A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks játékosa, Szabó János a klub hivatalos honlapjának adott interjújában kifejtette, hogy az idei Ligakupa-döntőben több esélyük van a címvédő DVSC-TEVA ellen, mint tavaly, amikor 2–1-es vereséget szenvedtek a fináléban. A döntő idén két találkozóból áll, az első mérkőzését április 6-án, Debrecenben rendezik, míg a visszavágót április 12-én a Tolna megyei…
Leégett egy szórakozóhely csütörtök éjjel a Nógrád megyei Érsekvadkerten, az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított bűncselekmény gyanúja miatt – közölte a katasztrófavédelem pénteken az MTI-vel.
Az önkormányzatok tervezettnél magasabb, 150 milliárd forintos negyedik negyedévi hiánya és a központi kormányzat hiányának eredményszemléletű átszámítása miatt nem teljesült a tavalyi 3,8 százalékos hiánycél.
120 kutya és 20 macska befogadására alkalmas, modern, EU-konform állatotthont létesítenek Debrecenben, mely nemcsak a gazdátlan négylábúaknak nyújt majd menedéket, de formálni kívánja a gyermekek állattartással kapcsolatos szemléletét is.
A hazai újságírók jóval kedvezőbben ítélik meg a saját adottságaikat, teljesítményüket, mint általában az egész médiáét - derül ki az Uniomedia Communications és a Nézőpont Intézet tegnapi konferenciáján bemutatott kutatásból, melyről a Világgazdaság számol be.
Az önkormányzatok tervezettnél magasabb, 150 milliárd forintos negyedik negyedévi hiánya és a központi kormányzat hiányának eredményszemléletű átszámítása miatt nem teljesült a tavalyi 3,8 százalékos hiánycél - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki, a strukturális reform végrehajtásáról szóló tájékoztatójában.
A kormányfő szerint nem igaz, hogy ha egy politika támogatja a családot, akkor azzal minden más életformát elvet. Orbán Viktor Gödöllőn, az uniós tagállamok demográfiai és családügyi minisztereinek informális ülésén hangsúlyozta: be kell bizonyítani, hogy ez nincs így, és jó lelkiismerettel ki kell állni a családpolitika mellett.
Drew Doughty hátvédként elég sokszor fordul meg a büntetőpadon, ezúttal a Vancouver Canucks ellen a harmadik harmad elején, durva játékért kapott kétpercnyi kötelező pihenőt a Los Angeles Kings hokisa, és minden bizonnyal a teljes szezon legkényelmetlenebb százhúsz másodpercét kellett végigülnie. Bár az idei NHL-rangsorban így is csak 103. a büntetések mennyiségét tekintve, valószínűleg…
20 perccel a sukorói földcsere ügyében zajló tárgyalás megkezdése után a bíró szünetet rendelt el, ugyanis a délelőttre beidézett két tanú nem jelent meg – számolt be a Fejér Megyei Bíróságról a hírTV tudósítója.
A jövő héten, rendkívüli ülésén dönthetnek a fővárosi képviselők a budapesti Roosevelt tér sorsáról. A tervek szerint Széchenyi István tér lesz az új neve.
2011. április elsejétől Garamvölgyi Zoltán, a Groupama Garancia Biztosító Befektetési és Kockázatkezelési Főosztályának eddigi igazgatója veszi át az élet- és bankbiztosítási terület vezetését. ...
A líbiai vezető, Moamer Kadhafi Londonba küldte egyik magas rangú tisztviselőjét, hogy tárgyaljon a kormánnyal - a brit Guardian úgy tudja, hogy már több találkozóra sor került.
Kerékgyártó György (46) személyében márciustól új ügyvezetőt igazolt a We Love Kreatív. A szakember a Kerékgyártó ügynökségi oldalon kezdte pályafutását, amelynek első állomása a Hungexpo volt, ahol hét éven keresztül projektmenedzseri feladatokat látott el - értesült a Világgazdaság.
Hosszútávú csökkenő trendben mozog az angol font és a svájci frank árfolyama. A múltkori jen erősödés magával rántotta a frankot is és ennek hatására új mélypontra csúszott a jegyzés. (Solar Capital)
A tőzsdén jegyzett cégeknél önkéntes alapon alkalmazandó női kvóták nem sokat érnek - kritizálta az Európai Bizottság erre vonatkozó javaslatait Norvégia. Mint Rigmor Aasrud miniszter elmondta: kötelező jellegű szabályozásra lenne szükség - cikkezi a Világgazdaság.
Lengyelországban 13,5 százalékra nőtt márciusban a munkanélküliség a februári 13,2-ről az ottani munkaügyi minisztérium tegnap közzétett előzetes adata szerint. Januárban 13 decemberben 12,3 százalék volt az állástalanság aránya - írja a Világgazdaság.
Hónapról-hónapra egyre több a fiatalkorú munkanélküli Ausztriában. Az osztrák szociális miniszter ezért 15 éves kortól kötelezővé tenné a szakképzést, aki pedig ennek nem tesz eleget, a szociális segélyek megkurtításával kell felelnie - írja a Világgazdaság.
A céges jutalmazás fő szezonja a karácsony, de éveken keresztül nagy hagyománya volt az évközi plusz elismerésnek, a húsvéti sonkapénznek. Ezek az egyszeri premizálási alkalmak komoly motiváló erővel bírtak az alkalmazottak felé, melyek formája gyakran az utalvány volt. A béren kívüli juttatások jelentősége egyre növekszik a javadalmazási rendszerben, de elmondható ugyanez az évközi jutalmakról…
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2010-ben a GDP 4,8 százalékát tette ki - mondta a Portfolio.hu elemzője. Madár István szerint a Széll Kálmán-tervben foglaltak teljesítése nélkül nem tartható a jövő évi három százalék alatti hiánycél.
Sokan mostanában látogatnak el a nyaralójukhoz, hogy megnyissák a télen üresen álló épületet és felmérjék mi történt a tél folyamán. Nem mindig örülnek a látványnak
Terhelő vallomást tett Csontos István, a romagyilkosságok negyedrendű vádlottja a Pest Megyei Bíróság előtt az első és másodrendű vádlottakra a tiszalöki gyilkossággal összefüggésben.
Kiemelkedő televíziós nézettséget produkált a keddi holland-magyar labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, amelyet a világbajnoki ezüstérmes 5-3-ra nyert meg az Amsterdam ArenA-ban.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy férfi a 71-es úton, miután autója kisodródott egy kanyarban, összeütközött egy szemből érkező gépkocsival, majd kigyulladt.
Egy szemtanú szerint a 65-ös főúton közlekedő motoros elé egy földútról kanyarodott ki egy autó, aki elsodorta és a baleset után elmenekült a helyszínről.
A kormány olyan megállapodást kíván kötni a Bankszövetséggel, amely a költségvetésre nem gyakorol negatív hatást, de megoldást nyújt a devizahitelesek problémájára, a bankok állampapír-keresletére, a...
A kormány olyan megállapodást kíván kötni a Bankszövetséggel, amely a költségvetésre nem gyakorol negatív hatást, de megoldást nyújt a devizahitelesek problémájára, a bankok állampapír-keresletére, a kis- és középvállalkozások finanszírozására, az otthonteremtési programra, az euró alapú hitelezés helyreállítására és az életpálya-előtakarékosságra - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium mai…
Az európai indexek kevésbé az amerikai, mint inkább az ázsiai piacok zárása valamint az ír bankok stressztesztjeinek vártnál nem rosszabb eredményére reagálnak a mai kereskedési napon. A vezető...
Hányszor lehet határozott idejű munkaviszonyra szóló szerződést hosszabbítani, s meddig tarthatt egy határozott időre szóló munkaviszony? Olvasónk kérdésére Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.
Az olaj árfolyama a líbiai és a közel-keleti helyzetnek betudhatóan ismét a lokális csúcs közelébe került. Napi chart-ot vizsgálva láthatjuk, hogy fontos szint közelében vagyunk.
Tatabánya ‒ Három rendőri elöljáró – a szolgálatirányító parancsnok, az alosztályvezető és helyettese – felel Telegdi Zsolt (†33) motoros rendőr haláláért.
Idén második alkalommal kerül megrendezésre az Év Anyavállalata verseny, amelynek célja felhívni a figyelmet arra, hogy a kisgyermekes anyák hátrányos munkaerő-piaci helyzetéből reális kitörési lehetőséget kínál a vállalkozás indítása.