László György, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatója március 31-ei hatállyal "magánokból" lemond a megbízatásáról - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
Tavaly 3,8 milliárd forintot fizetett az állam az ingyenes utazók után a MÁV-nak - mondta az InfoRádiónak a közlekedési cég kommunikációs osztályvezetője. Hackl Mónika közölte, hogy az összes belföldi utazás mintegy öt százaléka ingyenes.
Bíróságra mennek az Új Magyar Gárda kapitányai. A szervezet budapesti kapitánya pénteken, az Új Magyar Gárda főkapitánya pedig jövő héten áll bíróság elé.
Mintegy 27 ezer kilogramm fémhulladékot foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a napokban egy fővárosi ingatlan területén, ahol egy illegális öntödére bukkantak.
Megdöbbentő eset kivizsgálásába kezdett a rendőrség Iaşi megyében: egy 14 éves lány Ion Neculce településről nyolc hónapos terhes, és bevallása szerint a 16 éves testvére ejtette teherbe.
Március 29-én barátságos mérkőzésen méri össze erejét a 2018-as, illetve a 2022-es labdarúgó-világbajnokság házigazdája, azaz az orosz és a katari válogatott.
Bár az elmúlt két hónapban a korábbiakhoz képest kedvezőbb képet mutatott a cégvilág, az Opten adatai szerint februárban nagyot ugrott a felszámolások száma
Robert Fico kormányzása idején volt a legmagasabb a korrupció Szlovákiában - mondta Vladimír Mečiar, a parlamenten kívüli HZDS elnöke a Mladá fronta Dnes című cseh napilapnak. A Kitekintő beszámolója szerint Mečiar azt mondta: "a HZDS úgy kerülte a korrupciót, mint ördög a szenteltvizet, de egy hajóba kerültünk Fico úrral."
A helyi önkormányzat új ötlettel állt elő az 1989 óta üresen álló 25 emeletes toronyház hasznosítására. A Népszabadság cikke szerint az épületben kaphatna helyet az első hazai egykapus...
Fokozatosan megszüntetnék a költségtérítéses képzést a felsőoktatásban egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a kancellária által kidolgozott javaslat szerint....
A genfi autószalonon immár az európai nagyközönség előtt is bemutatkozik a CITROËN METROPOLIS. A METROPOLIS elegáns formatervezésű és harmonikus vonalvezetésű limuzin, amely megjelenésével a kétségkívül nagy vonzerőt jelentő metropoliszok méreteire, felvilágosult szellemiségére és dinamizmusára utal. Annak érdekében, hogy a tanulmányautó minél jobban megfeleljen a folyamatosan terjeszkedő kínai…
Februárban megkísérelt kitörni a táguló alakzatából a GBP/JPY árfolyama. Ám az emelkedés során csak a 135-ös szint közelébe jutott, ahol a hosszútávú csökkenő trendvonal ellenállásával találkozott. (Solar Capital)
Februárban az orosz részvényalapokba áramlott a legtöbb tőke; csak az OTP Bank konstrukciójában csaknem 12 milliárd forint - írja a Napi Gazdaság a befektetési alapkezelők szövetsége adatai alapján készített számításait ismertetve.
2010. január–decemberben a kivitel volumene 17, a behozatalé 15 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest. Folyó áras adatokból számítva az export forintértéke 19, az importé 17 százalékkal bővült; euróban ez a növekedés 21, illetve 19 százalék volt. A külkereskedelmi mérleg többlete 1517 milliárd forintot (5525 millió eurót) tett ki, 461 milliárd forinttal (1786 millió euróval) többet, mint 2009…
Ahogyan arra számítani lehetett az éles esés során a vastag kékkel jelölt szinten lelt támaszra a rizs határidős árfolyama. Ez a 1300 körüli szint már korábban bizonyított és most is megmutatta milyen erős szint is valójában. (Solar Capital)
A MÁV sem maradt ki a Honvédelmi Minisztérium előző vezetésének korrupciógyanús ügyleteiből – tudta meg a Lánchíd Rádió Spaller Endrétől, a vasúti társaság gazdasági helyzetét vizsgáló parlamenti bizottság tagjától.
László György, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatója március 31-ei hatállyal "magánokból" lemondott megbízatásáról - közölte Szűcs Somlyó Mária...
Fiktív cégek is indultak MÁV-tendereken 2007 második fele és 2009 eleje között, az ügyben érintett a HM-botrányból megismert Zámbori Mihály és Fapál László is - mondta a kereszténydemokrata Spaller Endre.
A pályakezdők számára Audi, a Mol, a Nestlé, a L'Oréal és a Mercedes a legvonzóbb vállalat egy friss felmérés szerint, amelyből az is kiderül, hogy a friss diplomások a vonzó fizetést és a megbízhatóságot tartják a legfontosabb szempontnak, amikor munkahelyet keresnek.
A nyitás utáni percekben erőteljesen felfelé vette az irányt a pesti benchmark. A BUX 0,4%-os erősödést mutat, főként az OTP megugrásának köszönhetően. Habár a gyorsjelentés nem lett annyira fényes,...
A 2011. március 3. és 13. között nyitva tartó Genfi Autószalon még mindig a legrangosabb tavaszi európai seregszemlének számít. Az idei évben a részben vagy egészben elektromos meghajtású autók kapnak főszerepet, majdnem minden standon lehet ilyen járművet, vagy járműveket találni....
A Fidesz-kormány a gyógyszerkassza minden eddiginél nagyobb lefaragását tervezi: míg elődei csak a kiadás csökkentését tartották szem előtt, a Matolcsy-csomagot összeállítók a gyógyító hatás ellenőrzésével kívánják kikényszeríteni a közkiadások mérséklését.
Nem tudná felszívni a munkaerőpiac azt a tömeget, ami a tizenöt éves munkavállalók belépésével vagy a rokkantnyugdíjasok ismételt munkára kötelezésével jelentkezne - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő.
Elmaradt az elemzői várakozásoktól az OTP ma hajnalban közzétett gyorsjelentése, túl nagy meglepetés azonban egyik eredménysoron sem érte az elemzőket, így maguk a számok vélhetően kevésbé határozzák...
XVI. Benedek pápa arra a megállapításra jutott, hogy nem a zsidó nép, hanem a templomi arisztokrácia és a lázadó Barabás támogatói felelősek a keresztre feszítésért. A katolikus vezető szerint Jézus halála nem büntetésből történt, hanem a megváltást szolgálta, kiomlott vére pedig nem bosszúért, hanem megbékélésért kiált.
Egy fordulónapra számítják ki a volt magán-nyugdíjpénztári tagoknak a reálhozamot, amelyet várhatóan augusztusban kaphatnak kézhez az érintettek - jelentette be a nyugdíjügyi miniszterelnöki megbízott az InfoRádió értesülései szerint.
Washington elutasítja a líbiai válság rendezését célzó venezuelai közvetítési javaslatot - közölte csütörtökön az amerikai külügyi szóvivő. Hugo Chávez venezuelai elnök azt javasolta, hogy egy nemzetközi bizottság vállaljon közvetítő szerepet a líbiai válság rendezésében.
Egy újságinterjúban Niki Lauda, az osztrákok háromszoros világbajnok Forma–1-es pilótája elmesélte, hogy régebben vadabbul éltek a versenyzők, nem egyszer még a futamok alatt is hajtották a nőket, sőt szexeltek is.
Hamarosan megkezdődnek az elbocsátások a közmédiumoknál, amit a munkáltatói jogokat gyakorló műsor-szolgáltatási alap vezérigazgatója jelentett be a csaknem háromezer dolgozónak írt levelében - írja a Népszabadság.
Az Országgyűlés hétfőn szavaz az energetikai tárgyú törvényekhez benyújtott módosító indítványokról: a kabineten belül megszületett a megállapodás arról, hogy fennmarad a kötelező áramátvételi rendszer (kát), de átalakítják; a hőenergiát támogatják majd.
A NASCAR mezőnye ezúttal Las Vegasba látogat. A Kobalt Tools 400 elnevezésű futamot megjósolhatatlan, hogy ki nyeri meg. Ezen a versenyen Jimmie Johnson eddig négyszer diadalmaskodott.
Két nap alatt több mint 200 ezren keresték fel a Szigorúantitkos.hu internetes oldalt, amelyen a Kádár-rendszer belügyminisztériumának szigorúan titkos tisztjeiről közöl tanulmányt a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum. A kutatás folytatódik - mondta az InfoRádiónak az intézmény igazgatója.