A Győr-Vasas-Híd (0-1) találkozó után Pintér Attila úgy látta, a támadósorban egy-ketten nem nyújtottak NB I-es produkciót, míg Komjáti András szerint nagyobb is lehetett volna a különbség.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a francia szélsőjobboldal vezetője, Marine Le Pen nyerné meg az elnökválasztás első fordulóját, megelőzve Nicolas Sarkozy jelenlegi államfőt és a szocialista jelöltet.
Vasárnap estig változóan felhős lesz az ég, ahol most derült idő van, ott is megnövekszik a felhőzet. Holnap pedig felhőátvonulások várhatók a középső országrészben kevesebb, másutt több napsütéssel. Ekkor a Duna-Tisza-közén szórványosan, másutt néhol alakulhat ki hózápor.
Ruhahamisító üzemet buktatott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun Megyében, Páhin; a pénzügyőrök mintegy 8 millió forint értékű márkavédett címkét és hamisított termék előállításához szükséges eszközöket foglaltak le.
A Matica slovenská tiltakozik az ellen, hogy március 14-én leleplezzék Esterházy János két világháború közti és második világháború alatti szlovákiai magyar politikus kassai mellszobrát.
Az M43-as sztráda második és harmadik szakaszát egyszerre, autópályaként avatják fel április végén, nagy valószínűséggel a húsvét előtti napokban. A pálya kész, a hídon az utolsó réteg aszfaltot rakják le - értesült a Délmagyarország.
Magyarország ambiciózus tervet fogalmazott meg az Európai Tanács soros elnökségének átvétele előtt, ám már most úgy tűnik, hogy a konkrét elképzelésekből vajmi kevés valósul meg. Románia és Bulgária schengeni csatlakozása biztosan csúszik, a soros elnökség csúcspontjának tartott keleti partnerség csúcstalálkozót később, a lengyel elnökség alatt rendezik meg, s egyre valószínűbb, hogy Horvátország…
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottsága a testület 2010 decemberében tartott alakuló ülése óta elrendelt egyes vizsgálatai lefolytatása során nem vette figyelembe az adott vizsgálatokkal kapcsolatban a Magyar Nemzeti Banknál rendelkezésre álló valamennyi tényt és adatot, nem kérték ki kellő időben az MNB véleményét a jegybank felügyelő bizottsága megállapításaival kapcsolatban - olvasható…
Megkezdődött a karnevál Rio de Janeiróban, ahová mintegy 800 ezer brazil és külföldi turistát várnak a szervezők a nagy múltú rendezvényre. Az utcabál pénteki nyitónapjára is százezrek tódultak az utcákra, ám a karnevál hagyományosan a hétvégén éri el a csúcspontját. A város híres szambaiskolái vasárnap és hétfőn mutatják be táncprodukcióikat, ekkor választják majd meg a karnevál királynőjét is.
Andy Vajna, a nemzeti filmszakma megújítására kinevezett felelős kormánybiztos egy olyan stratégián dolgozik, amelynek célja többek között a magyar filmszakma egységesítése, valamint az, hogy megszüntesse a művészfilm-közönségfilm besorolással kapcsolatos előítéleteket. Jelenleg még folyik a hazai filmipar feltérképezése.
Egy év alatt harmadával nőtt az idős emberek sérelmére, fiatalok által elkövetett brutális rablások, támadások száma Borsodban. Itt is leginkább éjszaka törnek rá álmukból felriadó áldozataikra, az ezt követő brutalitás egyáltalán nincs arányban a megszerezhető anyagi javakkal. Az agressziókutató a normakontroll szétesése mellett azzal magyarázza az ilyen támadásokat, hogy az elkövetők úgy…
A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) hétvégi ülésén úgy határozott, hogy tovább teszteli a játékvezetőket segítő technikai újításokat, így csak jövőre várható döntés az ügyben.
MONTERREY - Megszerette Mexikót Arn Gréta (31). A világranglista 58. helyén álló magyar teniszezőnő két csodálatos hetet töltött el a közép-amerikai országban, ahol Acapulcóban és Monterreyben versenyzett.
A Bibliotheque Pascal című magyar film nagy sikerű bemutatójával kezdődött meg pénteken Chicagóban az Európai Uniós Filmfesztivál. A város legismertebb művészfilm központjában, a Gene Siskel Filmcenterben telt ház előtt mutatták be az alkotást.
Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő költségtérítési ügyével sajtóinformációk szerint a párt etikai bizottsága is foglalkozik. A képviselő, Miskolc alpolgármestere szombaton mindössze annyit közölt, hogy a Fidesz várhatóan hétfőn tájékoztatja ügyében a sajtót.
Az egyik utolsó európai kézben lévő legnagyobb és legjobb épségben lévő kínai császári porcelángyűjtemény nyolcvan darabja kerül kalapács alá a Sotheby's aukciósház jövő hónapi hongkongi árverésén.
Legkevesebb negyven százalékkal visszavetette az idegenforgalom bevételeit Tunéziában a januári népi felkelés, amely menekülésre kényszerítette Ben Ali elnököt és további tüntetésekhez, felkelésekhez vezetett az arab világban.
A hazai biztosítási piac legjelentősebb vezetői vitatják meg a szektor aktuális kilátásait a Portfolio.hu negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Biztosítási Konferenciáján. A 2010-es esztendő nem várt nehézségeket hozott a biztosítók és biztosítási közvetítők számára egyaránt, kiderült, több szempontból is tartósan együtt kell élniük egyes válságjelenségekkel. Időközben a szabályozói környezet…
Bélyegkibocsátással, kiállításmegnyitóval és szoborátadással megkezdődött a barokk jegyében zajló, december elejéig tartó rendezvénysorozat Gödöllőn. A szombati megnyitóra felszolgálták a Mária Terézia és Gróf Grassalkovich Antal tiszteletére alkotott két különleges tortát is.
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent üzemeltető részvénytársaság vezetője, a csapat egykori klasszisa elnézést kért Manuel Neuertől, amiért a bajor szurkolók gusztustalanul viselkedtek a Schalke kapusával.
Svájcban is el tudnak szabadulni az indulatok. A Young Boys - FC Zürich labdarúgó kupamérkőzésen a hazai csapat szurkolói balhéztak, miközben a biztonságiak egy vendégjátékost is lefújtak könnygázzal.
BUDAPEST ‒ Konyhakvízzel kedveskedtünk Schobert Norbinak. Kíváncsiak voltunk, vajon a fitneszguru a kellő tudással áll-e a kamerák elé legújabb főzőműsorában, ami holnap indul a TV2-n, Update Konyha néven.
KARCAG ‒ Mi visz rá egy osztálynyi tizenévest, hogy rendszeresen tanuljon, és a suliból sose lógjon? Tóth Andrea osztályfőnök, ha nem is veszi természetesnek, hogy osztálya egy országos versenyen a legjobbnak bizonyult, azért nem is csodálkozik rajta.
BUDAPEST ‒ Gondolatolvasó módjára tudják, hogy mikor van szükség egy ölelésre, mikor arra, hogy kicseréljék a konnektort, vagy nekem ajándékozzanak 50 méter kerti slagot – dicséri őket a 70. születésnapját ünneplő díva, aki azt vallja: nem szabad egyedül maradni.
Fegyvereket követelő férfiak gyűltek össze szombaton Bengázi egykori bírósága előtt az átmeneti hatóság központjánál - jelentette Al Ghaoui Hesna, az MTI Hírcentrum tudósítója a kelet-líbiai Bengáziból
Fegyvereket követelő férfiak gyűltek össze szombaton Bengázi egykori bírósága előtt az átmeneti hatóság központjánál. A hírekre, hogy a kormányerők egyszerre több várost próbálnak visszafoglalni, egyre több civil dönt úgy az ország keleti részén, hogy beáll az újonnan szervezett katonai egységekbe.