Kunmadaras - Sötét titkokról suttognak a település lakói, miután kedden reggel egy újszülött csecsemő elüszkösödött tetemére bukkantak a rendőrök egy családi ház kályhájában.
Nem fagyasztják be a béreket a közszférában, az állam emelni fogja azokat - közölte Matolcsy György szerdán a kormányülés után. A vállalt 5%-os leépítés megfelel a "természetes fogyásnak", azt nem fogják pótolni - a kormány mindösszesen ennyit vállalt a konvergenciaprogramban. "Csomagot" kapnak a vállalatok is, ennek azonban örülni fognak vélhetően
Öt autó rohant egymásba az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán, a Kacsóh Pongrác úti felüljárón. A baleset miatt a sztrádán jelentős dugó alakult ki - értesült a HavariaPress.
Kétszáz embert várnak a jobbikos szervezők arra a "erőszakellenes demonstrációra", amelyet az utóbbi időben Hajdúhadházon és Gyöngyöspatán elhíresült Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel közösen szerveznek szerda estére a Békés megyei Magyarbánhegyesre. A faluvezetés nem foglal állást, a rendőrség biztosítja az eseményt.
Cserhalmi György színművész lesz a 42. Magyar Filmszemle nagyjátékfilmes zsűrijének elnöke. A május 5. és 8. között, négy budapesti helyszínen zajló mustrán először indulnak önálló versenyben az animációs filmek, és a szemle a közösségi portálokon is nyomon követhető lesz. Életműdíjat idén Bara Margit színésznő vehet át.
Előzetes letartóztatásba került Jozef Rohác. Erről szerdán döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság. Az indoklás szerint fennáll a szökés és elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, illetve, hogy megnehezítené a bizonyítási eljárást.
A magyarországi arányos egykulcsos szja rendszer 2014 végéig valóban egykulcsos lesz - reagált Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra az újságírói kérdésre, amely a konvergencia programban...
Az ingatlanpiacra is átgyűrűző válság hatására gyakorta eladhatatlanok hazánkban az ingatlanok. Ezzel a problémával küzd Villási Gyula is, aki hosszú ideje nem tud megszabadulni 100 milliós családi házától. Az élelmes tulajdonost nem kell azonban félteni, hihetetlen ötlettel állt elő. Úgy döntött versenyt hirdet, amelynek győztese kevesebb mint félmillió forintért megnyerheti a méregdrága…
Piaci körökben az a pletyka terjed, hogy akár most hétvégén bejelentik Görögország államadadósságának átstrukturálását, azaz köznyelven csődjét. Az FT Alphaville egyik ma délutáni blogbejegyzése...
Hirtelen robbant be a piacra egy új luxusáruház terve, amit az Andrássy út egyik patinás épületébe, az Operaházzal sréhen szemben terveznek. Az Indexen megjelent hír szerint a beruházó cég ugyan a...
A kormány az idén két lépésben, összesen 500 milliárd forintos "drasztikus" bürokrácia-csökkentő programot dolgoz ki, amelynek 2012-től már érezhető hatása lesz a vállalkozások számára - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányülés után szerdán.
Várakozáson felüli az érdeklődés a siklósi termálfürdő iránt: a létesítmény tavaly augusztusi nyitása óta a tervezettnél 30 százalékkal nagyobb, mintegy 80 ezres vendégforgalmat ért el.
A Liszt Ferenc repülőtér egyik légiforgalmi irányítója akadályozott meg egy balesetet a reptér egyik kifutópályáján még kedden délután – értesült az Airportal.hu szakportál.
Ürülékhez hasonlította Kövér László házelnök a Duna Tv kedd esti, Közbeszéd című műsorában a rendőröket és szakszervezeti vezetőiket. Szerinte "lapítottak, mint az a bizonyos a gazban" 2006 őszén, a Gyurcsány kormány ideje alatt. Szima Judit, a TMRSZ főtitkára szerint a házelnök általánosít, ráadásul szerinte éppen a fideszes képviselők "lapítottak" - Révész Máriusz kivételével - 2006. október…
Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda a szerdán előzetes letartóztatásba helyezett Jozef Roháccsal szemben - derül ki a kényszerintézkedést követő bírósági és rendőrségi közleményekből
A magyarországi arányos egykulcsos szja rendszer 2014 végéig valóban egykulcsos lesz - reagált Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra az újságírói kérdésre, amely a konvergencia programban...
Több mint kétszáz áldozatot követelt a választások utáni erőszakhullám Nigériában, ahol több száz embert tartóztattak le - közölte szerdán a Szövetség a Polgári Jogokért (CRC) nevű nigériai civil szervezet. Shehu Sani, a szervezet vezetője szerint az áldozatok számáról szóló jelentés a saját aktivistáik és a társszervezeteik jelentésén alapul.
Piaci körökben az a pletyka terjed, hogy akár most hétvégén bejelentik Görögország államadadósságának átstrukturálását, azaz köznyelven csődjét. Az FT Alphaville egyik ma délutáni blogbejegyzése...
Folyamatosan emelkedő olajárat vár a Mol vezérigazgatója a világ energiaiparát terhelő kihívások miatt - írja az InfoRádió. Mosonyi György egy budapesti háttérbeszélgetésen úgy vélte, a közel-keleti...
Javul a nemzetközi befektetői kockázatvállalás, erősödik az euró és vele párhuzamosan a forint: az eurót szerdán délután négykor 264,03 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 2...
Május közepén tárgyalja a kormány a közoktatási törvény koncepciójának végleges változatát, a jogszabály-tervezet pedig várhatóan szeptemberben kerül az Országgyűlés elé - közölte a kormányszóvivő.
Az osztrák bankok számára továbbra is fennállnak a kockázatok Kelet-Európában annak ellenére, hogy 2009 óta a helyzet sokat javult - mondta az osztrák jegybank igazgatója
Eger - Minaretet tessék! Évi egymilliós bérleti díjért már „elvihető" Eger egyik jelképe, a 17. században épült Kethüda minaret, az egykori oszmán birodalom legészakibb emléke Európában.
Több száz millió forintos vagyoni hátrány érte a magyar államot a Nemzeti Üdülési Alapítvány 1992-es megalapítása óta - tudta meg a hírTV a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól.
Először ismeri el magyar hatóság, hogy az 1998-ban megölt Fenyő János ügyében kérték ki Szlovákiától Jozef Rohácot. Erre a Nemzeti Nyomozó Iroda szerdai közleménye utal, melyben a szereplők monogramjának említésével közlik a Rohác előzetes letartóztatásával kapcsolatos hírt.
Május közepén tárgyalja a kormány a közoktatási törvény koncepciójának végleges változatát, a jogszabály-tervezet pedig várhatóan szeptemberben kerül az Országgyűlés elé - közölte a kormányszóvivő az ...
A Showtime a Tudorok sikerén felbuzdulva újabb, sikergyanús történelmi sorozatot készített, Jeremy Ironsszal a főszerepben. A Borgia családról szóló, részben Magyarországon forgatott Borgiák az amerikai premier után alig három hónappal, június végén érkezik a magyar HBO-ra
Budapest - Különleges "triatlon" résztvevői a divízió I-es vb-n szereplő hokiválogatott tagjai: a mérkőzések előtt ugyanis focival melegítenek, a jégkorong után pedig spinningeléssel, biciklizéssel vezetik le a bennük felgyülemlett feszültséget.
A magyarországi arányos egykulcsos szja rendszer 2014 végéig valóban egykulcsos lesz - reagált Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra az újságírói kérdésre, amely a konvergencia programban...
Kihúzta a gyufát Sebestyén Balázs a népszerű rali pilótánál, Turán Frigyesnél. A rádiós fenegyerek azzal tört borsot Frici orra alá, hogy nemes egyszerűséggel „lecsajosautózta” a versenyző kocsiját
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388,83 pontos, 1,65 százalékos emelkedéssel, 23.989,53 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,67 százalékkal 24.300 forintra erősödött, az OTP részvények...
Gelsenkirchen — Manuel Neuer (25) véget vetett a találgatásoknak. A Schalke német válogatott labdarúgókapusa tegnap bejelentette, nem hosszabbítja meg a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutó klubnál a 2012-ig érvényes szerződését.