2011. február 7. hétfő

febr. 7
11:35
Óriási bulira készülnek Mohácson (hirado.hu)
Minden eddiginél több programmal várják az érdeklődőket a március 2-án kezdődő mohácsi busójáráson
febr. 7
11:36
Bitang jó negyedévről számolt be a UPS (ProfitLine)
A UPS (NYSE:UPS) bejelentette, hogy 2010 negyedik negyedévében 1,08 dolláros korrigált higított részvényenkénti nyereséget ért el, 44 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakának teljesítményét. A teljes bevétel 8,4 százalékkal emelkedett, mely 40 százalékos növekedést generálva 1,8 milliárd dollárra emelte a korrigált üzemi nyereséget.
febr. 7
11:38
Válság előtti szintre emelkedett a német DAX-30 index (ProfitLine)
A gazdasági világválság előtti szintre erősödött a hétfői kereskedésben a vezető frankfurti részvényeket tartalmazó DAX-30 index, délelőtt 0,98 százalékos erősödéssel 7286,60 ponton állt a mutató.
febr. 7
11:39
Devecserben már csaknem a felét megtisztították a vörösiszappal szennyezett külterületeknek (Infostart)
Devecserben már csaknem a felét megtisztították a vörösiszappal szennyezett külterületeknek - jelentette be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tájékoztatás szerint a hétvégén 11 ezer köbméter szennyezett földet vittek a lerakókba. A tavaly októberi katasztrófában 10 négyzetkilométernyi termőföldet öntött el a vörösiszap, a mentesítés november végén kezdődött meg.
febr. 7
11:39
Megkezdődött Londonban Assange kiadatási eljárása (Infostart)
Megkezdődött hétfőn Londonban Julian Assange-nak, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tízezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítójának várhatóan többnapos kiadatási meghallgatása.
febr. 7
11:39
A Célpont feltárta, mégis folytatódott a mutyi (HírTV)
Ismét megsemmisítette a Zala megyei Bödeházán a polgármester-választás eredményét a helyi választási bizottság - újra azért, mert nagy számban szavaztak azok, akik valójában nem is élnek a településen.
febr. 7
11:39
Christina Aguilera kínos bakija az amerikai Super Bowlon (Gondola)
Kínos hibát vétett az amerikai himnuszban Christina Aguilera a profi amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi döntőjét, a Super Bowlt megelőző fellépésekor
febr. 7
11:39
Neményi: példátlan politikai támadások érték az MNB-t (2.) (Portfolio)
Az alacsony infláció, illetve az árstabilitás "a magyar társadalomban nem tudott értékként meghonosodni - főként mert ezt a kormányok sem tekintik annak" - fejtette ki hat évi monetáris tanácsi...
febr. 7
11:39
Hatalmas erdőtüzek pusztítanak Ausztráliában (ATV)
Tűzoltók igyekeznek megfékezni a Perth környékén kirobban lángokat, azonban a tűzoltást nehezíti az erős szél – tájékoztatott hétfőn az ausztrál katasztrófavédelmi hivatal.
febr. 7
11:39
198 millió forintot ér Polamalu haja (Sport365)
Hihetetlen összegre, átszámítva 198 millió forintra biztosították Troy Polamalunak, a Pittsburgh Steelers amerikai-futballistájának haját.
febr. 7
11:41
Húsz egyedül élő idős ember kapott segélyhívó berendezést Baktalórántházán (Infostart)
Húsz egyedül élő idős ember kapott segélyhívó berendezést Baktalórántházán.
febr. 7
11:41
Robbanás Diósdon (HírTV)
Robbanás rázott meg egy házat hétfő délelőtt Diósdon. A tűzoltók jelenleg is a helyszínen vannak, és már értesítették a gázművek embereit is.
febr. 7
11:41
Két körözött férfit is elfogtak a hétvégén Budapesten (Gondola)
Két körözött személyt is elfogott Budapesten a rendőrség, egyikük ellen nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van
febr. 7
11:41
Eladta a Forrás az Erkel Hotel Gyógyszálló Kft-t (Portfolio)
A Forrás értékesítette Erkel Hotel Gyógyszálló Kft. 100%-os tulajdoni részesedését. A tulajdonváltozás tényét az illetékes Cégbíróság a cégjegyzékbe bejegyezte. A szűkszavú közleményből nem...
febr. 7
11:42
Már nem csak vízió az egységes uniós adórendszer? (Privátbankár)
A határokon átnyúló tevékenységek adózási anomáliáit küszöbölhetik ki az Európai Bizottság közös uniós adópolitikára vonatkozó tervei
febr. 7
11:43
Megkezdődött Londonban Assange kiadatási eljárása (Gondola)
Megkezdődött hétfőn Londonban Julian Assange-nak, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tízezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítójának várhatóan többnapos kiadatási meghallgatása
febr. 7
11:44
Az év ütése - fordulásból visszakézből - videó (Agroinform)
Az Ausztrál Open árnyékában az év egyik legszebb ütését produkálta egy szlovák páros játékos.
febr. 7
11:45
Sok lakóház leégett az ausztráliai Perthben (Gondola)
Mintegy hatvan ház leégett az Ausztrália nyugati partján található Perth külvárosában, miközben az országban továbbra is szélsőséges időjárási viszonyok uralkodnak - közölte hétfőn az ausztrál tűz- és katasztrófavédelmi szolgálat (FESA)
febr. 7
11:48
Gázrobbanás egy diósdi házban (Alternatív Energia)
Robbanás rázott meg egy házat hétfő délelőtt Diósdon.
febr. 7
11:51
Kínos! Christina Aguilera eltévesztette a himnuszt (Blikk)
Kínos hibát vétett az amerikai himnuszban Christina Aguilera a profi amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi döntőjét, a Super Bowlt megelőző fellépésekor.
febr. 7
11:51
Botrányos perek: sztárok harcolnak a gyerekeikért (Blikk)
A sztárszerelmek is egyszer véget érnek és ekkor kezdődik az igazi küzdelem. Lássuk, kik azok, akik vérre menő csatát vívtak gyerekeik felügyeleti jogáért.
febr. 7
11:51
Tűzvész Ausztráliában - Leégett egy híd és 60 lakóház megsemmisült (hirado.hu)
Amíg Ausztrália keleti partjait az árvíz sújtja, addig a nyugati parton a lángokkal küzdenek a tűzoltók
febr. 7
11:53
Hároméves csúcson a frankfurti tőzsdeindex (hirado.hu)
A DAX-30 index, délelőtt 0,98 százalékos erősödéssel 7286,60 ponton állt, legutóbb 2008. január 21-én volt ilyen magas
febr. 7
11:54
A Fehérvár legyőzte a Grazot (Agroinform)
Nagy csatában, 3-2-re verte vasárnap a Fehérvár a vendég Graz együttesét az osztrák jégkorongligában.
febr. 7
11:57
Robert Kubica sorsa egy hét múlva dőlhet el (Infostart)
Valószínűleg megmarad Robert Kubica jobb karja, de egy évbe is beletelhet, amíg teljes értékűen használni tudja - közölte a Formula-1-es Renault-pilóta műtétjét vezető sebész a hétórás operáció után. Az olaszországi Ronde di Andora ralin súlyos balesetet szenvedett lengyelt már fölébresztették a mesterséges kómából. Állapota a hírek szerint kritikus, de stabil. Magánál van, tudja, mi történt vele,…
febr. 7
11:57
Jó hír a devizahiteleseknek (HírTV)
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz. A bankközi devizapiacon 268 forintot adtak a délelőtt folyamán egy euróért, 206 forinton állt a svájci frank, de járt már 206 alatt is.
febr. 7
11:57
Irán új műholdakat gyártott (Gondola)
Irán saját állítása szerint négy új műholdat gyártott, s az űreszközöket Mahmúd Ahmadinezsád elnök adta át hétfőn egy ünnepség keretében
febr. 7
11:57
Lakóházak égtek le az ausztráliai Perthben (Blikk)
febr. 7
11:57
Intenzív kereslet a rövid DKJ-aukción (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ ma 6 hetes hátralévő futamidejű diszkontkincstárjegy aukciót tartott, amelyen bő kétszeres kereslet, összesen 122,2 milliárd forintos vételi igény jelentkezett, amely...
febr. 7
11:57
Váratlan halál: hotelszobájában találtak rá a világhírű zenészre (ATV)
58 éves volt, éppen Spanyolországban nyaralt.
febr. 7
11:57
Márciusban megkezdődik A hobbit forgatása (Metropol)
Márciusban megkezdődik A hobbit című kétrészes fantáziafilm forgatása Új-Zélandon - jelentette be Peter Jackson, a film rendezője.
febr. 7
11:59
Este tíz után is a házi feladatot végzik (HírTV)
A megterhelő iskolai házi feladatok és a nem megfelelő időbeosztás miatt nem alszanak eleget az általános és középiskolás gyerekek Kínában.
febr. 7
11:59
A pikkelysömör és a túlsúly kapcsolata (Gondola)
Egy nemrégiben megjelent tanulmányban a pikkelysömör és a metabolikus szindróma elemeinek összefüggéseit vizsgálták.
febr. 7
11:59
Szenved a cseh kiskereskedelem (Portfolio)
A várt növekedéssel ellentétben visszaesést produkált decemberben a cseh kiskereskedelem volumene. Szezonálisan kiigazítva 2,1 százalékkal esett vissza novemberhez képest, 1,3 százalékkal pedig az...
febr. 7
12:00
Már a fiatalok is gondolnak a nyugdíjra (Privátbankár)
Egyre jelentősebb szerepet játszik a tudatos pénzügyi gazdálkodás, valamint az öngondoskodás a fiatal generáció tagjainak körében. A fiatalokat ma már nem csak az utazás, autók vagy a lakás megvásárlása érdekli, a válság hatására hajlamosabbak a nyugdíjas évekre is gondolni
febr. 7
12:01
Védőoltást kapnak a fővárosi hajléktalanok (HírTV)
Idén is beoltják a budapesti hajléktalanokat hepatitis, tüdőgyulladás és influenza ellen. A védőoltást önkéntes alapon kérhették a fedél nélkül élők, és mintegy hatszázan éltek a lehetőséggel. A szokatlanul hideg téli időszakban egyébként a tavalyihoz képest 16 százalékkal ugrott meg a betegforgalom azokban a központokban, ahol a hajléktalanok orvosi ellátást kaphatnak.
febr. 7
12:04
Ronaldo duplázott, a Real Madrid simán nyert - videó (Agroinform)
A Real Madrid 4–1-re legyőzte a Real Sociedadot a La Liga vasárnapi játéknapján. Cristiano Ronaldo duplázott, valamint Kaká és Emmanuel Adebayor is betalált a vendégek kapujába.
febr. 7
12:09
Olimpiára készül a szépségkirálynő (BorsOnline)
Ritka, hogy egy valódi szépségkirálynő a sportban is a legjobbak közé tartozik. A britek magasugróbajnoka, Stephanie Pywell elmondhatja ezt magáról: gőzerővel készül a londoni olimpiára.
febr. 7
12:09
50 ház lehet életveszélyes a belvíz miatt Újfehértón (hirado.hu)
A tavaszias idő miatt a keleti országrészben megindult az olvadás - Szabolcs-Szatmár-Beregben jelenleg 80 ezer, Hajdú-Biharban 155 ezer, míg Békésben 43 ezer hektáron áll víz
febr. 7
12:09
Három és fél éves csúcson a befektetői bizalom az euróövezetben (ProfitLine)
Az euróövezetben jóval a gazdasági világválság előtti szintre, három és fél éves csúcsra emelkedett a befektetői bizalmat mérő Sentix index a hétfőn megjelent adatok szerint.
febr. 7
12:11
Szennyezőanyagok veszélyeztetik Mexikó egyik partszakaszát (hirado.hu)
A szakember szerint a monitoring rendszer felállítása mellett megelőző intézkedésekre is szükség van
febr. 7
12:12
Grosics: Ma is megállnánk a helyünket, de a morális válság veszélyt jelentene (Sport365)
Grosics Gyula szerint az Aranycsapat szakmailag, tudása és játékosainak tehetsége alapján ma is topcsapat lenne, viszont a jelenkori futball morális válsága veszélyeztetné.
febr. 7
12:13
Hamis gyermekjátékokat foglaltak le a vámosok (hirado.hu)
A Nagylaknál talált játékok értéke több mint egymillió forint
febr. 7
12:14
A világ legnagyobb fedett stadionja az idei Super Bowl helyszíne (Agroinform)
A Dallas Cowboys stadionjában 110 ezer néző a világ legnagyobb kivetítőjén is követheti az eseményeket. Lélegzetelállító képek.
febr. 7
12:15
Mesterséges kómában Kubica (Blikk)
Forma-1-es versenyző jobb karja jól reagált a vizsgálatokra. A pilóta állapota azonban továbbra is súlyos.
febr. 7
12:15
Szörnyűség történt a kerékpárossal (HírTV)
A helyszínen életét vesztette az a kerékpáros, akit egy nyergesvontató gázolt el a 21-es főúton, Pásztó határában hétfő reggel – értesült a HavariaPress.
febr. 7
12:15
Lebukott az ötmilliós cigarettaszállítmánnyal (Blikk)
febr. 7
12:15
Az újszülött súlya összefügg az anyai életkorral (Metropol)
Az idősebb anyáknak nagyobb valószínűséggel születik nagy súlyú gyermeke, míg a kisebb súlyú újszülöttek gyakoribbak a fiatal anyukák körében.
febr. 7
12:15
Ő nyerte a Netrisk 10 millió forintos fődíját - videó (Pénzcentrum)
A Netrisk 2005 óta nagyértékű nyereménnyel jutalmazza a legszerencsésebb ügyfeleit. A nyereményjátékban való részvétel feltétele minden évben pusztán egy regisztráció a nyeremenyjatek.netrisk.hu oldalon....
febr. 7
12:17
14,5 százalékkal emelkedett a válások száma (HírTV)
Csaknem kétmillió házasság ért véget válással az elmúlt évben Kínában - közölte hétfőn a pekingi polgárügyi minisztérium, arra figyelmeztetve, hogy a válások számának növekedése folyamatos az elmúlt években. Szakértők szerint a házasságok szétesésének egyik fontos oka lehet, hogy a világ legnépesebb országában a férfiak és a nők is egyre jobban keresnek, ami miatt egyre inkább megengedhetik…

Keresés