A BUX reggel óta folyamatosan emelkedett és végül 1,8%-kal magasabban zárta a hét utolsó kereskedési napját. A forgalom átlagot kissé meghaladó volt, 16 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a...
Daniel Cohn-Bendit, a 68-as párizsi diáklázadás legendás vezetője nem indul az Európai Parlament következő választásán - mondta el a politikus pénteken a francia Libération napilapnak.
A török válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Guus Hiddinket nem tudja a Chelsea-hez vinni Abramovics, így egy másik holland, Frank Rijkaard lehet az edző.
Harmadik világbeli adós országokra jellemző rekordmagasságba emelkedett pénteken Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, miután az elemzői közösség és a piac most már egyértelműen azzal számol, hogy Görögország nem lesz képes eleget tenni törlesztési kötelezettségeinek jelenlegi adósságszerkezete mellett.
A magyar gazdaság versenyképessége a külkereskedelem adataiból kiindulva nem csökkent, épp ellenkezőleg, jelentős versenyképességi előnye van mind az egész Európai Uniót, mind pedig a környező új tagállamokat tekintve – mondta Inotai András.
A magyar gazdaság versenyképessége a külkereskedelem adataiból kiindulva nem csökkent, épp ellenkezőleg, jelentős versenyképességi előnye van mind az egész Európai Uniót, mind pedig a környező új tagállamokat tekintve - mondta Inotai András.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 427,59 pontos, 1,80 százalékos emelkedéssel, 24193,64 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödt...
A rugalmasabb foglalkoztatást célzó törvényi változások tervezetét szövegezte a Konvergencia Programba a kormány, ezek között szerepel a hosszabb próbaidő, de a túlóra szabadidővel való megváltása is...
Pénteken kissé tovább gyengült a forint a romló európai befektetői közérzet közepette: az eurót délután hat előtt 267 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 266,88 forint után.
Párizs - Nem volt túlságosan kedves Nicholas Sarkozy francia köztársasági elnök, aki egy bentlakásos iskolát látogatott meg a héten a Bagneres-de-Luchon nevű francia településen.
Visszatér a tavasz a hétvégére, szombaton már 17 fok is lehet - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Jenki Szilvia azt is elárulta, hogy a szép idő a jövő héten is kitart.
Horvátország köztársasági elnöke pénteken kijelentette, hogy sokkolta az az ítélet, amelyben a hágai Nemzetközi Törvényszék súlyos börtönbüntetéssel sújtotta Ante Gotovina és Mladen Markac horvát extábornokokat a krajinai szerbek elleni hadműveletek idején elkövetett bűnökért.
Turán Frigyes és Zsiros Gábor a 14. helyen áll a Jordán-ralin, az idei világbajnokság negyedik állomásának pénteki versenynapja után. Vezet a francia Sébastien Ogier.
A kormányzati és a szakmai ügyfélkapcsolatok javítását, a bankok iránti bizalom megerősítését tartja fő feladatának a Bankszövetség új elnökének választott Patai Mihály, az Unicredit vezérigazgatója. Helyettese Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank vezetője lesz. (lm)
Részletezte a kormány az Európai Uniónak pénteken elküldött konvergencia programban, hogy a hét - Széll Kálmán tervben már bemutatott - kiemelt területen milyen intézkedésekkel kívánja elérni a...
Orbán Viktor visszadobta az oktatási államtitkár felsőoktatási törvénykoncepcióját. Hoffmann Rózsa állítólag majdnem sírva fakadt a kormányülésen, majd két évet kért a javításra, de csak két hetet kapott.
Az Európai Bizottság több mint félmilliárd eurót kér vissza tíz tagállamtól, mert jogtalanul használtak fel a mezőgazdasági alapból nyújtott támogatásokat - írja az MTI. A legfőbb vétkes...
Több százan gyűltek össze az izraeli konzulátus előtt az egyiptomi Alexandriában – a tömeg arra sürgette az egyiptomiakat, hogy csatlakozzanak a palesztinokhoz az Izrael elleni fegyveres harcokban.
Hétvégén első állomásához érkezik Európa egyik legsikeresebb motocross versenysorozata, a német bajnokság, ahol a hazai versenyzők mellett számos nemzetközi klasszis is indul, többek között hazánk legjobb MX-ese, Németh Kornél. Április 16-17-én kezdődik a német ADAC MX Masters versenysorozat hetedik szezonja, a fővárostól, Berlintől délre fekvő, festői Prince Drehna 1,8 kilométer hosszú homokos…
„A folytatásokkal az a baj, hogy túl akarnak tenni az alapfilmen." Ez néhányszor elhangzik a Sikoly negyedik részében, és már a közepe felé sokan fogják azt gondolni, hogy igen. Nagyon is, de nem feltétlenül a történet miatt, ami mellesleg nem rossz. Végig lehet izgulni, és telitalálat a csattanó
Több mint 60 alkotó mutatja be munkáját Hódmezővásárhelyen az Idea 2011 - Ötlet-Újdonság-Találmány nemzetközi kiállítás és vásár pénteken kezdődött háromnapos rendezvényén.
A dr. Balázs Csaba 98 százalékos irányítása alatt álló Canongate Investments Vagyonkezelő kft. 2011. április 15-én - az elmúlt napokban lezárt határidős ügyletek veszteségének rendezése körében - 505...
Harmadik állomásához, a hollandiai Assenbe érkezett a Superbike Világbajnokság versenysorozata. Csütörtök kora reggel landolt a csapat az asseni pályától mintegy 250km-re lévő Eindhoven-i reptéren, ahonnan vonattal mentek tovább. Mindkét fiú számára ismerős ezt a pálya, Imi a GP-ben és a 600-ban, Balázs pedig a Stock 1000-ben „koptatta” már a holland aszfaltcsíkot.
A népegészségügyi mutatók alapján felállított prioritásokra kell fordítani a rendelkezésre álló szűkös forrásokat - hangzott el az uniós egészségügyi bizottságok elnökeinek találkozója után.
Heller Ágnest elmondása szerint még nem keresték a hatóságok. A filozófust és társait még februárban jelentette fel az elszámoltatási kormánybiztos az előző kormány idején elnyert több tízmilliós pályázataik miatt.
A tűzoltók heti 48 órás munkaidejükkel megdolgoznak a korkedvezményes nyugdíjukért, így azt elvenni jogsértő - hangoztatta Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke pénteken a Parlament előtti Kossuth téren tartott figyelemfelkeltő demonstráción, amelyen mintegy háromszáz tűzoltó vett részt
Újabb rakétatámadást zúdítottak a líbiai kormányerők pénteken a felkelők kezén lévő Miszrátára, legalább nyolc ember halálát okozva; közben a nyugati országrész egy másik térségében, Tripolitól délnyugatra kiújultak a harcok, s azokba a NATO is beavatkozott, légitámadást hajtva végre Kadhafi erőinek harckocsijai ellen.
Rubi Gergely (Jobbik) országgyűlési képviselő pénteki hajdúhadházi sajtótájékoztatóján közölte, az önkormányzattól írásos területfoglalási engedélyük van a településre vasárnapra meghirdetett demonstrációra
A Titanic 1912. áprilisi katasztrófája 1517 áldozat életét követelte. A hajózási és hajóépítési szabályok ezt követő reformja fordulópontot jelentett a biztosítási szektorban is
Harmadik világbeli adós országokra jellemző rekordmagasságba emelkedett pénteken Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, miután az elemzői közösség és...
Huszonkét embert érint a semmisségi törvény - derül ki a Legfőbb Ügyészség honlapján közzétett, a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatos eddigi vizsgálatokat áttekintő összefoglalóból.
Nyolc aranyat, 12 ezüstöt és 17 bronzérmet nyertek a magyar indulók az idei francia nemzetközi borversenyen. Az aranyérmeket szállító pincészetek az alábbi borvidékeket képviselik: Etyek-Buda, Szekszárd, Tolna, Villány, Eger, Tokaj-hegyalja.
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan országszerte megemlékezéseket tartottak; mivel az emléknap, április 16-a az idén szombatra esik, a zsidó vallás előírásaira való tekintettel nem aznap, hanem pénteken tartottak, illetve vasárnap tartanak több programot
Négy évvel az uniós belépést követően továbbra is magas a feketegazdaság aránya a bolgár gazdaság egészében: egy most kiadott tanulmány szerint ez az arány akár a GDP 36 százalékát is elérheti.
Erőre kaptak a bizonytalan nyitást követően a tengerentúli indexek, melyben a jó makroadatok mellett a többségben pluszos európai zárások is közrejátszanak. A félidőhöz érkezve az irányadó indexek...