Újabb légicsapást mért csütörtökön a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű haderő Marsza el-Brega városára - közölte a várost ellenőrző felkelők parancsnoka
Újabb két gyanús lakásvásárlást vizsgálnak a Honvédelmi Minisztériumnál - mondta Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága albizottságának csütörtöki ülésén
Legalább negyven ember meghalt egy násznépet szállító nyitott teherautó és egy autóbusz balesetében India északi, hegyvidéki részén. Az egymástól független szerencsétlenségekben mindkét jármű szakadékba zuhant.
Marsza el-Brega megszerzésére már szerdán is próbát tettek a Kadhafi-hű erők, eddig sikertelenül. Az olajfinomítója miatt kulcsfontosságú kikötőváros jelenleg a felkelők kezén van.
Két hét után újra a normálisnak nevezhető szintre zuhant vissza az Európai Központi Banktól büntetőkamat mellett igénybe vehető egynapos hitel iránti igény - derül ki a ma reggel megjelent, tegnapra...
Több helyről érkeztek fotók, videó- és mobiltelefonnal készült felvételek arról a különös jelenségről, amely múlt szombaton tűnt fel az égbolton kora este Békéscsabán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon, Debrecenben, Dunaújvárosban és Budapesten.
A tb-rendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagok legkésőbb augusztus végéig kézhez kaphatják az őket esetlegesen megillető reálhozamot. A kormány azt szeretné, ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal...
A 77 éves Louis Farrakhan, az amerikai központú Iszlám Népe mozgalom vezetője kedden a szervezet Chicago közelében tartott éves nagygyűlésén kijelentette, hogy a zsidókkal kapcsolatos megjegyzéseivel az a célja, hogy „leleplezze a sátánt” és arra akar rávilágítani, hogy a „cionisták uralják az amerikai kormányt és bankokat.” A szervezetet számos keresztény és zsidó szervezet antiszemita…
A elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság újabb két lakásvásárlási ügyet vizsgál - jelentette be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.
Kedden fény derült a következő éveket meghatározó strukturális reformokra, a kormány által Széll Kálmán-tervre keresztelt program nagy hangsúlyt fektet a nyugdíjkassza kiegyensúlyozására. A kormány...
Az infokommunikációs szolgáltatások és a széles sáv fejlesztése az uniós versenyképesség növelését, a fenntartható fejlődést és a munkahelyteremtést is szolgálja
Két mérkőzésre szóló eltiltással kell szembenéznie Sir Alex Fergusonnak, amiért a kritizálta a játékvezetőt a keddi, Chelsea elleni bajnoki mérkőzést követően.
A Széll Kálmán-tervvel a problémafelismerésig jutott el a kormányzat, tudniillik, hogy komoly hangsúlyt kell fektetni az adósságkezelésre, nem elég csupán a gazdasági növekedésre figyelni
A szakszervezet mielőbb tárgyalna az elégséges szolgáltatásokról a dél-dunántúli Volán társaságokkal. Az üzemkezdettől üzemzárásig tartó egynapos sztrájkot március utolsó napjára tervezik.
Az önkormányzatok eladósodottságát meg kell fékezni - mondta az InfoRádiónak a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere. A Széll Kálmán-tervben az szerepel, hogy a jövőben az önkormányzatok csak kormányzati engedéllyel vehetnek fel hitelt. Kósa Lajos hozzátette: ahhoz, hogy ezt a kormány ellenőrizni tudja, több törvényt is módosítani kell.
Veszélyes anyagok is égtek Szegeden, ahol hajnalban kigyulladt az Orvostudományi Egyetem Új Klinikák hulladékégetője. 30 tűzoltó vett részt az oltásban, bár a lángokat sikerült megfékezni, a mintegy 600 négyzetméteres épület tetőszerkezetében és belsejében is jelentős károk keletkeztek, az ott tárolt anyagok és berendezések súlyosan rongálódtak a tűzben.
Ötvenhat kilométeren át autóztatta egy férfi a feleségét az Egyesült Államokban úgy, hogy az asszony a kocsi tetején volt és csak az ablaktörlőkbe meg az oldalsó visszapillantó tükörbe tudott kapaszkodni.
Esztergom két volt alpolgármestere felvette az önkormányzat pénzéből fizetett életbiztosítását, összesen nyolcmillió forintot; a volt polgármesternek, Meggyes Tamásnak (Fidesz) adminisztrációs hiba miatt nem sikerült felvennie az öt és fél millió forintot - tájékoztatta a város polgármestere csütörtökön az MTI-t.
Humanitárius krízishelyzet van kialakulóban a tunéziai-líbiai határon. A határra az elmúlt időszakban 85 ezer menekült érkezett Líbiából - tájékoztatott a Baptista Szeretetszolgálat. A menekültek legnagyobb része egyiptomi vendégmunkás, de líbiaiak és fekete-afrikai menekültek is vannak köztük.
A tb-rendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagok legkésőbb augusztus végéig kézhez kaphatják az őket esetlegesen megillető reálhozamot. A kormány azt szeretné, ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata minél gyorsabban lezárulna - jelentette be csütörtökön Selmeczi Gabriella.
Másfél éve a legmagasabb, 188,7 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 12 hónapos diszkontkincstárjegy...
A forráskoordináció érdekében a 2012-es költségvetésben önálló fejlesztési fejezetet szeretnének megjeleníteni - mondta Molnár Ágnes, az NFM fejlesztéspolitikai államtitkára
A híradások nem szóltak róla. Pedig Bahreinben, a Forma-1 nyitófutama előtt megtörtént, amire eddig még nem volt példa. Egy magyar fiú dicsőségéért szólt a magyar himnusz.
Ez nemzeti katasztrófa - mondta az InfoRádiónak Vekerdy Tamás gyermekpszichológus azután, hogy a kedden ismertetett Széll Kálmán-terv szerint jövő szeptembertől az eddigi tizennyolc helyett már csak tizenöt év lenne a tankötelezettség felső korhatára. A kormány szerint a kétkezi munka becsületének visszaállítása a cél.
Július 18-tól augusztus 21-ig, valamint december 23-tól 2012. január 6-ig igazgatási szünetet rendelt el a kormány a központi államigazgatási szerveknél - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből a Magyar Nemzet értesülései szerint.
Magánnyomozókat bérelnek fel a multinacionális cégek táppénzcsaló dolgozóik lebuktatására Magyarországon. A munkaadó megadja az érintett munkavállaló lakcímét, a detektív pedig követi az illetőt - adja hírül a HírTV. A kormány jogi megoldást keres.
Essam Sharaf korábbi egyiptomi közlekedési miniszter veszi át a kormányfői posztot Ahmed Safiktól – jelentette be csütörtökön az egyiptomi hadsereg a testület Facebook-oldalán.
Öthónapos kihagyás, hosszú sérüléshullám után a jövő héten újra pályára lép Szávay Ágnes. A magyar játékos, aki csütörtökön utazott el az Egyesült Államokba, a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tornán indul.
Oli úgy nyalja le újjbegyéről a franciasaláta maradékát a csemegepult mögött, hogy attól Mikrobi mindhárom szeme kerekre tágul. Szavazzon régi kedvenc tv-sorozatára!
Essam Sharaf korábbi egyiptomi közlekedési miniszter veszi át a kormányfői posztot Ahmed Safiktól - jelentette be csütörtökön az egyiptomi hadsereg a testület Facebook-oldalán. Az al-Dzsazíra hírtelevízió beszámolója szerint a kormányfő lemondásáról és az új miniszterelnök kinevezéséről szóló hírt a közösségi oldalon való megjelenés után a hadsereg egyik szóvivője is megerősítette.