Vegyesen alakultak a vezető ázsiai tőzsdeindexek, miután a befektetőket elbizonytalanították a közel-keleti események. Amerikában az elnökök napja miatt szünetel hétfőn a tőzsdei kereskedés.
Az előzetes adatok szerint 2010-ben 90 350 gyermek született, 6,3%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A becsült népességszám az év végén 9 millió 986 ezer fő volt
Az előzetes adatok szerint 2010-ben 90 350 gyermek született, 6,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 130 450 volt, ez lényegében megegyezett a 2009. évivel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Egymilliárd forintos zárolás sújtja a Nemzeti Kulturális Alap költségvetését, aminek következtében felfüggesztik az Ithaka-programot - közölte Jankovics Marcell, az alap elnöke.
Nem lehetett kimutatni állatgyógyászati szermaradékot a Pannon Honig Kft. telephelyén zárolt mézekből vett mintákból; a cégre azonban több mint 1 millió forint élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - írta hétfői számában a Népszabadság.
A Német Szociáldemokrata Párt fölényes győzelemmel hódította vissza a hatalmat a kereszténydemokratáktól, ráadásul a vasárnap esti részeredmények alapján úgy tűnik, hogy az SPD abszolút többséghez jutott a Hanza-város képviselőtestületében.
A német gazdaság továbbra is szilárd növekedés elé néz az idei erős évkezdés után - közölte a német pénzügyminisztérium havi jelentésében hétfőn. A jelentés szerint Németországban idén 2,3 százalékkal, míg 2012-ben 1,8 százalékkal bővülhet a GDP.
A hamis gyógyszerek valódi veszélyt jelentenek a közegészségügyre, éppen ezért az Európai Parlament képviselői a termelési lánc szigorúbb ellenőrzése mellett döntöttek. Az internetes vásárlásoknál...
Újabb két hónappal meghosszabbította a Pécsi Vízmű Zrt.-nél pénzmosás gyanújával indult nyomozás határidejét a Nemzeti Adó és Vámhivatal Dél-Dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága. Az eljárást a Baranya Megyei Főügyészség felügyeli.
Csak nem bírt a bőrében maradni a kávé és miután hosszú hónapokon keresztül emelkedett a berajzolt csatorna keretei között, a hét második felében kitört és nagyobb sebességfokozatba kapcsolt. (Solar Capital)
Az Appeninn Nyrt. tőzsdei bevezetése óta legnagyobb ingatlan tranzakcióját tervezi végrehajtani. A Rotux Zrt. tervezett beolvadásán keresztül az Appeninn egy 7,2 hektáros, 6,000 nm-es felépítménnyel...
A szakiskolai ösztöndíj javított leginkább a tanulószerződési juttatás mellett a szakmunkástanulók beiratkozási arányain, egy éve 16 ezer tanulóval indult a program, ősszel már 22 ezren voltak - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
A NAV pénteki sajtótájékoztatója alapján 2011-től már nem csak a transzferár-nyilvántartások készítésére kötelezett közép- és nagyvállalatok, de az eddigi ellenőrzésekből kimaradó kisvállalkozói kör...
Magyarország legnagyobb elmaradása a fiatalok, az alapfokú végzettségűek, valamint a gyermekvállalási korban lévő nők foglalkoztatásában van. A rugalmas foglalkoztatási formák elterjedtsége és az inaktív csoportok munkaerő-piaci részvétele között erős összefüggés van - olvasható egy minisztériumi közleményben.
A lengyel központi banknak óvatosan kell lépnie (a kamatemelésekkel) mindaddig, amíg nincs bérnyomás - közölte Marek Belka, a Lengyel Központi Bank elnöke az Obserwatorfinansowy.pl lengyel pénzügyi po...
Hétfő virradóra Szaif al-Iszlam Kadhafi, a líbiai vezető, Moammer Kadhafi második legidősebb fia televíziós beszédében kijelentette: Líbia a polgárháború szélére sodródott és egy nemzetközi összeesküvés célkeresztjébe került
Tovább csökkent a népesség az elmúlt évben: bár a halálozások száma lényegében megegyezett az egy évvel korábbi adatokkal, kevesebb gyermek született - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből. A becsült népességszám tavaly év végén 9 millió 986 ezer fő volt.
Avarkori településre, szarmata és honfoglalás kori temető maradványaira bukkantak muzeológusok a Nyíregyháza-Oros határában. Több ezer fémtárgy, római kori arany-, ezüst- és bronzpénz, valamint ékszer került elő.Egy edényben például harmincnégy darab karperec volt - írja a Kelet-Magyarország.
Ma is folytatódhat az iránykeresés a pesti parketten. A BUX kis mértékben pénteki záróértéke fölött nyitott, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedni tudnak. Habár a mai napon az amerikai...
A tavalyi igen rossz szezon után nagymértékben dráguló zöldség és gyümölcs kereskedelmet a "maffia" is nehezítette. A hazai forgalmazáshoz szükséges telephely, tárgyi és emberi erőforrás nélkül seftelő csalok, a be nem fizetett áfa mennyisége miatt, nagy kárt okozhattak az állami kasszának....
Az Országgyűlés lezárhatja kedden az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat vitáját. Előtte, hétfőn szavazhatnak a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosításáról, valamint új jegyzőket választ a Ház. Az előzetes napirend szerint a héten kétnapos ülést tart a parlament.
Nem indul az újraválasztásért Omar al-Bashir szudáni elnök - jelentette be hétfőn a politikus pártja, a Nemzeti Kongresszus Párt (NCP), kiemelve, hogy az államfő nem az arab világban terjedő tüntetések miatti döntött a visszavonulásról.
Egy méteres a hó a mátraszentistváni síparkban. A hétvégén több százan voltak kint a téli sport szerelmesei, főként a snowboardosok: most tartották ugyanis a Snowboard Magyar Kupát. A pályán úgy számolnak, hogy egészen március végéig megmaradhat a hó. Ebben az időjárás is segítségükre lesz; jövő héten újabb lehűlés várható.
A lengyel központi banknak óvatosan kell lépnie (a kamatemelésekkel) mindaddig, amíg nincs bérnyomás - közölte Marek Belka, a Lengyel Központi Bank elnöke az Obserwatorfinansowy.pl lengyel pénzügyi portálnak.
Egy-két hete még úgy tűnt, lehet, hogy a korrekció megérkezik a palládium piacára is, csak úgy mint az arany vagy az ezüst esetében. Az árfolyam sokáig haladt az alsó trendvonalra tapadva, de egyelőre még tudja tartani a lépést az emelkedéssel. (Solar Capital)
Az EU arra készül, hogy szabályozza a gyógynövény-felhasználást. A szigorítás azt is jelentheti, hogy sok gyógynövény alapú készítmény lekerülhet majd a polcokról - írja a heol.hu.
Kevesebb mint egy héttel egy kanadai tévétársasággal kötött szerződés után a FOX-al is megállapodott az MLS. A kontraktus értelmében 31 alapszakaszbéli mérkőzést fog közvetíteni a FOX.
A Gazdaságilag Hatékony Tudástranszfer szakmai műhelykonferencián innovációs szakemberek, egyetemi oktatók-kutatók és a befektetői oldal képviselői vitatták meg a hazai innováció helyzetét, lehetőségeit.
A hét csillagállásai sok jegy szülöttének életét megnehezíti a vállalkozása területén, de lesznek olyanok is, akiknek a munkája növekszik meg. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számította ki, hogyan alakulnak a cégek körüli dolgok.
Azzal vádolnak egy 25 éves, ír származású, de három éve Ausztráliában élő hölgyet, hogy megerőszakolt egy 32 éves nőt egy bár mosdójában. Anne Marie O'Loughlin aszisztensként dolgozott Brisbane egyik kórházában, szabadidejében pedig sokat bulizott, gyakran keresett fel éttermeket, klubokat - írja a Manna.ro.
Meghalt egy 12-es villamosra felszállni készülő utas hétfő reggel a főváros XV. kerületében, a Sződliget utcai megállónál - mondta Freud András, a BKV fődiszpécsere.
Orsóférgességet állapítottak meg nálam. Egy egyéves kisfiam van, akit még szoptatok. Hogyan irtható ki szervezetemből a féreg? Szoptathatok a gyógyszeres kezelés mellett? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.