Leállítanak két, amerikai tulajdonban lévő hőerőművet Borsod megyében. Az ország egyik legelmaradottabb megyéjében 200-an kerülhetnek az utcára. A berentei erőműben 125, a tiszapalkonyaiban pedig 78 munkahely szűnhet meg.
Az emberek csaknem fele szerint nőni fog a munkanélküliség és sokan attól is tartanak, hogy az árak is emelkedni fognak. Hitelfelvételt is egyre kevesebben terveznek, ráadásul a családok harmada abban is bizonytalan, hogy felhasználja-e most a megtakarításait - derül ki a GfK Hungária elemzéséből.
Moammer Kadhafit szívesen látják Ugandában – mondta a kelet-afrikai ország elnökének szóvivője szerdán, feltehetőleg elsőként ajánlva menedékjogot a líbiai vezetőnek.
Az Allianz friss tanulmánya szerint komoly ára van a várható élettartam emelkedésének, illetve a társadalom öregedésének. A trendek alapján megállapítható, hogy néhány évtizeden belül az éves gazdasági teljesítményünk 30 százalékát kell majd feláldoznunk nyugdíjra, és egészségügyi ellátásra. Európában sem sokkal jobb a helyzet, Amerika kedvezőbb demográfiai feltételekkel vág neki a következő…
Számos új magyar alkalmazással április 11-én érkezik a magyarországi üzletekbe a Nokia új üzleti okostelefonja, a Nokia E7. A Nokia E7 megjelenésével egy időben már letölthetőek lesznek az Ovi Áruházból a legújabb a hazai tartalmak - olvasható a Nokia sajtóközleményében.
Két év javítóintézeti nevelésre ítélte nem jogerősen a kaposvári bíróság szerdán azt a 16 éves siófoki lányt, aki a múlt év nyarán egy éjszakai ellenőrzéskor rátámadt egy rendőrnőre - közölte Vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság szóvivője az MTI-vel.
Kisebb komplikáció lépet fel a Vancouver Canucks játékosa, Manny Malhotra sérült szeménél, ami miatt újból meg kellett műteni a hokist. Az orvosok szerint sikerült megmenteni Malhotra szemét, de a szezonja véget ért.
Az Európai Unió gazdasági növekedésének lassulását okozhatja rövid és középtávon az európai atomerőművek körüli jelenlegi bizonytalanság és annak tovagyűrűző energiapiaci hatása, hosszabb távon azonban mindez az alternatív energia szektor fellendítésével jótékonyan hathat az uniós teljesítményre is - közölte a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) rontotta Japán idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos várakozását a hónap eleji földrengés következményeinek a hatására, de visszafogta az Egyesült Államok GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzését is.
Javultak az amerikai felső vezetők gazdasági kilátásokról alkotott nézetei az idei első negyedévben a Business Roundtable szerdán ismertetett felmérése szerint.
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán a vártnál nagyobb mértékben 2,9 millió hordóval, 0,8 százalékkal 355,7 millió hordóra emelkedett az EIA által ma közzétett adatok szerint, mindez az egy évvel ezelőtti szinthez képest 0,4 százalékos emelkedés. Az elemzői várakozások 1,6 millió hordós emelkedésre számítottak a korábbi héten mutatkozó 2,1 millió hordós emelkedést…
Nemcsak a férfiak fantáziáját, hanem egész testüket szeretné megmozgatni Kovács Kitti playmate. A szépséges lány országjáró aerobikturnéra indul, s mint mondja: a hölgyeket is várja.
A Ford felmérte a legnépszerűbb autószíneket. Európában is ugyanaz az eredmény született, mint itthon, legjobban a fehér, az ezüst, és a fekete autókat kedvelik a vásárlók
A vártnál jobban nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten, a benzintartalék viszont a becsültnél jelentősebben csökkent. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai köz...
Egyiptomban szerdán nyilvánosságra hozták az ideiglenes alkotmányt, amely szerint a saría marad az ország törvényalkotásának fő forrása, de pártok nem alakulhatnak vallási alapon.
Az észak-erdélyi autópálya állandó vitatéma volt az elmúlt hat évben az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének diplomatái és a román vezetők között - derült ki a WikiLeaks leleplező portál által megszerzett és a román média rendelkezésére bocsátott diplomáciai táviratokból, amelyek egy részét a héten jelentette meg a sajtó.
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.-nél 2005. és 2010. között elkövetett visszaélések miatt két esetben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, egy esetben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, egy esetben pedig folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette…
Egyiptomban szerdán nyilvánosságra hozták az ideiglenes alkotmányt, amely szerint a saría marad az ország törvényalkotásának fő forrása, de pártok nem alakulhatnak vallási alapon.
Budapesten tanácskozik az Európai Zöld Párt csütörtöktől vasárnapig; az eseménnyel egy időben tartandó kihelyezett ülésén az Európai Parlament (EP) zöld frakciója nyilvános vitát rendez a magyarországi demokrácia helyzetéről, továbbá konferenciát tart a fukusimai nukleáris baleset energiapolitikai következményeiről és a kolontári vörösiszap-katasztrófa tanulságairól.
A brit kormány Líbia londoni nagykövetségének öt diplomatáját utasítja ki, köztük a képviselet katonai attaséját. A brit külügyminiszter szerint ha az 5 líbiai Nagy-Britanniában maradna, veszélyt jelenthetne a nemzetbiztonságra. A szövetségesek továbbra sem döntöttek a líbiai felkelők felfegyverzéséről. A közös álláspont az, hogy nem állítják Kadhafit bíróság elé, ha lemond a hatalomról.
Magyarország – Ha az ön számára fontos az egészséges táplálkozás, bizonyára meg sem fordult még a fejében, hogy hot dogot egyen vagy bacont ropogtasson, ha sült csirkehús is van a terítéken. De biztos, hogy vakon bízhatunk a fehér húsban?
Jogerősen 13 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte ma a Besztercebányai Kerületi Bíróság a 31 éves Branislav Oravecet. A 31 éves homoszexuális pedofil birkapásztor a vád szerint négy kiskorú fiúval fajtalankodott, egyel közösült is.
Nagyon kevés országban vezették be, alkotmányban pedig még sehol nem rögzítették az életfogytig tartó szabadságvesztést – mondta el Finszter Géza szerdán az ATV reggeli műsorában.
Valóban nem egy közönséges parasztlakodalomra számíthatnak azok a szerencsés kivételezettek, akik nemrégiben meghívót kaptak Vilmos herceg és Kate Middleton április 29-i álomesküvőjére.
A Costa Rica-Argentína válogatott mérkőzésen érdekes jelenetnek lehettek szemtanúi a nézők. A hazaiak játékosai autogramot kértek a sérülés miatt pályára sem lépő Lionel Messitől.
Budapest — Máris zajlik a számolgatás, milyen eredmények szükségesek ahhoz, hogy együttesünk másodikként zárja az Eb-selejtezőket, s így playoff-mérkőzésen küzdhessen meg (egy másik csoport másodikával) az Európa-bajnokságra jutásért.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,13 pontos, 1,25 százalékos emelkedéssel, 23.035,71 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 2,12 százalékkal 24.100 forintra erősödött, az OTP részvények ...
Elfogadta a kormány szerdai ülésén a Széchenyi Pihenőkártya kibocsátásáról és felhasználásáról szóló előterjesztést - közölte a kormányszóvivő sajtótájékoztatón.
Tavaly nyár óta lassult a helyzet romlása az Európai Unió munkaerőpiacán, de a nemzetközi gazdasági válság hatásai még mindig egyértelműen érzékelhetők, különösen a fiatalok, a bevándorlók és az alacsonyabban képzettek körében – állapította meg az Európai Bizottság szerdán kiadott negyedéves foglalkoztatási figyelőjében.
Az I-csoportban hibátlanul áll az élen Spanyolország. A világ- és Európa-bajnok Litvániát is legyőzte az Eb-selejtezőn. Vincente del Bosque szövetségi kapitány egyébként a mérkőzés elhalasztását kérte, mert a spanyolok szerint a pálya alkalmatlan a játékra. A bíró máshogy döntött.
Sokaknak Johnny Depp poszter virított a falán, amikor Düki még pelenkás volt. Most mindketten ringbe szállnak a legszexibb pasi címért. De ez a portré csak Dükiról fog szólni.
A decemberi 65,9 dolláros maximum elérését követően gyors süllyedésbe kezdett a papír, és 2010 második felének emelkedő trendjét, oldalazás váltotta fel. Hónapokon keresztül 62 és 65,9 dollár között mozgott a kurzus, miközben háromszor is megérintette a sáv felső szélét.
Az Aréna plaza felmondta a 178-as autóbusz meghosszabbított útvonalon történő közlekedéséről szóló, három évvel ezelőtt kötött szolgáltatási szerződést, ezért április 4-étől a buszok ismét a régi, a Naphegy tér és a Keleti pályaudvar közötti útvonalon járnak - tájékoztatta lapunkat a BKV....
Az állami támogatások elmaradása miatt a tervezetthez képest két nappal rövidebb lesz, de megrendezik a 18. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált április 8. és 16. között Budapesten.
Az Arsenal orvosi stábja vizsgálja meg, hogy pontosan milyen sérülést szenvedett a magyarok elleni keddi Európa-bajnoki selejtezőn Robin van Persie, a holland labdarúgó-válogatott sztárja.
A Samsung után egy újabb jelentős dél-koreai vállalkozás telepedett le a Jászságban: a Samyang 10 millió euróból épült műanyagipari üzemét a napokban adták át Jászberényben – közölte szerdán a város sajtóreferense az MTI-vel.