Eddig majdnem 220 ezer egyedi látogató kereste fel a szigoruantitkos.hu internetes portált, amely március elsején indult. A weboldalon a Kádár-rendszer belügyminisztériumának szigorúan titkos (szt) állományú tisztjeiről és azok tevékenységéről találhatóak adatok, dokumentumok. A kutatást a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetésével készítette Ungváry Krisztián történész Boér Zoltánnal és Fráter…
Megvan a kocsi, a templom és a nemzeti ünnepnap a királyi jegyespár tiszteletére. És most Vilmos hercegnek és menyasszonyának az is meglett, amire minden fiatal párnak valóban szüksége van, az esküvői weblap, amelyen több százezren követhetik nyomon az előkészületeket valamint az esküvőt.
Vélhetően a kedvezőtlen világpiaci helyzet az oka annak, hogy a kormány a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetésének elhalasztása mellett döntött - mondta el a PricewaterhouseCoopers cégtársa. Lőcsei Tamás szerint ennek a költségvetési hatása évi 140 milliárd forint.
A fogyasztóvédelmi hatóság bevezeti a vállalkozások úgynevezett pozitív listáját, amelyre eddig kétszázötven vállalkozás került fel - mondta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója miskolci sajtótájékoztatón csütörtökön.
A hágai központú Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICC) ügyészi hivatala vizsgálatot indít Moamer Kadafi líbiai vezető és belső köre ellen emberiesség elleni bűntettek gyanújával - jelentette be szerdán a bíróság ügyésze.
Két és féléves csúcsra emelkedett a repülőgép üzemanyag ára csütörtökön Európában a líbiai zavargások, az olajellátás biztonságával kapcsolatos aggodalmak erősödése miatt.
Különös jelenet zajlott a Manchester United kispadján a Chelsea elleni keddi rangadó alatt: Ryan Giggs hosszú pillanatokig meredten bámulta, valóssággal bűvölte a mellette ülő Dimitar Berbatovot.
Humanitárius katasztrófától tartanak a tunéziai-líbiai határon, ahová az elmúlt hetekben 85 ezer menekült érkezett a líbiai harcok miatt. Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára és a humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős európai uniós biztos is Tunéziába utazott.
Bemutatták csütörtökön Szőke Gábor Miklós legújabb installációját. A rendhagyó állatszobrairól ismert fiatal képzőművész egy hatalmas trónszéket állított fel a budapesti Műcsarnokban pénteken kezdődő Lakástrend kiállítás alkalmából. A trónszék csaknem egy kilométer falécből készül. A 14. Lakástrend kiállítás az öko-design, a fenntartható lakás és a környezetbarát zöld technológiák témáival várja…
Kettőség figyelhető meg kínálati szempontból a budapesti újlakás-piacon, így csak féligazság, hogy krónikusan sok eladatlan lakás bénítja a piacot, hiszen most is több mint kétezer új lakás van épülőfélben nagyobb projekteken belül....
A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon, nem jogerősen összesen csaknem harminc év börtönre ítélt hét fiatalt, mert magyarsága miatt bántalmaztak egy diákot a fővárosban. A hét vádlott közül hat roma egy pedig nem roma származású.
Pécs – Akár tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést kaphat az a két török származású német, Manuel B. (39) és Behrendt T. (43), akik egy idős párt öltek meg Mohácson, majd ástak el.
Eindhovenben kifutotta magát, a PSV legnagyobb ásza, akitől a komplett holland élvonal retteg. Ez pedig elég jó ajánlólevél szokott lenni a nevesebb bajnokságokba
A Videoton a Budapest Honvéddal találkozik a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, közölte a hazai szövetség honlapja a sorozat csütörtöki sorsolása után.
Az Oklahoma City Thunder legjobbja Kevin Durant, a New York Knicks irányítója Chauncey Billups és a Boston Celtics erőcsatára Glen Davis is sérülést szenvedett.
Nick Heidfeld, a Lotus Renault újdonsült versenyzője szerint Kimi Räikkönen rossz választás volt a McLaren csapat számára 2002-ben. A néet pilóta úgy gondolja, hogy jobban illett volna a csapathoz, mint 2007 világbajnoka.
A magyarországi influenzajárvány valószínűleg túl van a tetőpontján. A múlt héten és az azt megelőző héten is csökkent az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma.
Ausztriában a kormány nevezi ki a jövőben az osztrák nemzeti bank felügyelő-bizottságának valamennyi tagját. Erről a bécsi kormány-koalíció pártjai, a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták egyeztek meg
A vállalatok tényleges költségvállalásával megvalósuló, német mintájú duális szakképzés magyarországi bevezetését szorgalmazta Pokorni Zoltán. A Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke arról is beszélt, hogy a bevezetés alapfeltétele a megerősített közismereti alapképzés is.
Az érintett lakók megkérdezése után nem kezdeményezi a III. kerület utcanevek módosítását Óbuda-Békásmegyeren - tájékoztatott csütörtöki közleményében az önkormányzat.
A nyugat-európai értéktőzsdék többsége csütörtökön emelkedett az előző kétnapi csökkenés után.A délelőtt megjelent felmérés szerint az euróövezeti szolgáltatások teljesítménye 2007. augusztus óta a legnagyobb havi ütemben nőtt februárban
Tavaly 7,5 százalékkal nőtt a brazil bruttó hazai termék (GDP), az előző évi 0,2 százalékos zsugorodást követően; ezt a növekedési ütemet negyed évszázada először érte el a legnagyobb latin-amerikai...
Egy házaspár halt meg a Győr melletti Écsen történt lövöldözésben. A Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság a gyilkosság körülményeiről egyelőre többet nem közölt, így azt nem tudni, hogy kettőjük közül az egyik lőtt, vagy egy harmadik személy.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 199,23 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 22.825,94 ponton zárt csütörtökön. A budapesti tőzsdén csütörtökön a belső piaci alakították az árakat az MTI által megkérdezett szakértők szerint, ezért is voltak az egyes papírok áránál elmozdulások le és fel egyaránt.
A reggeli erős nyitást és a délutáni elbizonytalanodást követően 0,9%-os pluszban zárt a magyar börze. A forgalom átlagot meghaladó, 22,7 milliárd forintos volt. A vezető részvények az OTP...
Fellebbezést nyújtott be csütörtökön Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója az ügyében eljáró londoni bíróságon a kiadatásáról hozott elsőfokú döntés ellen.
Budapest — Káromkodásoktól és szitkozódásoktól volt hangos délelőtt Csisztu Zsuzsa (40) és Kaszala Claudia (38) botrányos tárgyalása, ahol a műsorvezetőt tanúként szembesítették egykori legjobb barátnőjével.
Debrecen - Kegyetlen bűnöző! Autójáért ölte meg S. Antalt (†66) az a darabolós gyilkos, akinek számlájára még egy idős asszony miszlikbe aprítását is írja a rendőrség.
Rectovaginalis sipolynak (fistulának) a végbél és a hüvely között kialakuló olyan kóros járatot nevezünk, melyen át a béltartalom a végbélből a hüvelybe tud jutni. A széklet állandó akaratlan átjutása a hüvelybe egy állandó gyulladást, bakteriális fertőzést tart fenn.
Budapest - Ismét felbukkant a repülőjegyes csaló! Az előzetesből tavaly ősszel kiszabadult P. István újra elindította internetes oldalait, ahol újfent olcsó repülőjegyek vásárlásra buzdít.
Budapest – „Könyörgöm, csak Bencét ne!" – kérlelte viccelődve Kovács Zoltán (37), az újpesti focisták sportigazgatója lapunk munkatársait a Megyeri úti klubházban.
A kormányzati megszorítások ellen tüntettek Ciprus törökök lakta részén. A nicosiai vezetés a török kormány javaslatára csökkentené a béreket, a veszteséges állami vállalatokat pedig értékesítené.
z LMP szerint a jobbikos Zagyva György Gyula méltatlanná vált arra, hogy az Országgyűlés tagja legyen, ezért arra szólítják fel: adja vissza parlamenti mandátumát
Madrid — Nem siratta sokáig barátnője elvesztését Mesut Özil (22)! A Real Madrid német válogatott futballistája, aki a tavaly nyári, dél-afrikai vb-n robbant be a sztárok közé, alig néhány héttel szakításuk után máris pletykák célpontja lett.
Egy Szomália partjainál horgonyzó nagyobb kalózhajóra vitték azt a hét dán túszt, köztük három tinédzserkorú gyereket, akit az előző héten raboltak el az Indiai-óceánon - közölte csütörtökön egy norvég napilap a kalózokra hivatkozva. A kalózok azzal fenyegetőztek, hogy megölik a túszokat, ha katonai akcióval kísérlik meg kiszabadításukat.
A következő 12 hónapban a zloty lehet a régió vezető devizája, míg a lehetséges monetáris lazítás gátat szab a forint erősödésének - derül ki a Reuters által elemzők körében végzett felmérésből. A...
Bekötik a világ legtehetségesebb és legszexibb focistájának tartott Cristiano Ronaldo fejét. A portugál nemrég apa lett, most pedig megkérte barátnője, az orosz modell Irina Sajak kezét.