Nem tart igényt Gyurcsány Ferenc olyan támogatóra, mint aki Facebook hozzászólásában Orbán Viktor megöléséről beszélt. A volt miniszterelnök szerint kétséges, hogy egyáltalán az ő politikai hívei azok, akik ilyeneket írnak.
Húsz év után ismét Universiadén szerepelnek nyáron a magyar férfi kosárlabdázók, a XXVI. seregszemlének a kínai Sencsen ad otthont augusztus 12. és 23. között.
Tanúk meghallgatásával folytatódik a tárgyalás a moszkvai ingatlanpanama ügyében a Központi Nyomozó Főügyészségen. A helyszínen Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter is megjelent, őt is meghallgatták.
Gál György vádlotti meghallgatásának második napján is csak erkölcsi felelősségét ismerte el a sok száz milliós önkormányzati korrupciós botrány büntetőperében a Fővárosi Bíróságon csütörtökön
A Magyar Telekom BÉT közleménye alapján a magyar telekommunkációs vállalat leányvállalata, a Makedonski Telekom közgyűlést tartott, melyen a 2010. üzleti év után 5,95 milliárd macedón dénár (2011....
A MÁV Zrt., az ORFK és a BRFK együttműködésében újra működik a rendőrség vasúti alosztálya Budapest-Keleti pályaudvaron, immár felújított körletben....
Jelentősen megemelte a Dynamics Global Advisors houstoni tanácsadó cég a kurdisztáni régióban található Shaikan blokk potenciális készleteire vonatkozó becslését - tette közzé a területen operátori...
A kormány reformprogramjának szerdán ismertetett lépései Csaba László közgazdász professzor szerint "súlyos megszorítást jelentenek". A Közép-európai Egyetem tanára az MTV csütörtök reggeli műsorában...
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon és az indexek a kereskedés első két órája után is megtartották veszteségeiket.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) megszokott bő kétszeres túljegyzés mellett kissé magasabb hozammal a meghirdetett összegben értékesített csütörtökön 12 hónapos diszkont kincstárjegyet kéthetente rendezett aukcióján.
Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő szerint kudarcot vallott a Fidesz-KDNP frakció által két hónapja felállított bér- és adómonitoring bizottság
Camilla Luddington és Nico Evers-Swindell főszereplésével elkészült Kate Middleton és Vilmos herceg szerelméről szóló film. A kritikusok szerint katasztrofálisan rossz lett az alkotás.
Spanyolországnak a jelek szerint egyelőre sikerült megőriznie a piaci szereplők bizalmát, ám a spanyol közszféra és a pénzügyi szektor problémái korántsem tekinthetők megoldottnak, ha az euróövezeti perifériát sújtó adósságválság Spanyolországra is átterjed, annak katasztrofális következményei lehetnek - vélekednek londoni pénzügyi elemzők.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) megszokott bő kétszeres túljegyzés mellett kissé magasabb hozammal a meghirdetett összegben értékesített csütörtökön 12 hónapos diszkont kincstárjegyet kéthetente ...
A kutatás-fejlesztésen és a beruházásokon is spórolni kényszerülhetnek a gyógyszergyártók az újabb különadó miatt – mondta el Rájátszás című műsorunkban Bogsch Erik. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a közteher komolyan rontaná versenyképességüket.
Csütörtöki brit sajtóértesülés szerint Gordon Brown előző brit miniszterelnök lehet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) következő vezetője. A Daily Mail meg nem nevezett forrásai azt mondták a konzervatív napilapnak, hogy a munkáspárti politikus "a nyilvánvaló jelölt" az IMF élére.
Hétfőn visszaéléssel vádolt rendőrtisztek ítélete várható. A Fővárosi Bíróságon 2011. február 16-án kezdődött az a megismételt büntetőper, amelyben hivatali visszaéléssel vádolnak két rendőr főtisztet. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának volt vezető munkatársai a vád szerint közéleti személyiségek, politikusok közlekedési szabálysértéseit "simították el".
A kormány tervezett intézkedései azokat az embereket sújtják a legjobban, akik a gazdasági válság, vagy az igazságtalan adórendszer miatt amúgy is kritikus szociális helyzetben vannak - állítja az MSZP munkástagozatának alelnöke.
2013-ban nem indul újra a miniszterelnökségért Silvio Berlusconi. A több ügyben is bíróság elé idézett olasz kormányfő közölte: mandátuma lejárta előtt még szeretné átalakítani az igazságszolgáltatási rendszert és az alkotmányt is.
Két éven át, mintegy ezer mikro- és kisvállalkozásnak biztosít ingyenes képzési lehetőséget a Közép-dunántúli régióban a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány - tájékoztatta a program koordinációs ...
Mindent összerág, Labdát hurcol a szájában, azaz kutyákat megszégyenítően viselkedik Vadon Jani cicája, aki a Nyári Miklós nevet kapta. Egy hulladékgyűjtő mellől szedte össze a Morning Show nagy dumás műsorvezetőjének felesége.
New Haven - Az egyetem laboratóriumában dolgozott az a végzős hallagató, akinek becsípte a haját az esztergapad. A lány nem tudta kiszabadítani magát és megfulladt
Az MSZP ebben a formájában soha nem fog többséget szerezni, az LMP pedig nem kezdte jól a parlamenti tevékenységét - így jellemezte a két ellenzéki pártot az InfoRádió Aréna című műsorában Tamás Gáspár Miklós filozófus, akit egyre kevésbé érdekel a politika.
Jánosi Zoltánt, a Nyíregyházi Főiskola eddigi vezetőjét választották ismét a felsőoktatási intézmény rektorává. A döntést április 12-ei ülésén hozta meg a tizenkét tagú szenátusi testület, amely egyhangú többséggel szavazott ismét bizalmat a főiskolát 2008-tól vezető 57 éves Jánosi Zoltánnak. Az intézményvezető újabb négy évre szóló megbízólevelét hivatalosan Schmitt Pál köztársasági elnök adja…
Gál György vádlotti meghallgatásának második napján is csak erkölcsi felelősségét ismerte el a sok száz milliós önkormányzati korrupciós botrány büntetőperében a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.
1,6 milliárd forintért eladó Budapest XVII. kerületében egy 1230 négyzetméteres, 3 szintes, 8 szobás luxusvilla. Az épület egy 3900 négyzetméteres telken áll.
Sokan Brownt tartják felelősnek a békeidőben példátlan brit államháztartási hiányért, amely a munkáspárti kormány utolsó évében megközelítette a hazai össztermék (GDP) 11 százalékát.
Calicivírus okozta fertőzés miatt ürítettek ki egy egész osztályt a szekszárdi Balassa-kórházban. A harminc fekvőbetegből 21-nél jelentkeztek a hasmenéssel, hányással járó tünetek, ezért az ÁNTSZ úgy döntött, hogy a fertőtlenítés idejére máshol helyezik el az endokrin diabetológián ápoltakat.
A MÁV-nál az elmúlt nyolc évben közbeszerzés nélkül, 4,2 milliárd forintos kiadási költséggel végzett takarítási munkákat tette szóvá csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a kereszténydemokrata Spaller Endre, aki szerint az ügyben MSZP-s politikusok is érintettek.
A biztonságba vetett hite rendült meg az embereknek azzal, hogy a szocialista kormányok civil szolgálatokkal őriztették a katonai objektumokat - jelentette ki Simicskó István, a honvédelmi minisztérium Fidesz–KDNP-s államtitkára.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción (D120307) összesen 120,5 milliárd forintnyi vételi ajánlat mutatkozott,...
Két egyetemhez és egy hivatalhoz költségvetési főfelügyelőt, míg három másik egyetemhez és egy intézethez költségvetési felügyelőt rendelt ki azonnali hatállyal a kormány - az erről intézkedő határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.