Szükségállapotot hirdettek ki Jemenben, ahol az elnök lemondását követelő tüntetők közé lőttek a kormánypárti erők. A sebesültek száma már több mint 200.
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő 1860 München Király Gáborral a soraiban 5–1-re legyőzte hazai pályán a Karlsruhét. A magyar kapus végigvédte a mérkőzést.
A Néprajzi Múzeum Liszt Ferenc és a „czigány zene” című kiállításának pénteki megnyitójával megkezdődött az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amelyet Liszt születésének 200. évfordulója és a magyar uniós elnökség jegyében rendeznek meg.
Legalább 46 embert öltek meg Jemenben, amikor orgyilkosok háztetőkről nyitottak tüzet ellenzéki tiltakozókra. Az államfő mellett az amerikai elnök is elítélte az erőszakot.
Ultimátumot intézett az amerikai elnök Kadafihoz, a líbiai vezérnek azonnal tűzszünetet kell kötnie, a katonáit vissza kell vonnia, és a támadásokat be kell szüntetnie. Amennyiben ez nem történik meg...
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják a francia nemzeti légitársaságot. Az Air France Rio de Janeiróból Párizsba tartó járata 2009. június elsején zuhant az Atlanti-óceánba. A fedélzeten tartózkodó 228 ember életét vesztette.
Huszonöt lakást kellett kiüríteni a József körúton talált gyanús csomag miatt, az intézkedés ötven embert érintett - közölte a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője péntek este az MTI-vel. Barta Ágnes elmondta: hat munkatársuk a helyszínen készenlétben van, és amíg szükséges, ott is maradnak. A VIII. kerület polgármesterével együttműködve felajánlották a lakóknak, hogy a polgármesteri…
Casey Stoner teljesített a legjobban a gyorsaságimotoros-vb Katari Nagydíjának pénteki szabadedzésein, ugyanis az ausztrál klasszis a királykategória mindkét gyakorlását megnyerte.
Felrobbantották a tűzszerészek azt a csomagot, amelyet péntek délután tett le valaki a József körút egyik pénzintézetének előterébe. Egy védőruhás tűszerész hozta ki a táskát és a metró építési területére vitte azt.
Zsarolás miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni főosztálya a József körúti gyanús csomag ügyében - tájékoztatott Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője péntek este, miután a tűzszerészek megsemmisítették a csomagot. A korábban lezárt útszakszon helyreállt a közlekedés.
Gól nélkül ért véget az első félidő a Videoton–Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzésen a 20. fordulóban. A hazaiak nagy mezőnyfölényben játszottak, de a Loki védelme jól állta a sarat.
Félmilliárd forintos kárt okoztak az áramszolgáltatóknak azok a bűnözői csoportok, amelyek Pest megye mellett több dunántúli régióban az elmúlt hónapokban leeresztették a transzformátorállomások olaját, és ellopták belőlük a rézdrótokat. Az E.ON országszerte a vészjelzőhálózat kiépítésével szeretné megvédeni a berendezéseit. A jelzőrendszer kellett ahhoz is, hogy 11 elkövetőt elfogjanak a…
Magyarországon nem kell átértékelni a Paksi Atomerőmű biztonsági kockázatát a Japánban bekövetkezett katasztrófa után - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a kisebbségi önkormányzati vezetőkkel folytatott pénteki egyeztetésén személyes garanciát vállalt arra, hogy Magyarországon nem sérülhetnek a nemzetiségi és kisebbségi jogok - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
Híresek, gazdagok, gyönyörűek. Ki kívánhatna magának jobb életet? Az amerikai Playboy magazin közzétette a legszexibb celebek listáját - meglepő végeredménnyel.
Moammer Kadhafi líbiai vezető erőinek haladéktalanul abba kell hagyniuk Bengázi támadását és ki kell vonulniuk másik három városból - jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta a republikánusok és a demokraták kongresszusi vezetőit.
Casey Stoner teljesített a legjobban a gyorsaságimotoros-vb Katari Nagydíjának pénteki szabadedzésein, ugyanis az ausztrál klasszis a királykategória mindkét gyakorlását megnyerte.
Moammer Kadhafi líbiai vezető erőinek haladéktalanul abba kell hagyniuk Bengázi támadását és ki kell vonulniuk másik három városból – jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta a republikánusok és a demokraták kongresszusi vezetőit.
Európában a következő négy évtizedben a jelenlegi öt-tízszeresére nő a valószínűsége a tavalyi oroszországihoz hasonló, úgynevezett óriás hőhullámok kialakulásának - mutatták ki kutatók.
A japán hatóságok bejelentették, hogy a Fukusima atomerőmű közelében a sugárzási szint olyan magasra emelkedett, hogy a környék lakhatatlanná vált. A New Scientist című lap az atomerőmű robbanásokkal kapcsolatos egészségügyi kockázatokat vizsgálta.
Makroadatok hiányában sem kellett unatkoznia az amerikai befektetőknek, hiszen Japánból és Líbiából kellő impulzus érkezett a piacokra. Kadhafi kora délutáni tűzszünete rakétaként emelte másfél...
A Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára szerint minden esély megvan arra, hogy a gazdasági növekedés 2013-ra, 2014-re elérje a 4-6 százalékot.
Négyen indulnak az Ottófi Rudolf alpolgármester halálával február elején megüresedett győri önkormányzati képviselői helyért, ennyien adták le a szükséges számú ajánlószelvényt a péntek délután négy órai határidőig.
Makroadatok hiányában sem kellett unatkoznia az amerikai befektetőknek, hiszen Japánból és Líbiából kellő impulzus érkezett a piacokra. Kadhafi kora délutáni tűzszünete rakétaként emelte másfél...
Zárószavazás előtti módosító indítvánnyal csökkentette felére a parlament kormánypárti többsége a maximálisan felvehető táppénzt. Májustól a napi felső plafon 10 ezer helyett 5 ezer forint lesz. A fideszes indítvánnyal a kormány egyetértett - tudatta a kormányszóvivő.
A labdarúgó NB I 20. fordulójában lejátszott mérkőzésen a Videoton 2–1-re legyőzte a Debrecent. A meccs nagy részében a Videoton játszott mezőnyfölényben, de a gólokhoz a Loki védelme is kellett, mint ahogy a vendégek sem találtak volna kapuba, ha nem hibáznak a hazai védők.
A tűzszerészek megsemmisítették azt a hátizsákot, amit egy ismeretlen hagyott zárás előtt az egyik József körúti bankfiókban. A rendőröket azután riasztották, hogy a gyanús csomag füstölni kezdett. A környéken már helyreállt a rend.
A Videoton 2–1-re legyőzte a Debrecent a labdarúgó NB I 20. fordulójának rangadóján, és nagy lépést tett a bajnoki cím felé. Debreceni részről Zdenek Scasny nagyon csalódott volt, Mezey György szerint nem szokványos meccset vívtak.
A csomagot a Rákóczi téren semmisítették meg. Újraindult a forgalom. Az MTV Híradója úgy tudja: a rendőrség bekérette a térfigyelő kamerák felvételeit.