Segíti vagy kioltja egymást a két érdekviszony? Új gazdasági ágazatok is létrejönnek a klímaváltozás nyomán. Kérdés azonban, hogy mennyire van erre felkészülve erre a gazdaság.
Londoni elemzők szerint elenyészett a líbiai válság gyors megoldásának kilátása, és emiatt a világpiaci nyersolajárakra ható felhajtóerő tartósnak ígérkezik
Újabb befektetővel gyarapodhat a Facebook tulajdonosi köre, a CNBC értesülései szerint ugyanis a 17 milliárd dolláros alapot kezelő General Atlantic is venné a népszerű közösségépítő oldal...
Az MSV Duisburg bejutott a német labdarúgó kupa döntőjébe, a csapat vezetőedzője, Milan Sasic pedig a siker mámorán kívül sörben is megfürdött, igaz nem önszántából.
Be kell vezetni a szurkolói kártyát az NB I-ben, csak így lehet családbaráttá tenni a meccseket - mondta az InfoRádiónak Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke. A Fidesz országos pártigazgatója arról is beszélt: néhány év múlva már nem lesz titok, hogy a magyar futballcsapatok játékosai vagy edzője mennyit keres.
Lengyel pénzügyminisztériumi delegáció látogatott Kínába pénteken Dominik Radziwill pénzügyminiszter-helyettes vezetésével, hogy lengyel devizakötvények érékesítésről tárgyaljanak a Bank of China és a...
A következő két hónapban a szakmai szervezetek bevonásával kidolgozzák annak részleteit, hogy a piaci árnál magasabb kötelező átvételi rendszerben (kát) a hőtermelést, és ne az áramtermelést támogassák
Szombaton megkezdődik a Gödöllői Barokk Év rendezvénysorozat, amellyel Mária Terézia királynő gödöllői látogatásának 260. és Grassalkovich Antal halálának 240. évfordulójára emlékezik a város. A kettős évfordulót a kulturális programok mellett több érdekesség is emlékezetessé teszi március 5-től. A Magyar Posta új gödöllői bélyeget bocsát ki ebből az alkalomból.
A tavalyi 12 pályázóhoz képest idén sokkal több: immár 30 pályamunka érkezett be a IV. StartUP Underground konferencia egyik fő "attrakciójának" számító startup versenyre. A konferenciát a Portfolio...
Elárverezik id. Árvai Árpád feje fölül a tetőt egy balul sikerült vállalkozás és a bíróságok lassúsága miatt. Most éppen több mint fél éve vár a szakértőre.
Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője továbbra is hisz abban, hogy csapata képes lesz kiharcolni a közvetlen feljutást a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára.
Carl Edwards és Kyle Busch is elmondta, hogy a múlt heti Phoenix-i verseny után megbeszélték a dolgokat és nem haragszanak egymásra. Busch lökte ki a toronymagas esélyes Edwardsot.
Szt-tisztként dolgozott Horváthné Fekszi Márta - írja a Magyar Nemzet a szigoruantitkos.hu internetes oldal által nyilvánosságra hozott adatokra hivatkozva.
Eredménytelenül zárult az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) járműbeszerzésének első, 850 millió forint értékű pályázata a drága ajánlatok miatt - közölte Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs vezetője a Magy...
Tizenkilenc ember halt meg, amikor péntek este két robbanás rázta meg a líbiai ellenállók központjának számító Bengázi melletti fegyverraktárat - közölte az AFP helyi orvosokra hivatkozva. A gyors egymásutánban bekövetkezett robbanások eredete egyelőre ismeretlen.
Májusra elkészülhet a főváros vagyongazdálkodási stratégiája - közölte a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója, írja az MTI. Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal egy pénteki, a...
A szakszervezetekkel nem egyeztettek, az indokló kommunikáció csúsztat, egyes pontokat még a Fidesz politikusai is elleneznek - a reformcsomag kibontva.
A mesék világát eleveníti fel hollywoodi sztárokkal a híres amerikai fotós, Annie Leibovitz, aki pénteken mutatta be legújabb, Álomportrék címet kapott felvételeit.
Halálbüntetéssel nézzen szembe Nidal Hassan őrnagy, a Fort Hood katonai bázison elkövetett 2009-es vérfürdő felelőse, aki 13 embert gyilkolt meg ámokfutása során- a The New York Times szerint ezt javasolta egy magas rangú amerikai katonai vezető, Morgan Lamb, a Fort Hood-i dandár ezredese Robert Cone altábornagynak, a bázis parancsnokának.
Egy szexi lány fenekére rögzített kamerával tesztelték, vajon a férfiak megnéznek-e egy kerek hátsót az utcán. A végeredmény nem okozott különösebb meglepetést.
Óriási sikert ünnepelhetett volna a michigani Fennwille középiskola, hiszen csütörtök este utolsó mérkőzésüket is megnyerték a bajnokságban. Az örömöt azonban tragédia árnyékolta be, a győztes kosarat dobó 16 éves Wes Leonard összeesett a találat után, majd néhány órával később meghalt.
Az NFH honlapján megyei bontásban azok a vállalkozások szerepelnek, amelyeknél három országos vizsgálati program során sem találtak semmilyen rendellenességet, a megelőző egy évben pedig nem alkalmazt...
Két ember sérült meg abban a balesetben, ami szombat reggel történt az 1-es főúton, Bicske közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat a 8101-es útra terelik.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az euróövezeti tag Spanyolország egyébként magasan elsőrendű államadós-osztályzatainak kilátását pénteken a Fitch Ratings, a gyenge spanyol növekedésre hivatkozva.
Az amerikai szenátus energiaügyi és természeti erőforrásokért felelős bizottságának elnöke is úgy látja, Washingtonnak meg kellene csapolnia stratégiai olajkészleteit
Meghalt a líbiai lázadók egyik vezetője a kormányerőkkel vívott harcokkal. A parancsnok al-Zavíja környékén veszítette életét, helyére új vezetőt neveztek ki.
Várhatóan meghaladja az 50 millió forintot az előzetes becslések szerint a kár, amelyet egy robbanás okozott Szentesen pénteken. Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a robbanást.
Csonka fordulóval indul a tavaszi idény az Alföld- és a Mátra csoportban. Előbbiben négy, utóbbi csoportban egy bajnoki mérkőzés halasztását kérték a csapatok a pálya alkalmatlansága miatt.