Közvetlen repülőjáratot létesítettek New York és Budapest között. Az American Airlines Boeing B-767-300-as gépe, szerdán száll le először a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A járat, amelyet az Ame...
Valószínűleg a Borsod megyei Lénárddarócon folytatódott volna a cigányok elleni támadássorozat, ha a kommandósok nem fogják el a halálbrigád tagjait 2008 augusztusában.
Jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és csalás, továbbá a számvitel rendjének megsértése miatt javasol büntetőfeljelentést Tarlós Istvánnak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő férjének megbízási szerződésével összefüggésben - írta szerdai számában a Magyar Nemzet
Májustól a lakókörnyezet rendben tartásához kötik a bérpótló juttatás kifizetését Balassagyarmaton - mondta a Nógrád megyei város alpolgármestere kedden az MTI-nek.
Vegyesen alakulnak az ázsiai részvénypiacok a szerdai napon, a japán részvénypiac a Tokyo Electric Power zuhanásának és a gyengén teljesítő banki részvényeknek köszönhetően csökkenést mutat. Emellett visszaesés mutatkozik Dél-Koreában és Új-Zélandon, ugyanakkor a hongkongi és a kínai piacokon emelkedés tapasztalható a tegnapi kínai kamatemelést követően.
Az elmúlt hetekben igen komoly erősödést produkált a hazai fizetőeszköz az euróval szemben, ennek ellenére a profik körében rövid távon nem tapasztalható a pesszimizmus növekedése a forintkilátásokat...
Nem várt sokkok hosszú sora rázta meg az elmúlt évben a magyar bankszektort. A kedvezőtlen szabályozói és piaci változásokkal szoros összefüggésben a lakáshitelezés csaknem egy évtizedes mélypontjára esett, a lakossági hitelkereslet a várakozásokkal ellentétben rendkívül alacsony maradt. A bankoknak több mint kétezer milliárd forintnyi késedelmes lakossági hitelportfóliót kell kezelniük, miközben…
A Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető japán cég bejelentette szerdán, hogy sikerült megállítani az erősen radioaktív víz tengerbe szivárgását a második reaktor kábelalagútjából, ami jelentős eredmény a katasztrófa elhárításáért vívott küzdelemben.
Egyre több az állástalan az országban, a regisztrált munkanélküliek számát tekintve a munkanélküliség ráta a legutolsó mérések szerint 11,5 százalékos, az ország leghátrányosabb térségéiben, így Észak-Magyarországon, ennél lényegesen magasabb - mondta Gúr Nándor (MSZP), miskolci sajtótájékoztatóján.
A részvénypiac forgalma 18,8 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest. A blue chip-ek közül csak az OTP-ben volt erő, annak ellenére, hogy a Moody's hét magyar bankot leminősített. Az OTP árfolyam emelkedését támogatta a forint erősödése is. Az OTP részvények ára 94 forinttal, 1,61 százalékkal 5.949 forintra erősödött, forgalmuk 13,0…
Általános vélekedés Európában, hogy a magyar uniós elnökség első három hónapja rendkívül sikeres volt, mert Magyarország előre mozdította az európai integráció ügyét, és megfelelő színvonalon ellátta a feladatokat - mondta a külügyminiszter a Parlament EU-elnökségi munkacsoportjának ülésén.
Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzinár új történelmi csúcsot ért el, a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel a benzin átlagára 381-382 forintra nőtt, a gázolajé 375 forint maradt.
Sikerült ugyan megállítani az erősen radioaktív víz tengerbe szivárgását egy repedésből a megsérült japán atomerőműnél, de ezzel nem oldódott meg teljesen a probléma, mert más helyeken is lehetnek lyukak, amelyeken keresztül sugárszennyezett víz kerül az óceánba - közölte szerdán a japán atomipar-biztonsági ügynökség.
A várakozásoknál rosszabb lett a délutáni makroadat, viszont a csalódás nem volt akkora mértékű, hogy az érdemben befolyásolja az amerikai kereskedést. A Fed nyíltpiaci bizottságának jegyzőkönyve...
Kedd délután óta jelentős mozgások következtek be a nemzetközi devizapiacokon a fontosabb keresztekben, amelyek közül magyar szempontból a svájci frank határozott gyengülése érdemel külön figyelmet....
Laurent Gbagbo volt elefántcsontparti elnök kijelentette egy francia tévének nyilatkozva, hogy Párizs követelése ellenére továbbra sem ismeri el választási ellenfelének, Alassane Ouattarának a győzelmét.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén három budapesti közterület átnevezéséről is dönthet, a Roosevelt térből például Széchenyi tér lehet. A képviselők határozhatnak fővárosi kórházak integrációjáról, a Sziget fesztivál megrendezésével kapcsolatos megállapodásról és az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről is.
Ötezer forintot zsákmányolt az a rabló, aki kedd délután Baján hátulról kapott el egy nőt az utcán, és fojtogatni kezdte. A rendőrség rablás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Várhatóan huszonegy európai ország több tízezer munkavállalója vesz részt szombaton azon a budapesti szakszervezeti tüntetésen, amelyet a hat magyarországi érdekképviselet szervez azért, hogy tiltakozzon az európai megszorító politika ellen.
Nem szűnik a befektetők arany iránti étvágya, ennek jeleként az ázsiai kereskedés során a nemesfém árfolyama megint rekordszintre küzdötte fel magát, míg az ezüst jegyzése újabb 31 éves csúcsra jutott.
Az Alkotmánybíróság azonnali hatállyal semmissé nyilvánította a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátását. A Fidesz tudomásul veszi, az ellenzék üdvözli a döntsét.
Emelkedéssel nyithatnak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék szerdán. Elemzők szerint a piacot a szerdai kereskedésben elsősorban az adósságválság által sújtott euróövezet hírei mozgathatják.
A Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető japán cég szerdán bejelentette, hogy sikerült megállítani az erősen radioaktív víz tengerbe szivárgását a második reaktor kábelalagútjából, ami jelentős eredmény...
A forint kedd este folytatta közel két hete tartó fokozatos felértékelődését, így a frank/forint jegyzések szerda reggel átlépték a bűvös 200-as szintet. Ezzel új öthavi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz. Közben a forint az euróval szemben új egy éves csúcsra, a dollárral szemben bő egy éves csúcsra ért....
Az NBA keddi játéknapján a Los Angeles Lakers drámai vereséget szenvedett. A Chicago Bulls megszenvedett otthon a Philadelphia 76ers ellen, de a győzelem ezúttal sem maradt el. A Minnesota Timberwolves sorozatban 11. vereségét könyvelhette el.
A Fővárosi Közgyűlés mai, rendkívüli ülésén budapesti közterületek átnevezéséről, köztük a Roosevelt tér Széchenyi térre történő átkereszteléséről is dönthet.
Az év eleje óta mutatott oldalazásból március második felében tudott megindulni felfelé, miután sikerült átlépnie a 925 forintnál lévő ellenállási szinten.
Vegyes elmozdulásokat láthatunk Ázsiában ma reggel, de a pluszok többségben vannak. A bankszünnap után újra nyitó kínai és hongkongi tőzsdeindexek felfelé vették az irányt, előbbi több mint 1%-kal,...
Az ír média hétvégén még arról írt, hogy várhatóan az ország pénzügyminisztere az Írországnak országának nyújtott 85 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag kamatának csökkentését szeretné elérni az uniós gazdasági- és pénzügyminiszterek csütörtökön kezdődő magyarországi informális tanácskozásán.
A mini-pill néven ismert, csak progesztogént tartalmazó fogamzásgátlók a születendő gyermeknél fokozhatják a légzőszervi betegségek kialakulásának kockázatát. A norvég kutatók által végzett vizsgálat eredményei a terhességre való tudatos felkészülés fontosságára hívják fel a figyelmet, különösen az asztmás kismamák esetében.
Maga a felfújt (soufflé, szufflé) tulajdonképp kis tálkákban sülő finomság, egyenesen Franciaországból. Az eredeti felfújt elkészítése nem is annyira egyszerű, mert elég egy elvétett pillanat és már nem is felfújt többé, csak egy tálkában szervírozott piskóta tészta. Ha a gall finomságot nincs időnk elkészíteni, mert hirtelen kéne valamit alkotnunk, akkor kiváló tipp a hívatlan vendég felfújt.…
A szerb nacionalisták Moammer Kadhafi személyben megtalálták Szlobodan Milosevics utódját - írja legfrissebb számában a Washington Post, amely fotókat is közöl a Kadhafi ezredest támogató belgrádi plakátokról.
Újra kezdődhet a devizahitelezés Magyarországon. A vezető tanácsadók szerint a bankok nem ellenzik az euró alapú hitelezés helyreállítását, hiszen korábban is amellett voltak, hogy a devizaalapú jelzáloghitelek közül az euró hitelt meg kellene tartani. De vajon nekünk is jó lesz, ha újra lehetőség nyílik euró alapú hitelek felvételére?
Új, 1457 dolláros csúcsra húzták tegnap az arany árfolyamát, miközben az ezüst ma újabb 31 éves csúcsra szökött a 39,5 dolláros szint megközelítésével. Az amerikai TIPS hozamok (a hosszú távú...
Ételre kell a pénz - ezt mondta támadója egy 13 éves fiúnak, miután a nyílt utcán kirabolta, Kecskeméten. A gyerek iskolába indult, az utcán lépett elé a másik fiatal.
Hét portugál bank osztályzatát is leminősítette a Moody's Investors Services nemzetközi hitelminősítő intézet szerdán azt követően, hogy kedden rontott a portugál állam adósi besorolásán, írja az MTI...
5 milliárd eurós zártkörű tőkeemelést tervez a második legnagyobb olasz bank, az Intesa Sanpaolo. A cég új részvényeket bocsát ki 0,52 eurós árfolyamon, amelyből jelenlegi részvényesei jegyezhetnek....
Úgy tűnik továbbra is a forint és az OTP közös mozgása határozza meg a tőzsde mozgását - véli Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője. Amíg a forint ilyen erős kitarthat a vételi kedv az OTP...
Jövőre kapcsolhat teljes gőzre a munkaerőpiac. A több százezer új munkahely megteremtése a beruházási kedv fellendítésétől függ, adja hírül a Magyar Nemzet.