2011. március 4. péntek

márc. 4
16:15
FIFA: Tovább tesztelik a bírókat segítő technikai újításokat (Sport365)
A labdarúgás szabályalkotó testületének (IFAB) hétvégi ülése előtt a nemzetközi szövetség (FIFA) bejelentette, hogy a játékvezetőket segítő technikai újításokat tovább teszteli, így köztük Maruzsi László találmányát.
márc. 4
16:17
Hitzfeld 2014-ig hosszabbított Svájcban (Sport365)
Ottmar Hitzfeld két évvel, 2014-ig meghosszabbította szerződését a Svájci Labdarúgó Szövetséggel, így a brazíliai világbajnokságig ő marad a válogatott szakvezetője.
márc. 4
16:18
OTP: a válság ellenére is erősödött a hitelezés (Infostart)
Jelentősen nőtt az OTP Bank hitelezési aktivitása 2009-hez képest - mondta az InfoRádiónak a pénzintézet vezérigazgató-helyettese a tavalyi évet értékelő sajtótájékoztatón. Bencsik László az idei évben hasonló hitelezési aktivitást és lassuló hitelportfólió-romlást remél.
márc. 4
16:21
MSZP: a Fidesz propagandaújságokat csinál az önkormányzati lapokból (hirado.hu)
Az MSZP vizsgálatot kért az önkormányzati lapok ügyében a médiahatóság elnökétől. Az ellenzéki párt szerint ugyanis a Fidesz ezeket "propagandaújságokká zülleszti".
márc. 4
16:23
Vietnami erőfeszítések Hanoi szent teknősének megmentésére (hirado.hu)
A teknősmentők abban reménykednek, hogy az állatot a szárazra tudják csalogatni, és elláthatják sebeit
márc. 4
16:24
Könnygázzal oszlattak az ima után (HírTV)
Könnygázzal oszlatta fel a pénteki ima utáni Moamer Kadhafi-ellenes tüntetést a rendőrség a Tripoli melletti Tajoura városában. A néhány száz ellenzéki tüntető a több mint négy évtizede az országot irányító vezető elleni jelmondatokat kántált a Tripolitól mindössze tizennégy kilométerre lévő városban, a rendőrök ezután léptek fel ellenük.
márc. 4
16:24
Több mint százezren küldték vissza eddig a kérdőíveket az alkotmányozás ügyében (Gondola)
A választópolgárok március 4-ig több mint 115 ezer alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet küldtek vissza a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának - mondta Vetési Iván, a szervezet elnöke
márc. 4
16:24
Berlusconi prostija a bécsi Operabálon (Blikk)
Bécs - Hatalmas botrányt kavart az idei bécsi Operabál női díszvendége az osztrák előkelőségek körében.
márc. 4
16:25
Was a lovers' quarrel the trigger for the murder in Écs? (hirado.hu)
The couple's son was not a witness to the tragedy, and only realized that something had happened when he heard the gunshot. The 17-year old boy was taken to hospital in a state of shock.
márc. 4
16:26
Tíz galéria várja éjszaka a műgyűjtőket (HírTV)
Tíz galéria várja az érdeklődőket március 10-én Budapesten, a Falk Miksa utcában és környékén. A 18. Műgyűjtők Éjszakáján hat kortárs képzőművészeti kiállítást, egy tematikus és egy magángyűjteményből válogatott tárlatot tekinthetnek meg a látogatók, és egy dzsezzkoncertet is meghallgathatnak. Minden program ingyenes.
márc. 4
16:26
EU-elnökség: nyilatkozat elfogadásával zárult a légtér konferencia (Gondola)
Budapest Nyilatkozat elfogadásával zárult a soros magyar EU-elnökség programjában megrendezett Egységes Európai Égbolt kétnapos, magas szintű légügyi konferencia pénteken - közölte Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, az uniós közlekedési tanács soros elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten
márc. 4
16:27
A kormány ösztönözné a lakásépítéseket (Privátbankár)
A kormány még az első félévben kidolgozza az új otthonteremtési programot, amely 10-12 eszközt tartalmaz a lakásépítés fellendítésére - jelentette be Matolcsy György
márc. 4
16:27
Csodák helyett szebb mindennapok (Metropol)
A halállal megbékélni, azt méltósággal, kínzó szenvedés nélkül fogadni olyan ajándék, amely nem mindenkinek adatik meg.
márc. 4
16:27
14 éves lányt gázolt halálra a busz (Alternatív Energia)
Egy 14 éves lányt gázolt halálra egy busz pénteken délután Tiszajenő és Tiszabő között - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
márc. 4
16:27
Vita a kerületi újságok tartalmáról (Metropol)
A kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatás követelménye kizárólag a televíziók és a rádiók hír- és közéleti műsoraira vonatkozik, ezért azt a médiatanács egyetlen sajtótermék esetében sem vizsgálhatja sem most, sem a jövőben – közölte egy szocialista sajtótájékoztatóra reagálva a médiatanács szóvivői irodája pénteken.
márc. 4
16:27
USA: ötéves rekord az iparban (Portfolio)
Januárban 3,1 százalékkal nőttek az ipar megrendelési az Egyesült Államokban, ami pozitív meglepetést okozott, hiszen az elemzői konszenzus 2,1 százalék volt. Az Egyesült Államok Kereskedelmi...
márc. 4
16:27
Halálra gázolt egy 14 éves lányt a busz (ATV)
A rendőrség még jelenleg is helyszínel.
márc. 4
16:29
Tüntetés Tripoliban: a levegőbe lőttek a rendőrök (ATV)
Pénteki ima után indult a tömeg Kadhafi ellen tüntetni, a rendőrség azonban közbelépett.
márc. 4
16:31
Felmérés: a magyarok negyede 1 hónapot sem vészelne túl (ATV)
A magyar lakosság negyede 1 hónapot sem, a családok kétharmada mindössze néhány hónapot tudna átvészelni, ha a fő kereső elvesztené a jövedelmét - derül ki a Tárki, a Pioneer és a RSM DTM felméréséből.
márc. 4
16:33
Végre szerelmes az egykori megasztáros! (BorsOnline)
A tavasz beköszöntével megtalálta szerelmét Szecsődi Karcsi. Az extrém énekes nemrég még latexruhában domborított Nkuya Soniával, most pedig ámor nyilával találkozott.
márc. 4
16:33
Verekedős Diana hercegnő unokahúga (Blikk)
Fokváros - Bíróság elé állították Dél-Afrikában Diana hercegnő unokahúgát. Amelia Spencer, Diana öccse, Charles egyik gyermeke a vád szerint megtámadott, megvert és megrugdalt egy mankóval közlekedő férfit egy autós McDonald's előtt.
márc. 4
16:33
Újabb hitel az Északi Áramlatnak (ProfitLine)
Újabb hitelmegállapodást kötött az Oroszországból Németországba földgázt szállító Északi Áramlat elnevezésű beruházást koordináló konzorcium pénteken. A beruházás második szakaszához ezúttal 2,5 milliárd euró kölcsönnel járul hozzá huszonnégy pénzintézet - jelentette be pénteken Berlinben a konzorcium pénzügyi igazgatója.
márc. 4
16:33
Ronaldo után Gago is kidőlt (Agroinform)
A Real Madrid védekező középpályása ugyanazon a Málaga elleni bajnokin sérült meg, mint portugál csapattársa.
márc. 4
16:39
Halálra gázolt egy 14 éves lányt a távolsági busz (hirado.hu)
A diák a tiszajenői buszmegállóban szállt le és a jármű háta mögött akart átmenni az úton, de egy jobbról érkező másik busz halálra gázolta.
márc. 4
16:41
Bezárt menzák: ragaszkodik a gyors kifizetéshez a szolgáltató (hirado.hu)
Tizennyolc középiskolában akadozik csütörtök óta a közétkeztetés a megyei önkormányzat tartozása miatt. Az étkeztetési stop csaknem háromezer diákot érint.
márc. 4
16:42
366-an még mindig nem térhetnek haza (HírTV)
Ismét csökkent valamelyest a belvízzel elöntött területek nagysága az országban. A legfrissebb – csütörtöki – adatok szerint 224 ezer 800 hektár áll víz alatt, ez néhány ezer hektárral kevesebb az előző naphoz képest. Továbbra is a belvízzel érintett területek több mint fele – csaknem 120 ezer hektár – vetés-szántó.
márc. 4
16:43
Izmosodott a forint (hirado.hu)
Az eurót délután négy órakor 271,33 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben.
márc. 4
16:44
Két embert gázoltak el a zebrán (HírTV)
Két embert is elgázoltak a zebrán csütörtökön Zala megyében. A megyeszékhelyen és a Sármelléken történt baleset áldozata is súlyos sérüléseket szenvedett.
márc. 4
16:45
Erősödött a forint, a dollár mélyponton az euróval szemben (Privátbankár)
Erősödött a forint pénteken: az eurót délután négy órakor 271,33 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 272,30 forint után. A forint az EKB csütörtöki, közelgő kamatemelés...
márc. 4
16:45
Lego has no plans to leave the Nyiregyháza facility (hirado.hu)
Danish toy manufacturer Lego currently operates a plant in Nyiregyháza that employs 1300 people. Although the company's lease runs out in 2015, the Danish brand has revealed that it has no plans to move somewhere else and plans to remain an important employer in the area.
márc. 4
16:45
Álrendőrök áldozatait keresik az igazi rendőrök (Alternatív Energia)
Álrendőrök hajtottak végre erőszakos akciókat Pest megyében. Március elején egy mogyoródi családi ház lakóit bilincselték meg és milliós értéket vittek magukkal. Nem sokkal később egy közúti ellenőrzéskor lebuktak ugyan, de a rendőrök azt gyanítják, hogy nem a mogyoródi volt az első ügyük, ezért kérik azoknak a jelentkezését, akiket az álrendőrök esetleg korábban kifosztottak.
márc. 4
16:45
A botrányt okozó divattervező nélkül mutatják be a Dior kollekcióját Párizsban (Spa Trend Online)
A Dior divatház pénteken késő délután mutatja be a párizsi divathéten legutóbbi kollekcióját, amelyet a szupersztár divattervező John Galliano még azelőtt kreált, hogy ezen a héten elbocsátották, mert részegen antiszemita megjegyzéseket tett egy párra egy bárban.
márc. 4
16:47
Börtönbe kerül a hajléktalant halálra verő szolnoki fiatal (Alternatív Energia)
Börtönbe kerül a hajléktalant halálra verő szolnoki fiatal. Társa pártfogó felügyeletet kapott. A fiatalok 3 éve, szórakozásból bántalmaztak két hajléktalant, az egyik férfi később belehalt a sérülésekbe.
márc. 4
16:51
McCabe-nek fizetnie kell (Blikk)
Budapest — Háború robbanhat ki a Fradi focicsapata körül! A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) fenyegető hangvételű közleményben szólította fel Kevin McCabe-et (63), az együttes volt angol tulajdonosát, hogy eredeti vállalásának megfelelően minimum 1,2 milliárd forint plusz Áfa értékben újítsa fel a stadiont, vagy jogi lépések következnek az ügyben.
márc. 4
16:51
A Fradi-szurkolókat nem engedik be a hazai szektorokba (Agroinform)
A Honvéd közleményben tudatta, hogy a ferencvárosi szurkolókat nem engedik be a hazai szektorokba a vasárnapi bajnoki mérkőzésen.
márc. 4
16:53
Magyar műrepülő nyert Dél-Afrikában (Blikk)
márc. 4
16:55
Ronaldo lett a Málaga veszte (Blikk)
Madrid — Csodálatos, szuper, fantasztikus! Így minősítik Cristiano Ronaldo (26) teljesítményét a spanyolok.
márc. 4
16:57
Egyiptomban népszavazás lesz az alkotmányról (hirado.hu)
A referendumot akkor tartják meg, ha az ország biztonsági helyzete megengedi.
márc. 4
17:00
Hazai írók és lélekbúvárok a februári Bookline-toplista élmezőnyében (Infostart)
A februári toplista élmezőnye szinte teljesen lecserélődött, az első öt helyen egy kivétellel hazai szerzők műveit olvashatjuk, az öt kötetből három pszichológiai kérdéseket boncolgat. Az első helyen egy többszerzős könyv, Bagdy Emőke, Koltai Mária, Pál Ferenc és Popper Péter: A belénk égett múlt, elengedés megbocsátás című kötete szerepel. A második Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című regénye,…
márc. 4
17:00
Az óceánban landolt a műhold (HírTV)
Nem sikerült Föld körüli pályára állítani pénteken a Glory nevű műholdat, amely hordozórakétájával együtt a Csendes-óceánba zuhant. A NASA szerint valószínű, hogy a kilövés hőjétől védő borítás nem vált le, ezzel együtt pedig túl nehéz volt az egyébként 424 millió dollárba (83 milliárd forintba) kerülő műhold.
márc. 4
17:02
Fontos döntéseket hozott meg az MLSZ (HírTV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága pénteki ülésén kijelölte a 17. fordulóból elmaradt bajnoki mérkőzések pótlásának időpontját, valamint módosította több találkozó helyszínét, illetve kezdési idejét.
márc. 4
17:03
Eddig 24 milliárd forint jutott az agrár-környezetgazdálkodási program résztvevőinek (Privátbankár)
A  vis maiorral érintett 2.184 gazdálkodó eddig több mint 12 milliárd forintot kapott, így összesen már több mint 24,5 milliárd forintot folyósított az agrár-környezetgazdálkodási Programban (AKG) rés...
márc. 4
17:03
Nem mehetnek a hazai szektorba a Fradi-szurkolók (Metropol)
A Budapest Honvéd pénteken közleményben tudatta, hogy a ferencvárosi szurkolókat nem engedik be a hazai szektorokba a vasárnapi bajnoki labdarúgó-mérkőzésen.
márc. 4
17:03
Meglepően jó USA-adat, mégis esnek a piacok (Portfolio)
Februárban az enyhülő időjárásnak és a kedvező reálgazdasági fejleményeknek köszönhetően 192 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az USA-ban - jelentette az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma...
márc. 4
17:03
Fellegi: 15 munkanapon belül megindul a K+F+I támogatások kifizetése (Pénzcentrum)
Tizenöt munkanapon belül megindítjuk a kifizetéseket a Kutatási és Innovációs Alapból a forráshiányra érzékenyebb kis- és középvállalkozók számára - jelentette ki Fellegi Tamás a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén 2011. március 4-én, Budapesten. A nemzeti fejlesztési miniszter arról is beszélt, hogy nélkülözhetetlen a magyar K+F+I támogatási rendszerének teljes megújítása, a folyamatba…
márc. 4
17:03
Budapesten koncertezik az egykori rocklegenda (ATV)
Magyarországra jön nyáron az egykori Beatles dobosa. Ringo Starr és zenekara a Budapest Sportarénában ad majd két és fél órás koncertet.
márc. 4
17:03
Csontváry-hamisítványokból nyílik kiállítás (Metropol)
A festmények nagyrészt olyan ügyes hamisítók munkái, akik képeiket lappangó Csontváry-műveknek igyekeztek beállítani.
márc. 4
17:05
A cigányok "ingyenélő emberszabásúak" - valakinek menni kell (ATV)
Rasszista kijelentések miatt vizsgálja az ECHO Tv-t a médiahatóság.
márc. 4
17:09
Kórházba vitték a mestert - élete legkeservesebb óráján van túl (BorsOnline)
Nem a csapata játéka, hanem sajgó háta miatt élt át fájdalmas perceket Valenciában Josep Guardiola. A 1-0-ra győztes katalán alakulat edzője egy barcelonai klinikán kötött ki a találkozó hajnalán...
márc. 4
17:09
Király 42 évesen akar visszavonulni (Blikk)

Keresés