Vádat emelt a mohácsi kettős gyilkosság ügyében a Baranya Megyei Főügyészség. A 40 és 44 éves férfi, valamint a 25 éves nő előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt áll a bíróság elé, mindannyian német állampolgárok.
A fogamzásgátló tabletták bevezetésekor minden figyelem a káros mellékhatások kutatására, vizsgálatára fordult. Mára már ismert tény, hogy a tablettaszedésnek nem csak esetleges mellékhatásai, hanem a fogamzásgátló hatáson túl egyéb előnyei is vannak.
A vörösiszap-katasztrófában kárt szenvedett vállalkozásokat egyenként 200 ezer euróig kártalanítják. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint naponta több céggel egyeztetnek: összevetik a kárszakértői jelentéssel a kárösszeget, majd megkötik a támogatási szerződést.
Líbia a polgárháború küszöbén áll: sem a felkelők, sem a Moammer Kadhafi elnökhöz hű erők nem képesek a másikat egyértelműen legyőzni - adott friss helyzetértékelést az észak-afrikai országról csütörtökön Rostoványi Zsolt Közel-Kelet-szakértő.
Több felsőoktatási intézmény is költségvetési hiánnyal küszködik, ami egyebek között leépítésekhez, munkabércsökkenéshez és az óraszámok növeléséhez vezethet - olvasható az edupress.hu portál összeállításában.
The city of Kaposvár is set to play host to a Spring festival packed with musical events. The first event, titled "A Rainbow Spring Kaposvár" will open the festival at the zivárvány Kultúrpalotája (Rainbow Palace of Culture) and will last until the end of March.
Egy 78 éves francia férfi agyonlőtt csütörtökön három embert egy Franciaország déli részén található falu utcáján, majd öngyilkosságot kísérelt meg – közölte a helyi ügyészség. Az áldozatok között két önkormányzati alkalmazott és egy járókelő van. A lövöldöző indítékai egyelőre ismeretlenek.
Majdnem ötvenmillió forintnak megfelelő eurót rabolt el repülés közben egy férfi, aki a WC-n keresztül fért hozzá a poggyásztérben tárolt pénzhez a Karib-tenger felett - közölte csütörtökön a francia rendőrség. A gép a Franciaországhoz tartozó Guadeloupe-szigetekről tartott a szintén karib-tengeri Saint Martinra. A magát betegnek hazudó tolvajnak a leszállás után sikerült elmenekülnie.
Az olaj ára a 100 dollár felé közelít, az amerikai munkaerőpiacról is kedvező adat jött ma, minthogy két és fél éve nem volt olyan kevés segélykérő, mint múlt hét péntekig bezárólag. Az amerikai...
Sötét órák következhetnek az NFL-ben, ugyanis éjfélkor lejár a jelenlegi kollektív szerződés és a tulajdonosok bejelenthetik a 2011-es szezon elmaradását, igaz addig is tárgyalnak a felek.
Életük során közel 43 millió forintnak megfelelő angol fontot költenek brit nők a szépségápolásra. Ezzel szemben a férfiak fizetésük töredékét fordítják kenceficékre.
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága csütörtöki ülésén döntött az időjárás miatt szombaton elamardt DVSC-TEVA - Paks bajnoki mérkőzés pótlásáról.
Korábbi javaslatát megváltoztatva nem augusztusban, hanem az év végén pótolná Bernie Ecclestone a bizonytalan politikai helyzet miatt március 13-ról törölt Bahreini Nagydíjat.
A világ számos országában nem terjed ki a hatósági ellenőrzés az úgynevezett dizájner drogokkal való visszaélésre, és ezt a problémát nemzetközi összefogással mielőbb orvosolni kell - olvasható a Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervezet (INCB) éves jelentésében.
A dán játékgyártó Lego 2010-ben az előző évinél 69 százalékkal magasabb, összesen 3,72 milliárd dán koronás (133,97 milliárd forint) nettó nyereséget könyvelhetett el - jelentette a vállalat csütörtökön.
Megtörtént esemény, a John F. Kennedy amerikai elnök elleni halálos dallasi merénylet adja Stephen King legújabb regényének vázát - közölte a "horror királyaként" emlegetett író kiadója.
Négyszáz amerikai tengerészgyalogos érkezett csütörtökön egy krétai támaszpontra - jelentette be egy katonai szóvivő, miközben fontos európai országok elvetették a katonai beavatkozást Líbiában.
Barack Obama amerikai elnök kijelentette, hogy repülőket és szakembereket küld Észak-Afrikába a líbiai harcok következtében kialakult humanitárius válsághelyzet kezelésére.
Korábbi javaslatát megváltoztatva nem augusztusban, hanem az év végén pótolná Bernie Ecclestone, a Formula-1 irányítója a bizonytalan politikai helyzet miatt március tizenharmadikáról törölt Bahreini Nagydíjat.
Gyurcsány Ferenc után Heller Ágnes filozófus is kétségbe vonta, hogy 2006. október 23-án a rendőrök maradandó sérüléseket okoztak egyes tüntetőknek. A pályázati botrányokban érintett balliberális filozófust Brüsszelben az európai liberális párt által szervezett találkozón kérdezte az Európai Parlament jobbikos képviselője, Morvai Krisztina.
A bíróság három hónappal meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a román nőnek, aki másfél éves kislányával koldult Budapesten. Az ügyben az anya élettársa is gyanúsított, de ő szabadlábon védekezhet. A román asszony február negyedike óta van börtönben súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt.
A síelésből hazatérő, a csúszós hegyi utakon balesetet szenvedő autósok gyakran szembesülnek azzal, hogy bár rendelkeznek biztosítással, azonnali gyakorlati segítség híján mégis jelentős költségekbe kényszerülnek az utazás során. Az Europ Assistance (EA) olyan kiegészítő szolgáltatásokat nyújt a bajbajutott családoknak, melyek egy baleset vagy műszaki probléma esetén nagymértékben megkönnyítik az…
Több mint 10 ezer rajongó fejezte ki tetszését csütörtök estig a világ minden részéről az Elvis Presley emlékének szentelt hivatalos honlapon és a Facebook-on. Sokan kommentálták is a belinkelt cikket és gratuláltak ahhoz, hogy Budapest díszpolgárrá avatja a rock and roll királyát és közteret nevez el róla.
Ötévnyi pereskedés után jogerősen vesztett a jászladányi magániskolát működtető alapítvány a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ellen. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla elutasította az alapítvány kártérítési keresetét, és hatályon kívül helyezte az első fokú bírósági határozatot - adta hírül a Roma Sajtóközpont.
Több mint 10 ezer rajongó fejezte ki tetszését csütörtök estig a világ minden részéről az Elvis Presley emlékének szentelt hivatalos honlapon és a Facebook -on. Sokan kommentálták is a belinkelt cikket és gratuláltak ahhoz, hogy Budapest díszpolgárrá avatja a rock and roll királyát és közteret nevez el róla.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Végrehajtó Bizottsága csütörtöki ülésén döntött arról, hogy a magyar főváros rendezheti meg a FIFA éves kongresszusát 2012-ben.
Több tízmillió forintnak megfelelő összeget ígér Moammer Kadhafi a keleti országrészben élő családoknak, ha leteszik a fegyvert. A tapasztalat azonban az, hogy a líbiaiak továbbra is harcolni akarnak - jelentette Al Ghaoui Hesna, az MTI Hírcentrum stábjának tudósítója.
Egész Lakitelken keresztül kellett üldözniük a rendőröknek egy tolvajbandát, a három férfi közül egyet sikerült elfogni. A tolvajok egy telephelyet próbáltak kirámolni csütörtök hajnalban. A tulajdonos értesítette a bűncselekményről a rendőrséget, mert csendes riasztást kapott az épületből, hogy idegenek járnak ott. Egy szolgálaton kívüli rendőr sietett a helyszínre, aki erősítést kért, így…
Megnyitották az Európai Unió legújabb ügynökségét szerdán Ljubljanában, Szlovéniában. A soros magyar elnökség képviseletében Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta: az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségének felállítása az első konkrét lépés a 2014-re kiépítendő belső uniós energiapiac létrehozásához.
Jótékonysági gyerekelőadást szervez a Klauzál Lions Klub vasárnap az Operaházban. Csaknem ezer kicsit lát majd vendégül: mozgássérültek, gyengénlátók, egészségesek, budapestiek és vidékiek egyaránt lesznek a nézőtéren. A Pomádé király új ruhája című előadást nézhetik majd meg.
Nem kell tartaniuk a nyugdíjasoknak attól, hogy pénzt kérnek tőlük a vasúti kasszáknál. Bár a kormány azt tervezi, hogy felülvizsgálja az összes kedvezményt, a 65 éven felüliek engedményéhez viszont semmiképp sem nyúlnak hozzá.
A Széll Kálmán-terv elsősorban az ország hitelezőinek és a befektetőknek szól - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László. A közgazdász hozzátette: a kormány késésben van saját tervei kidolgozásával és megvalósításával. Szerinte a tervet további lépések követik majd, és nagyjából őszre készülhet el az a program, amelyet a miniszterelnök Magyarország újjászervezésének nevezett.
Tavaly minden második érintett ajánlotta fel személyi jövedelemadója egy százalékát, de sokan hibáztak, emiatt több mint félmilliárd forintot buktak a civilek és az egyházak. Az adóhatóság ellenőrzési tapasztalatai szerint a kedvezményezettek nagyon ritkán élnek vissza a kapott pénzzel, és azért hibáznak, mert nincs pénzük könyvelőre.
A Toronto Scarborough Egyetem kutatói (Rimma Teper, Michael Inzlicht, Elizabeth Page-Gould) az egyén várható morális viselkedésformáit hasonlították össze a valódi morális viselkedéssel és megvizsgálták, miért különbözik olyan gyakran a kettő. A vizsgálatok szerint az olyan intenzív érzelmek, mint a félelem, a szeretet vagy a lelkiismeret-furdalás nagyban befolyásolják viselkedésünket, de amikor…
Csoportos öngyilkosságra buzdított a pécsi gimnazistákat egy azóta már törölt felhívás a Facebook nevű közösségi portálon. A pecsiujsag.hu cikke szerint a felhívás nem vezetett tragédiához. A portál olvasói információk alapján azt írta, hogy az egyik gimnáziumban hangosbeszélőn hívták fel a diákok figyelmét a veszélyekre. A rendőrség nem indított nyomozást az ügyben.
Az oktatási jogok miniszteri biztosa szerint a közösségi oldalakon folyó kommunikáció egyre inkább hatással van az iskolai életre, és efelett már nem hunyhatnak szemet a szakemberek, oda kell figyelniük a jelenségre. Aáry-Tamás Lajos a Független Hírügynökségnek azt mondta: ebben az ügyben felvette a kapcsolatot Jóri András adatvédelmi biztossal, és nyílt párbeszédet javasolt az ügyben.
Szerecsenmosdatást és hangulatkeltést folytat a Délmagyarország című napilap a Jobbik szerint. Zagyva Gyula György, a párt országgyűlési képviselője és Toroczkai László, a Csongrád Megyei Közgyűlés Jobbik-frakciójának tagja csütörtöki közös közleményében azt írja: nem igaz, hogy hétvégén rendőrök küldték el őket egy Csongrád megyei tanyától, ahol a lap cikke szerint egy ott élő családot…
Péntektől felfüggesztette a közétkeztetési szolgáltatásokat a Pest Megyei Önkormányzattal szerződésben álló HunGast Kft., mert az önkormányzat több tízmillió forintos tartozást halmozott fel. A döntés 18 szak- és szakközépiskolát, valamint gimnáziumot érint, összesen 2872 tanulót.