A készülő agrárkamarai törvény kötelező tagságot írna elő az egész élelmiszer-ágazatnak, nemcsak a termelőknek és a feldolgozóknak, hanem a kereskedőknek is - írta szombaton a Népszabadság a birtokába került dokumentum alapján.
Komoly bajban van a Boston Red Sox vezetőedzője, Terry Francona, ugyanis a csapat három vereséggel kezdte a szezont, amit nem fogadnak el a klub szurkolói. Kikapott a New York Yankees.
Stabilan tartja magát a forint az elmúlt héten elért erős árfolyamán: az eurót hétfőn délelőtt tízkor 265,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 265,46 forint után. Hétfőre virradóra 265,20 forint környezetében mozgott a jegyzés.
Új-Kabulváros 34 milliárd dolláros pompázatos projektje álmodozásnak tűnhet az afgán főváros mai lakói számára, akik a háború sújtotta település zsúfolt lakásaiban élnek, egy olyan helyen, ahol a legtöbb utca kövezetlen és ahol a sarkokon mindenfelé biztonsági erők őrködnek, hogy elejét vegyék az újabb öngyilkos merényleteknek. Mégis, az elképzelés formába öntésén dolgozó mérnökök, beruházók és…
Víz alatti kutatócsapatok az Air France légitársaság csaknem két éve lezuhant, 447-es számú járatának több darabját találták meg az Atlanti-óceánban, újabb reményt keltve, hogy fény derül a 228 ember halálát okozó szerencsétlenség okaira.
Hozzávalók kb. 1,3 literhez: 15-20 dkg apróra vágott sovány sertéshús 25 dkg apró kockára vágott zöldség vegyesen (sárgarépa, fehérrépa, kevés karalábé, zeller) kevés olaj 1 közepes vöröshagyma finomra vágva 2 gerezd fokhagyma kevés liszt pirospaprika kevés zöldpaprika 1 kisebb paradicsom 1 erőleveskocka só bors petrezselyem kevés rizs
A családvédő szervezetek szerint, ha a gyerekek túl sokat vannak a szüleik nélkül, az veszélyezteti az érzelmi fejlődésüket. A pszichológusok azonban úgy vélik, nem annyira a gyermekkel töltött idő mennyisége, inkább a minősége fontos - közli az InfoRádió.
Több mint két és féléves csúcsra drágult hétfőn a kukorica, s már csak egy hajszál választja el a 2008-as élelmiszerválság idején elért ártól. Az ellátással kapcsolatos aggodalmak felerősödése miatt a befektetők vásárolnak, így további drágulást várnak a piacon.
Feléhez ért a soros elnökség: vannak-e kézzelfogható eredmények? Mi az előnye és a hátránya annak, hogy hazánk nem csatlakozik az uniós stabilitási paktumhoz? Mikortól és hogyan szavazhatnak a magyar kettős állampolgárok? A stúdióban Martonyi János külügyminiszter.
Repedéseket találtak a Southwest Airlines amerikai légitársaság egyes gépein, hasonlókat ahhoz, ami miatt a múlt pénteken kényszerleszállást hajtott végre ugyanennek a társaságnak egy hasonló típusú utasszállítója.
"A globális gazdasági növekedési kilátások kedvezően alakultak az év első hónapjaiban. Ebben a kedvező hangulatban a közel-keleti országok politikai válsága, valamint a japán földrengés súlyos...
Csőd közeli helyzetbe került a Harkányi Gyógyfürdő Zrt., és csak a hitelezőkön múlik a cég felszámolásának megindítása - írta az Új Dunántúli Napló szombaton.
Márciusban havi szinten 0,8 százalékkal, 34.406 fővel emelkedett a munkanélküli kérelmek száma Spanyolországban, ezzel a munkanélküliek száma úja rekord magasságba, 4,3 millió főre emelkedett.
Várhatóan április 12-e után adja ki a Fenyő-gyilkossággal gyanúsított Jozef Rohácot Szlovákia – írta az egyik ellenzéki lap meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva.
Kis megingást követően felfelé vették az irányt a nyugat-európai indexek, habár a szolid emelkedés még mindig bizonytalan lábakon áll. A DAX30 0,1%-kal került feljebb, a párizsi CAC40 stagnál míg a...
Az Orco bejelentette, hogy a varsói ING Towarzystwo Funduszy Inwestycyjnych befektetési alap 5,08%-os részesedést ért el a társaságban. A részvények február eleje óta több, érezhetően magas...
A hatpontos paktum öt pontjával egyetértünk, de a társasági adóalap harmonizációját elutasítjuk, mert "élesen szemben áll Magyarország nemzeti érdekeivel" - jelentette ki Orbán Viktor hétfői napirend...
Nagyon rosszul érintette Angelina Jolie-t, mikor egyik örökbe fogadott fiát, Paxot eltanácsolták abból a Los Angeles-i magániskolából, ahová járt. Pax ugyanis állítólag nagyon rosszul jött ki a társaival és gyakran agresszívan viselkedett velük.
A tengerbe eresztenek 11,5 ezer tonna sugárfertőzött vizet a megsérült japán atomerőműből - jelentette be hétfőn az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco.
Elszámolási vita alakult ki a felek között a Pécsi Közlekedési Zrt. ügyében. A pécsi önkormányzat ügyvédje szerint a korábbi tulajdonos egyértelműen bűncselekményeket követett el.
A kétpettyes katicabogár (Adalia bipunctata) Európa, Ázsia És Amerika északi térségeiben elterjedt. A biológiai védelemben a XX. század végétől alkalmazzák.
A felmérések szerint a megfelelő népszaporulattal rendelkező országokban jellemzően rendezett a gyermekellátás intézményi háttere - mondta Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének...
Drámai haláleset történt múlt kedden egy jakartai Citibank-fiókban. A bankban egy indonéz politikus vesztette életét, amikor hitelkártyájának egyenlegéről érdeklődött: az alkalmazottak halálra verték...
Habár a BMW M5 tanulmány-változatának hivatalos bemutatója a hó végén esedékes Sanghaji Autószalonon történik majd, egy németországi privát rendezvény alkalmával készült fotók kiszivárogtak az internetre az autóról – nyilván a BMW nem épp kitörő örömére.
Hozzávalók kb. 1,3 literhez: 15-20 dkg apróra vágott sovány sertéshús 25 dkg apró kockára vágott zöldség vegyesen (sárgarépa, fehérrépa, kevés karalábé, zeller) kevés olaj 1 közepes vöröshagyma finomra vágva 2 gerezd fokhagyma kevés liszt pirospaprika kevés zöldpaprika 1 kisebb paradicsom 1 erőleveskocka só bors petrezselyem kevés rizs
Az LMP szerint nem adóversenybe, hanem az adóharmonizációba kell beszállni. Schiffer András, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfőn a parlamentben - a magyar EU-elnökséggel foglalkozó miniszterelnök...
A globális gazdasági növekedési kilátások kedvezően alakultak az év első hónapjaiban. A közel-keleti országok politikai válsága, valamint a japán földrengés súlyos gazdasági következményei komoly korrekciót eredményeztek - mondta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója
Váltás történt a svájci tulajdonú Stadler Szolnok Kft. cégvezetésében, ezentúl Egmont Schaffhauser tölti be a társaság operatív ügyvezető igazgatói posztját, aki Michael Mosert váltja - adja hírül a Világgazdaság.
Spanyolországban újabb csúcsra nőtt a munkanélküliség márciusban, az elhúzódó gazdasági válsággal küszködő 40 milliós országban 4,3 millióan voltak állás nélkül - miközben az eurózóna munkapiaci mutat...
Akár már ősszel felszámolhatják a csőd szélén táncoló állami filmstúdiókat, amennyiben addig nem rendezi a helyzetüket a készülőben lévő nemzeti filmipari stratégia. Gondok vannak a bérek kifizetésével, tartoznak a beszállítóknak.
Az EUR/USD árfolyama a pénteki napon igencsak megtréfálta a befektetőket. A kötélidegzetű tradereknek nagy profittal járhatott a pénteki nap, azonban ilyen heves fordulatra péntek délután szinte senki sem számított.