Szigorú fogyókúrába kezdett Tolvai Renáta, aki túlsúlyának akar végleg búcsút inteni. Mivel sosem méri magát, nem is tudja, hány kilót hízott a tehetségkutató alatt.
Habár mindkét magyar együttes bejutott már a nyolcaddöntőbe, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének záró fordulója előtt fontos meccsek várnak a Veszprémre és a Szegedre: nyerniük kell, hogy a 16 között könnyebb ellenféllel mérkőzzenek. A női BL középdöntőjében az eddig százszázalékos Győr esetleges lipcsei sikerével két körrel a vége előtt bebiztosíthatja helyét az elődöntőben.
Még ebben a félévben kidolgoz a kormány egy új otthonteremtési programot - ígérte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Syma Csarnokban, a 18. lakásvásár megnyitóján.
A mexikói Monterreyben zajló WTA-tenisztornán Arn Grétának nem sikerült az újabb bravúr: a negyeddöntőben 6:2, 7:6-ra kikapott a második helyen kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkovától.
Tíz galéria várja az érdeklődőket március 10-én Budapesten, a Falk Miksa utcában és környékén. A 18. Műgyűjtők Éjszakáján hat kortárs képzőművészeti kiállítást, egy tematikus és egy magángyűjteményből válogatott tárlatot tekinthetnek meg a látogatók, és egy jazz-koncertet is meghallgathatnak. Minden program ingyenes- tájékoztatták a Független Hírügynökséget a szervezők.
Minden jel szerint Stohl András újra a csúcson van, már ami a szakmai sikereit illeti. A tavaly ittasan és drogosan súlyos autóbalesetet okozó színészt visszafogadta a közönség a kegyeibe, amit sokasodó színházi szerepei és a havi közel 2 millió forinttal dagadó bankszámlája bizonyítanak a legjobban. Egy felmérés szerint szerint Magyarországon az alapfokú végzettséggel rendelkezők bruttó átlagos…
Megépült Magyarország legújabb kori trónszéke, brutális alkotmány. Öt méter magas, a súlya egy tonna, és ha egymáshoz illesztenénk az összes felhasznált fadarabot, akkor annak hossza kétszáz méter híján egy kilométer volna.
15 éve rendezik meg győrben a Fesztivált. A programsorozat idén is március 15-én kezdődik a Kormorán együttes és Varga Miklós koncertjével, és egészen április 4-ig tart. Lesz opera és musical, színház és történelem, kiállítás és örömzene...
Dúsabb haj reményében feküdt kés alá az Országos Mentőszolgálat arca. Győrfi Pál 12 órás hajátültető műtéten esett át, hogy fél év múlva Al Pacinóhoz hasonló frizurában tangózhasson a feleségével.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 126. játéknapjának két rangadója közül egyik sem hozta a várt izgalmakat. A Chicago Bulls a mérkőzés nagy részében vezetett az Orlando Magic vendégeként, és végül 89–81-re győzött. A ligaelső Spurs viszont leradírozta a pályáról a nagy hármassal fémjelzett Miamit – a San Antonio 30 ponttal, 125–95-re nyert, a Heat pedig zsinórban a harmadik…
Szombaton átmenetileg napos, enyhe idő várható, vasárnap viszont markáns hidegfront érkezik, egy nap alatt 15 fokot fog csökkenni a hőmérséklet. A gyors légköri változások nem csak az idősek szervezetét terhelheti meg, a gyermekek is sokkal nyugtalanabbak lehetnek.
A héten az amerikai szenátus energiaügyi és természeti erőforrásokért felelős bizottságának elnöke is csatlakozott azok táborához, akik a 100 dollárt közelítő olajárak mellett azt sürgetik, hogy Washington csapolja meg stratégiai olajkészleteit. A kormány szerint azonban egyelőre nincs vészhelyzet.
Egyértelműen javították a hazai befektetői környezetet a kormány megalakulása óta hozott gazdaságpolitikai intézkedések - mondta a Portfolio.hu-nak és más sajtótermékeknek adott pénteki...
Elbocsátások következhetnek, ha az állam befagyasztja a rezsiköltségeket. A kormány hatósági árat vezetne be a gáz, az áram, a távhő esetében. A szakértő szerint ez meggondolatlan a lépés.
Májusra elkészülhet a főváros vagyongazdálkodási stratégiája - közölte a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója, írja az MTI. Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal egy pénteki, a...
Folytatódtak a tüntetések a Közel-Keleten: a jemeni demonstrációk hamarosan átterjedhetnek a szomszédos Szaúd-Arábiára. Itt március 11-re hirdették meg a "harag napját".
Budapest — Az őrületbe kergeti a gyűlölködés és a villalakók támadásai Évát (28). A villa törtetőjén ugyanis eluralkodott a pánik, és képtelen szabadulni a gondolattól, hogy harmadik alkalommal is párbajra kell mennie.
Nem értem, miért nem nő a hajam! Lassan 10 éve növesztem és mégis alig nőtt valamicskét. Már több mindent kipróbáltam, milyen probléma állhat a háttérben? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A grúz Kahaber Kaladze két évvel, 2013-ig meghosszabbította a szerződését az olasz élvonalbeli Genoa labdarúgócsapatával – a 33 esztendős hátvéd erről a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában beszélt.
Két év múlva újra lehetnek járások, a jegyzők pedig állami szolgálatba kerülnek - írta az index.hu a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tervezet alapján.
Magyar találmány segítheti a játékvezetők munkáját. A foci szabályalkotó testületének hét végi walesi ülésén eldől: befut- e Maruzsi László csodaszerkezete?
Súlyos veszteséggel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 88,32 ponttal, azaz 0,72 százalékkal 12.169,45 pontra esett. Az S and P 500-as mutató 9,82 ponttal, vagyis 0,74 százalékkal 1321,15 pontra gyengült. Míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 14,07 pontot, azaz 0,50 százalékot veszített értékéből és 2784,67 ponton zárt.
A könnyített honosítást kérelmezőktől közepes magyar-nyelv-tudást kérnek - írja a Népszabadság. Akcentus, tört beszéd nem akadály - mondta a lapnak Wetzel Tamás kormánybiztos.
Rangadóval folytatódik az olasz labdarúgó-bajnokság szombat este, amikor is a listavezető AC Milan a hetedik helyen álló Juventushoz látogat. Kiemelt összecsapást rendeznek Németországban is, ahol a harmadik Hannovernél lép fel a hét közben a kupától búcsúzó Bayern München. Közben Hajnal Tamás és a Stuttgart az éppen a bajorokat kiejtő Schalkét fogadja. A labdarúgó NB I-ben a bajnoki címre legfőbb…
A Kadhafihoz hű erők felrobbantottak egy fegyverraktárat. Közben a felkelők kiszorították a stratégiai fontosságú kelet-líbiai Rász Lanuf olajkikötőből az elnök katonáit. Kadhafi az ENSZ szankciók visszavonását követeli. A felkelők visszavetették a kadhafista erőket az-Závijánál.
Sűrű köd van az 1-es főút Bicske környéki szakaszán, ahol egy szombat reggeli balesetben ketten sérültek meg. Megszűnt az útlezárás, ismét zavartalan a forgalom az 1-es főút Bicske környéki szakaszán, ahol a sűrű köd miatt történt szombat reggeli balesetben ketten sérültek meg.
Magyarországon a 2009-es veszteséges év után 2010-ben a Provident legfőbb célkitűzése az volt, hogy a terméken végzett strukturális átalakításokkal párhuzamosan javítson a kihelyezett hitelek minőségén. A szerkezeti átalakításoknak és a kiadások csökkentésének köszönhetően a pénzügyi vállalatnak sikerült fordítania a korábbi negatív tendencián, és megteremteni a stabil növekedés alapjait....