Izraeli régészek mutattak be egy a júdeai hegyek között frissen feltárt templomot, amelynek szokatlanul jó állapotban fennmaradt a mozaik padlózata. A templom alatt egy korábbi zsidó település romjai valamint egy Makkabeus felkelés korában készített alagúthálózat is megtalálható - állítják a régészek.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró szervezet nem végleges hétfői mérlege szerint egy újságírót megöltek, 75-öt bántalmaztak vagy megtámadtak az elmúlt héten Egyiptomban, 73 másikat előállítottak vagy elraboltak, és 25-től elkobozták vagy tönkretették a felszerelését, hét újságíróról pedig egyáltalán nincs hír
Felszólítja a magyar kormányt és a menekültügyben illetékes hivatalt a Magyar Helsinki Bizottság, hogy állítsa le a menedékkérők visszaküldését Görögországba. A jogvédő szervezet hétfői közleménye szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága egy ítéletében már megállapította: az eljárás sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
Ahogy azt megjósoltuk, a két irányító játéka döntötte el, hogy melyik csapathoz kerül a Super Bowl. A Green Bay Packers sztárja, Aaron Rodgers fantasztikus teljesítménnyel rukkolt elő, ami győzelmet ért.
„Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt" – tartotta a régi szlogen. Nevethetünk rajta, de tényszerűen mégis igaz lehet összeállításunk híres futballistáira. Néhányan belehaltak a masszív szittyózásba, néhányan megkergülten viselkedtek, mások pedig összes, futballal szerzett vagyonukat legurították a torkukon. Szerencsére voltak azonban olyanok is, akik önként tették le a poharat. Jöjjön hát a…
Lehet, hogy már ma hazajönnek azok a magyar túrázók, akiket tegnap délután sodort el a lavina a Magas Tátrában. A túra vezetője életét vesztette, ketten súlyosan, egy ember könnyebben sérült meg. A Lomnici csúcs alatt történt a baleset. A Magas Tátrában jelenleg is kettes fokozatú lavinaveszély van.
A román kormány ez év tavaszán dönt a fűtéstámogatás megszüntetéséről, miután a fűtésrendszer fejlesztési stratégiáját véglegesítik – válaszolta Emil Boc kormányfő pénteken arra a kérdésre, hogy betartja-e a kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodásban vállalt kötelezettségét.
Emelkedéssel indultak a hétfői napon az amerikai részvénypiacok is. A piaci hangulatot vállalati egyesülések, felvásárlások, valamint negyedéves eredmények javították.
Meghalt az a motoros, aki motorjával egy kocsinak ütközött hétfőn kora délután, a XXII. kerületi Nagytétényi úton. A Független Hírügynökség úgy tudja, a motoros egyenesen haladt, mikor egy autó elé kanyarodott. A motoros az ütközés után körülbelül 40 métert repült, a mentők megpróbálták újraéleszteni a helyszínen, de nem jártak sikerrel.
Robert Kubica tisztában van azzal, hogy mi történt, és ébredésekor azonnal navigátora állapota felől érdeklődött, aki szerencsésen megúszta a vasárnapi ralibalesetet.
Az NHL mai játéknapján megrendezett Washington Capitals – Pittsburgh Penguins mérkőzésen az ellenfél játékosának a lövése a hazai Mike Green fejét találta el.
Charlie Sheen legutóbbi drogos-kórházas incidense kapcsán beszélt Whoopi Goldberg arról az időszakáról, amikor keményen drogozott. A színésznő állítása szerint nem egyszer összecsinálta magát az ágyban.
Még a héten tervezetet készítenek és juttatnak el Brüsszelbe a magyar hatóságok a médiatörvény esetleges módosítási lehetőségeiről - ebben állapodtak meg a kormányt képviselő szakértők az Európai Bizottság szakértőivel hétfőn Brüsszelben Jonathan Todd bizottsági szóvivő közlése szerint.
Egy afgán tolmács és több amerikai katona vesztette életét hétfőn egy öngyilkos merényletben, amelyet egy vámhivatalnál követtek el Kandahárban - közölte a tartományi rendőrség parancsnoka
Hamarosan végéhez ér a felsőoktatási felvételi jelentkezés, a határidő az előző évekhez hasonlóan február 15-e, ezután már csak egyszeri sorrendmódosításra nyílik lehetőség. A tapasztalatok szerint minden évben sokan vannak, akik az utolsó pillanatra hagyják a jelentkezést, pedig nem érdemes a végsőkig kivárni, hiszen a kapkodás miatt nőhet a jelentkezési lap hibás kitöltésének esélye. Ez azonban…
Levélben fordult Rogán Antalhoz a Magyar Szélenergia Társaság (MSZET) Lázár János korábbi, a kapcsolt és megújuló energiák átvételi árát érintő tőrvénymódosító javaslata miatt. A szervezet arra kéri...
Selmeczi Gabriella (Fidesz) képviselői önálló indítvány formájában hétfőn benyújtotta a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely lehetőséget teremt arra, hogy a kormányzati ellenőrzési szerv ellenőrizhesse az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő pénztártagok portfólióját képező eszközöket, és azok átadását az államnak
Vasvillával, ásóval felszerelkezve támadott meg egy családot két uzsorás Nyírbátorban. A két támadót a rendőrök elfogták. A kihallgatások során az adósok egyik rokona rátámadt a gyanúsítottak hozzátartozóira, s lefejelt egy rendőrt, aki ettől súlyosan megsérült.
A Lombard Pápa 22 éves védője amellett, hogy csapattársai mielöbbi felépülésében is bízik, maga is több lehetőséget szeretne kapni a tavaszi szezonban.
Nehezményezi az MSZP elnöke, hogy Gyurcsány Ferenc nem egyeztetett a szocialista párttal arról, hogy februárban évértékelőt tart. Mesterházy Attila a köztévé reggeli műsorában elmondta: nyilvános értékelőjével a volt miniszterelnök sajátságos helyzetet teremet.
A 2010-es mélypont után, 2011-ben lassú növekedés fog kezdődni a lakáspiacon, ami természetesen nem minden részpiacra igaz. A piacra hatni fog az új adórendszer és a Széchenyi Terv otthonteremtési stratégiája is.
Együttműködött a rendőrséggel, egyebek mellett ezért nem került előzetes letartóztatásba az a férfi, aki pénteken, Újpesten halára késelte egy vita után a feleségét. Az ügyészség indítványozta az előzetest, mert szerintük fennállhat a veszélye, hogy elszökik a férfi. A bíróság ezzel egyet is értett, de egyéb körülmények miatt mégis csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el ellene. A bíróság…
Ásóval és vasvillával rontott rá két uzsorás a nekik tartozó házaspárra Nyírbátorban. A házaspár nem tudott időben fizetetni, ezért életverszélyesen megfenyegették őket. A két férfit előállították, önbíráskodás és magánlaksértés miatt indult eljárás ellenük.
A Megyei Jogú városok szövetségének fideszes elnöke sem ért egyet azzal, hogy az Állami Számvevőszék vagy egy miniszter dönthessen az önkormányzatok hitelfelvételéről. Korábban a belügyminisztérium államtitkára beszélt ilyen elképzelésről.
Két hétvégén, február 19-20-án, majd február 26-27-én karbantartási munkákat végeznek a Gödöllői HÉV vonalán Kerepes és Gödöllő állomások között. A fenti hétvégéken az eredetileg az Örs vezér tere és Gödöllő között közlekedő vonatok csak az Örs vezér tere és Kerepes állomások között járnak.
Tartja árfolyamát a 270-es euró jegyzés alatt a forint: az eurót délután négy órakor 269,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 269,10 forinttal
Gyakorlatilag tönkretette szomszédai életét az a népes család, amely egy 1,2 millió fontot (385 millió forint) érő luxusingatlanba költözött be London északi részén. A félkész házat a helyi önkormányzattól kapták, szükséglakásként....
Meghalt az a motoros, aki motorjával egy kocsinak ütközött hétfőn kora délután, a XXII. kerületi Nagytétényi úton. A Független Hírügynökség úgy tudja, a motoros egyenesen haladt, amikor egy autó elé kanyarodott. A motoros az ütközés után körülbelül 40 métert repült, a mentők megpróbálták újraéleszteni a helyszínen, de nem jártak sikerrel.
Még a héten tervezetet készítenek és juttatnak el Brüsszelbe a magyar hatóságok a médiatörvény esetleges módosítási lehetőségeiről - ebben állapodtak meg a kormányt képviselő szakértők az Európai Bizottság szakértőivel hétfőn Brüsszelben Jonathan Todd bizottsági szóvivő közlése szerint
Az egyiptomi kormányzat hétfőn 15 százalékos béremelést, és ugyanilyen mértékű nyugdíjemelést jelentett be áprilistól. Samir Radvan pénzügyminiszter azt mondta, hogy mintegy 6,5 milliárd egyiptomi ...