A múlt heti Arsenal – Barcelona BL-mérkőzés egyik legjobbja, Jack Wilshere nem merte elkérni Lionel Messi mezét, ezért Cesc Fabregast kérte meg, amiből később bonyodalom lett.
Talán megfejtették a tizenegyezer éves jerikói torony titkát: két Tel-Aviv-i kutató szerint a "világ első felhőkarcolójának" építése a nyári napfordulóval áll összefüggésben.
A családi kötelezettségek azok, amelyek távol tartják a nőket karrierjük építésétől. Sokan úgy vélik, hogy a karrier és a családi harmónia együttesen nem érhető el - derül ki egy friss hongkongi felmérésből.
A közszférában negyedmillió dolgozónak utalt eddig kompenzációt a Magyar Államkincstár. Ők azok, akik idén kevesebb fizetést kapnak az egykulcsos adó miatt, és január 15-ig leadták a szükséges nyilatkozatot. A Bölcsődei Dolgozók Szakszervezete szerint a rendelet túl bonyolult, a munkáltatók félreértik, ezért sok rászoruló nem jut hozzá a kompenzációhoz.
Szalagkorlátnak csapódott egy autóbusz a Ferihegyi repülőtérre vezető úton. A balesetben senki nem sérült meg, de a gyorsforgalmi út érintett szakaszát le kellett zárni.
Mintha filmjelenetet látott volna a közönség: épp a szájához emelte a kávéscsészét egy férfit az egyik budapesti bevásárlóközpont kávézójában, amikor kommandósok rohanták le.
Talán megfejtették a tizenegyezer éves jerikói torony titkát: két Tel-Aviv-i kutató szerint a "világ első felhőkarcolójának" építése a nyári napfordulóval áll összefüggésben.
A nagycsaládosok, akik három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülnek, kedvezményes áron vehetik igénybe a földgázt, amennyiben erre irányuló kérelmüket 2011.február 28-ig eljuttatják a bejelentett lakóhely, illetve tartózkodási hely szerint illetékes Magyar Államkincstár Megyei Igazgatóságához.
Papcsák Ferenc zuglói polgármester - korábbi elszámoltatási kormánybiztos - szerint az önkormányzat által alkalmazott tanácsadók munkája az előző vezetés alatt történt visszaélések feltárását segíti.
Bernie Ecclestone-nak a vagyonát több mint három milliárd dollárra becsülik, két lánya, Tamara és Petra a leggazdagabb fiatal hölgyek közé tartoznak a világon.
A Subaru egy valódi rétegmárka. Sokan a ralival azonosítják, de családi limuzinból is tudnak nagyot alkotni. A Legacy tényleg méretes. A Mondeo vagy a Passat a súlycsoportja, de igazából nincs konkurenciája, ugyanis állandó négykerék hajtású, automata, nagy köbcentis benzinest, csak a prémium márkák között válogathatunk, ott is csak néhány millióval többért
A Jobbik lemondásra szólította fel Sebestyén László, fideszes képviselőt és várják tíz havi tiszteletdíjának visszafizetését, mivel a párt szerint a politikus nem lehetne az Észak-Magyarországi Regionális Vízmű Zrt. egyik igazgatója.
A Cseh Labdarúgó Szövetség 750 ezer koronás büntetéssel sújtotta a Sparta Prahát, mert a klub nem engedte el két játékosát a válogatottba, a futballisták ugyanakkor pályára léptek a Zenit elleni felkészülési mérkőzésen.
Titkosszolgálati módszerrel gyűjthetnek adatokat a köztisztviselőkről. Amennyiben a megfigyeléshez nem járulnak hozzá, elveszíthetik állásukat - hangzott el egy kereskedelemi televízió hírműsorában.
Tavasz közeledtével sokan foglalkoznak a méregtelenítés, a böjt gondolatával, és talán nem is véletlenül. Hiszen az évszakváltásokkor, különösen tél végén már évszázadok óta szokás egyfajta nagyböjtöt tartani – amely feltölti energiaraktárainkat hasznos anyagokkal, sok felesleges salakanyagot eltávolít és megtisztít.
Megint bebizonyosodott, hogy John Cenánál nincs erősebb pankrátor a WWE-ben. Az Elimination Chamber nevezetű PPV műsorban mindkét világbajnok megvédte világbajnoki címét.
Alig van arra esély, hogy az amerikai Kongresszus elfogadja a Barack Obama elnök által korábban jelzett költségvetési javaslatokat, amelyek egyébként összességében alig érezhető pozitív változással...
Theo Walcott is áldozatául esett a Premier League-focistákra szakosodott rablóbandának: az Arsenal csatárának egyik kocsiját a múlt szerdai, Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő alatt kötötték el.
A mintegy 60 fős bahreini magyar közösség nincs kitéve veszélynek, körükben nincs nyoma pániknak - mondta el Magyarország tiszteletbeli konzuli ügynöke.
A Kalapácsosok második gólja után összeomlott a Burnley, pedig a találat kétszeres is érvénytelen volt, mivel Cole lesen volt, és a kezével is hozzáért a labdához, de a bíró és asszisztense egyiket sem vette észre.
1-0-ás győzelmet aratott a Real Sociedad a Mallorca felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén. A szakadó esőben Raúl Tamudo fejese érte a három pontot, és a tizedikről a nyolcadikra való előrelépést a tabellán a fehér-kékeknek.
A monetáris tanács túlnyomó többséggel döntött a 6,00 százalékos alapkamat tartásáról - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a tanács ülését követő sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Hétfőn és kedden Budapesten a különböző nemzeti és nemzetközi sportszervezetek összejövetelein, majd szerdán Gödöllőn, az uniós sportminiszterek informális találkozóján is az Európai Bizottság új sportstratégiájáról lesz szó.
A Panathinaikosz francia csatára Djibril Cissé elmondta, hogy nem bírja tovább hallgatni a görög szurkolók rasszista megjegyzéseit, ezért távozni szeretne.
Doktori címének visszavonását kérte a titulust adományozó bayreuthi egyetemtől a német védelmi miniszter - jelentette hétfőn este a ZDF televízió az egyetemre hivatkozva.
Minden fűtési idényben hallani olyan halálesetekről, amelyeket régebbi típusú kazán, nem ellenőrzött kémény vagy rossz kályha okoz. Hogyan ismerjük fel a veszélyt és mit tegyünk mérgezés gyanúja esetén?
Két héttel ugyan eltolták a 2011-es szezon kezdetét az illetékesek, ám így is tűkön ül a világ F1-es társadalma. Mi sem sokáig bírjuk már a várakozást, ám a lassan múló időt igyekszünk szép emlékekkel gyorsítani…
A West Ham United magabiztos győzelmet aratott a Burnley ellen az angol labdarúgó FA-kupa hétfő esti nyolcaddöntőjében és bejutott a legjobb nyolc közé.
A Real Sociedad hazai pályán 1–0-ra nyert a Mallorca ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának utolsó összecsapásán. A győztes gólt a 33 éves Raúl Tamudo szerezte.