Ismét riddim fesztivált rendez a magyarországi reggae színtér megteremtője, a Ladánybene 27 (LB27): az először tavaly januárban megtartott Ride Di Riddim folytatását csütörtökön tartják az A38 állóhajón tíz MC és énekes, valamint kísérőegyüttesek részvételével.
Miközben a Genfi Autószalonon javában pörögnek az események, az Infiniti sem alszik, és a finom vonalakkal csábító Etherea mellet G típuscsaládja is frissült - néhány esetben javára, azonban egyetlen szempontból hátrányára is történtek változtatások a specifikációkban.
Semmilyen egészségügyi szolgáltatást nem számolt el az Európai Parlament által biztosított költségkeret terhére Surján László és Pelczné Gáll Ildikó. Erről a két néppárti képviselő tájékoztatta a Független Hírügynökséget. Surján László hozzátette, hogy családtagjai esetében sem élt ezzel a lehetőséggel.
Jótékonyság nélkül biztos, hogy Bill Gates vehetné át a világ leggazdagabb emberének járó címet, azonban a Microsoft alapítója nagylelkű adományaival másnak is esélyt adott arra, hogy a nyomdokaiba lépjen.
A kakaó világpiaci ára harminckét éves csúcs közelébe emelkedett kedden, miután a legnagyobb termelő Elefántcsontparton államosították a kakaókereskedelmet.
Több intézménynek is tartozik a Jobbikhoz köthető Hunnia Kézilabda Sport Kft. - írja a Népszabadság. A cég korábbi résztulajdonosa Tömör-Tones Zsolt, a Jobbik sportkabinetjének egykori első embere, a népligeti sporttelep vezetője.
A két csapat először március 25-én a Puskás Ferenc Stadionban, négy nappal később pedig Amszterdamban találkozik egymással. A 20 fős keretben az idegenlégiósokon kívül 3 Videoton, 2 DVSC és 1 KTE játékos szerepel. A szövetségi kapitánya szerint hatalmas előrelépést jelentene a pontszerzés.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Tolna megyei Medina környékén működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül.
A gyermekek számának növekedésével párhuzamosan csökken a női munkavállalók aránya Európában, míg a férfiaknál pont fordított a helyzet - derült ki az Eurostat felméréséből, amelyben a Nemzetközi Nőnaphoz időzítve azt vizsgálták, hogy változik-e a családalapítás után a munkavállalási kedv.
Sajtóhírek szerint a település polgármestere el akarja küldeni a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjait a településről. Március 13-ig biztosan maradnak a polgárőrök Gyöngyöspatán, ahová a múlt héten a helyiek hívták ki őket, mert úgy érezték, a településen lakó kisebbség zaklatja őket.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Tolna megyei Medina környékén működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül - közölte a tárca kedden az MTI-vel
Az átlátható és kiszámítható adórendszer fontosságát hangsúlyozták az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi, regionális adókonferenciájának résztvevői kedden. A bankadóval kapcsolatban egyetértettek abban: nehéz egyszerre bővíteni a hitelezést és növelni a tőkét, miközben a bankadó a nyereségességet csökkenti.
Nagy mennyiségű robbanószert találtak egy volt termelőszövetkezeti épületben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcsén. A megtalált, több mint 200 kilónyi robbanószert egykor a trágya terítésére használták.
Az európai pluszos nyitás és a jó hangulatú ázsiai zárások ellenére nem tudott emelekdéssel nyitni a BUX. A börze 0,4%-ot gyengült nyitást követően. A vezető részvények az OTP kivételével lefelé...
Kockázatelemzéssel kell meghatározni a környezetükre veszélyes cégek által okozható károk nagyságát, majd ehhez kell kialakítani a több elemből álló biztosítékrendszert, amelynek része a biztosítás is, ezt tudják megfizetni a társaságok a működésük során - hangzott el az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának ülésén kedden Budapesten.
Brutálisan erős 2010-es számokkal állt ma elő az Audi márkacsoport. A rekord autó-értékesítést rekord árbevétel kísérte, az erős operatív teljesítménynek köszönhetően pedig a nettó likviditás is...
Görögország 1,625 milliárd euró értékben 26 hetes futamidejű kincstárjegyet értékesített kedden, egy nappal azután, hogy a Moody's három fokozattal leminősítette az országot.
Nem bicsaklott meg a piac bizalma a magyarországi költségvetési politika irányában az első két havi, ijesztőnek mondható államháztartási hiányadatok láttán. Az idei számok azonban figyelmeztetőek a...
Mi nem csak "mesélünk", hanem be is mutatjuk élőben, hogyan válhat sikeres kereskedővé a devizapiacon. Tekintse meg rövid videónkat , amelyből megtudja, hogyan kell kialakítani egy hatékony...
Egyedül maradt George Michael. Az énekes tizenöt évig élt együtt Kenny Gosszal, ám a férfi megelégelte az énekes kicsapongó életmódját és félrelépéseit.
Bár a lakosság felének nincs megtakarítása, az arányt tekintve nem állunk rosszabbul a szomszédainknál. Ettől függetlenül erősebb öngondoskodásra volna szükségünk. Ám ahhoz, hogy változzon a kialakult gyakorlat, és a lakosság hajlandó legyen valamilyen formában félretenni, új szabályokra és gyakorlatra volna szükség.
Csak az végezhet egészségügyi tevékenységet június elsejétől, aki szerepel a működési nyilvántartásban, és tagságot vállal valamelyik szakmai köztestületben az Országgyűlés hétfői döntése nyomán.
Négyórás állkapocsműtéten van túl Silvio Berlusconi. A beavatkozásra azért volt szükség, hogy eltávolítsák az olasz kormányfő ellen irányult 2009. decemberi támadás nyomait.
Huszonkilenc évesen meghalt a zsírban sültek szószólója, az a férfi, aki a Heart Attack Grill - Szívroham Grill - nevű étterem propagálásával vált híressé az Egyesült Államokban.
A magyarországi munkaerőpiacon az idei év első negyedévére mért egy százalék után kissé gyorsabb létszámnövekedés várható a második negyedévben, a Manpower munkaerő-piaci mutató 3 százalék - mondta Kiss Judit, a Manpower Magyarország vezetője, aki ismertette az új felmérés (előrejelzés) eredményét.
Az USA magyarországi nagykövete szerint Magyarország koordináció nélkül vezette be a krízisadókat - Tsakopoulos bízik a reformokban, és hogy a kormány meghallja a befektetőket
26 gyorséttermi húspogácsának megfelelő mennyiségű húst és 13 ezer kalóriát tartalmaz a legnagyobb brit hamburger. Összehasonlításképp, ennyi kalóriát egy felnőtt férfi egy teljes hét alatt visz be a szervezetébe.
Százával találtak lőszereket, robbanótesteket, gyújtószerkezeteket abban a zalaegerszegi családi házban, amelynek a melléképületében hétfő este halálos áldozattal járó robbanás történt.
Újabb kártérítési perek kezdődnek a vörösiszap-katasztrófa miatt csütörtökön a Fővárosi Bíróságon. A MAL Zrt. ellen indított polgári perek felperesei között van az a testvérpár is, akiknek szülei életüket vesztették a 2010. október 4-i katasztrófa idején Kolontáron.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Tolna megyei Medina környékén működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül – közölte a tárca kedden az MTI-vel. Vén Attila (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-nek annyit mondott, hogy a HM korábban megkereste az önkormányzatot ezzel kapcsolatban, és a község vezetése egy kirán...
Fokozott körültekintés mellett, újra biztonságosnak tekinthető a szervezett tengerparti üdülés a tunéziai Szúsza, Monasztír, El Kantaui és Hammámet városokban, valamint Tuniszban és annak közvetlen közelében, Gammart, Szidi Bu Szaid és Karthágó városokban - közölte a Külügyminisztérium. Aki most tervezi nyaralását, akár 20-30 százalékos áresést is tapasztalhat az utazási irodák által szervezett…
Jövőre bankadót kíván bevezetni a holland pénzügyminiszter is, a beszedett összeget azonban más európai országoktól eltérően a jövőben felállítandó betétbiztosítási rendszer finanszírozására...
Cakó Ferenc és Csuja László egy-egy mozgóképét is meghívták a tamperei filmfesztivál versenyprogramjába; a rövidfilmek egyik legfontosabb seregszemléje szerdán kezdődik Finnországban.
A fogyatékosok hajléktalanná válásának lehetséges veszélye okozta a legnagyobb vitát azon a nyílt fórumon, ahol fogyatékosokat ellátó bentlakásos intézetek vezetői, szülők, érintettek, szakértők, jogvédő szervezetek értekeztek az elavult intézmények bezárásával kapcsolatos elképzelésekről. Időközben a kormány is nyilvánosságra hozta saját, harminc éves kitagolási stratégiáját.
Elismerte Ungvári Attila, hogy az ő doppingtesztje lett pozitív a februári Hungária Kupa után. A Magyar Judo Szövetség szerint az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt találtak a szervezetében.