2011. március 11. péntek

márc. 11
12:15
VOLT: jön a Dub FX és a Sum 41 is (Metropol)
A már korábban bejelentett nevek mellett a My Chemical Romance, a Sum 41, a The Ting Tings, a Monster Magnet, valamint Dub FX is fellép az idei, 19. VOLT fesztiválon Sopronban - tájékoztattak a szervezők pénteken.
márc. 11
12:15
Sérült Friderikusz jóhírneve (ATV)
Elégtétel.
márc. 11
12:15
Jó hír a sportrajongóknak: a Volkswagen is belekóstol a WRC-be (Auto Pult)
Végre éledezik a rali világbajnokság mezőnye és a válság generálta lassú halál immáron látványos virágzássá alakulhat át. A gyártók kivonulása óta ugyanis üde színfoltként már a MINI és a Ford is bejelentették indulásukat, ezúttal pedig a Volkswagen határozta el magát a WRC részvételre.
márc. 11
12:16
Sószobát adnak át a devecseri óvodában (Alternatív Energia)
A 2.5 milliós értékű beruházás az ország Öko Mikulásai segítségével meghirdetett adománygyűjtéssel valósult meg. A vörösiszap katasztrófa következtében Devecserben a levegő szállópor tartalma több helyen a mai napig meghaladja az egészségügyi határértéket. A sószoba a tiszta levegőt biztosítja a gyerekeknek.
márc. 11
12:21
Tavaszi zöld mártás (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 nagy csokor petrezselyemzöld 1 kis maréknyi bazsalikomlevél 1 nagy maréknyi zsenge spenótlevél 1 nagy maréknyi zsenge sóska 1 kis csokor snidling 1 teáskanálnyi turbolya (mélyhűtött) 1 ágacska rozmaring levelei 1 dl 12%-os tejföl 1 dl natúr joghurt 2 teáskanál jó minőségű mustár 1/2 citrom leve só, bors – ízlés szerint
márc. 11
12:21
Kiss Pál Tamásból F1-es pilótát akar faragni Talmácsi volt menedzsere (Sport365)
Stefano Favarót Talmácsi Gábor menedzsereként ismerte meg az ország. A motoros világbajnokkal már nem dolgozik együtt az olasz menedzser, viszont szárnyai alá vette Kiss Pál Tamást, aki a Forma 1-be szeretne bejutni.
márc. 11
12:23
Nyuszifészek saláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 nagyobb friss sárgarépa (kb. 30-35 dkg) 2 közepes cukkini (kb. 40 dkg) 10 dkg kéksajt 1,5 dl natúr joghurt 1 teáskanál tejföl frissen őrölt bors só citromlé
márc. 11
12:23
A szurkolók aggódnak a Galaxy formája miatt (Sport365)
A Los Angeles Galaxy szurkolói nagyon várják már március 20-át, ugyanis a kaliforniai csapat ekkor játssza első hazai mérkőzést a 2011-es szezonban. A nagy várakozás ellenére a szurkolók nem bíznak az alakulatban.
márc. 11
12:24
Elemzők: Gazdasági fellendülésről még korai beszélni (ProfitLine)
A magyar gazdasági növekedés továbbra is "egy lábra", a feldolgozóipari exportra támaszkodik, és a fellendülésnek még nem nevezhető, visszafogott tavalyi bővülési ütem az MTI által megkérdezett elemzők szerint csak lassan gyorsul majd.
márc. 11
12:25
Lilahagymás tojássaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 4-5 tojás 1 pohár tejföl kevés majonéz só bors lilahagyma
márc. 11
12:26
Rekorderedmények a frankfurti repülőtéren (ProfitLine)
Rekord eredménnyel zárta a tavalyi évet a frankfurti repülőteret üzemeltető társaság, a Fraport, miután a személy és teherforgalom is növekedett.
márc. 11
12:27
A fejlődő országok ideje jön, Magyarország a veszélyzónában (Privátbankár)
Nemcsak azért vagyunk veszélyzónában, mert 80 százalékos az eladósodottságunk, hanem azért is mert a nemzetközi hitelminősítők a befektetésre ajánlott kategória legalsó sávjába sorolták az országot
márc. 11
12:27
Hangyaboly süti (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 25 dkg porcukor 25 dkg margarin fél dl rum 1 csomag tortadara 25 dkg liszt 1 csomag sütőpor
márc. 11
12:27
Japán földrengés - újabb megrázó képek és videók (hirado.hu)
Japánban már legkevesebb 32 halálos áldozata van a reggeli 8,9-es erősségű földrengésnek és az azt követő szökőárnak. Az északkelti partvidéket 10 méteres hullámokkal elérő szökőár hatalmas pusztítást okozott. A cunamiriadót ismét kiterjesztették. A korábbi riasztás Ausztráliát, a Fülöp-szigeteket, Oroszországot, Pápua-Új-Guineát, a Hawaii-szigeteket, valamint Dél-Amerikát érintette, de a…
márc. 11
12:28
Moszkvában él a legtöbb dollármilliárdos (ProfitLine)
Moszkva maga mögé utasította New York-ot is a városban élő dollármilliárdosok számát tekintve. Az orosz fővárosban 78, New York-ban 58 gazdag él, s a moszkvai milliárdosok összes vagyona együttesen 375 milliárd dollár, ami az összes orosz milliárdos vagyonának 87, és az európai gazdagokénak 29 százalékát teszi ki a Forbes Magazin csütörtökön közzétett idei listája szerint, amelynek orosz…
márc. 11
12:29
Kakaós kevert süti (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 tojás 5 dkg vaj 2,5 dl tej 25 dkg cukor 4 dkg kakaó 25 dkg liszt 1 csomag sütőpor
márc. 11
12:29
82-szer tetováltatta magára Julia Roberts-et - Fotó (hirado.hu)
A fanatikus rajongó testét tetőtől talpig a hollywoodi színésznő arca borítja.
márc. 11
12:30
Ismét nem születtek érdemi döntések a Malév közgyűlésén (ProfitLine)
Érdemi döntés nélkül ért véget ismét a Malév Zrt. folytatólagos rendkívüli közgyűlése pénteken, a vagyonkezelő javaslata alapján a közgyűlés a Malév Zrt. 2011. évi üzleti tervének soron kívüli átdolgozását kérte a bizonytalan makrogazdasági kilátások és piaci környezet miatt - áll a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) pénteki közleményében.
márc. 11
12:30
Nem kerülhet antibiotikumos méz a polcokra (HírTV)
A Vidékfejlesztési Minisztérium nem engedi, hogy antibiotikumos méz kerüljön a polcokra – reagált Kardeván Endre, a tárca biztonságért felelős államtitkára arra a levélre, amelyben a mézben található szennyeződések határértékének felemelését kérték a magyar méhészek.
márc. 11
12:30
Kenyeres Bálint játékfilmterve Cannes-ban (Spa Trend Online)
Meghívták Kenyeres Bálint Hier (Tegnap) című játékfilmtervét Cannes-ba a filmfesztivál hivatalos programjaként megrendezendő Atelier elnevezésű rangos filmterv-fejlesztő szakmai fórum szervezői- tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Magyar Filmunió.
márc. 11
12:30
Elhunyt Ranschburg Jenő (WebBeteg)
75 esztendős korában csütörtökön elhunyt Ranschburg Jenő pszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa.
márc. 11
12:32
OKSZ: meg kell különböztetni a magyar alapanyagokból készült élelmiszereket (ProfitLine)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) egyetért a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kezdeményezésével, amely egységessé és egyértelművé tenné a magyar eredetű élelmiszerek önkéntes minősítésének feltételeit, továbbá támogatja azt az elvet is, hogy meg kell különböztetni a döntő részben magyar mezőgazdaságból származó élelmiszert a határon túlról behozott alapanyagból készített termékektől -…
márc. 11
12:32
Megszűnt a készültség (HírTV)
Csaknem száznapos belvízi védekezés után pénteken megszünteti a készültséget a fővárosi régióban a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KDV-Kövizig) - közölte a szervezet védelemvezetője.
márc. 11
12:32
Hogyan kezelhető a mindennapi stressz? (WebBeteg)
A stressz különböző ingerek hatására az emberi szervezetben bekövetkező válaszreakció. A stressz-betegséget napjaink népbetegségének tartják, azonban már évezredekkel ezelőtt is ismert volt. Ilyen válaszreakciók alakultak ki őseink mindennapjaiban az élelem megszerzése kapcsán előforduló veszélyhelyzetek esetén.
márc. 11
12:33
Vészhelyzetet hirdettek az egyik japán nukleáris erőműben (Portfolio)
A legnagyobb japán vállalatok közül a Toyota és a Sony is leállította a termelést egyes gyáraiban, illetve evakuálni kezdte dolgozóit a néhány órával ezelőtt történt földrengés hatására - írja a...
márc. 11
12:33
„Reggel munka, este robbantás” Új stratégián dolgoznak Zagyváék (ATV)
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökségi tagja Werwolf-szerű szervezetekben gondolkodik.
márc. 11
12:34
Hogyan lehet bevonni a kárpátaljai magyar ajkú romákat a nemzetstratégiába? (HírTV)
A magyar anyanyelvű romák helyzetével ismerkedett Kárpátalján Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára, aki pénteken befejeződő kétnapos látogatása során roma közösségeket keresett fel, és egyházi, valamint civil karitatív szervezetek vezetőivel találkozott.
márc. 11
12:34
"Vírus ellen is jó az antibiotikum..." - Tévhitek az antibiotikumról (WebBeteg)
A felmérések szerint esősorban a fiatalok (15-24 évesek) körében elterjedt az a nézet, hogy a baktériumok ellen hatásos antibiotikumok a vírusokat is képesek elpusztítani.
márc. 11
12:36
Országok és szabályok - A dohányzás tilalma (WebBeteg)
Az Országgyűlés hétfőn kezdődő két napos ülésén a képviselők egyebek mellett a nem dohányzók védelméről szóló törvénytervezethez benyújtott módosításokat is tárgyalhatják. A törvénymódosító javaslat szerint - amelyet a kormányzat is támogat - a jövőben minden zárt légterű nyilvános helyen tilos lenne a dohányzás.
márc. 11
12:39
Földrengés és cunami Japánban: 32 halott - videó (BorsOnline)
Óriási, a Richter-slála szerinti 8,9-es erejű, földrengés rázta meg Japán északkeleti részét, a rengést Tokióban is érezni lehetett.
márc. 11
12:39
Recept: Nyuszifészek saláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 nagyobb friss sárgarépa (kb. 30-35 dkg) 2 közepes cukkini (kb. 40 dkg) 10 dkg kéksajt 1,5 dl natúr joghurt 1 teáskanál tejföl frissen őrölt bors só citromlé
márc. 11
12:39
Éllovasok egymás ellen - FTC-Videoton (Agroinform)
A Ferencváros hazai pályán teheti nyílttá a bajnokságot, ha sikerül legyőzniük a listavezető Videotont.
márc. 11
12:41
Gyógyvizet talált László (BorsOnline)
A véletlennek köszönheti László, hogy különleges gyógyító vízre talált. Ma már barátai és családja is a csodavízzel kúrálják magukat.
márc. 11
12:41
Recept: Lilahagymás tojássaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 4-5 tojás 1 pohár tejföl kevés majonéz só bors lilahagyma
márc. 11
12:43
Recept: Hangyaboly süti (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 25 dkg porcukor 25 dkg margarin fél dl rum 1 csomag tortadara 25 dkg liszt 1 csomag sütőpor
márc. 11
12:45
Ketyeg az óra: csőd fenyegeti az önkormányzati rendszert (Privátbankár)
Majdnem a teljes önkormányzati rendszerre jellemző a csőd előtti vagy csődközeli helyzet - mondta Tállai András államtitkár
márc. 11
12:45
Recept: Kakaós kevert süti (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 tojás 5 dkg vaj 2,5 dl tej 25 dkg cukor 4 dkg kakaó 25 dkg liszt 1 csomag sütőpor
márc. 11
12:45
Szájer: lejáratta magát az Európai Parlament (hirado.hu)
A fideszes képviselő a legújabb médiatörvényt érintő határozattal kapcsolatban bírálta az Európai Parlamentet.
márc. 11
12:47
Messze van még a gazdasági fellendülés (Privátbankár)
Elemzők szerint a magyar gazdasági növekedés továbbra is "egy lábra", a feldolgozóipari exportra támaszkodik, a fellendülésnek nem nevezhető, visszafogott tavalyi bővülési ütem pedig csak lassan gyorsul majd
márc. 11
12:47
Erősödnek Európában a kisebbségekkel szembeni előítéletek (hirado.hu)
Nyolc európai országban készült felmérés az antiszemitizmusról, a bevándorlókhoz vagy az iszlámhoz való hozzáállásról. Meglepő eredményeket hozott a kutatás.
márc. 11
12:48
Négymilliárdos adósságot halmozott fel tavaly Pest megye (Infostart)
Nemcsak az általa fenntartott intézmények étkeztetését ellátó HunGast Kft.-nek adós a Pest megyei önkormányzat, legalább további hat jogcímen nem tudnak egyelőre fizetni. A tavalyról felhalmozott adósság négymilliárd forint - közölte a megyeháza sajtófőnöke.
márc. 11
12:48
Átrobognak az óceánon a cunami hullámai (Infostart)
Ötvenhárom országra terjesztették ki a cunamiriadót, miután a Richter-skála szerinti 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét. A hullámok elérték Tajvant, a Fülöp-szigeteket, Oroszországot és Indonéziát, legutóbb pedig Hawaiit. Két-háromszáz holttestre bukkantak a japán Mijagi prefektúra székhelye, Szendai tengerpartján, a város közelében található egyik vegyipari üzemben…
márc. 11
12:48
Szerkezetkész a Zeneakadémia új épülete (HírTV)
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem európai uniós támogatásból fedezte fejlesztési projektjét, amelynek keretein belül a Feszl Frigyes tervezte Wesselényi utcai épület felújítása is zajlik. A korábban iskolaként működő épületet, amelyet 1,9 milliárd forintból alakítottak át, nyáron veheti birtokba a Zeneakadémia - írja a nol.hu. az épületet március 10-én nyilvánították szerkezetkésznek.
márc. 11
12:48
Biztonságosabb rendezvényeket! (Gondola)
Március közepén lép hatályba az a kormányrendelet, mely a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételét hivatott elérni.
márc. 11
12:48
Két év börtön hörcsöggyilkosságért (Blikk)
New York - "Te megölted az enyémet, én megölöm a tiédet" - alapon végzett testvérének hörcsögével a fiatal lány, ám az öccse még keményebb bosszút állt rajta.
márc. 11
12:48
Kitüntetéseket adott át a vidékfejlesztési miniszter (Alternatív Energia)
Március 15-e hagyományosan az elismerések átadásának ideje is. Az alábbiakban a vidékfejlesztési tárca tárca közlése alapján ismertetjük a névsort.
márc. 11
12:48
MúzeumCafé-díj a balatonfüredi Jókai Mór Emlékház állandó kiállításáért (Spa Trend Online)
Kalla Zsuzsanna irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa, a balatonfüredi Jókai Mór Emlékház művészeti gyűjteményének vezetője kapta az idén első alkalommal odaítélt MúzeumCafé-díjat. A múzeumi magazin által összehívott grémium a balatonfüredi Jókai Mór Emlékház 2010 tavaszán megnyílt új állandó kiállításának különleges koncepciójáért és annak a hazai "emlékház-műfajban"…
márc. 11
12:49
Szájer: csaknem 800 ezren küldték vissza eddig a kérdőíveket (hirado.hu)
Több százezren küldték vissza az alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet - közölte Szájer József.
márc. 11
12:50
Szájer: A többi párt inkább vállalta a hazugságot (HírTV)
A fideszes Szájer József szerint az Európai Parlament (EP) lejáratta magát a magyar médiatörvényt érintő csütörtöki határozatával. Az EP-képviselő strasbourgi keltezésű blogbejegyzésében „utánlövésnek” nevezte a döntést.
márc. 11
12:50
800 ezres tábor az alkotmányozás mögött (Gondola)
Eddig közel 800 ezren küldték vissza az alkotmányozással kapcsolatos kérdőíveket - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Szájer József.

Keresés