2011. április 3. vasárnap

ápr. 3
19:42
Döntetlen az alsóházi rangadón (Agroinform)
A Wolfsburg az egy ponttal egy hellyel feljebb lépett a tabellán, de így is a kiesést jelentő 16. pozícióban áll, míg a Frankfurt szintén egyet javított, és a 13.
ápr. 3
19:44
Ihos, a rocker (Blikk)
BUDAPEST - Rocksztárnak készül Ihos József (53). Kató nénit egy rockbanda kereste meg, szeretnék, ha Ihos beállna a csapatba, és kemény rockerként járná velük az országot.
ápr. 3
19:44
A Debrecen nem bírt a Győrrel (Agroinform)
A DVSC otthon játszott 1-1-es döntetlent a Győr ellen a Monicomp Liga 21. fordulójának zárómérkőzésén.
ápr. 3
19:45
Nem tudtak segíteni a 4 éves kislányon (HírTV)
Valószínűleg fulladás okozhatta egy négyéves kislány halálát vasárnap Tiszadobon - közölte az Országos Mentőszolgálat regionális orvos igazgatója az MTI-vel.
ápr. 3
19:45
Nem indokolt a gazdasági szigorítás a Pest megyei rendőröknél (Alternatív Energia)
Rossz induló adatokból hibás következtetéseket vont le a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodásáért felelős szerve - közölte vasárnap este az Országos Rendőr-főkapitányság. Ezért téves volt a megyei főkapitány pénteken, a sajtóban is megjelent jelentős szigorításokat és elvonásokat tartalmazó körlevele. Az ORFK intézkedik annak visszavonásáról.
ápr. 3
20:00
Kupagyőztes győri kézisek (Blikk)
Győr ‒ Örömünnep volt vasárnap a Magvassy-csarnokban: egymás után hetedszer nyerte meg a női kézilabdázóknál a Magyar Kupát a Győr.
ápr. 3
20:02
Kedves ellenség az elnökválasztáson (Blikk)
Egykori szerelmesek és volt élettársak küzdenek majd egymással a francia elnökjelöltségért 2012-ben.
ápr. 3
20:03
Véreskezű Nero, a szupersztár (Infostart)
A véres kezű Nero személyét és uralkodását mutatja be egy napokban megnyílt kiállítás az ókori császár életének eredeti helyszínén: az általa felgyújtott városban, Rómában.
ápr. 3
20:03
Új fajt fedeztek fel – egy igazi óriás „Csucseng nagy zsarnoka” (HírTV)
Kínából rendre kerülnek elő a Tyrannosaurus rex eddig ismeretlen rokonainak maradványai. Míg korábban kistestvéreit sikerült felfedezni, a közelmúltban egy igazi óriás került napvilágra.
ápr. 3
20:03
A rendőrség belelőtt a tüntető tömegbe Jemenben (Gondola)
Belelőtt az Ali Abdalláh Száleh elnök távozását követelő tüntető tömegbe vasárnap a jemeni rendőrség a fővárostól délre fekvő Taizz városában; egyes hírek szerint egy ember életét vesztette, és több százan megsebesültek
ápr. 3
20:03
Pettkó András: Sikeres a web alkotmányozás, győzött az e-demokrácia (Alternatív Energia)
Több tucat alaptörvény-javaslat érkezett az öt hónapja indult www.webalkotmany.hu oldalhoz. A legtöbb Netpolgár által támogatott tervezeteket átdolgozva, de a lényegén nem változtatva, benyújtotta Ivády Gábor független országgyűlési képviselő - olvasható Pettkó András közleményében.
ápr. 3
20:04
Parlament: tiltott szerelem (Blikk)
BUDAPEST - Törvény készülhet a képviselő házaspárok ellen. 1990 óta minden parlamenti ciklusban voltak olyan honatyák és honanyák, akiknek házastársuk is képviselőként dolgozott, ám ennek a sorozatnak vége szakadhat.
ápr. 3
20:05
Cigánygyilkosságok: ellentmondásokról beszélnek (HírTV)
Ellentmondásosnak és pontatlannak tartják a vádiratot a romagyilkosság-sorozat tatárszentgyörgyi áldozatainak családtagjai, mint az MTI-nek elmondták, nem bíznak az igazságszolgáltatásban, mivel szerintük még vannak szabadlábon olyanok, akiknek közük van a támadáshoz.
ápr. 3
20:06
Fellázadt Libanon legnagyobb börtöne: amnesztiát követeltek (ATV)
Békésen ért véget egy lázadás Libanon legnagyobb börtönében vasárnap - közölte az ország biztonsági főparancsnoka.
ápr. 3
20:09
Videó - Ötöt rúgott a Manchester City (Sport365)
A Manchester City hazai pályán ötgólos győzelmet aratott a Sunderland felett az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
ápr. 3
20:21
Lelki ronccsá kínozták Kate Middletont (HírTV)
A lelki terror legválogatottabb módszereivel üldözték el egykori iskolájából kegyetlen diáktársai Kate Middletont, Vilmos brit trónörökös későbbi menyasszonyát, aki egy hamarosan megjelenő könyv szerint „érzelmi roncsként” távozott az egyébként igen előkelő tanintézetből.
ápr. 3
20:21
Fulladás okozhatta egy négyéves kislány halálát (Blikk)
ápr. 3
20:23
Súlyos motorosbaleset a Fertő-tónál (Blikk)
ápr. 3
20:24
Akció: egyhetes razziát tartott a Dunán a BRFK és az Interpol + videó (ATV)
Nemzetközi razziát tartottak a Dunán a BRFK vízi rendészet tagjai az Interpol segítségével.
ápr. 3
20:24
Puritán megalománia – 1,25 tonnához 700 ló az új Spada Vetturében (Auto Pult)
Az olaszországi, kisszériás sportkocsikat gyártó Spada Vetture manufaktúra az április 14-től megrendezésre kerülő, exkluzív monacói Top Marques sportautó-kiállításon egy igazán őrült négykerekű bemutatását tervezi.
ápr. 3
20:36
Törvénysértő büntetések Ferihegyen? (Blikk)
Ferihegy - Még szerencse, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező külföldiek többsége nem ismeri a magyar Kresz-táblákat, így nem gondolhatnak bennünket törvényt nem tisztelő embereknek.
ápr. 3
20:36
A Volosz és a Panszerraikosz is győzött (Agroinform)
Hazai pályán tudott nyerni Kiss Zoltán csapata, a Panszerraikosz a Panathinaikosz ellen a Szuperliga 28. fordulójában.
ápr. 3
20:38
Dolgoznak a Hunvald-ügy vádlottjai (Blikk)
Budapest - Huszonöt vádlott, 46 ezer oldal nyomozati irat, 121 oldalas vádirat, 600 milliós kár: ez a Hunvald-per számokban.
ápr. 3
20:38
Meglepetésre kikapott az Anderlecht (Agroinform)
A magyar védő nem villogott a találkozón, öngóllal "járult hozzá" a Liége sikeréhez, egy kihagyott tizenegyes után a kipattanó labda vágódott Juhászról a hálóba.
ápr. 3
20:39
A múlt ködébe vész a történelemoktatás Nagy-Britanniában (Infostart)
A múlt ködébe tűnik a történelemtudás Nagy-Britanniában, a tantárgy oktatása egyre szegényesebb - mutatnak rá immár a brit kormány tanfelügyelői is.
ápr. 3
20:39
Terrorizálták diáktársai Kate Middletont (Gondola)
A lelki terror legválogatottabb módszereivel üldözték el egykori iskolájából kegyetlen diáktársai Kate Middletont, Vilmos brit trónörökös menyasszonyát, aki egy hamarosan megjelenő könyv szerint "érzelmi roncsként" távozott az egyébként igen előkelő tanintézetből
ápr. 3
20:42
Női kosárlabda NB I - Pécs-Sopron döntő, 11-edszer (Sport365)
A Sopron után a vasárnap a ZTE-t 2-0-ás összesítéssel búcsúztató, címvédő Pécs jutott be másodikként a női kosárlabda NB I döntőjébe, a két ősi rivális 11-edik bajnoki fináléját vívja majd.
ápr. 3
20:54
Pécs-Sopron döntő, 11-edszer (Agroinform)
A Sopron után a vasárnap a ZTE-t 2-0-ás összesítéssel búcsúztató, címvédő Pécs jutott be másodikként a női kosárlabda NB I döntőjébe.
ápr. 3
20:57
Elsöprő többséggel Nazarbajev nyerte meg a kazah elnökválasztást (Gondola)
Elsöprő többséggel Nurszultan Nazarbajev nyerte meg a kazah elnökválasztást, a szavazatukat leadók megkérdezésén alapuló, vasárnap esti exit poll szerint 94,82 százalékos eredménnyel
ápr. 3
21:00
Ciprusi cégeken keresztül szerzett INA-papírokat a MOL? (Portfolio)
A horvát pénzügyi felügyelet szerint a Mol ciprusi cégeken keresztül vásárolt részvényeket, a szlovák alvilág pedig pénzmosás miatt szerezte meg a horvát olajvállalat papírjait - közölte a Vecernji...
ápr. 3
21:00
"Szándékosan gyilkolnak civileket": súlyos kritika a palesztinoknak + videó (ATV)
Ideje érvényteleníteni a Goldstone-jelentést – így vélekednek az izraeli kormány tagjai, miután a dél-afrikai bíró elismerte, hogy hiányos információk alapján, valószínűleg téves következtetésre jutott ENSZ-nek készített jelentésében az izraeli hadsereg műveleteivel kapcsolatban.
ápr. 3
21:09
Ilyen is van: koleszterinben szegény tojás (Infostart)
Sokan a szívet védő diéta megtartása végett valósággal száműzték étrendjükből a tojást. Az Egyesült Államok Földművelésügyi Minisztériuma most megnyugtatásul közölte, hogy az utolsó évtizedben az amerikai tyúktojások koleszterintartalma jelentősen csökkent, D-vitamin tartalma pedig még ennél is nagyobb mértékben nőtt.
ápr. 3
21:12
Bácsi Péter ezüstérmes (Agroinform)
Bácsi Péter ezüstérmes lett a kötöttfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában, miután a vasárnapi fináléban kikapott Rafig Huszejnovtól.
ápr. 3
21:14
Pintérék kikaptak Sevillában (Agroinform)
Az andalúziai alakulat Perotti góljával, és Kanouté valamint Negredo büntetőjével nyerte az összecsapást, a Zaragoza csak szépíteni tudott Jarosík révén.
ápr. 3
21:15
Kazahsztánban csaknem 90 százalékos volt a részvétel a mai elnökválasztáson (Infostart)
Kazahsztánban a hivatalos adatok szerint csaknem 90 százalékos volt a részvétel a mai elnökválasztáson.
ápr. 3
21:15
Két súlyos sérült: leesett a nő a motorról, majd elütötték (HírTV)
Két súlyos sérültje van egy motorosbalesetnek, amely vasárnap történt a Fertő-tó közelében – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
ápr. 3
21:15
Kisiklott a fővárosban egy műszaki hibás villamos (Blikk)
ápr. 3
21:15
Penélope Cruz csillagot kapott Hollywoodban (Gondola)
Penélope Cruz Oscar-díjas színésznő családjának és támogatóinak köszönte meg a megtiszteltetést, hogy csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán
ápr. 3
21:15
Junior vívó-vb - Bronzérmes a tőröző Gátai Róbert (Sport365)
Bronzérmet nyert a tőröző Gátai Róbert vasárnap a junior vívók jordániai világbajnokságán.
ápr. 3
21:30
Kipróbáltuk a ValóVilág nyereményautóját - Chevrolet Cruze (Blikk)
A Chevrolet Cruze már tiszta Amerika, annak minden előnyével és persze hülyeségével is
ápr. 3
21:30
Valószínűleg fulladás okozhatta egy négyéves kislány halálát Tiszadobon (Infostart)
Valószínűleg fulladás okozhatta egy négyéves kislány halálát Tiszadobon.
ápr. 3
21:30
Csaknem egymillió válasz érkezett az alkotmányról szóló nemzeti konzultáció keretében - napi hírösszefoglaló (Infostart)
Csaknem egymillió válasz érkezett az alkotmányról szóló nemzeti konzultáció keretében. Június végéig kártalanítják a vörösiszap-katasztrófa károsultjait. Líbiában több városnál is folytatódtak az összecsapások a kormányerők és a felkelők között
ápr. 3
21:30
A Szeged kettős vereséggel búcsúzott (Agroinform)
Kiesett a Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, miután a hazai vereségét követően vasárnap idegenben 33-20-ra ismét kikapott a német Flensburgtól.
ápr. 3
21:33
Nem tudott a hirdetésről Lázár János (Alternatív Energia)
A hirdetési újság harmadik oldalán, a szívküldi üzenetek helyén jelent meg a hirdetés, amelyben az áll: a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete szerint a közgyűlés hangfelvételét a Rádió X tulajdonosa és két műsorvezetője vágta meg úgy, hogy az kompromittálja a polgármestert. A Fidesz helyi elnöke szerint Lázár János nem tudott a hirdetés ötletéről - hangzott el vasárnap az RTL Híradóban.
ápr. 3
21:36
Meddig repülünk? - Technikai elemzés (Portfolio)
Jelentős emelkedést tudott felmutatni a legtöbb tőzsde a múlt héten, és pénteken már fontos ellenállásokkal néztek farkasszemet az indexek. A hetet az S&P500, a DAX, az OTP és Mol grafikonokkal...
ápr. 3
21:48
Világsztárok forgatnak rövidfilmeket a mellrákról (Infostart)
Jennifer Aniston, Demi Moore és Alicia Keys is forgatnak egy-egy rövidfilmet a mellrákról és a betegség emberéletekre gyakorolt hatásáról.
ápr. 3
21:48
Simán kiesett a Pick Szeged a férfi kézilabda BL-nyolcaddöntöjéből (Sport365)
A hazai egygólos vereséget követően idegenben 13 góllal kapott ki a Szeged a német Flensburg Handewitt csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
ápr. 3
21:48
Három magyar érem a zárónapon Madridban (Agroinform)
Két arany és egy ezüst gazdagította a magyarok éremmérlegét a spanyolok nyílt úszóbajnokságán vasárnap, Madridban.
ápr. 3
21:50
Birkózó Eb - Bácsi Péter ezüstérmes (Sport365)
Bácsi Péter ezüstérmes lett a kötöttfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában, miután a vasárnapi fináléban kikapott az azeri Rafig Huszejnovtól a dortmundi Európa-bajnokságon.
ápr. 3
21:51
Tóba fulladt egy férfi Csárdaszálláson (Blikk)

Keresés