Újabb autós hajtott fel a sztrádára rossz irányban. A sofőr szerdára virradó éjszaka az M6-oson, Érden ütközött össze egy teherautóval, nem sokkal azután, hogy szembekerült a forgalommal. Mindkét sofőr megsérült.
Nyilvánosságra hozták a CIA utolsó titkosított első világháborús dokumentumait, ezek voltak egyébként az amerikai hírszerző ügynökség legrégibb titkos anyagai. A láthatatlan tinta összetevőiről szólnak.
Újabb tüntetést szervez az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) csoport az alkotmány ellen. A demonstráció csütörtök este 6 órától lesz a Sándor-palotánál. A szervezők arra készülnek: felkérik a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a hétfőn megszavazott alaptörvényt, mert az szerintük nem fejezi ki a nemzet egységét.
Beköltözik a repülőtérre a MALÉV teljes vezetése és központja, amivel több száz millió forintot takarítanak meg éves szinten a társaság közleménye szerint
Várhatóan júliusra készül el a Szent István völgyhíd: a veszprémi polgármesteri hivatal szóvivőjének közlése szerint a viadukt felújítására több mint kétszáz millió forintot költenek.
Elfogták a Magyarországon 2008-ban eltűnt francia diáklány, Ophélie Bretnacher barátját Olaszországban – értesült a Blikk. A napilap úgy tudja, a fiatalember egy igazoltatáson akadt fenn.
Feltételezett uzsorások ellen adóhatósági vagyonosodási vizsgálatot kért Tiszavasvári jobbikos polgármestere, aki Nyíregyházán azt is bejelentette: Tiszavasvári jobbikos többségű önkormányzati közgyűlése megalakítja a csendőrséget a településen
Ha szükséges, a rendőrség intézkedni fog - így reagált a belügyminisztérium a Független Hírügynökség kérdésére, miszerint tesz-e valamit a tárca annak kapcsán, hogy a "Véderő" nevezetű csoport katonai jellegű kiképzőtábort akar nyitni a hétvégén Gyöngyöspatán. A BM szerint kiemelt figyelmet fordítanak a polgárok védelmére.
Nyilvánosságra hozták a CIA utolsó titkosított első világháborús dokumentumait, ezek voltak egyébként az amerikai hírszerző ügynökség legrégibb titkos anyagai. A láthatatlan tinta összetevőiről szólnak.
A Fidesz eddig csak statisztál a benzin elképesztő árlavinájához, mely minden magyar állampolgárt egyre súlyosabban érint. Ma már nincs olyan magyar ember, akinek ne lenne zsebbevágó tapasztalata az üzemanyagárak elképesztő emelkedésével kapcsolatban. Az Orbán-kormány kezében ott a megoldás, mégsem tesz semmit - írja közleményében az MSZP szóvivője.
A devizapárokkal való kereskedés egyre népszerűbb a tőzsdézők körében. Természetesen ez a jelenség nem meglepő, hiszen a devizapiac híres a hosszantartó trendjeiről, és a hatalmas profit...
A pénzcentrum.hu kérdésére "Mit változtatnál a bankodon?" több mint 1500-an válaszoltak. 10 kérdés között két igazán izgalmasat rejtettünk el, ezekre leadott szavazatok száma foglalkoztatott minket a legjobban....
Feltételezett uzsorások ellen adóhatósági vagyonosodási vizsgálatot kért Tiszavasvári jobbikos polgármestere, aki Nyíregyházán azt is bejelentette: Tiszavasvári jobbikos többségű önkormányzati közgyűlése megalakítja a csendőrséget a településen.
Korábbi sérülése miatt kiállni kényszerült, de így is az első tízben a magyar MX-klasszis Németh Kornél: „A tempóval nem volt baj, csak a hátam nem bírta!”
A jelenlegi normatív alapú finanszírozást a kormányhivatalokon keresztül megvásárolható szociális "szolgáltatáscsomagok" váltják fel - mondta Halász János
Az FHB Jelzálogbank a tavalyi üzleti évre nem fizet osztalékot, a magyar mérleg szerinti veszteséget az eredménytartalék terhére számolják el, miután a bank szerdai közgyűlésén a részvényesek elfogadt...
Szerda délután adják át az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszát. A Romániába tartó tranzitforgalom nagy része így a jövőben már elkerülheti a két várost.
Remélhetőleg még ezen a héten megkapják elmaradt fizetésüket és segélyüket az érintettek Tiszacsegén - erről tájékoztatta a Hajdú-Bihari Naplót Losonczi János, a múlt héten lemondott polgármester és alpolgármester helyett hivatalból eljáró képviselő, az ügyrendi és pénzügyi bizottság elnöke.
Az Országgyűlés fideszes elnöke aláírta a hétfőn elfogadott új alaptörvényt. A jogszabályt Kövér László továbbküldte Schmitt Pál köztársasági elnöknek, aki húsvéthétfőn szignálja azt – tudatta az Országgyűlés sajtófőnöke. (pr)
Hétfő délután egy felszállásra készülő repülőgépből füst csapott fel a budapesti repülőtéren. Csak a légiforgalmi irányító profizmusán múlt, hogy nem lett belőle a Concorde-hoz hasonló katasztrófa - olvasható az Indóház Online oldalán.
A Daimler arra készül, hogy 2015-től már meg tudja kezdeni a mintegy 400 kilométer hatótávú hidrogénüzemű, üzemanyagcellás gépjárművek sorozatgyártását kereskedelmi tételekben.
A legtöbb esetben a lengyel tőzsdén jegyzett társaságok részvényei magasabb értékeltségi szinten forognak, mint a szektortársaik a budapesti, vagy más európai tőzsdéken - elemzés
Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden aláírta Magyarország új alaptörvényét és továbbküldte Schmitt Pál köztársasági elnöknek, aki húsvéthétfőn szignálja azt - tájékoztatta az MTI-t Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke.
A Daily Mail értesülése szerint a Paris Saint-Germain védője, Mamadou Sakho nyártól a Premier League-ben játszhat. Az Arsenal 13 millió fontot kínál érte.
A jelenlegi normatív alapú finanszírozást a kormányhivatalokon keresztül megvásárolható szociális "szolgáltatáscsomagok" váltják fel - mondta Halász János
Nem válaszol Szilvásy György a gesztenyefa vásárlásaival kapcsolatos kérdésekre. A volt szocialista titokminiszter pénteken az ATV-ben egy 2009-es számlát mutatott be, ezzel próbálta igazolni, hogy három évvel korábban kifizette a facsemetéket, amelyekkel összefüggésben hamis tanúzással gyanúsították meg a múlt héten.
Újabb tüntetést szervez az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) csoport az alkotmány ellen. A demonstráció csütörtök este 6 órától lesz a Sándor-palotánál. A szervezők arra készülnek: felkérik a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a hétfőn megszavazott alaptörvényt, mert az szerintük nem fejezi ki a nemzet egységét.
A kommunista elitnek szánt ajándékokkal megrakott teherautó-konvoj lépte át nemzeti ünnepük előtti napon Észak-Korea kínai határát, egy dél-koreai internetes lap szerint.
A 2030-ig szóló energia stratégia napokon belül elkészül a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM), május elején kezdődik a szakmai vita, majd a kormány tárgyalja, és a parlament a meghosszabbított ...
A húsvéti ünnep ideje alatt a várhatóan megnövekvő utasforgalom zavartalan kiszolgálásának érdekében módosított menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok. Így április 24-én, vasárnap...
Optimista hangulatban telt a délelőtt a hazai parketten. A BUX délig 1,8%-kal került feljebb, közel 7 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom részvényei...
Aggodalomra ad okot, hogy az Egyesült Államoknak nincsenek hitelt érdemlő tervei költségvetési hiányának csökkentésére - idézte Olivier Blanchard-t, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdászát a szerdai Le Monde.
Az Osztrák Nemzeti Bank számításai szerint az ország bankjainak összesen 19 milliárd eurónyi tőkére van szükségük ahhoz, hogy a 2019-től érvényes tőkekövetelményi szabályoknak megfeleljenek, írja a...
Az amerikai ügyészség nyilvánosságra hozná a 2009-ben elhunyt Michael Jackson utolsó napjairól készült videó-felvételeket a pop legenda orvosának perében.
Folytatja univerzális pénzintézeti stratégiáját, és tervei szerint a család bankja lesz az FHB. A részvényesek a közgyűlésen arról is döntöttek, hogy a pénzintézet a tavalyi üzleti évre nem fizet osztalékot, a magyar mérleg szerinti veszteséget az eredménytartalék terhére számolják el.
Huszonkétmillió, illetve mintegy hétmillió forintot csalt ki egy Győr környéki csoport megtévesztett emberektől; négy elkövetőt és további áldozatokat is keres a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapi...
Múlt pénteken még tett egy hősies kísérletet az USD/CAD, hogy a márciusi mélypont jelentette ellenállás fölé kerüljön, de ez kudarcba fulladt. A mostani hét pedig egyelőre a kanadai dollár szárnyalásáról szól, így sikerült a mai kereskedésben új mélypontra érkezni 0.95 közelébe.(Sola Capital)
Aggodalomra ad okot, hogy az Egyesült Államoknak nincsenek hitelt érdemlő tervei költségvetési hiányának csökkentésére - idézte Olivier Blanchard-t, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdászát a szerdai Le Monde.