Mindkét balliberális pénzügyminiszter, Veres János és Oszkó Péter is visszautasítja azokat a vádakat, amelyek miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen. A Magyar Nemzet honlapján is föllelhető dokumentumok cáfolják kijelentéseiket.
Jogtalan volt a nagykanizsai kórház volt igazgatójának elbocsátása, ezért a megyei bíróság csaknem kilencmillió forint kártérítést ítélt meg Bicsak Ágnes volt főigazgatónak - írta a Zalai Hírlap
Az általános gazdasági kilátások javulnak, de a kihívások még mindig jelen vannak. Ezt állapították meg az EU-országok állam-, illetve kormányfői pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon - közölte az MTI...
Összesen, egymilliárd forintot fizettek közbeszerzési eljárás nélkül a korábbi kormányok olyan modernnek nevezett köztéri "műalkotásokért", mint például egy narancsszínűre festett falrész, vagy néhány egymás mellé helyezett műanyag kocka.
A belga Anderlecht támadójára áhítozik továbbra is két angol sztárklub. A Chelsea és a Liverpool angol források szerint a nyáron szeretné szerződtetni Romel Lukakut.
Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt mondta, kimondatlanul is az az érdeke mindkét félnek, hogy minél hamarabb pont kerüljön az ügy végére
Hétfőn utazik Brüsszelbe a médiatörvényről egyeztető magyar szakértői küldöttség. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton az MTI-nek azt mondta, ha szükséges a jogszabály módosítása, akkor az akár a parlament tavaszi ülésszakának elején meg is történhet.
Háromrétegű védőhálót feszít ki a kormány a devizahitelesek védelmére – derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azon dokumentumából, amely a kormány gazdasági terveire, többek között a Nemzeti Eszközkezelő Társasággal kapcsolatos elképzelésekre reagál – írja a Magyar Nemzet.
Érdekes dolgok zajlanak mostanság a Nokiánál. A finn cég látszólag mindent elrontott az elmúlt években, amit csak el lehetett: az okostelefon-szegmensbenszinte labdába sem rúg; az amerikai piacról...
Hat embert szállítottak pénteken kórházba Dallasban, miután a Super Bowl előkészületi munkái során balesetet szenvedtek a Cowboys Stadionban - közölte a Nemzeti Futball Liga (NFL) szóvivője. Michael Signora szerint a munkások akkor sérültek meg, amikor a tetőről leszakadó jégdarabok eltalálták őket. Mint mondta, a hat ember közül ketten súlyos sebesülést szereztek, ám állapotuk stabil.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317,91 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 23.263,12 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 24,56 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett.
Jövő héten két búcsúkoncerttel zárja harminchárom éves pályafutását a Hobo Blues Band. Földes László Hobo ajándéknak tekinti a sikereket és szólóban folytatja.
A lövöldözés miatt pánik tört ki a teret megszállva tartó kormányellenes tüntetők között, de a nyugalom gyorsan visszatért, miután kiderült, senkinek nem esett baja
Az eddigi két jelölt mellett immár egy harmadik befektető is érdeklődik a Malév iránt. Mint a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Fellegi Tamás elmondta, az új érdeklődő is keletről jön. A nemzeti fejlesztési tárca vezetője nem lát veszélyt az ázsiai multik európai bevásárlásaiban. A diverzifikálást e téren is fontos szempontnak nevezve utalt arra, hogy Pekingben és Moszkvában már a pénzügyi…
A közvéleménnyel ellentétben nem Kelet-Európa a legfertőzöttebb az autó lopási térképen. A toplistát Franciaország, valamint Nagy-Britannia vezeti évi 200-200 ezer eltulajdonított gépjárművel. Ennek ellenére Magyarországon is nagy számban tulajdonítanak el gépjárműveket évről évre. Hazánkban tavaly összesen 8740 autót lovasítottak meg a tolvajok. A statisztikák szerint bár kevesebb ez a szám mint…
Költségvetési szempontból semmilyen zavart nem okoz, hogy százkétezren maradnak a magánnyugdíjrendszerben, hiszen a kormány konzervatív módon számolt ezzel a lehetőséggel - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára
Omar Szuleimán egyiptomi alelnök környezete azt fontolgatja, hogy az egyre nagyobb tehertételt jelentő Hoszni Mubarak elnököt gyógykezelésre Németországba küldik, lehetővé téve számára a méltó távozást a hatalomból.
A felzárkózó országok tavaly a globális GDP-ben már majdnem akkora részt hasítottak ki maguknak, mint az eurózóna és az Egyesült Államok együttesen. Robusztus növekedés kezdődött a világgazdaságban a JP Morgan szerint
Márciustól távolmaradás miatt már nem lehet végtelenségig húzni a pereket, mert a vádlottak nélkül is lehet majd ítéletet hozni. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a bíróságok gyakran papírból döntenek majd - írja a Népszabadság.
Nagy valószínűséggel három sztárjátékossal lép pályára az MLS All-Star válogatottja, ugyanis David Beckham, Thierry Henry és Rafael Márquez is játszhat az összecsapáson.
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton azt mondta, ha szükséges a jogszabály módosítása, akkor az akár a parlament tavaszi ülésszakának elején meg is történhet
Belehalt a kormányellenes tüntetések alatt szerzett sérüléseibe egy egyiptomi újságíró. Ő az első tudósító, aki életét veszítette a lassan két hete tartó ellenzéki tüntetések idején. A 36 éves férfi éppen fotókat készített, amikor még január 29-én lőtte le egy orvlövész.
Omar Szuleimán egyiptomi alelnök környezete azt fontolgatja, hogy az egyre nagyobb tehertételt jelentő Hoszni Mubarak elnököt gyógykezelésre Németországba küldik, lehetővé téve számára a méltó távozást a hatalomból - jelentette a The New York Times
A Bernard Madoff-ügy károsultjainak megbízottja, Irving Picard több mint 295 millió dollárt követel a New York Mets baseballcsapat tulajdonosaitól, azzal a váddal, hogy a csalásról nem értesítették...