Hosszú évek munkáját nem csak az vesztheti el, aki a lakásbiztosításon próbál spórolni. Kellemetlen meglepetés érheti azokat az ügyfeleket is, akik rendszeresen fizetik a díjat, de nem törődnek azzal, hogy akár évről-évre új, jobb konstrukciót válasszanak.
Ingyen internet-hozzáférést biztosít utasainak a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. a Budapest-Sopron IC-járatain március elsejétől - jelentette be Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedési helyettes államtitkára és Dávid Ilona, a GYSEV elnök-vezérigazgatója.
Kellemes meglepetés a januári ipari termelés növekedése: a számok decemberhez képest 15,5 százalékos bővülést mutatnak, míg az elemzők 9,5 százalékot vártak.
Újabb kitörési kísérletnek lehetünk a tanúi a kávé esetében. Februárban már volt egy próbálkozása a terméknek, de akkor még visszacsúszott az emelkedő csatornába. (Solar Capital)
Martonyi János külügyminiszter kedden Egyiptomba utazik; kétnapos hivatalos látogatásán Kairóban a kormány több tagjával és ellenzéki politikusokkal is tárgyal - közölte a Külügyminisztérium.
Március 25-én kezdődik a romagyilkosságok tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. A 6 halálos áldozatot követelő, romák elleni támadások ügyére Miszori László bíró öt tagú tanácsa 34 napot jelölt ki. Így lehetséges, hogy a 9 helyszínt érintő, 6 halálos áldozatot követelő gyilkosságsorozat utolsó tárgyalásán, július közepén ítélet is születik.
Szűkülő alakzatban mozog az olasz részvényindex, a FTSE MIB. A februárban bekövetkezett korrekciót követően az előző emelkedő mozgás 38.2%-os korrekciós szintje körül talált támaszra és ez a 22000-es szint azóta is jól teljesít.(Solar Capital)
Különleges, multimédiás dokumentum-színházi előadást láthat a közönség március 10. és 12. között a budapesti Trafó - Kortárs Művészetek Házában. A PanoDráma produkciója, a Szóról szóra a romák elleni támadássorozat tényeiből kiindulva vizsgálja a magyarországi többségi társadalom reakciót és felelősségét.
Folyamatos innováció és az ügyfélközpontúság jellemezte a Scania autóbusz üzletágát 1911 óta - és jellemzi ma is. Ezt bizonyítja az is, hogy a legújabb generációs turistabuszukat a gyártási költségek...
Vannak helyzetek, amikor akár milliós nagyságrendű kárt kell megtéríteniük a társasházi lakóknak, így például, ha a lakóközösség okoz vétlenül kárt, a társasház-biztosítás segíthet. Előfordulhat, hogy a tetőről jégcsapok esnek a parkoló autókra, vagy egy eltört szennyvízvezeték tönkreteszi az épületben, bérleményként kiadott üzlet teljes raktárkészletét. Az épülethasználói felelősségbiztosítás - a…
Üzleti kockázataik csökkenésére számítanak a vállalatok - az építőipari cégek kivételével - a GKI legfrissebb felmérése szerint: a nagyvállalatok a középvállalkozásokhoz képest összességében jelentősebb mértékben számítanak a helyzet javulásával, átlagos kockázati indexük -19 pont, míg a közepes cégeknél -13 pont.
Az idei évben jól látható a kékkel jelölt emelkedő trendvonal, mely az elmúlt időszakban fontos támaszt nyújtott az USD/JPY árfolyamának. Felfelé tekintve azonban már messze nem ilyen egyértelmű a helyzet. (Solar Capital)
Két állami cég felügyelőbizottságából is havi tiszteletdíjat kapott Kalmár Ferenc, KDNP-s képviselő, pedig ezt a törvény tiltja. A dupla pénzt zsebelő honatya a Blikknek azt mondta: nem tudott róla, hogy törvénytelen így közpénzhez jutnia.
Mindannyian tudjuk, hogy az egészségünkre vigyáznunk kell, mivel nagyon könnyű tönkre tenni. A következőkben arra szeretnénk rámutatni, hogy a megfelelő táplálkozás milyen hatásokkal lehet az egészségünkre!
A kakaó világpiaci ára harminckét éves csúcs közelébe emelkedett kedden, miután a legnagyobb termelő Elefántcsontparton államosították a kakaókereskedelmet.
A nők átlagosan 25 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A Workania internetes állásportál által működtetett Fizetések.hu bérfelmérése szerint a férfiak átlagjövedelme bruttó 256 ezer forint, míg a nőké 192 ezer. A felmérés 80 ezer munkavállaló fizetésének figyelembevételével készült.
Ingyen internet- hozzáférést biztosít utasainak a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. a Budapest-Sopron IC-járatain március elsejétől - jelentette be Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Miniszté...
A román kormány kedden felelősséget vállalt a parlamentben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szorgalmazott új munkatörvényért, az ellenzék pedig bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kabinet ellen.
Nem érzi magát bűnösnek az Új Magyar Gárda főkapitánya. Kiss Róbert büntetőpere ma kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Kisst folytatólagosan elkövetett hatósági rendelkezés elleni izgatással, valamint két társával együtt egyesülési joggal való visszaéléssel vádolják.
Az elhozott játékok miatt bukott le az a pécsi társaság, akik játékgolyó-automatákat törtek fel, eredetileg a bennük lévő pénzért. A játékgolyó automata pénzbedobás után egy műanyag golyóban add ki különféle játékokat.
Meghosszabbította a guantánamói börtönök és katonai bíróságok működését az amerikai elnök. Barack Obama elrendelte, hogy továbbra is ott tartsák fogva azokat a rabokat, akik ellen nem emeltek vádat. Ott maradnak azok is, akiket nem ítéltek el vagy nem jelöltek ki arra, hogy más országokba szállítsák őket.
Magyarország EU-tagságának egyik legkedvezőtlenebb eleme, hogy az ország továbbra is, immár hetedik éve az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alatt áll - mondta Martonyi János külügyminiszter az...
Egy francia bíróság kedden alkotmányossági aggályok miatt felfüggesztette a Jacques Chirac volt francia köztársasági elnök ellen egy nappal korábban indított pert. A 78 éves politikust azzal vádolják, hogy még Párizs főpolgármestereként fiktív állásokat adott pártja munkatársainak.
Akár 5 év börtönt is kaphat az a négy szlovák asszony, akiknél a magyar rendőrség 15 ezer szál hóvirágot talált. Mosonmagyaróvár közelében gyűjtés közben érték őket tetten.
Kis mértékű csökkenéssel várják a határidős indexek a tengerentúli piacok nyitását. A Dow futures és a Nasdaq futures egyaránt 4 pontos csökkenést mutat, míg az S&P értéke nem változott....
Rasz Lanufra csaptak le állítólag líbiai vadászgépek. Céljuk vélhetően az lehetett, hogy fékezzék a lázadó csapatok előrenyomulását Szirte, Moammer Kadhafi szülővárosa felé. Az országból ugyan egymásnak ellentmondó hírek érkeznek a lojális és lázadó csoportok eredményeiről, egy azonban biztos: a fegyvereket egyik fél sem tette le.
Nem azért vezették be 2009 októberében a kilakoltatási moratóriumot, hogy bárki is megmeneküljön a hitelek visszafizetése elől, vagy fizetési könnyítéseket hozzon – mondta a Banki Hiteltanácsadók és Kihelyezők Egyesületének elnöke, aki szerint ebből a szempontból a lakosság nem került megtévesztésre.
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint hatalmas előrelépést jelentene a sportágnak, ha az együttes pontot szerezne a hollandok elleni soron következő két Eb-selejtezőn.
Minimum demonstrációra kell számítani, de az európai fórumokra is kiviszik ügyüket a szakszervezetek, ha a mostani elképzelések szerint változtatja meg a kormány a nyugdíjszabályokat, azaz eltörli a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét - mondta a Duna Televízióban Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke és Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének…
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a kormány által kidolgozott átfogó fejlesztési terv, az Új Széchenyi Terv életbe lépéséhez kapcsolódóan megújította a kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségeire vonatkozó dokumentumot. Az egységes keretbe és kitörési pontok köré rendezett uniós fejlesztési források felhasználása így újabb ponton válik egyszerűbbé és gyorsabbá
Csak rövid ideig gyengült a forint a februári államháztartási hiányadat miatt - mondta el a Portfolio.hu elemzője. Csiki Gergely hozzátette: az év első két hónapjában a deficit elérte az 560 milliárd forintot, ami az éves előirányzat több mint nyolcvan százaléka.
Az OECD 34 országában 2,1 százalék volt a januári éves szintű átlagos fogyasztói áremelkedés, nem változott decemberhez képest - közölte a párizsi székhelyű szervezet kedden.
Magyarországon nem volt terror 2006-ban, hanem emberek életét veszélyeztető, brutális támadás közvetlenül a demokratikus jogállam intézményei ellen – állítja az MSZP keddi nyilatkozatában. A szocialisták véleménye „meglepő” hasonlóságokat tükröz Hellerével, aki múlt héten kétségbe vonta, hogy 2006. október 23-án a rendőrök maradandó sérüléseket okoztak egyes tüntetőknek.
A négy visegrádi ország környezetvédelmi minisztere szerint szükség lenne egy olyan mechanizmusra, amely elősegítené a múltból visszamaradt, ismeretlen károkozók által előidézett környezetvédelmi problémák megoldását.
Nem történt bűncselekmény - ezt állapította meg a nyomozó ügyészség a 2010. karácsony másnapján, rendőri előállítás közben meghalt kemecsei férfi ügyében. Hozzátartozója akkori feljelentése szerint a rendőrök sokkolót használtak, emiatt halt meg a szívbeteg, 49 éves férfi, aki ellen egyébként négy elfogatóparancs volt érvényben.