Határozatban kötelezte a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség szombati debreceni közgyűlése Tóth Attila újraválasztott elnököt: kezdeményezzen ügyészségi vizsgálatot annak megállapítására, hogy törvényesen működik-e a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület
Az iPhone 5 bemutatása is késhet, de még az Apple új táblagépéből, a hónap elején megjelent iPad 2-ből is hiány lehet a japán természeti katasztrófa miatt - állítják iparági szakértők.
Az ügyészséghez fordul a Hajú-Bihar megyei Polgárőr Szövetség annak kiderítésére, törvényesen működik-e a Szebb Jövő Polgárőr Egyesület, vezetőjüket pedig felszólítják, kérjen bocsánatot tőlük, ellenkező esetben jó hírnév nagy nyilvánosság előtti megsértése miatt bírósághoz fordulnak – jelentette be Tóth Attila, a szövetség négy évre újraválasztott elnöke a szombati tisztújító küldöttgyűlése...
A magyar lakosság nincs veszélyben a japán atomerőműből kibocsátott radioaktív anyagok miatt. Ezek mennyisége egyrészt nagyságrendekkel kisebb, mint Csernobilban volt, másrészt eddig a Csendes-óceán fölé fújta a szél. Ha a szélirány változna, akkor sem várható radioaktív szennyeződés Magyarországon a 12 ezer kilométeres távolság miatt - áll az ÁNTSZ szombaton közzétett tájékoztatójában.
Kossuth-díjat kapott Blaskó Péter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művész több évtizedes művészi pályája során drámai, vígjáték- és filmszerepekben nyújtott hiteles, karakteres színészi alakításaiért. Blaskó már korábban is kapott Kossuth-díjat, Gyurcsány Ferenctől azonban nem vette át azt.
Egy amerikai hadihajóról manőverező robotrepülőgépeket lőttek ki szombat este líbiai célpontokra - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva
Eddig már több mint százötven magánszemély adott be bevallást arról, hogy az elmúlt 5 évben a 98 százalékos különadó hatály alá eső végkielégítést kapott. A különböző szervezeteknek pedig március 31-éig kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) adatot szolgáltatniuk arról, ha adtak valakinek 3,5 millió forint feletti végkielégítést.
BUDAPEST — Keresetlen stílusban szólogatnak be az emberek Béci és Gigi családtagjainak. Az utóbbi néhány hétben többször is előfordult, hogy lecigányozták valamelyiküket a buszon vagy az utcán.
Életkortól, egészségi állapottól függetlenül bárki gyakorolhatja, nemcsak a gyógyulást, de a betegségek megelőzését is lehetővé teszi az ősi keleti módszer.
Líbiában megsemmisítették első földi célpontjaikat az ország felett járőröző francia repülőgépek. Sugárszennyeződést mutattak ki Tokió ivóvízhálózatában. Árokba hajtott egy magyar busz Csehországban
Egy ember meghalt, három könnyebben megsérült, miután autójuk egy elszabadult lóval ütközött a Pest megyei Nagykáta térségében - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Sajnálkozásának adott hangot az orosz külügyminisztérium szombaton amiatt, hogy a nyugati szövetségesek megkezdték a líbiai válságba történő katonai beavatkozást.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: 18 (tizennyolc) 41 (negyvenegy) 42 (negyvenkettő) 52 (ötvenkettő) 89 (nyolcvankilenc) Joker: 506433
Leadta az első lövést egy francia vadászgép, és a francia gépek meg is semmisítették első célpontjukat Líbiában - jelentette be a francia védelmi miniszter és a hadsereg szóvivője. Húsz vadászgép van...
- „Nem hagyjuk, hogy Brüsszel diktáljon”- Japán katasztrófa- A filozófus nem nyelvész- Meghosszabbítják a kilakoltatási moratóriumot- Szt-esszé- Elhalasztott füstölési tilalom- Közpénzen semmi sem drága- Szanyi és a keresztégetés Vendégek:Kálomista Gábor, producerNémeth Erzsébet, szociálpszichológusZárug Péter Farkas, politológus
Elgázolt egy kerékpárost egy ismeretlen jármű szombat este az 55-ös út 19-es kilométerénél Mórahalom közelében; az idősebb férfi a helyszínen életét vesztette. A sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Az FC Barcelona Dani Alves bombagóljával és Bojan Krkic találatával nyert a Getafe ellen, amely a végén még szépített, de a katalán győzelem nem forgott veszélyben.
Egy hajrában szerzett góllal mentett pontot a sérült Szalai Ádámot nélkülöző Mainz a listavezető Dortmund vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.
A New York Times hírei szerint 110 Tomahawk rakéta sikeresen felszámolta a telepített líbiai légvédelmet szombat este. A Pentagon bejelentette, hogy átvette a hadműveletek irányítását. A tengeri hadműveletekben 25 szövetséges hadihajó vesz majd részt a Földközi-tengeren.
A Palermo 1-0-ra legyőzte az AC Milan csapatát a labdarúgó Serie A 30. fordulójában. A listavezető milánói csapat csak szenvedett, de nem bírt a fegyelmezett szicíliai védelemmel.
Latin-amerikai körútjának első állomásán, Brazíliavárosban az amerikai elnök országa támogatásáról biztosította Brazíliát gazdasági nagyhatalommá válásának folyamatában.
Remek adást láthattak, azok akik kilátogattak a SmackDown tegnapi adására, vagy megnézték a Syfy-on. A műsorban több érdekes dolog is történt. A legfontosabb, hogy két pankrátor is megsérült.
Elszabadult lóval karambolozott egy kocsi szombaton este a Pest megyei Nagykáta közelében. A balesetben egy ember meghalt, hárman könnyebb sérüléseket szenvedtek.