Átadták a Scheiber Sándor-díjakat csütörtökön Budapesten; az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem néhai vezetője emlékére alapított elismerést Perczel Anna építész, Pavle Sosberger újvidéki művelődéstörténész és Erdélyi Lajos fotóriporter, újságíró vehette át.
A 250 milliárd forintos stabilitási alap miatt elrendelt zárolás nem érinti egyebek mellett az otthonteremtési támogatást, a hallgatói juttatásokat, a honvédelmi állomány járandóságait vagy az önkormányzatokat, és nem marad el emiatt a rendőrségi létszámfejlesztés sem.
A kormány nem akart megszorításokat, ezért döntött a szokatlan gazdaságpolitikai megoldások mellett - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Der Standard című osztrák lapnak adott interjújában.
Orvosait is meglepte Bálint gazda gyors felépülése, szerdán már haza is térhetett a kórházból. Az egykori tévést február közepén gázoltak el otthonától nem messze.
Operáció esetén a betegek legtöbbször az altatás miatt aggódnak. Ez azonban úgy tűnik, messze nem a legnagyobb probléma a műtétek során. Nagy-Britanniában például hetente átlagosan két olyan eset is akad, amikor az orvosok véletlenül a betegben felejtenek valamilyen műtéti eszközt - írja a medipress.hu. Egy kínai férfi fejében pedig egy kést találtak nemrég, amit négy éve, egy fegyveres rabláskor…
Hiába tartja bizonytalanságban a befektetőket az arab világ forrongása, a devizapiacot a jegybankok versenye fűti. A közös európai fizetőeszközt alaposan megtámogatta az egyes EKB tagok offenzív nyilatkozata, miszerint fel kell venni a harcot az inflációval, mely januárban 2,4%-os szinten állt az eurózónában (2% a hivatalos inflációs horgony).
A francia Total olajtársaság 4 milliárd dollárért 12%-os részesedést szerez az orosz Novatek gáztársaságban. A két cég közötti megállapodás értelmében a franciák csatlakoznak a Novatek sarkköri Yamal...
Általánosan megállapítható, hogy a tavalyi év nem hozott áttörést a lakáspiacon és a jelzálogalapú hitelezés volumenében. A gazdasági környezet, elsősorban a munkanélküliség nem kedvezett az ingatlanpiac újraéledésének. Annál inkább lehetett hallani a devizahitelesek problémáiról és a szóba jöhető megoldási alternatívákról. Az új adórendszer hitelportfólióra gyakorolt kedvező hatásában és a…
Ez a Kadhafi nem Moammer el, hanem "el" nélküli, és nem líbiai, hanem szudáni. 40 éves, az Egyesült Arab Emírségekben él. Nevét apjának köszönheti, aki a líbiai vezető tisztelője - volt.
A Hyundai a 2011-es Genfi Autószalonra nem csak új tanulmány és sorozatgyártású autóit hozta magával, de ezek segítségével a vállalat bemutatni és népszerűsíteni is kívánta új filozófiáját. A gyártó célkitűzései már nem is állhatnának közelebb a vásárlókhoz, hiszen az új „New Thinking. New Possibilities” szlogen valós értékeket takar.
Nem tudott tovább erősödni a BUX a délelőtt során és a nyitást követő egy órában megszerzett 0,8%-os emelkedés közelében egyensúlyozik az irányadó benchmark. A vezető részvények közül a Magyar...
Négy vidéki megyeszékhelyre (Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged) indít áprilistól menetrend szerinti buszjáratokat a Malév - tette közzé a légitársaság. Az utasoknak a repülőtéri tranzfernél többet...
Elveszítette az uralmat kocsija felett, s a parkolóház falán hajtott ki egy kínai férfi. A sofőr sértetlenül megúszta a kalandot, az autót a tűzoltók szabadították ki.
Menetrend szerinti buszjáratokat indít vidéki utasainak a Malév, négy megyeszékhelyről: Debrecenből, Miskolcról, Pécsről és Szegedről áprilistól - közölte a légitársaság az MTI-vel csütörtökön. Az uta...
Gekkóbabák cseperednek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az ifjú tapadógyíkok közül némelyik már három hónapos: ezeket az állatokat a pálmaházi "hüllőóvodában" mutatják be. A legfiatalabbak egy hetesek sincsenek, ők a Madagaszkár házban, a felnőttekkel közös terráriumban élnek. Az elkövetkező hetekben nyolc további tojás kikelésére is számítani lehet.
A líbiai események miatt tovább drágul az olaj. A befektetők attól tartanak, hogy a harcokban az OPEC-tagország fontosabb olajipari létesítményei is megsérülhetnek - ez akár 130 dollárig emelheti az olajárat. Újabb csúcsra drágult az arany is.
Az átlagnépességben a férfiak fele fertőzött lehet a humán papillomavírussal (HPV), amely szemölcsöket okozhat, de kapcsolatba hozható a méhnyakrák és más típusú tumorok kialakulásával is - közölték hétfőn eredményeiket amerikai kutatók.
A Budapest Bank és a Budapest Alapkezelő megbízásából készült lakossági kutatás szerint az átlagjövedelem felett keresők megtakarítási kedve egyértelműen nőtt. A felmérésben megkérdezettek az...
Nagy terveket sző a Magyar Labdarúgó Szövetség, amelynek célja a tízezres átlagnézőszám elérése az NB I-ben, a válogatott részvétele két világtornán vagy éppen évente két klub főtáblára jutása a nemzetközi kupasorozatokban.
A Magyar Kézilabda Szövetség székházában licitálással dőlt el az idei Magyar Kupa négyes döntőjének rendezési joga. A legmagasabb licit a győrieké volt.
A stabilitási alap miatt elrendelt zárolás nem érinti egyebek mellett az otthonteremtési támogatást, a hallgatói juttatásokat, vagy az önkormányzatokat
Francois Fillon francia miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy megszűnik a vitatott adóplafon, és azzal párhuzamosan a nagy vagyonokra jelenleg kivetett adónem, az ISF fizetése alól 300 ezren menetességet kapnak.
Az ekhózás lehetőségét eddig kevés labdarúgóklub vezette be, ugyanis még a húsz százalékos költségnövekedés is gondot okoz az egyesületeknek - mondta az InfoRádiónak Dénes Ferenc sportközgazdász a Magyar Labdarúgás Fórumán. Hozzátette: a nagy multik akkor jelenhetnek meg támogatóként, ha a labdarúgás eladhatóbbá válik és számottevő közönsége van.
Áfacsökkentéssel vagy a pályahasználati díj mérséklésével érné el a kormány, hogy az utazási kedvezmények felülvizsgálata után olcsóbb legyen a busz- és vonatközlekedés – mondta el a Hír Televízió kérdésére Völner Pál.
Alakítható beton, állítható szemüveglencse, ultraibolya fénnyel történő víztisztítás: Molnár Bélával együtt tizenöt jelölt az Európai Feltalálói Díjra.
A színpadot már régóta kifutóvá változtatta, most viszont igazi modellé vált egy napra az excentrikus énekesnő, Lady Gaga: Thierry Mugler francia divattervező két kreációját mutatta be szerda este Párizsban.
Az idén harmadik alkalommal rendezik meg március 20-án a Down Világnapot a Vígszínházban, amelyhez a Segítsüti (www.segitsuti.hu) gasztrobloggerei is csatlakoztak és sütemény-árveréssel támogatják a programot.
A forint az elmúlt hónapban jelentős erősödést produkált az euróval szemben, így márciusban nőtt az alapkezelők pesszimizmusa a hazai fizetőeszköz kilátásait illetően, rövid és hosszabb távon...
Még csütörtökön benyújtja a fideszes Heintz Tamás a nemdohányzók védelméről szóló kormánypárti törvényjavaslathoz azt a módosító indítványát, amellyel megtiltaná a dohányzást azokban a gépkocsikban, amelyekben 18 éven aluli gyermek is utazik - tudta meg az MTI fideszes forrásból.
David Cameron brit miniszterelnök a szigetország csapatainak további részvételének szükségességét támogatja – egy brit parlamenti bizottság szerint azonban megbuktak és nem működnek a koalíciós erőfeszítések Afganisztánban.
Fájdalmas végkifejlettel zárult a színész legutóbbi botránya. Charlie Sheentől elvették gyermekeit, sőt a bíróság egy távoltartási határozatot is életbe léptetett ellene.
Az euróövezet összesített bruttó hazai terméke (GDP) 2010 negyedik negyedévében a második becslés szerint 0,3 százalékkal, a februári első becsléssel megegyező értékkel nőtt - közölte az EU statisztik...
Nemcsak a hangja, hanem a hajkoronája is sokat ér a kanadai tinisztárnak, Justin Biebernek: az énekes egyetlen hajtincsét több mint negyvenezer dollárért (7,6 millió forintért) árverezték el.