Budapest - Apokaliptikus filmek világát idézi a hajdan szebb napokat látott Józsefvárosi pályaudvar. Az évek óta bezárt állomás olyan képet fest, mintha ide már eljött volna a világvége, és az emberiség pusztulása után a természet éppen visszaveszi, ami az övé.
Dr. Mészáros Györgyöt, az Elméleti Orvostudományi Központ eddigi igazgatóját nevezte ki a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnökévé a nemzetgazdasági miniszter – értesült a HavariaPress.
Az MSZP szerint súlyos figyelmeztetés Orbán Viktornak, hogy ha más néven is, de az eredeti meghívotti körrel és Barack Obama amerikai elnök részvételével május végén Varsóban "mégis megrendezik" a korábban Magyarországra tervezett keleti partnerségi találkozót
A kiérkező rendőrök fékezték meg azt a nőt, aki késsel támadt rá egy másik nőre, kedd délelőtt Kaposváron a bíróság előtt. A feldühödött asszony egy egyenruhást is megtámadott, aki le akarta fegyverezni.
Szerdától hívható az Invitel, a Magyar Telekom, a Telenor, a UPC és a Vodafone hálózatából a 1749-es segélyvonal, melyen keresztül a japán földrengés károsultjait lehet támogatni. Hívásonként, vagy a JAPAN szó elküldésével SMS-enként 200 forintnyi támogatást lehet eljuttatni a károsultak megsegítésére, az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.
A hiány éves lefutásának csúcsa - eltérően a megelőző évektől - az év közepe táján várható - reagált a Portfolio.hu kérdésére Banai Péter Benő, a nemzetgazdasági minisztérium helyettes államtitkára a...
A kormány még nem hozott döntést egyes élelmiszerek áfá-jának csökkentéséről - tájékoztatta az MTI-t kedden a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság. Az MTI azt követően kereste meg az...
Budapest – Önképzéssel fejlesztette pokolgépkészítő tehetségét az a zsaroló, aki múlt pénteken hagyta hátizsákját – és benne a bombát – az OTP József körút 33. alatti fiókjának előterében.
Az U-17-es Dél-Amerika Kupán az argentin válogatott egy érdekes szabadrúgás-variációt próbált meg Bolívia ellen, de a bíró nem vette a lapot, így elvesztették a labdát.
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve Bank 2010-ben 81,7 milliárd dolláros rekordbevételre tett szert, elsősorban a 2007-2009-es pénzügyi válság idején végzett vállalkozás- és bankmentő beruházásainak köszönhetően - jelentették be kedden Washingtonban.
A kínai állami sportirányítás egyik vezetője szerint be kell vezetni a csontvizsgálatot annak érdekében, hogy a sportolók ne manipulálhassanak születési dátumukkal.
A jemeni ellenzék nem elégszik meg az elnök ajánlatával, amely szerint Ali Abdullah Szaleh még az idén lemond. Az államfő távozását követelők szerint a következő órák döntő jelentőségűek lehetnek.
Megérkezett a líbiai vizekre a legnagyobb francia hadihajó, a Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó, s kedden már fedélzetéről indultak meg a francia harci gépek a líbiai légtérbe - jelentette be Párizsban a francia vezérkar szóvivője
Az NHL fegyelmi bizottsága végre komoly döntést hozott, ugyanis tíz mérkőzésről tiltotta el a Pittsburgh Penguins legkeményebb játékosát Matt Cooke-ot, aki a könyökével ütötte meg ellenfelét.
"A vita méltatlan, ezért nem is kívánok rá reagálni, és nem is hiszem, hogy ilyen törvényjavaslatot meg fogunk vitatni a parlamentben"- jelentette ki újságírói kérdésre kedden a miniszterelnök. Orbán Viktor ezzel arra a hétfőn benyújtott szocialista törvényjavaslatra reagált, amely a közjogi méltóságok múltjának átláthatóságáról szól.
A hiány éves lefutásának csúcsa - eltérően a megelőző évektől - az év közepe táján várható - reagált a Portfolio.hu kérdésére Banai Péter Benő, a nemzetgazdasági minisztérium helyettes államtitkára a...
A világ második legnagyobb hibrid gyártójaként, az elektromos autók fejlesztésében egyik élenjáró vállalatként és a legnagyobb európai FFV eladásokat magáénak tudó autógyártóként a Ford az alternatív technológiák kutatásának egyik vezető vállalata, nem téveszti ugyanakkor szem elől azt sem, hogy a károsanyagkibocsátás rövidtávú, nagymértékű csökkentése a nagy sorozatszámban értékesülő jelenlegi…
Szűk sávban oldalazott ma a magyar tőzsdeindex. A BUX végül 0,1%-os csökkenéssel zárta a keddi napot alacsony, átlag alatti 9,3 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető részvények vegyesen...
A calabriai maffia, a N’dragheta bérgyilkosa, Cosimo Gabor megvetette a lábát Romániában, és mindent megtesz azért, hogy a hatóságok ne adják ki hazájának. Indoklása szerint attól tart, hogy ellenségei beváltják fenyegetésüket és végeznek vele. A 39 éves férfit februárban, Nagyváradon fogták el a román szervezett bűnözés elleni rendőrség munkatársai, közlésük szerint európai elfogatóparancs…
A tapasztalatok szerint az áfa-csökkentésből kevés jut el a fogyasztókhoz, legutóbb, 2006-ban az ötszázalékos áfa mérséklés után átlagosan alig több mint 1 százalékkal csökkentek az árak - mondta el a Független Hírügynökségnek Madár István, a portfolio.hu elemzője.
A globális befektetői közösség tagjainak fele tart attól, hogy egy vagy több euróövezeti tagállam hamarosan leáll adósságainak törlesztésével, vagy adósságátrendezésre szorul. Görögország egyre nagyobb eséllyel válhat törlesztésképtelenné, míg hazánk megítélése javult - derül ki az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport friss felméréséből
Az aránytalan és igazságtalan adórendszer, a táppénz csökkentése, a nyugdíjrendszer felelőtlen átalakítása, a korkedvezmény és a korengedmény eltörlése miatt tiltakozik majd hat szakszervezeti tömörülés április 9-én Budapesten, a demonstrációra összefognak az érdekképviseletek, amelyre eddig ritkán volt példa - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke Miskolcon…
A kormány még nem hozott döntést egyes élelmiszerek áfájának csökkentéséről – tájékoztatta az MTI-t kedden a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.
A líbiai konfliktus és a szomszédos észak-afrikai országok rezsimjeinek megdöntése tanulsággal szolgál az Európai Unió számára - mondta kedden Varsóban a magyar és a lengyel államfő.
Amint az a múlt héten is megfigyelhető volt: a bizonytalan, illetve romlás jeleit mutató nemzetközi befektetői hangulat nem feltétlenül jelentkezik a magyar piacon forintgyengülésben; ma is ennek...
2011. január 1-jét követően, miután az épületenergetikai pályázatok átkerültek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felelősségi körébe, az NFM Klíma- és Energiaügyi Államtitkársága áttekintette az épületenergetikai pályázatok aktuális helyzetét, a beérkezett pályázatok elbírálásának és kifizetéseknek rendjét. A felülvizsgálat lezárultát és a szükséges intézkedések meghozatalát követően ismét -…
A személyi jövedelemadó bevallásban közölt adatok kiegészítésére szólíthatja fel az adóhatóság azokat a magánszemélyeket, akiknek a bevallott jövedelme két egymás utáni évben sem éri el a mindenkori minimálbért - mondta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője. Honyek Péter hozzátette: a megkeresések egy részénél, ahol az adóhivatal ezt indokoltnak látja, akár vagyonosodási vizsgálatot…
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve Bank 2010-ben 81,7 milliárd dolláros rekordbevételre tett szert, elsősorban a 2007-2009-es pénzügyi válság idején végzett vállalkozás- és ban...
Az Európai Unióban akár 6 millió új munkahely is létrejöhet 2020-ig, ha az unió 30 %-ra változtatja az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó célját
Március végén megszüntetik az öntéssel készített könnyűfém felnik gyártását a tatabányai keréktárcsagyárban ezért majdnem 200 ember bocsátanak el az üzemből - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az Otto Fuchs Hungary ügyvezető igazgatója.
Kairóban kigyulladt az egyiptomi belügyminisztérium épülete. A lángok azután csaptak fel, hogy a rendőrök nagyobb béreket követelve tüntettek az épület környékén.
A kezdeti, legnagyobb erősségű földrengést követően a Honda Motor elnöke, Takanobu Ito sajtóközleményben fejezte ki az egész vállalat együttérzését, valamint tájékoztatást adott az első károkról: „A Honda mély fájdalommal emlékezik a Japán észak-keleti partvidékét, a Tohoku régiót sújtó földrengés áldozataira, és őszinte együttérzését szeretné kifejezni a hozzátartozók felé. Ezen túlmenően pedig…
Soha nem érte még annyi természeti katasztrófa az országot, mint 2010-ben - mondta a Portfolio.hu Biztosítási Konferenciáján Vereczki András, az Aegon Magyarország Biztosító vezérigazgató-helyettese. A szakember szerint nem a károk nagysága, hanem előfordulási gyakorisága rendkívüli.
A 2008-2009-es válságévekben jelentősen visszaesett a közúti és vasúti áruszállítás az EU egészében, javulás csak a tavalyi első félévtől kezdődően mutatkozik - áll az Eurostat kedden kiadott elemzésé...