
Macskadémon a Madách Színházban (Metropol)
A Madách Színházban ma este mutatják be a musical-pályázatának harmadik helyezettjét, Bella Máté – Karafiáth Orsolya: Macskadémon című horror-vígmusicaljét, felolvasóest formájában. Katona László fotói a képgalériában.
febr. 18
11:57
Mérgezett vízből főztek az egyetem konyháján - még vizsgálódnak (ATV)
Az ökológus szerint a gödöllői egyetem a kísérletei miatt a környék egyik legnagyobb környezetszennyezője.
febr. 18
11:59
Exkluzív koncertre készül Szentpéteri Csilla (hirado.hu)
A koncert két felvonásból áll, és Vivalditól Lisztig számos zeneszerző műveire sor kerül
febr. 18
11:59
A brutális fiatalember szólt anyjának (HírTV)
Rablógyilkosság áldozata lett egy idős férfi péntek hajnalban, a Békés megyei Gyomaendrődön. A rendőrséget az egyik támadó édesanyja értesítette a történtekről.
febr. 18
11:59
Új Széchenyi Tervben várhatóan lesz panelrehabilitációs pályázat (Gondola)
Az Új Széchenyi Terv energiahatékonyságot javító pályázatai között a tervek szerint lesz majd panelfelújításra is kiírás - hangsúlyozta Körtvély Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) osztályvezetője pénteken a Tető, Falak, Homlokzatok, Épületenergetika szakkiállítás keretében rendezett panel rehabilitációs konferencián
febr. 18
11:59
Rohamosan nőnek a bérleti díjak (Portfolio)
A 2009-es csökkenés után 2010-re jelentős emelkedést regisztráltak az ázsiai irodapiacon. Míg a bérleti díjak Hongkongban 51%-al növekedtek, Rio de Janeiro az egy négyzetlábra eső bérleti díjban...
febr. 18
12:00
Kiderült, kik lesznek a NAV célkeresztjében? (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kijelölte az idei adóellenőrzések főbb szempontjait és ismertette, melyik szektor mire számíthat
febr. 18
12:01
Az MSZP földspekulációtól tart (hirado.hu)
Az állam termőföldeket biztosít a Telentis Group fejlesztéseihez. Gőgös Zoltán szocialista politikus szerint a kormány így próbálja meg kijátszani a földtörvényt.
febr. 18
12:01
Az infláció fojtogatja az orosz gazdaságot (Portfolio)
A Putyin-kormány nemrégiben azt ígérte, hogy a következő három év alatt öt százalékra csökkenti az éves inflációt. A moszkvai Gazdaságfejlesztési Minisztérium most kiadott jelentése szerint azonban...
febr. 18
12:09
Fidesz: a 2006-os jegyzőkönyvek titkosítása támadhatóvá tette az akkori ellenzéket (hirado.hu)
A Fidesz szerint egyértelműen az akkori ellenzék elleni politikai támadások lehetővé tétele miatt titkosították a 2006-os őszi eseményeket követő parlamenti bizottságok közös ülésein készült jegyzőkönyveket.
febr. 18
12:09
Ma sem képes élni a korrekció lehetőségével a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 49,70 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
febr. 18
12:11
Nem egyedült ölt a rakamazi gyilkos (hirado.hu)
A rendőrség egy 27 éves nő után egy 21 éves fiatalt is őrizetbe vett, akit szintén azzal gyanúsít, hogy köze lehet a 76 éves asszony brutális meggyilkolásához.
febr. 18
12:11
Nem lesz kötelező belépni a magánynyugdíjalapokba Csehországban (ProfitLine)
Nem lesz kötelező belépni a magánynyugdíjalapokba Csehországban; az általános forgalmi adó 20 százalékra emelkedik; az állam 3 százalékkal alacsonyabb járulékot fog elvenni az emberek fizetéséből, s több pénz marad a cégeknél - lényegében ezek a legfontosabb elemei a csehországi nyugdíjrendszer reformjának, amelyekben péntekre virradóra egyezett meg a hárompárti kormánykoalíció.
febr. 18
12:12
Devizaadósok drámája: 50 ezer hiteles mehet az utcára? (BorsOnline)
Módosulhat a kilakoltatási moratórium. Az elképzelések szerint ezentúl nem kapnak állami védelmet azok az adósok, akik szabad felhasználású hitelt vettek fel lakásukat fedezetként használva.
febr. 18
12:12
Félelmetes erő a BMW X1-ben (Blikk)
A BMW X-sorozata elérkezett a mélyponthoz. Hál' istennek, csak a számozásban
febr. 18
12:13
Külföldi bankokat államosítana a bukott elefántcsontparti elnök (ProfitLine)
A hatalmához makacsul ragaszkodó bukott elefántcsontparti elnök, Laurent Gbagbo bejelentette, hogy átveszi az ellenőrzést több külföldi bank helyi leányvállalata fölött.
febr. 18
12:15
Megugrott a brit kiskereskedelmi értékesítés januárban (ProfitLine)
Januárban a brit kiskereskedelmi értékesítés 1,9 százalékkal emelkedett a felülvizsgált decemberi 1,4 százalékos csökkenést követően - közölte a brit statisztikai hivatal. Ilyen mértékű bővülésre 2010. februárja óta nem volt példa.
febr. 18
12:15
Fidesz: politikai okok miatt titkosították a 2006-os zavargások jegyzőkönyveit (Gondola)
A Fidesz szerint egyértelműen az akkori ellenzék elleni politikai támadások lehetővé tétele miatt titkosították a 2006-os őszi eseményeket követő parlamenti bizottságok közös ülésein készült jegyzőkönyveket
febr. 18
12:15
Terhelő vallomás: whiskey-s dobozban vitték a pénzt Juhásznak (+videó) (HírTV)
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterre és kabinetfőnökére tett terhelő vallomást a HM-es vesztegetési ügy egyik kulcsfigurája. O. János dandártábornok az ügyészségen azt állította: egyik alkalommal ő is jelen volt, amikor Fapál László államtitkár whiskey-s dobozba csomagolva vitte át a pénzt felettesének.
febr. 18
12:15
Megölte apját egy fiatal férfi Hajdúsámsonban (Blikk)
febr. 18
12:15
A jármű- és a vagyonbiztosításoknál próbálkoznak leginkább a csalók (Alternatív Energia)
A jármű és a vagyonbiztosítások területén próbálkoznak leggyakrabban a biztosítási csalók. Megrendezett balesetek, megrendelt autólopások a gépjármű biztosításoknál, megrendezett lakástüzek, betöréseknél pedig a kárérték felnagyítása okozhat gondot a biztosítótársaságok szakembereinek.
febr. 18
12:15
Új színt kap az edelényi kastély (Spa Trend Online)
Megkezdődött az edelényi kastély homlokzatát takaró állványzat bontása, így hamarosan látni lehet, hogy az épület visszakapja eredeti, 18. századból való barack, tört fehér és szürke színeit. Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyának és a hozzá tartozó parknak a rekonstrukciójára összesen csaknem 2,2 milliárd forint pályázati támogatást fordít a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a Borsod-…
febr. 18
12:15
Washingtonban is tarolt a Tokaji: ismét bizonyítottak a magyar borok (Pénzcentrum)
A Magyar Turizmus Zrt. New York-i külképviselete is részt vett a 2011. február 12-13. között megrendezett "12th Annual Washington D.C. International Food and Wine Festival"-on....
febr. 18
12:17
Nem áll le a kínai jegybank - ismét emelte a kötelező tartalékrátát (ProfitLine)
A kínai központi bank 50 bázisponttal megemelte pénteken a bankok számára előírt kötelező tartalékrátát február 24-iki hatállyal.
febr. 18
12:17
Megdöbbentek a hamburgeradón (HírTV)
Megdöbbent a hamburgeradón az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége. A szervezet szerint az új teher a fogyasztás visszaesését és az élelmiszeripar versenyképességének csökkenését okozhatja - azaz végső soron munkahelyek kerülhetnek veszélybe.
febr. 18
12:18
Járai Zsigmond: Kiegyensúlyozott és gazdaságélénkítő költségvetés kell (Infostart)
A bruttó hazai termék (GDP) arányában fokozatosan csökkenő és kiegyensúlyozott költségvetésre van szükség, valamint a költségvetés szerkezetében előtérbe kell helyezni a gazdaságélénkítést szolgáló kiadásokat - mondta Járai Zsigmond, miután Schmitt Pál köztársasági elnök kinevezte a Költségvetési Tanács (KT) tagjává.
febr. 18
12:18
Alkotmány: miért nem tud kiegyezni a Fidesz és az MSZP? (Privátbankár)
A Fidesz azért nem fogadja el az MSZP alkotmányozásra vonatkozó feltételeit, mert azok mentén nem jöhetne létre az új alaptörvény, tehát "csak a lényeg veszne el"
febr. 18
12:18
Szigorítják a segélyezési rendszert a britek (HR Portál)
A brit munka- és nyugdíjügyi miniszter bejelentette, hogy ezentúl csak a valóban rászorulók kapnak segélyt, csökkentik a külföldi vendégmunkások számát, szigorúbban ellenőrzik a betegszabadságolást és a leszázalékolást - adja hírül az InfoRádió.
febr. 18
12:20
Kik lesznek a NAV célkeresztjében? (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kijelölte az idei adóellenőrzések főbb szempontjait és ismertette, melyik szektor mire számíthat. A következő évek adóellenőrzéseit előkészítő adatgyűjtések irányai a vendéglátás, egyéb személyi szolgáltatás, reklám, piackutatás és a munkaerőpiaci szolgáltatás szektorokat érinthetik
febr. 18
12:21
A Chicago elkapta a tabellát vezető San Antoniót (Agroinform)
Derrick Rose karriercsúcsot jelentő 42 pontot dobott a Spurs ellen, Nowitzki 35 egységgel volt a Phoenixben nyerő Dallas legjobbja.
febr. 18
12:23
Belebukott az elnök a férfias kinézetű futónő ügyébe (Agroinform)
Felfüggesztették a Dél-afrikai Atlétikai Szövetség volt elnökét, Leonard Chuenét, mivel hazudott Caster Semenya nemi tesztjéről.
febr. 18
12:25
Juzsnij Marseille-ben, Raonic szabadkártyásként Memphisben a nyolc között (Agroinform)
Utolsóként a harmadik helyen kiemelt orosz Mihail Juzsnij jutott be a negyeddöntőbe a marseille-i férfi tenisztornán.
febr. 18
12:27
Újra látogathatók lesznek az egyiptomi régészeti helyek (hirado.hu)
A kairói egyiptomi múzeum már szombaton megnyitja kapuit, a gízai piramisokat pedig jelenleg is fel lehet keresni
febr. 18
12:29
Hiányzó közműszerződések: csúszik a CET átadása (hirado.hu)
A beruházó tervei szerint augusztus 20-án nyitnák meg a nagyközönség előtt a Duna-parti közraktáraknál épült Central European Time, azaz közép-európai idő elnevezésű komplexumot.
febr. 18
12:30
Leszúrta az apját egy 18 éves fiú (BorsOnline)
Tegnap este Hajdúsámsonban egy 18 éves fiú két alkalommal egy konyhakéssel mellkason szúrta az édesapját, minek következtében a 49 éves férfi a helyszínen elhalálozott.
febr. 18
12:31
Rácz János kapta idén a TINTA Arany Penna díjat (hirado.hu)
Az enciklopédia 760 szócikkében 1030 növénynév eredetét, etimológiáját ismerteti, és összefoglalja a növényről a legfontosabb tudnivalókat
febr. 18
12:33
Az MSZP kedvéért titkosították a jegyzőkönyvet? (HírTV)
Az akkori jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság elnöke azt mondta: a jegyzőkönyv eddig mindössze azért volt titkos, hogy az MSZP eltitkolhassa saját felelősségét. Szükségállapot kihirdetésén is gondolkoztak 2006 őszén a rendészeti minisztériumban - derült ki az akkori eseményekről készült értékelő jegyzőkönyvekből.
febr. 18
12:33
Járait kinevezték (Metropol)
Arányában fokozatosan csökkenő és kiegyensúlyozott költségvetésre van szükség, valamint a költségvetés szerkezetében előtérbe kell helyezni a gazdaságélénkítést szolgáló kiadásokat. Ezt Járai Zsigmond mondta pénteken Budapesten, miután Schmitt Pál köztársasági elnök a Költségvetési Tanács tagjává nevezte ki a Sándor palotában.
febr. 18
12:33
Vörösiszap - Átmenetileg szünetel a szennyezett anyag beszállítása (Alternatív Energia)
A kedvezőtlen időjárás miatt ideiglenesen szünetel a Devecser térségében összegyűjtött, vörösiszappal szennyezett anyagok beszállítása a kijelölt tározókba - közölte pénteken az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A szállítás várhatóan hétfőn indulhat újra.
febr. 18
12:36
A kínai jegybank tartalékrátát emelt (Privátbankár)
A kínai központi bank 50 bázisponttal megemelte pénteken a bankok számára előírt kötelező tartalékrátát február 24-i hatállyal - értesült az MTI. Az infláció lehűtése, illetve a bankok hitelezési akt...
febr. 18
12:38
Nincs "bér oldali inflációs nyomás" a gazdaságban (Privátbankár)
A külön juttatásoktól megtisztított decemberi béremelkedés a versenyszférában változatlanul 3 százalék volt, a bónuszokat viszont januárban fizették ki - mondták a KSH pénteken nyilvánosságra hozott k...
febr. 18
12:42
Januárra csúsztak a decemberi bónuszkifizetések (ProfitLine)
A külön juttatásoktól megtisztított decemberi béremelkedés a versenyszférában változatlanul 3 százalék volt, a bónuszokat viszont januárban fizették ki - mondták a KSH pénteken nyilvánosságra hozott kereseti adatait kommentálva az MTI által megkérdezett elemzők.
febr. 18
12:44
Az idén is számos új feladatot kapott az adóhatóság (ProfitLine)
Az adóhatóság az idén is mindent vizsgál, amit eddig, emellett számos új feladatot is kaptak a revizorok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)idei ellenőrzési irányelvei szerint. Vagyonosodási vizsgálatból az eddiginél kevesebbet - 800-1.000 darabot - terveznek, s csak akkor kerül rá sor, ha egyéb vizsgálat során felmerül az indokoltsága.
febr. 18
12:45
Járai szerint kiegyensúlyozott és gazdaságélénkítő költségvetés kell (hirado.hu)
A Költségvetési Tanács tagjává kinevezett Járai Zsigmond úgy véli kiegyensúlyozott költségvetés kell, amely előtérbe helyezi a gazdaságélénkítést.
febr. 18
12:45
Ribery: Domenech ne most beszéljen! (Sport365)
Lassan feledésbe merül a tavalyi, dél-afrikai világbajnokság, Franciaországban viszont azóta sem nyugszanak a kedélyek. A rossz szereplésnek és a csapat körüli botránynak még mindig van visszhangja.
febr. 18
12:47
Serie A - Kötelező feladat előtt az élcsapatok (Sport365)
Kötelező feladat előtt állnak az élcsapatok az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában, de mindig ezek a mérkőzések a legnehezebbek.

Keresés