2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás éve lesz, amikor új alkotmányos alapra helyezzük az országot, 2012 az elrugaszkodás éve lesz, 2013 az emelkedés éve lesz, míg 2014 a gyarapodás éve lesz – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök hétfői évértékelő beszédében.
2 év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott Berta Attila nyugalmazott rendőrtábornok, volt budapesti főkapitány befolyással való üzérkedés miatt jogerősen a Fővárosi Bíróságon
Abban a helyzetben van a magyar gazdaság, a kétharmados többség, a radikálisan átszervezett kormányzat, hogy képesek vagyunk választ adni az emberek kérdéseire. 2010 az összefogás éve volt, 2011 a...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint az ország nagy részén többnyire derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk, azonban északkeleten maradnak borult, párás, ködös tájak is, illetve kedden a délután második felében északon megnövekszik a felhőzet
Az új munkatársak kiválasztásakor egyre több cég dönt úgy, hogy az interjú mellett teszteket is alkalmazn a beválás növelése érdekében. Személyiség és munkaattitűd tesztek kitöltetése már bevett gyakorlat a szellemi munkakörök esetében, a fizikai állomány tesztelése azonban nem jellemző.
Egy afgán tolmács és több amerikai katona vesztette életét hétfőn egy öngyilkos merényletben, amelyet egy vámhivatalnál követtek el Kandahárban - közölte a tartományi rendőrség parancsnoka
A pályázat profi megírása, szerződéskötés, pénzügyi feladatok, szakmai jelentések, monitoring készítése, és rengeteg más feladat tökéletes véghezvitele csak olyan cégnek sikerülhet hibátlanul, amely rendelkezik a kellő szakmai tapasztalattal.
A kormányfő meghívott vendégek előtt most tizenharmadik alkalommal elemezte az előző év eseményeit és az ország helyzetét. Orbán Viktor beszélt a gyarapodás évéről, a régi és új alkotmányról valamint a magyar államadósság és a munka kapcsolatáról.
Tolvajok fűrészelték le a salgótarjáni strand medencéjébe vezető vaslétrákat vasárnap éjszaka. A fűrészelés zajára a környék lakói riasztották a rendőröket, akik három tettest fogtak el.
Egyelőre nem lehet tudni, hová fognak fejlődni az egyiptomi események, de vélhetően egy olyan modell fog győzedelmeskedni, amely Törökországra jellemző, de ebben természetesen lesznek sajátos elemek is – hangsúlyozták a téma szakértői a Magyar Külügyi Intézetben tartott hétfői rendezvényen. A helyzet lassan konszolidálódik, és úgy tűnik, a hatalom megkezdte a tárgyalásokat az ellenzéki csopo...
A kormány 2011-ben megkezdi a Nemzetközi Valutalaptól (IMF) és az Európai Bizottságtól (EB) felvett hitelcsomag visszafizetését - rögzíti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
Budapest – A Corvinus egyetem oktatási dékán-helyettese, Dr. Budai Balázs (32) szakkönyveket ír, és naponta több száz diáknak adja át az alkotmányjogról tudását, a munka után pedig az edzőteremben gyúrja ki magából a nap fáradalmait.
Az olasz, a francia és a svájci rendőrség negyedik napja gőzerővel keres egy 6 éves ikerpárt, de a két kislány lehetséges tartózkodási helyéről továbbra sincs fogalma a nyomozóknak.
Az államadósság leküzdését nevezte meg ismét az első számú célnak Orbán Viktor. A kormányfő hétfő délután elmondott, egyben 13. évértékelő beszédében egyértelműen kifejezte azt is, hogy a kormány ezt...
Bélyegkibocsátással köszöntötte a magyar EU-elnökséget a Magyar Posta. Hüse Marianna szóvivő elmondta, hogy a bélyeg 90 forint névértékű, Kármán Orsolya tervezte, az Európai Unió logója szerepel rajta és minden nagyobb postán el lehet érni hétfőtől.
Meghalt egy motoros a fővárosban a XXII. kerületi Nagytétényi úton, amikor személyautóval ütközött hétfő délután - mondta Csillag Melinda, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek
Hatalmas, közel 7 milliárd dolláros felvásárlást jelentett be ma a Danaher Corp., a cég a laboratóriumi eszközöket gyártó Beckman Coulter nevű vállalatot vásárolja fel részvényenként 83,5 dollárért....
Az FHB index adatai szerint 2010-ben 5,7 százalékkal csökkentek a lakásárak az egy évvel korábbihoz képest, a fogyasztói árindexszel korrigálva a csökkenés 9,2 százalék volt. Az idén 2 százalékos árnövekedés várható - mondta Harmati László, az FHB Bank üzleti vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Legkevesebb hat nap múlva lehet majd biztosan megmondani, hogy maradandó sérülést szenvedett-e a jobb kezén Robert Kubica lengyel Forma–1-es versenyző. A Lotus Renault 26 éves pilótája vasárnap Olaszországban egy raliversenyen autójával egy templom falának csapódott. A baleset után az orvosok 7 órás műtétet hajtottak végre Kubica sérült kezén.
A közterület-felügyelet munkatársai már ellenőrzik a dohányzási tilalom betartását a BKV megállóiban, azonban egyelőre nem büntetik meg a tilalom megszegőit, csak figyelmeztetik őket; a 30 napos türelmi idő lejárta után azonban "élesben" alkalmazzák a büntetéseket
Az előttünk álló héten tovább menetelhetnek a nemzetközi részvénypiacok, ehhez "mindössze" arra van szükség, hogy az eddig megszokott forgatókönyv szerint, tehát a várakozásokat meghaladóan...
Jelentős diszkonttal forognak a Raiffeisen részvényei a régiós bankok papírjaihoz képest, a lengyelországi bevásárlás stratégiailag jó lépés volt, a hitelezés pedig a Raiffeisen piacainak többségén...
Együttműködött a rendőrséggel, egyebek mellett ezért nem került előzetes letartóztatásba az a férfi, aki pénteken, Újpesten halára késelte egy vita után a feleségét. Az ügyészség indítványozta az előzetest, mert szerintük fennállhat a veszélye, hogy elszökik a férfi.
Az FHB index adatai szerint 2010-ben 5,7 százalékkal csökkentek a lakásárak az egy évvel korábbihoz képest, a fogyasztói árindexszel korrigálva a csökkenés 9,2 százalék volt. Az idén 2 százalékos árnövekedés várható - mondta Harmati László, az FHB Bank üzleti vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint "újra meg kell nyitni" a tavaly ősszel a sajtóban lezajlott vitát Surányi György korábbi és Simor András jelenlegi jegybankelnök között, amely a monetáris politika eszközeiről és céljairól szól.
Nem szököm el a tárgyalóteremből sem Thaiföldre, sem Brazíliába. Még akkor sem, ha ártatlanul akár életfogytiglanra is ítélnének – jelentette ki Stadler József, akinek az újabb büntetőpere szerdán kezdődik Kecskeméten.
Február különleges hónap a sorozatrajongóknak: megérkezik a Lost utolsó évada, amely pont helyett inkább kérdőjelet tesz a történet végére, és új belépőként Dexter vérvörösre festi a hazai DVD-piacot
Az uzsorások múlt pénteken ásóval és vasvillával felfegyverkezve rontottak be egy nekik tartozó házaspár lakására, mert azok nem tudták a tőlük kapott kölcsönt időben visszafizetni
A sérült Szalai Ádámnak szóló jókívánság állt a Werder Bremen elleni bajnoki előtt melegítő mainzi labdarúgók mezén. A játékostársak valamennyien Ádám 28-as mezében készültek a mérkőzésre.
A miniszterelnök a Millenárison tartott évértékelő beszédében azt mondta: 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás éve, 2012 az elrugaszkodás éve, 2013 az emelkedés éve , 2014 pedig a gyarapodás éve lesz
Bélyeget adtak ki a magyar EU-elnökség tiszteletére. A Posta szerint így bárhova könnyen eljuthat a hír, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnöke.
Az FHB index adatai szerint 2010-ben 5,7 százalékkal csökkentek a lakásárak az egy évvel korábbihoz képest, a fogyasztói árindexszel korrigálva a csökkenés 9,2 százalék volt
Napok óta az egyiptomi zavargásoktól hangos a világ és a részvénypiacokat sem hagyták hidegen az események. Bár mára az amerikai tőzsdén látott január végi, egynapos korrekciót teljesen ledolgozták...
A céges autóvásárlások mérsékelt növekedését várja a KBC Autolease 2011-re. Az elöregedő autók magasabb fenntartási költségei, de a gazdasági fellendülés első jelei is a céges flották megújítására ösztönözhetik a vállalkozásokat. Továbbra is nagy hangsúlyt helyeznek a vállalkozások a gazdaságos működtetésre, ami a flottakezelési szolgáltatások elterjedését segítheti elő. Ami a finanszírozást…
Az idei Berlinale egyik izgalmas bemutatójának ígérkezik Cyril Tuschi orosz születésű német rendező filmje az egykori Jukosz olajkonszern koholt vádak alapján perbe fogott, majd börtönbe vetett tulajdonosáról, Mihail Hodorkovszkijról.
A fideszes politikus szerint amikor a jog és az igazságosság ütközik, akkor az igazságosság oldalára kell állni. Egyébként pedig be lehetne vezetni egy országos és egy nemzetközi nagycsaládos kártyát is.
A miniszterelnök szerint 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás éve, amikor átszervezik és új alkotmányos alapokra helyezik Magyarországot, 2012 pedig az elrugaszkodás éve lesz, amikor az ország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét