BUDAPEST – Szállítási gondok miatt sok családhoz nem jutnak el a ValóVilág adományai – kelt szárnyra a hír néhány nappal ezelőtt. Hegedűs Zsuzsa, a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány vezetője szerint csak a malacokkal vannak gondjaik.
A válságnak két nagy tanulsága van: nem lehet nagy mértékű külső eladósodásra támaszkodva stabil növekedést elérni, és nem lehet felelőtlen hitelezésre alapozott fogyasztásnövekedést megvalósítani - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja a 20 év múlva - vissza a jövőbe című tanulmánykötet bemutatóján szombaton.
Utoljára az ezredforduló előtt volt olyan tempójú a fogyasztói árak egyhavi áremelkedése, mint idén márciusban - derült ki a KSH adataiból. A drágulást a cukor árának meglepő, közel 30 százalékos megugrása, illetve az üzemanyagok árának emelkedése okozta. Megkétszereződött a gabonafélék, valamint a zöldség és gyümölcstermékek termelői ára is, piaci szakértők pedig azt prognosztizálják, hogy…
HAJDÚHADHÁZA – Szabadon engedte tegnap Debrecenben a bíróság azt az öt férfit, akit a rendőrök állítottak elő a Szebb Jövőért Polgári Egyesület tagjai közül.
Jelentősen visszaesett az építési telkek iránti kereslet, és az árak is csökkentek - állapította meg a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. felmérése. A társaság vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: a családi házak építésére alkalmas, jó minőségű telkek iránt van kereslet, az üzleti célú telkek kereskedelme viszont teljesen leállt.
Meghosszabbították a nyitva tartást a Páva utcai zsinagógában és emlékközpontban a holokauszt magyarországi emléknapján. A kiállítások 22 óráig ingyen látogathatók, az emlékezőket pedig mécsesekkel várja az intézmény az Áldozatok falánál.
Az új Audi Q3 egy prémium SUV kompakt formában. Ez az igazi Audi új mércét állít fel a mérnöki munka valamennyi területén – karosszériájától a hajtásláncokon és a felfüggesztéseken át egészen legkorszerűbb támogató és multimédia rendszereiig. Az Audi Q3 sokoldalú társ a mindennapi életben – elegáns karakterrel.
A világon összesen már csak ketten beszélnek folyékonyan egy Mexikóban honos nyelven, ám ők meg nem beszélnek egymással, pedig csak pár száz méterre laknak.
Autós üldözés után profi tolvajt fogtak a rendőrök a Pest megyei Diósdon. A rendőrök szombaton délben, az M0-ás autóútnál akartak feltartóztatni egy sötétkék Fiatot, az autós azonban kikerülte őket és a forgalommal szemben felhajtott az M6-os autópályára.
NEWPORT BEACH – Richard Branson kalandvágyó milliárdos a napokban mutatta be mélytengeri repülőjét, amellyel a következő két évben földünk legmélyebb pontjainak titkait próbálja majd kifürkészni.
A nemzeti kisebbségek kultúrájának megőrzését hangsúlyozták az előadók a KDNP protestáns műhelye és a KDNP pártalapítványa által szervezett közéleti konferencián Tatabányán.
Virágvasárnap ismét szamárháton vonul a kegytemplomhoz az ünnepi szentmisére a mátraverebély-szentkúti gvardián. Ősi hagyomány ez az egyházban, mellyel Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulására emlékeznek.
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor egyeduralomra tör. A szocialista politikus az általa életre hívott Magyar Demokratikus Charta tüntetésén szombaton azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy elárulta a köztársaságot, lábbal tiporja a sajtószabadságot, politikai célokra használja fel az ügyészség egy részét, és megfélemlíti a bíróságokat.
Ciklonok örvénylenek Izland, a Norvég-tenger, a Krím-félsziget valamint Szicília felett, emiatt a Brit-szigeteken, Skandináviában, a Kelet-európai-síkságon és a Mediterráneumban általában erősen felhős az idő, többfelé fordul elő eső, záporeső.
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor egyeduralomra tör. A szocialista politikus az általa életre hívott Magyar Demokratikus Charta tüntetésén szombaton azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy elárulta a köztársaságot, lábbal tiporja a sajtószabadságot, politikai célokra használja fel az ügyészség egy részét, és megfélemlíti a bíróságokat
Az Országgyűlés olyan új alaptörvény elfogadására készül hétfőn, melyre minden magyar ember büszke lehet, a Széll Kálmán Terv intézkedéseivel pedig a magyarok élete is könnyebbé válik – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton.
Több mint ötvenezren (a szervezők szerint több mint százezren) vettek részt a szombati belgrádi kormányellenes tüntetésen. A szerb nacionalisták vezetője bejelentette, éhségsztrájkkal akar előrehozott választásokat kikényszeríteni.
A kormány átalakította az innovációs politika rendszerét, az innovációs alap pályázataira a kifizetések a jövőben az egységes fejlesztéspolitika mentén kialakított stratégia alapján történnek - nyilatkozta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára az MTI-nek.
SANGHAJ – Sebastian Vettel (23) szárnyalása kikészíti idegileg a Forma–1-es mezőny tagjait. A Red Bull Racing világbajnoki címvédő pilótája Ausztráliában és Malajziában is megnyerte az időmérő edzést, valamint a nagydíjat, s a tegnapi kínai kvalifikációs tréningen is a legjobb időt autózta – márpedig ez nem mindenkinek tetszik.
A The Shard (Üvegszilánk) nevű felhőkarcoló egyesek szerint a brit főváros új kedvence lehet, míg mások azt kifogásolják, hogy magasságával valósággal agyonnyomja a Szent Pál-székesegyházat, London háromszáz éves jelképét. 2012-re tervezett befejezésekor a Shard, Renzo Piano olasz építész műve 310 méteres magasságával Európa legmagasabb felhőkarcolója lesz.
YOGYAKARTA – A kígyók felszisszentek, amikor az üzlet beindult, és sláger lett a kobraburger, amelyet egy kínai vendéglő kezdett el árusítani, átszámítva 300 forintért.
Az építőipar nagyon fontos terület lehetne a munkahelyteremtés szempontjából. A kisvállalkozások helyzetét nehezíti a hitelképtelenség, illetve a körbetartozás is. Vissza kell szorítani a korrupciót és lehetőséget kell adni azoknak a vállalkozásoknak is, amelyek értékteremtő munkát végeznek.
Az amerikai TIME magazin által minden évben kiadott, a világ 100 legbefolyásosabb emberének listájára a tavalyi évhez hasonlóan idén is felkerült Alan Mulally, a Ford világszintű elnök-vezérigazgatója.
A környezet védelméért és a tisztább közlekedés megvalósításáért elhivatott cégek összefogásaként ünnepélyes keretek között került aláírásra a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesületének (MGKKE) alapító okirata. Az Egyesület életre hívói között a földgáz és a megújuló forrásokból származó biogáz ipar képviselői, közlekedési szolgáltatók és a közlekedés ellátásában érdekelt társaságok…
Az Országgyűlés olyan új alaptörvény elfogadására készül hétfőn, melyre minden magyar ember büszke lehet, a Széll Kálmán Terv intézkedéseivel pedig a magyarok élete is könnyebbé válik - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton.
Az Országgyűlés olyan új alaptörvény elfogadására készül hétfőn, melyre minden magyar ember büszke lehet, a Széll Kálmán Terv intézkedéseivel pedig a magyarok élete is könnyebbé válik - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton az MTI-vel
Az elfogadás előtt álló új alkotmány ellen, a köztársaság mellett és a demokrácia helyreállításáért demonstráltak a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén szombat délután Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél. A rendezvényen a Népszava tudósítója szerint mintegy tizenötezren gyűltek össze, tele volt tüntetőkkel a Báthory és a Hold utca is.
A világ egyik leghíresebb sportautója, a Mercedes-Benz 300 SL Coupé; a pagodatetőről elhíresült Mercedes-Benz 230 SL – csak néhány azon Mercedes-Benz modellek közül, amelyek a 2011. április 15-17. között megrendezésre kerülő Oldtimer Expo látogatóit várják.
Szlovákia az állami vagyon privatizációja révén szeretne pénzt szerezni az eurómentőövhöz való hozzájárulásra. Ezzel a javaslattal Ivan Miklos pénzügyminiszter állt elő. Szerinte ez sokkal jobb ...
GYULA – Adamik Anikó (27) több száz versenyzőt maga mögé utasítva bronzérmet nyert erdei szeder pálinkájával az ausztriai World Spirits Award 2011 elnevezésű versenyen. Pedig az nem volt kis pálya: harminc ország hetven gyártójával mérkőzött meg a díjért a háromnapos versenyen, végül az általa vezetett Gyulai Pálinka Manufaktúra italát választották a világ harmadik legjobbjának.
A 85 éves Vasadi Péter lesz a legidősebb vendége a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált záró Születésnapi Irodalmi Szalonnak, amelyet vasárnap, délután négy órától rendeznek meg a Millenáris Teátrumában.
Kijelölte keretét a vasárnap kezdődő budapesti divízió I-es jégkorong-vb-re Ted Sator, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, miután Sikorcin Ladislav ágyéksérülése rendbe jött.
MILÁNÓ – Egy hónapig nem bújik ágyba kedvesével Alexandre Pato (21). A Milan brazil futballistája néhány hónapja alkot egy párt Olaszország miniszterelnökének, egyben a milánói klub tulajdonosának, Silvio Berlusconinak (74) a lányával, Barbarával (26). Tombol a szerelem közöttük, ezért is meglepő, hogy szextilalmat fogadtak.