Különleges jégcsapok nőttek a salgótarjáni bányamúzeum jártaiban – adta hírül a Nógrád Megyei Hírlap. A felszínhez közeli járatokban a beszivárgó víz a cseppkövekhez hasonló természeti képződményeket hozott létre.
Megváltoztatta a fia által okozott baleset helyszínét egy hódmezővásárhelyi férfi, a rendőrség bűnpártolás miatt javasol vádemelést vele szemben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t
Vételi ajánlatot tett a spanyol Banco Santander a lengyel Bank Zachodni WBK (BZ WBK) közkézen forgó részvényhányadára, a pénteki záróárfolyamhoz képest 4,56 százalékos felárral, s ezzel megszerezheti a bank újabb 30 százalékát.
Miután szeptemberben eldőlt, hogy a spanyol Banco Santander veszi meg a bajba került ír Allied Irish Banks (AIB) lengyel érdekeltségének 70%-át, most azt is bejelentették, a Santander ajánlatot tett...
A végleges adatok szerint két hét alatt csaknem 40 ezer érvényes és mintegy kétezer, határidőn túl feladott magánnyugdíjpénztári tagsággal kapcsolatos jogfenntartó nyilatkozat érkezett a vegyipari szakszervezethez
A mexikói üdülőhely, Cancún közelében lévő sziget, Cozumel partjainál egy lengyel nő holttestét találták meg a tengerben - közölték vasárnap a helyi hatóságok. A bejelentés szerint az áldozat az egyik kirándulóhajón dolgozott.
Fél tizenegykor megnyitották Szil és Szilsárkány között a korábban baleset miatt lezárt 86-os utat - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t
A 4 Tender Hungary pályázatíró és tanácsadó cég szerint az Új Széchenyi Terv keretében megjelenő pályázatok elbírálása és megvalósításakor több ellenőrzés várható, a pályázóknak új ellenőrzési típusokkal, megoldásokkal is meg kell barátkozniuk.
Megtisztították a vörösiszappal elöntött külterületek felét, a hétvégén a lerakókba csaknem 11 ezer köbméter szennyezett földet szállítottak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Hivatali befolyással üzérkedésért két év börtönt kapott, három év próbaidőre felfüggesztve Berta Attila nyugalmazott rendőrtábornok, volt budapesti főkapitány hétfőn, első fokon a Fővárosi Bíróságon.
A tetoválásnál a motívumok kiválasztása a divat mellett a megrendelő személyiségétől is függ. A kérdés az, hogy ki miért akarja haláláig testén viselni a repülő Pókembert, az „Ölni jó!” feliratot, vagy éppen a fehér lován feszítő Árpád vezért.
Az ágyban is edzette 16 éves diákjait Ohio állam egyik iskolájában a tornatanárnő, aki az iskola futballcsapatából öt kiskorút rontott meg. Stacy Schuler három hónapon keresztül, 16 edzés erejéig foglalkozott behatóan tanítványai fizikai állapotával. A légyottokra a tornaterem öltözőjében került sor naponta - írja a Manna.ro.
Hollandia befagyasztotta diplomáciai kapcsolatait Iránnal, miután a múlt hónapban kábítószer-csempészés vádjával felakasztották a kettős állampolgárságú Zahra Bahramit
Közel negyvenezer magán-nyugdíjpénztári tag lépett vissza az állami rendszerbe, a vegyipari szakszervezet elnöke szerint kényszerből, mivel tartanak a törvény következményeitől és félnek a munkahelyi elbocsátásoktól, megtakarítások elvesztésétől.
Valóban nyerhetünk-e azzal, ha szakítunk az önéletrajzírás hagyományos módszereivel, és figyelemfelkeltő, kreatív ötletekkel próbálunk versenybe szállni a megcélzott állásért? A gerilla önéletrajz, amely lehet extrém önmarketing, vagy csak tudatosan felépített, újító szellemű "pályázati anyag", megváltoztathatja felvételi esélyeinket. A gerilla elvek hatékonyságáról kérdeztük a szakértőket.
A cafeteria keretében nyújtható juttatásokat eddig a munkáltatóknak külön kellett kezelniük, és a felhasználók számára sem volt egyszerű a használatuk. Ezen a helyzeten változtat a forradalmian új Multi-Pay rendszer. Ezentúl elég egyetlen kártyát zsebre vágni ahhoz, hogy a cafeteria minden eleme rendelkezésre álljon.
Hozzávalók: 80 dkg tengeri halfilé 8-10 szem feketebors babérlevél fél kicsi fej vöröshagyma fél citrom leve só A mártáshoz: 3 dl főzőtejszín 1,5 evőkanál étkezési keményítő 3 dl száraz pezsgő fél citrom leve őrölt fehérbors só
Átvenné a bábolnai és a banai járóbeteg-ellátást a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház - olvasható abban az előterjesztésben, amelyet jövő pénteki ülésén tárgyal a megyei önkormányzat.
Megkezdődött hétfőn Londonban Julian Assange-nak, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tízezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítójának várhatóan többnapos kiadatási meghallgatása.
Segíts magadon, az Isten is megsegít – így fogalmazható meg Tápszentmiklós önkormányzatának filozófiája. A falu nem panaszkodik, nem vár a csodára, hanem tesz azért, hogy az ott élőknek a lehető legjobb legyen. Saját ötletekkel.
Megtisztították a vörösiszappal elöntött külterületek felét, a hétvégén a lerakókba csaknem 11 ezer köbméter szennyezett földet szállítottak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Ma délután 15 órakor tartja szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor. Az előzetes tájékoztatás szerint a miniszterelnök az ország előtt álló kihívásokról és veszélyekről is beszél majd. Az...
Szombat reggel az izraeli Netanyában leégett a helyi IKEA-áruház. A svéd lakberendezési cég épülete a lángok martalékává vált, de a hírek szerint személyi sérülés nem történt....
Kínos hibát vétett az amerikai himnuszban Christina Aguilera a profi amerikaifutball-liga vasárnapi döntőjét, a Super Bowlt megelőző fellépésekor. A Grammy-díjas énekesnőnek nem jutott eszébe az egyik sor, ezért megismételt egy korábbit, de azt sem teljesen pontosan: az egyik szót elhibázta. Az eset azonnali kritika-hullámot indított el a közösségi portálokon.
Habár még három hetet kell várnunk a Genfi Autószalon startjáig, a Toyota máris több érdekességet jelentett be, amelyeket Svájcban majd alaposan szemügyre vehetünk. Érkezik a gyártás küszöbén álló FT-86 sportautó, valamint hibrid fronton a Yarid HSD és a méretes belső térrel illetve hét üléssel kecsegtető Prius+.
Hat személyautó ütközött össze hétfő reggel a 4-es főút 299-es kilométerénél, Berkesz határában. A balesetben többen könnyebben megsérültek – értesült a HavariaPress.
Az alacsony infláció, illetve az árstabilitás "a magyar társadalomban nem tudott értékként meghonosodni - főként mert ezt a kormányok sem tekintik annak" - fejtette ki hat évi monetáris tanácsi...
A hosszú ideje húzódó vitákat követően az iraki vezetés elismeri azokat a termelés megosztási szerződéseket, melyeket a kurdisztáni régió külföldi olajtársaságokkal kötött - mondta az AFP...
Hozzávalók 2 személyre: 12 dkg liszt 1 tojás (közepes vagy nagyobb méretű) 1 dl tej 1 kávéskanál sütőpor 1 jó nagy alma 2 csapott evőkanál cukor csipetnyi só vaj a sütéshez
Mit tehet a munkavállaló, ha olyan munkakörülményeket teremt munkaadója, amely esetben szükséges lenne egy tanfolyam elvégzése, azt azonban nem támogatja a cég? S mi történhet, ha az alkalmazott nem tudja elvégezni a tanfolyamot? Olvasónk kérdésére az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
Újabb botrányról beszél a Cseppkő utcai intézetben tavaly novemberben meghalt 3 éves kisfiú apja. Dominikot egy szekrény nyomta agyon, a testvérét – az apa szerint – szexuálisan zaklatták.