Bankreformok nélkül újabb pénzügyi válság fenyegeti a szigetországot - mondta szombaton megjelent nyilatkozatában a brit jegybank vezetője. A lakossági szolgáltatásokat nyújtó bankoknak hosszú távon, folyamatosan kellene törődniük ügyfeleikkel, és fel kell hagyniuk azzal, hogy csak "a jövő heti profit maximalizálására" összpontosítanak.
Hosszú várakozás és előkészületek után végre itt vagyunk a Genfi Autószalon forgatagában. A bemutatók, menetpróbák és interjúk közepette igyekszünk minél több élményről és újdonságról beszámolni Önöknek, még akkor is, ha internetkapcsolathoz jutni még itt sem egyszerű.
Kikapcsolta a gázt a szolgáltató Tiszabura közintézményeiben az önkormányzat felhalmozódott közüzemi tartozásai miatt, jelenleg az iskolában sem folyhat a tanítás - közölte a polgármester.
Megosztó döntést hozott a spanyol kormány: az üzemanyag-fogyasztás csökkentése miatt 110 km/órára mérsékelték a sebességhatárt az autópályákon. A magyar autósok nem kérnek ebből.
STOCKHOLM ‒ Svéd kutatók kitoltak az agygyal. A Karolinska Intézet tudósai egy trükkös kísérlettel igazolták, hogy az emberi agy nem csak két felső végtag irányítására alkalmas.
KAIRÓ — Eddig az a 2300 éves faláb számított minden idők legrégibb protézisének, amelyet a korzikai Capula mellett találtak, de a rekord 300 esztendővel megdőlt. Egy egyiptomi múmia szarkofágjában ugyanis rábukkantak egy nagylábujj protézisre, amely 2600 évvel ezelőtt készült.
Szeretne biztosra menni? Mielőtt élesben megtapasztalná, kíváncsi rá, hogy a kiszemelt férfi milyen szerető? Mi sem egyszerűbb: elegendő kiderítenie, mi a kedvenc étele.
Újfajta energiacímke kerül a háztartási gépekre, az Európai Unióban (EU) kötelező szabályozás révén a vásárlók több és pontosabb információt kapnak a berendezésekről - hangzott el az európai háztartásigép-gyártók szervezetének (CECED) szombaton tartott budapesti sajtótájékoztatóján
A svéd Anja Pärson szezonbéli első sikerét aratva győzött lesiklásban szombaton a női alpesi sízők világkupa sorozatának olaszországi állomásán. Ez volt az olimpiai bajnok 42. vk-sikere.
Amíg nem teljesülnek a demokratikus alkotmányozás kritériumai, a Lehet Más a Politika nem tér vissza az alkotmányozási folyamatba - mondta a párt frakcióvezetője.
Kemény edzésen esik át Erdei Zsolt. A második egyesült államokbeli mérkőzésére készülő korábbi világbajnok profi ökölvívó három hétig készül Ausztriában a tiroli hegyek között, méghozzá jó barátja, Vitalij Klicskóval!
Vesztegetés gyanújával nyomoz a rendőrség a kiskunhalasi pszichiátrián - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói több iratot is lefoglaltak az intézményben tartott házkutatás során.
Kikapcsolta a gázt a szolgáltató Tiszabura közintézményeiben az önkormányzat felhalmozódott közüzemi tartozásai miatt, jelenleg az iskolában sem folyhat a tanítás – közölte a polgármester az MTI-vel
Intenzív napfolttevékenységre és geomágneses viharokra számíthatunk az elkövetkező években – figyelmeztetett február végén Sir John Beddington, a brit kormány vezető tudományos tanácsadója. Beddington és a NASA szakértői szerint a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása egy globális Katrina pusztításával lenne egyenértékű, amely több ezer milliárd dolláros kárt okozna; a geomágneses szuperviharok…
Az indiai Nagpurban látta meg a napvilágot a kis Jyoti Amge. Az apró jelző most, 17 év elteltével is jellemző a fiatal lányra, hiszen akkora, mint egy játékbaba. Ez azonban nem tántorítja el attól, hogy nagy álmokat dédelgessen.
Jólét és Szabadság Demokrata Közösség néven folytatja tevékenységét az MDF április 8-ától - mondta Makay Zsolt, az MDF elnöke szombaton, a párt országos gyűlésének szünetében Budapesten sajtótájékoztatón.
Rendőröket hívtak Lubos Kostelnyra, mikor a szlovák színész Prágában, egy diszkóban szórakozott. Egy helyi vendég nézte terroristának, mert az arca sokszor feltűnt a moszkvai reptéri robbantással kapcsolatos híradásokban.
A meghökkentő technikai újítások következménye általában az azonnali szabálymódosítás és tiltás, ám néhány elsőre meglepőnek hangzó ötlet később a Forma-1-es szabályrendszer részévé válik.
Kikapcsolta a gázt a szolgáltató Tiszabura közintézményeiben az önkormányzat felhalmozódott közüzemi tartozásai miatt, jelenleg az iskolában sem folyhat a tanítás – közölte a polgármester az MTI-vel.
A Lehet Más a Politika (LMP) úgy alakítaná át a Médiatanács összetételét, hogy abban ne csak a Fidesznek, hanem az ellenzéki pártoknak is legyenek delegáltjai - közölték szombaton az ellenzéki párttól azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint hétfőn szavazhat a parlament a médiatörvény módosításáról. Az LMP több kiegészítő indítványt is benyújtott a kormány előterjesztéséhez.
Több olyan kérdés is szerepel a 8 millió választónak kiküldött 12 pontos, új alkotmánnyal kapcsolatos kérdőívben, amelyről a parlament hétfőn egy országgyűlési határozat formájában szavaz. Kérdés, hogy ha a parlament elfogadja az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság önálló indítványát, mi értelme megkérdezni a választókat ugyanerről, és mit kezdenek a később összesített esetleg más előjelű…
A magyar családok kétharmada mindössze néhány hónapot tudna átvészelni, ha a fő kereső elvesztené a jövedelmét. Eddig a lakosság többet fogyasztott, mint amennyit megtermelt, ezért elmaradt a vagyonfelhalmozás. Mindezek ellenére Magyarországon sem kódolt az öregkori elszegényedés, ha a demográfiai helyzet még meglévő kedvező hatását a megtakarítások növelése kíséri. A Pioneer Alapkezelő vezette…
Megduplázódhatnak a hordónkénti olajárak, ha elfajul az arab világban uralkodó feszültség - figyelmeztetett szombaton a brit nemzetközi fejlesztési miniszter.