Míg néhány évvel ezelőtt hazánk az unió feketebárányának számított az illegális foglakoztatás terén, az emiatt kiesett bevétel elérte a GDP 18 százalékát, addig mára a kedvezőbb jogi helyzetnek köszönhetően javult a helyzet.
A százhúsz kiló felett emberek halotthamvasztójának megépítésére nyújtott be pályázatot egy budapesti vállalakozó az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásaira a Somogy megyei Törökoppányban, és meg is nyerhette volna a pénzeket a tényleges vidékfejlesztési célokat szolgáló helyi kezdeményezések előtt – jelentette ki V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)…
Tizennégy amerikai jelzáloghitelezőt szólított fel szerdán a Fed hitelezési gyakorlatuk felülvizsgálatára és a nem megfelelő adminisztráció miatt keletkezett ügyfélkárok megtérítésére. A már régóta...
Az Aston Martin háza táján igazán nem ülnek ölbe tett kézzel a fejlesztők: nemrég a Virage képében félig-meddig új modellel jelentkeztek, sportosabb köntöst adtak a Vantage-nek, felkészültek Le Mans-ra és még az autóversenyzés szerényebb szintjein is volt idejük képviseltetni magukat.
Az ORFK cáfolja azt a korábbi hírt, mely szerint a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület adta át a rendőrségnek kedden a két bűnözőt. Rubi Gergely megerősítette: tovább folytatják a járőrözést Hajdúhatházon, és lemondásra szólítják fel Orbánt és Pintért is.
A két esztendeje a MOL-ban vásárolt tulajdonrésszel a brüsszeli tervekbe való betekintést remélő Vlagyimir Bogdanov cége most úgy döntött: 2011-2012 folyamán négymilliárd rubelt áldoz arra, hogy...
Az ősi fosszíliák némelyike finoman díszített, emellett olyan nagy és komplex, hogy bizonyítékot nyújthat a bonyolult szárazföldi eukarióta sejtek kifejlődésének meglepően korai kezdetére
Horvátország uniós csatlakozását sürgette a miniszterelnök Brüsszelben. Mint mondta: jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy ha mi ezt a területet nem integráljuk, akkor majd integrálja más.
Kustánczi Lia kilenc éve nagyobbíttatta meg a mellét. Bár a keblében található szilikon nem tartalmaz veszélyes anyagot, a szakadás lehetősége fennáll. Lia ezért biztonságosabbra cserélteti az implantátumait.
Bár Michael Douglas győzelemre áll a torokrákkal vívott csatában, a betegségének van egy másik áldozata is: a felesége. Catherine Zeta-Jones pszichiátriaára került a stressztől
Még a héten dönt az októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjainak ingóságokkal kapcsolatos kárigényéről a devecseri önkormányzat szociális bizottsága.
Észak-Korea csütörtökön megerősítette, hogy november óta fogva tart egy amerikai állampolgárt (közelebbről meg nem jelölt) bűncselekmény gyanújával, és vádemelésre készül ellene.
Folytatják a járőrözést Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai; erről Rubi Gergely (Jobbik) országgyűlési képviselő csütörtök reggel tájékoztatta a helyi rendőrkapitányságot. Közben határozott kormányzati fellépést sürgetnek civil szervezetek a „félelmet keltő és a helyieket zaklató” Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel szemben
Az Országos Polgárőr Szövetséghez (OPSZ) tartozó egyesület polgárőre fogott el két betörőt szerdán éjjel Tégláson. A polgárőrt, Kolompár László nyugállományú rendőr zászlóst a közrend és közbiztonság érdekében hosszú idő óta végzett tevékenységéért Pintér Sándor belügyminiszter nyugállományú törzszászlóssá lépteti elő. Szerdán még egyébként a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület azt közölte, hogy ők…
Nincsenek megoldva a spanyol közszféra és pénzügyi szektor problémái. Ha az adósságválság Spanyolországra is átterjed, annak katasztrofális eredményei lehetnek – állítják londoni elemzők.
Orbán Viktor szerint az Európa Unió számára biztonságpolitikai kockázatot jelent, ha nem integrálja a nyugat-balkáni országokat. A miniszterelnök erről az Európai Parlament és a magyar Országgyűlés kétnapos együttes ülésének zárónapján beszélt Brüsszelben.
Bár az atomenergetikai és uránbányászati vállalatoknál már a japán katasztrófa előtt fokozódott a felvásárlási tevékenység, a katasztrófát követő árzuhanások után még több vállalati akvizícióra lehet...
Révész Máriusz is elment annak a két rendőrnek a másodfokú tárgyalása, akiket a fideszes országgyűlési képviselő bántalmazása miatt különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértéssel vádolnak. A Fidesz országgyűlési képviselőjét 2006 őszén, a párt Astoriánál tartott demonstrációja után verték meg.
Dani Rodrik még 2010. májusában közölt rövid írást, melyben a görög válság kapcsán próbálta meg az Európai Unió (egészen pontosan a Gazdasági és Monetáris Unió) szempontjából alkalmazni modelljét, a...
A miniszterelnök szóvivője szerint egy újabb és mindeddig elképzelhetetlennek tűnő határt lépett át Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök "üzleti és baráti köre" azzal, hogy a politikai ellenfelek politikai megsemmisítésére vonatkozó szándék után most a fizikai megsemmisítésre vonatkozót is nyíltan felvállalják.
Márciusban sikerült az EUR/AUD árfolyamának benéznie 1.40 fölé. Határozott mozgással törte át az ellenállást, és meg sem állt az 1.45 közelében lévő következő ellenállásig. Itt viszont nagyot fordult a kép és a medvék vették kézbe az irányítást és beütötték a jegyzést 1.40 alá. (Solar Capital)
A nemzetközi monetáris rendszer reformját sürgetik és a feltörekvő gazdaságok, a fejlődő országok képviseletének megerősödését szeretnék elérni a BRICS-országok - derül ki csütörtökön kiadott közös nyilatkozatukból.
Cáfolja a cigánygyilkosságok kitervelőjének tartott Kiss Árpád állításait a tiszalöki támadásról az ügy koronatanújának tartott nő rendőrségi tanúvallomása.
Folytatják a járőrözést Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai; erről Rubi Gergely (Jobbik) országgyűlési képviselő csütörtök reggel tájékoztatta a helyi rendőrkapitányságot
Révész Máriusz is elment annak a két rendőrnek a másodfokú tárgyalására, akit a fideszes országgyűlési képviselő bántalmazása miatt különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértéssel vádolnak. A Fidesz országgyűlési képviselőjét 2006 őszén, a párt Astoriánál tartott demonstrációja után verték meg.
Németországban a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított államadósság 83,2 százalékra nőtt tavaly a német nemzeti bank (Bundesbank) előzetes számításai szerint.
A Schalke gárdája odahaza is legyőzte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2010-es győztesét, az Internazionalét, így kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé, ahol a Chelsea-t kiejtő Manchester Uniteddel találkozik majd. A másik ágon összejött a spanyol El Clásico, vagyis a Sahtyar Donyecket búcsúztató Barcelona a tegnap este a Tottenham vendégeként is diadalmaskodó Real Madriddal csap össze a…
Megkezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön annak a két rendőrnek a másodfokú tárgyalása, akiket az ügyészség Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő 2006-os bántalmazásával összefüggésben vádol azzal, hogy nem tettek semmit a bűncselekmény megakadályozása érdekében
A 19 éves rab a székesfehérvári börtönben követette el szörnyű tettét, mert meghosszabbították előzetes letartóztatását, de később kiderült ez egy nap lett volna.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción (D120307) összesen 120,5 milliárd forintnyi vételi ajánlat mutatkozott,...
A kínai piac első nagyobb, 300 ezer darabos ásványvíz-megrendelését teljesíti a debreceni Ave, amely 2010 májusában kapott Kínában forgalmazási engedélyt - tájékoztatta a cég térségi igazgatója az MTI-t Pekingben.
A Palesztin Hatóság miniszterelnöke, Szalam Fajad bejelentette, hogy szívesen várja az adakozó kedvűeket, akik támogatnák az államalapítással kapcsolatos tervét – ezt egyébként hivatalosan csak júniusban tervezi bemutatni.
Az MSZP munkástagozata számára elfogadhatatlan a szerdán bejelentett "megszorító intézkedési terv" - írta közleményben Szabadkai János, a tagozat alelnöke
Szabó Zsófi elhatárolódik VV Zsófitól. A Jóban Rosszban színésznőjét dühíti, hogy lépten-nyomon összekeverik a ValóVilág szintén Szabó Zsófi névre anyakönyvezett naivájával.
Tíz férfi és hat női úszó alkotja a magyar csapatot a nyári, sanghaji világbajnokságon, bár a szám eggyel még nőhet, ha Risztov Éva is megússza a vb-szintet.
A biztonsági előírások súlyos megszegése miatt érhetett baleset egy favágót a Baranya megyei Kistótfalunál. A fakitermelést végző munkásra 10 méter magasból zuhant rá egy húszkilós faág.