Kaunas - Nem véletlen, hogy a Barcelonában és a spanyol futballválogatottban is kiemelkedően teljesít Gerard Piqué (24), a bekk legális doppingszerhez folyamodott: a szerelem repíti.
A fejlesztési minisztérium megkezdte az egyeztetéseket a hőenergia állami támogatásának új rendszeréről, amely a szaktárca közleménye szerint az őszi fűtési szezonban léphet hatályba.
Április harmadikától, vagyis vasárnaptól módosul a vasúti menetrend, több vonalon sűrítik a járatokat, és kerékpárszállító kocsikkal bővítik a szerelvényeket - közölte a MÁV-Start Zrt
A romák elleni merényletsorozat kitervelői egy kis hadsereget szerettek volna szervezni - vallotta szerdán délelőtt a negyedrendű vádlott a Pest Megyei Bíróságon. A tárgyalássorozat elején egyedül ő hajlandó beszélni, három vádlott-társa megtagadta a vallomástételt.
Két huszonéves feltuningolt egy retró verdát, majd eszeveszett száguldásba kezdett Hetényegyháza és Kerekegyháza között. A gyorsulás folytatódhatott volna, ha nem akad ki a kilométer óra.
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága nem támogatta annak a több LMP-s képviselő által jegyzett törvényjavaslatnak a tárgysorozatba vételét, amely fél éves moratóriumot rendelt volna el a b...
Nyolc év tíz hónap fegyházbüntetéssel sújtotta az ormánsági uzsorásként elhíresült Gyimesi Lászlót a Pécsi Városi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
Elizabeth Taylort évtizedeken át kísérte leghíresebb szerepe, Kleopátra egyiptomi királynőé, aki még azt is megengedhette magának, hogy szamártejben fürödjön: hírek szerint a közelmúltban elhunyt hollywoodi csillag sem szűkölködött, egymilliárd dolláros vagyont hagyott hátra
Az Aréna plaza felmondta a 178-as autóbusz meghosszabbított útvonalon történő közlekedéséről szóló, három évvel ezelőtt kötött szolgáltatási szerződést, ezért április 4-étől a buszok ismét a régi, a Naphegy tér és a Keleti pályaudvar közötti útvonalon járnak - tájékoztatta lapunkat a BKV....
Többek között az emelkedő hitelkockázatok miatt kényszerült a vártnál jóval magasabb céltartalék képzésre 2010-ben az MKB - derül ki a bank közleményéből
Április 4-étől a 178-as buszok ismét a régi, a Naphegy tér és a Keleti pályaudvar közötti útvonalon közlekednek, a Keleti pályaudvar – Stadionok szakaszt a jövőben nem érintik. Ezzel egyidejűleg...
A vállalati szegmensre fókuszál idén az MKB Bank - mondta a 2010-es évet értékelő sajtótájékoztatóján a pénzintézet elnök-vezérigazgatója. Erdei Tamás hozzátette: 2010-et a céltartalékképzés és a különadó határozta meg, de idén optimistábbak a kilátásokat illetően.
Mennyiség, származási ország, tápérték, adalékanyagok, E-számok - folytathatnánk a sort. Milyen információkkal kell ellátni az élelmiszerek címkéjét? Mit jelentenek a rövidítések? Kell-e tartanunk az E-számoktól? Részletesen az élelmiszercímkék kötelező elemeiről és azok jelentéséről.
Párizs — Újra a futballválogatottról beszél egész Franciaország. A gall nemzet (egyik) büszkeségét kicsit hanyagolták az elmúlt hónapokban a szurkolók azok után, hogy csúnyán leszerepeltek a tavaly nyári világbajnokságon.
Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) örökös tiszteletbeli elnöke, Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségének képviselője, a WADA alapítótanácsának tagja és Borkai Zsolt, a MOB elnöke szerdán hivatalos látogatást tett Jacques Rogge-nál, a NOB elnökénél.
Moammer Kadhafit szívesen látják Ugandában - mondta a kelet-afrikai ország elnökének szóvivője szerdán, feltehetően elsőként ajánlva menedékjogot a líbiai vezetőnek
Elsősorban társadalmi érdek az elmúlt 30 évben elhanyagolt Duna karbantartása a magyar hajózási szövetség szerint, amelynek elnöke emellett fontos nemzetgazdasági értéknek nevezte a folyó hajózhatóbbá tételét is. Szalma Botond szerdán Budapesten sajtótájékoztatón szenvedélyesen állt ki a szerinte mostohagyermekként kezelt magyar hajózás mellett.
Az Allianz friss tanulmánya szerint komoly ára van a várható élettartam emelkedésének, illetve a társadalom öregedésének. A trendek alapján megállapítható, hogy néhány évtizeden belül az éves...
Elsősorban társadalmi érdek az elmúlt 30 évben elhanyagolt Duna karbantartása a magyar hajózási szövetség szerint, amelynek elnöke emellett fontos nemzetgazdasági értéknek nevezte a folyó hajózhatóbbá tételét is.
A közfoglalkoztatás átalakításának sikere legjobban a vállalkozók körében bevezetett programon mérhető le - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán a hódmezővásárhelyi közfoglalkoztatási fórumon, ahol a közfoglalkoztatás új rendszerével kapcsolatos tapasztalatokról tartott előadást.
Ukrajnában 6 százalék körüli mértékben nőtt a hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben éves szinten - közölte az ország miniszterelnöke szerdán, a nem végleges adatot ismertetve.
Hétéves a kapcsolatunk, s a párom egyre gyakrabban nyaggat, hogy szeretné a szexet hármasban… Modern nőnek tartom magam, de teljesen öszszezavarodtam. Amai nő tényleg simán bevállalja a hármas szexet?
Rendet kell tenni a ferencvárosi labdarúgásban, akkor a szponzorok is jönni fognak - véli Kubatov Gábor. A Fradi elnöke a Blikk szerkesztőségének vendégeként válaszolt olvasóink kérdéseire. Azt elismerte, hogy jelenleg válságot kezelnek, de ígéri: hamarosan megvalósulhatnak a szurkolók álmai.
Veszprém – Bő egy éve még a magyar kézilabda-válogatott csapatkapitánya volt, újabban klubjában, az MKB Veszprémben is csak epizódszerepet játszik Eklemovics Nikola (33).
A családok megerősítésének fontosságát hangsúlyozták a felszólalók a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége tizedik közgyűlésén a Parlamentben, ahol egy hétgyermekes csíkszeredai család állampolgársági esküt tett a Szent Korona előtt. Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár kiemelte: Európa jövője a családokon múlik, azon, milyen lesz a demográfiai helyzet
Megszüntetve a nagyfokú szervezeti és működési szétaprózottságot, május elsejével létrejön a több intézetet integráló Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI).
Moszkva a békés rendezésre, a problémák megoldására és a reformokat célzó párbeszédre szólítja fel a Líbiában szemben álló feleket – jelentette ki szerdán az orosz külügyminiszter moszkvai sajtóértekezletén.
Aláírásgyűjtésbe kezdett a hazai meleg bloggerek közössége, amelyhez csatlakoztak más jogvédő és civil szervezetek, valamint közéleti személyiségek is. Az aláírók szerint az alkotmánytervezet a melegekre nézve súlyosan diszkriminatív, és visszalépést jelent a jelenlegi alkotmányhoz képest is. Április 15-én tüntetést tartanak Budapesten.
Kétszázmillió eurós szindikált hitel szervezésére adott megbízást az OTP Bank. Az OTP Bank megbízást adott a BNP Paribas, a Citi Bank, a Crédit Agricole Corporate és Investment Bank, az ING Bank,...
Több hónapos tárgyalások után megszerezte a jogokat a Disney Filmstúdió, hogy újraforgathassák Miss Marple történeteit. A Hollywood Reporters című lap szerint a forgatókönyvet Mark Frost írja majd.
A 16 éves siófoki lányt tavaly nyáron egy autós társaság tagjaként ellenőrizték, akkor esett neki a rendőrnőnek. Az ügyében az ügyész súlyosbításért védője felmentésért fellebbezett.
A manapság főként árupiacokkal foglalkozó sztárbefektető, Jim Rogers ezúttal részvények vásárlására adta fejét. Rogers ugyanis úgy gondolja, a japán katasztrófa kedvező vételi lehetőségeket teremtett...
Kubatov Gábor szerint van három hónapuk, hogy szponzorokat találjanak, de jelenleg ki szeretnék kapcsolni a gázt és az áramot, valamint már kimenő hívásokat sem tudnak kezdeményezni.